Továbbra is szükséges az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása, de a következő 5-8 negyedév végéig a jelenlegi laza kondíciók nem tarthatók.
A hét első napjának esése után a magyar tőzsdén kedden is folytatódott a lejtmenet, a BUX index 1,3 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek is esnek. A Richter kiemelt támaszt tesztelt meg kedden, a CIG Pannónia is fontos szint alá...
Két és fél milliárd forintot fordít 2018-ban az E.On-csoport áram- és gázhálózati beruházásokra, üzemeltetésre Tolna megyében – mondta Gelencsér Lajos, a cég dél-dunántúli áramhálózati társaságának vezérigazgatója.
Ha valaki a napihírekben ritkán felbukkanó cianobaktériumoknak szenteli a pályáját, nem biztos, hogy feltétlenül a Földön kívüli élet felfedezésében reménykedik. Bill Rutherford, az Imperial College London biokémikusa most mégis olyan eredményekre jutott, amire az idegen életformák megtalálásában reménykedők is felkaphatják a fejüket.
Varga Mihály pénzügyminiszter hozzátette: a 2016-ban elindított Irinyi terv célja a jövőben is az, hogy biztosítsa a magyar gazdaság hosszú távú és tartós növekedését.
A Stop Soros törvényből kikerült, most az adótörvények között mégis megsarcolják a civil szervezeteket. Az adóhivatal dönti el, hogy valaki propagandatevékenységet folytat, vagy nem - és nem az illegális bevándorlás, hanem általában véve a bevándorlás támogatása (?) jelent majd alapot a különadózásra.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland, private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását. Az eljárásban vállaltak alapján a társaság köteles módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjaival kapcsolatosan. A Hivatal – tekintettel a kötelezettségvállalásra – jogsér
Palkovics László miniszter szerint a minisztérium a smart city (okos város) fejlesztések terén is segítheti az egyetemeket és szakképző központokat működtető önkormányzatokat.
Eltörli a kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) 30%-os baleseti adóját, amelyet eddig közvetlenül az autósoknak kellett fizetniük. Nő azonban a biztosítók adóterhe, hiszen 15, illetve 20 százalékos biztosítási...
Vegyszerre emlékeztető szagú, 1,5 literes Jana eper és guava ízű üdítőitalt vontak ki a forgalomból, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megvizsgálta a Fonyódi Ásványvíz Kft. által forgalmazott üdítőket, és a laboratóriumi eredmények megerősítették a vásárlói jelzéseket.
Hiába a fővárosban a legmagasabb a nettó fizetés, mégis itt kell a legtöbbet dolgozni egy 50 négyzetméteres lakásért: 113 havi, azaz közel 10 évi fizetésre van szükség. Győr-Moson-Sopron megyében egy városi lakásra elég 84 havi nettó megyei átlagbér. Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Tolna megyében pedig vannak olyan községek, ahol egy 100 négyzetméte
Az idén csak a közép-európai térségben 350 millió dollárt költöttek sport- és fesztiválszponzorációra, ennek az összegnek a 90 százaléka a sportba áramlik.
Két és fél milliárd forintot fordít 2018-ban az E.On-csoport áram- és gázhálózati beruházásokra, üzemeltetésre Tolna megyében – mondta Gelencsér Lajos, a cég dél-dunántúli áramhálózati társaságának vezérigazgatója.
Még legalább egy évig maradnak Magyarországon a jelenlegi laza monetáris kondíciók az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik 2019 közepétől számítanak lassú, fokozatos változásra. A jegybank döntéséről és rövid távú...
A kormány benyújtotta a parlamentnek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete felmondja a Metró Kereskedelmi Kft.-vel kötött 2017. decemberi bérmegállapodást, mivel szerintük olyan folyamatok indultak be a kereskedelmi szektorban, ami eltüntette a dolgozók eddig meglévő bérigényét....
Minden idők legnagyobb európai pénzpumpája ér véget decemberben, miután az EKB bejelentette, hogy felszámolja eszközvásárlási programját: ennek eredményeképp 2,5 billió eurót (800 billió forint) öntöttek ki az uniós pénzpiacok életben tartására.
Ha valaki a napihírekben ritkán felbukkanó cianobaktériumoknak szenteli a pályáját, nem biztos, hogy feltétlenül a Földön kívüli élet felfedezésében reménykedik. Bill Rutherford, az Imperial College London biokémikusa most mégis olyan eredményekre jutott, amire az idegen életformák megtalálásában reménykedők is felkaphatják a fejüket.
Az amerikai-kínai vámháború nagyon csúnyára festette a tőzsdenapot, volt idő, amikor a német index majdnem két százalékos esést mutatott. A BUX végül alulmúlta a DAX-ot, sovány vigasz, hogy Varsóban sem igazán volt jobb a helyzet. Az euró/forint délben 325 is volt, de azután visszaesett, 322-ig.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott az alapkamaton kedden, indoklásában úgy fogalmazott, hogy a jegybank egyetlen horgonya az infláció, és továbbra is szükséges az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása, de a következő 5-8 negyedév végéig a jelenlegi laza kondíciók nem tarthatók.
Az írmagját is ki kellene irtani a cafeteriának. Az egyetlen megfontolásra érdemes terület a vidékfejlesztés jegyében az üdülési csekk, amivel a turizmushoz lehet forrásokat csoportosítani - írtuk egy 2009-es véleménycikkünkben. 2019-ben...
Jelentősen erősödött a forint kedden az Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az inflációs célról és a monetáris politikáról kiadott közleményét követően. A jegybank piaci várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése még nem mozdította ki az eurót a 324,20 forint körüli jegyzésről, a monetáris politikai közlemény után viszont a jegyzés perceken belül 322 for
Benyújtotta a kormány a parlamentnek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot.
Több mint 300 pontos mínuszban is járt ma a Dow a világkereskedelmi feszültségek éleződése miatt. A vezető részvényindexek mind negatív tartományban zárták a napot. A Dow hatodik napja esett, ezzel elvesztette év eleje óta összeszedett...
Két év alatt 25-30 százalékot nőtt a legfontosabb magyarországi irodanegyed, a Váci út körzetében található lakások átlagára. Az Árpád híd pesti lábához közeli lakásoknál ennek duplája, 50 százalékot meghaladó volt a drágulás, így nem csoda, hogy ott a legtöbb befektető is – derült ki egy friss elemzésből.