Egy fővárosi raktárban több mint 60 ezer doboz, jogszerűtlenül forgalomba hozott étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A sikeres ellenőrzésre egy több társhatóság részvételével lebonyolított akció részeként került sor, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) koordinált.
Statisztikusok, a közvélemény és egy mesterséges intelligenciával számoló cég jóslatai alapján mondjuk meg, melyik két csapat közül kerül ki a vb győztese.
Hiába korlátozta a kormány 2%-ban a hitelközvetítők jutalékát két évvel ezelőtt, továbbra is megéri a hitelközvetítői szakmában dolgozni: a jelzáloghitelek közel felét rajtuk keresztül veszik fel a magyarok az MNB friss jelentése...
Az elmúlt bő négy esztendőben Budapest belső városrészeiben és jellemzően Nyugat-Magyarország megyeszékhelyein növekedett a legjobban a lakóingatlanok értéke. A királyok, királynék mindent visznek.
Vegyes a kép a kedden az Országgyűlés elé terjesztett új adócsomagot illetően. Ugyan az adóadminisztráció és a cafeteria egyszerűsödik, a családtámogatási összeg pedig nő, de a nép-egészségügyi termékadó szintje jelentősen emelkedik és újabb különadó is megjelent. Az biztos, hogy lesz még idén az adótörvényt érintő változtatás - értékelte az adócso
Az alacsony kamatok korszakát éljük, ám nem csak a betéti, hanem a hitelkamatok is a mélyben vannak a néhány évvel korábbi szintekhez képest. Ez az állapot azonban nem csak az új hitelfelvevőknek kedvez. Rengetegen vettek fel korábban mára...
Ma új három és fél éves mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, miután az MNB friss inflációs jelentéséből is az a gondolat olvasható ki, hogy a jegybank nem tart az infláció túlzott elszállásától, emiatt pedig továbbra...
A Shell a napokban nyitotta meg első belgiumi LNG (Liquefied Natural Gas – cseppfolyósított földgáz) töltőállomását Herstalban. Ez a Shell nyolcadik LNG töltőállomása Európában, amely három határátkelőhöz is közel található és az egyik kulcsfontosságú fuvarozási útvonalon biztosít üzemanyag ellátást. A Shellnél más lehetséges helyszíneket is számít
A Magyar Nemzeti Bank hétfőn bejelentett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatóra vonatkozó szabálymódosítása a stabil, kiszámíthatóbb fix kamatozású hitelek felé tereli az ügyfeleket. A szabályozás hatásairól megjelent vélemények után a Duna House megvizsgálta, hogy a Hitelcentruma által közvetített hitelek vizsgált mintájára hogyan hatna az új
Az amerikai csomagszállítókat is fenyegeti a nemzetközi kereskedelmi háború, de ennek hatásait nem dramatizálják, sőt a FedExnél bizakodva tekintenek a jövőbe.
Felfüggesztették a nagykereskedelmi leány működési engedélyét - a Richter aránytalanul súlyosnak tartja az intézkedést, ami gyógyszerhiányhoz is vezethet.
Ma alig 0,1%-kal gyengült a román lej az euróval szemben a román jegybank által megállapított hivatalos árfolyam szerint, de ez már elegendő volt ahhoz, hogy történelmi mélypontról beszélhessünk a román fizetőeszköz esetén. A jegybank...
Kevés a remény, hogy az OPEC pénteki ülésén hozott döntések után érdemben csökken az olajár. Szaúd-Arábia és Oroszország ugyanis a kitermelés fokozását szorgalmazza, a többiek viszont félnek, hogy ettől visszaesik a kereslet, így mérséklődik a tavalyinál 70 százalékkal magasabb olajár.
Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A (MRV) alapító elnöke nyerte el az EY Az Év Üzletembere nemzetközi díjat, az EY World Entrepreneur of the Year idei döntőjén. A Monte-Carlóban tartott fináléba 49 ország győztesei kerültek be. Magyarországot a verseny hazai nyerteseként Váradi József, a Wizz Air alapító-ügyvezetője képvise
Az év hatodik Szupermenta terméktesztjén a gluténmentes spagettiket ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek laboratóriumban ellenőrizték többek között a termékek glutén-, laktóz-, tejfehérje tartalmát, de a tojásfehérje allergén jelenlétét is. A vizsgálatokon mind a 9 kukoricaliszt alapú száraztészta megfelelt. Ezúttal is akadtak viszont jelölési…
Miközben a Dow index napok óta esik, a legizgalmasabb technológiai részvények az úgynevezett "FANG-papírok" történelmi csúcsokat döntögetnek. Nem véletlen, hogy ezek a papírok immúnisak a kereskedelmi háborúval kapcsolatos híráramlásra....
