Günther Oettinger, az EU költségvetési biztosa Magyarország látványos fejlődése miatt indokoltnak és igazságosnak tartja azt, hogy hazánk kohéziós politikai kifizetései csökkenjenek a következő évtizedben. Oettinger az állam- és kormányfők...
Küszöbön áll a negyedik ipari forradalom a mesterséges intelligenciájával és a robotjaival, és úgy tűnik, az átalakuló munkaerőpiac kihívásaira a hagyományos oktatás már nem fog tudni válaszokat adni. San Francisco-ban ezért nem laptopot adnak a gyerekek kezébe, hanem fűrészt és fúrót - mégsem ácsok lesznek a diákokból, hanem várhatóan olyan felnőt
A vállalatoknak meghatározó szerepük lesz abban, hogy a negyedik ipari forradalom hogyan formálja át a társadalmat, ugyanakkor a felsővezetők közül kevesen vannak meggyőződve arról, hogy saját cégük teljesen felkészült arra, hogy éljen az Ipar 4.0 kínálta lehetőségekkel – többek között ez derült ki a Deloitte Insights kutatásából.
A hétfői csúnya esés után kedden magukhoz tértek vagy legalább stagnáltak a nemzetközi tőzsdeindexek, a BUX-nak azonban sikerült egy jelentősebb emelkedést összehoznia. Az olaj kilőtt, Irán miatt, a kínai részvények viszont hivatalosan is a medvepiac definíciójának megfelelő szakaszba értek.
Donald Trump amerikai elnök kedden telefonon gratulált Recep Tayyip Erdogan török államfőnek az újraválasztásához - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Megduplázódott a családi házakra kerülő szigetelések vastagsága az elmúlt hét évben. Az új, illetve felújított családi házak homlokzatán ma már általános a 15-20 cm vastag hőszigetelés. A javulás egyrészt energiatudatosságunk...
Hatással van a magyar fogyasztói árindexre a népesség fogyása, de a szakértő szerint még meghatározóbb az olajár, a külső infláció, illetve a gazdaság stabilitása.
A BÉT-en közzétett meghívó értelmében 2018. július 26-án délelőtt 10 órakor rendkívüli közgyűlését tart a 4iG. Az eseményre, ahol a vállalat részvényeinek splitteléséről is döntenek, Budapesten, az Andrássy út 59. szám alatt...
Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság érvényben hagyta Donald Trump elnök beutazási rendeletét, amely átmeneti ideig megtiltja néhány, többségében muszlim országból a beutazást az Egyesült...
A SET Group bejelentette, hogy a Valódi Értékmegőrzéshez kapcsolódó üzletágának hatékony és eredményes működtetéséhez egyedüli tulajdonosként leányvállalatot alapít. A leányvállalatot a tervek szerint SET Goodwill and Enterprise...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Opus Global, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő és annak két tőkealapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap közvetlen irányítást szerezzen a 4iG felett - tették közzé az érdekelt társaságok kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Egy új budapesti sportcsarnokban rendezhetik meg a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság döntőjét, amennyiben a magyar szövetség (MKSZ) elképzelését jóváhagyja a kormány.
A vállalatoknak meghatározó szerepük lesz abban, hogy a negyedik ipari forradalom hogyan formálja át a társadalmat, ugyanakkor a felsővezetők közül kevesen vannak meggyőződve arról, hogy saját cégük teljesen felkészült arra, hogy éljen az Ipar 4.0 kínálta lehetőségekkel – többek között ez derül ki a Deloitte Insights kutatásából. A tanulmány rámuta
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke elfogadhatatlannak tartja a cafetéria-rendszer tervezett átalakítását. A szövetség a parlamenti pártokkal és az érintett bizottságokkal is egyeztetne a javaslatokról. Felméréseink...
A Jaguar Land Rover komoly elektromos autó offenzívár készül, a terveik szerint hamarosan az összes modelljük elérhető lesz részben, vagy teljesen elektromos meghajtással is. Annak érdekében pedig, hogy tervüket tényleg megvalósítsák...
A jelentős hétfői zuhanás után mérsékelt emelkedés láthatunk az amerikai tőzsdéken, a jelek szerint valamelyest enyhültek a kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek a befektetők körében. Közben az olaj világpiaci ára kitartóan...
Először engedélyeztek kannabiszalapú gyógyszert Amerikában, a hatóságok hétfőn hagyták jóvá az epilepszia két ritka, gyerekkorban kezdődő formája ellen.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hitelprogramot hirdetett elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek méretükből vagy korukból eredendően a kereskedelmi banki piacról nem juthatnának hitelhez.
Háromszázmillió forintot meghaladó uniós támogatás és hasonló összegű kamattámogatott hitel segítségével fejleszti palacktöltő kapacitását a Varga Pincészet Kft. mintegy 800 millió forintból - közölte a cég ügyvezetője kedden az MTI-vel.
A legnépszerűbb világversenyek idején még mindig megugrik a kereslet az új tévékészülékek iránt, csak karácsonykor adnak el több tévét az országban, mint vébé alatt.
Indul az utazási főszezon. Egy igazi nyaraláson kilépünk a mindennapi rutinból, mindezzel együtt pedig többet és másképp költünk. A család és a bőröndök után ezért nem árt a pénzügyeinket is felkészíteni a vakációra. Itt van néhány hasznos tanács a külföldre készülőknek, melyekre érdemes figyelni.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Opus Global, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő és annak két tőkealapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap közvetlen irányítást szerezzen a 4iG felett - tették közzé az érdekelt társaságok kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Elindította budapesti áruszállító járatát az orosz Air Bridge Cargo Airlines kedden, a cég gépei hetente kétszer járnak majd Moszkva és Liege között Budapest érintésével.
A Volkswagen azt tervezi, hogy augusztus és szeptember között ideiglenesen heti 1-2 napra felfüggeszti majd a termelést wolfsburgi gyárában, amely egyben legnagyobb üzeme is a világon. A lépésre azért van szükség, mert az autógyártónak...
A lett kormány kedden országos szükségállapotot hirdetett a tartós szárazság miatt annak érdekében, hogy védje a földműveseket a hitelezőktől. A kormány rendelkezése mindenekelőtt a földműveseket hivatott védeni a hitelezők...
A jelentős hétfői zuhanás után mérsékelt emelkedés láthattunk az amerikai tőzsdéken kedden, a jelek szerint valamelyest enyhültek a kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek a befektetők körében. Közben az olaj világpiaci ára kitartóan...
Oroszország és Kína különösen agresszív Közép- és Kelet-Európában" - állította a szenátus külügyi bizottságának keddi meghallgatásán Wess Mitchell, az amerikai külügyminisztérium Európáért és Eurázsiáért felelős államtitkára.