London kérésére legfeljebb tisztázni lehet még a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás részleteit – mondta a francia elnök.
A gazdasági növekedés globális lassulásával kapcsolatos aggodalmak miatt nagyot esnek ma is az amerikai tőzsdék, az európai mutatók valamivel kisebbel megúszták. A BUX index a Mol-nak köszönhetően tudott elsősorban felszínen maradni, az olajár esése lehetett emögött.
London kérésére legfeljebb tisztázni lehet még a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás részleteit, újratárgyalni azonban nem - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök az uniós tagállamok...
Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint most már 50 százalék feletti az esélye egy újabb népszavazás kiírásának a brit EU-tagságról. Blair, aki 1997-től 2007-ig töltötte be a kormányfői tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló...
Gulyás Gergely szerint felmerülhetett az igény a cégeknél a túlórák emelésére, de a kormányt ez nem befolyásolta a döntés meghozatalakor. Ez burkoltan azt is jelentheti, hogy valamilyen párbeszéd folyhatott a témában az illetékes kormánytag és a piaci szereplők között. Német sajtóhírek szerint egyes német cégek valóban jelezték a kormány felé, hogy
Leginkább a kibertámadásoktól tartanak a pénzintézetek vezetői, a feltörekvő technológiák elterjedésével a jövőben azonban további kockázatokra is számítanak – derül ki az EY 29 országban összesen 74 cég megkérdezésén alapuló felmérésből.
Hozta a papírformát az EKB és szinten tartotta a kamatokat. Ahogy az várható volt, tegnap az EKB bejelentette az eszközvásárlási program végét és még a karácsonyi időszakot megelőzően, december 21-én befejezik az új vásárlásokat.
Többet fordítanának fotovoltaikus napenergia fejlesztésekre a magyarok a jelenleginél a PV-Invest, naperőművek létesítésével, üzemeltetésével és fotovoltaikus befektetésekkel foglalkozó osztrák cégcsoport megbízásából a Pulzus által készített reprezentatív kutatás szerint.
A harmadik negyedévben ugyan visszaestek az újonnan telepített naperőművi kapacitások az Egyesült Államokban, miután az importált fotovoltaikus panelekre kivetett vámok visszafogják a fejlesztéseket, az ágazat gyengélkedését azonban a következő öt évben várhatóan megvalósuló nagyobb projektek ellensúlyozni fogják, mivel a napenergia ma olcsóbb, min
A City Hitelbróker Kft. 5000 fős, saját ügyfélkörében végzett reprezentatív kutatásából kiderül: minden második magyar úgy gondolja, nem lesz elegendő az állami nyugdíjrendszer által biztosított nyugdíj időskorában
Régóta dédelgetett álmát valósítja meg a magyar energetikai piac meghatározó szereplője az ALTEO, amely a jövő év első felében már sikeres külföldi üzletkötésről szeretne beszámolni. A részletekről ifj. Chikán Attilával, a vállalat alapító-vezérigazgatójával beszélgetett a Napi.hu.
Használtautó-hirdetési platformmal bővíti tevékenységi körét mától a Netrisk.hu. A legnagyobb hazai online biztosítási alkuszcég netriskauto.hu néven futó új használtautó-kereső felületén a társaság autókereskedő partnerei, valamint több mint egymillió regisztrált lakossági ügyfele egyaránt ingyenesen hirdethetnek, de a felület elérhető minden tová