A romániai Gyógyszer és Orvosi Eszközök Nemzeti Hatósága (ANMDM) felfüggesztette a Richter nagykereskedelmi leányvállalata, a Pharmafarm SA működési engedélyét. Rossz hír a Richtertől Az ANMDM mától felfüggeszti a Richter nagykereskedelmi...
A Shell a napokban nyitotta meg első belgiumi LNG (Liquefied Natural Gas – cseppfolyósított földgáz) töltőállomását Herstalban. Ez a Shell nyolcadik LNG töltőállomása Európában, amely három határátkelőhöz is közel található és az egyik kulcsfontosságú fuvarozási útvonalon biztosít üzemanyag ellátást. A Shellnél más lehetséges helyszíneket is számít
Miután a globális vállalati csődráta immár meghaladja a harmincéves átlagszintet, és várhatóan tovább emelkedik, ahogy több kötvény jár le, felmerül a kérdés, hogy közeleg-e az újabb globális pénzügyi válság.
A fokozódó munkaerőhiány egyre több területen állítja kihívások elé a toborzókat. Már nem elegendő a hagyományos keretekben gondolkodni, pontosan ismerni kell a potenciális munkaerőt, és azt is, hogy hol és hogyan érhetőek el eredményesen. Andavölgyi Vivien, a Profession.hu toborzási szakértője szerint mindez legalább annyira szól a marketingről, m
Elon Musk még 2016-ban, a német Grohmann Engineering vállalat megvásárlásakor tett utalásokat arra, hogy Európában is épülhet egy Gigafactory, ám azóta a figyelem középpontjába a Kínába tervezett létesítmény, valamint a Model Y gyártásának pontos helyszíne került, és az öreg kontinensen elhelyezett Tesla-óriásgyár kérdése feledésbe merült.
A Mol magyarországi operatív működésért felelős vezetőjének idén júniusban kinevezett Ratatics Péter adott interjút a Bloombergnek. Az interjú fontosabb részletei: A Mol fogyasztói szolgáltatások szegmensének EBITDA-ja a tavalyi 358...
Bár a piaci várakozásoknak megfelelően nem emelt ma újra kamatot a Bank of England, de a 9 döntéshozóból meglepetésre nem kettő, hanem három tag szavazott a 25 bázispontos emelésre, ami erősítette a fontot. A mai döntés alapján...
Az utóbbi évek jelentős áremelkedése ellenére sem érte még el tetőpontját a hazai ingatlanpiac: a következő években - ha lassabban is - de tovább drágulhatnak az eladó lakások, állítják a Raiffeisen Bank elemzői.
Részvényenként 0,62 eurós osztalék kifizetéséről döntöttek a Raiffeisen Bank International részvényesei a pénzintézet mai közgyűlésén - számol be az osztrák bank közleményében. Ez volt az első közgyűlés, melyet Erwin Hameseder...
Az új adónem szembeállítható a pénzügyi szervezetek különadójával, ami megmarad, vagyis a bankok ugyanannyi közterhet fizetnek majd; valójában csak egyszerűsítik a meglehetősen bonyolult adózásukat.
Bár a piaci várakozásoknak megfelelően nem emelt ma újra kamatot a Bank of England, de a 9 döntéshozóból meglepetésre nem kettő, hanem három tag szavazott a 25 bázispontos emelésre, ami erősítette a fontot. A mai döntés alapján...
Lemondott a világ első számú számítógépes chipgyártója, az Intel vezérigazgatója, miután kapcsolata volt a cég egyik alkalmazottjával. Ez pedig nem fér össze a vállalati politikával. Az Intel közlése szerint kiderült, hogy Brian...
Szinte még el sem ült az Esmyával kapcsolatos botrány, a Richter újabb rossz hírt közölt, felfüggesztették a társaság romániai nagykereskedelmi cégének működését. A hírre nagyot esett az árfolyam, ezért megnéztük, hogy mit mutat...
Az MNB összesen 79 millió forint bírság megfizetésére és a feltárt jogsértések megszüntetésére kötelezte csoportvizsgálatának lezárása során az Erste Bankot, az Erste Jelzálogbankot, az Erste Lakáslízinget és az Erste Lakástakarékpénztárt a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes működési hiányosságok miatt. A feltárt jogsértések nem hordoznak rendszerkockázatot és nem veszélyeztetik a bankcsoport…
Kivonta a forgalomból a BKV az egyik alig kétéves Modulo elektromos buszát - tudta meg az Index. Az NLE-852 rendszámú buszt üzemeléstechnikai okok miatt kellett kivonni a forgalmi állományból ideiglenesen és kérdéses, hogy mikorra lesz újra...