A forint továbbra is a sérülékeny devizák között szerepel a Nordea elemzése szerint. Van ugyanis két tényező, ami aggodalomra ad okot. A chilei peso, a török líra és az izraeli sékel a leginkább sérülékeny deviza - állapítják...
2014 novembere óta nem látott magasságba emelkedett a brent árfolyama a mai kereskedésben, 84 dollár felett jár az árfolyam. A WTI szintén emelkedik, a határidős árfolyam 75 dollár közelében, ami szintén több mint 3 éves csúcsot jelent.
Letették a Mol-csoport új székházának alapkövét kedden Budapesten; a Kopaszi-gáton épülő, 120 méter magas, 28 emeletes, várhatóan 2021-re elkészülő Mol Campus a főváros legmagasabb épülete lesz.
Hatalmas méretű ingatlanportfólión adott túl a Prologis. A cég közleménye szerint az eladás összesen 1,5 millió négyzetméternyi logisztikai ingatlant és 584 ezer négyzetméternyi földterületet tartalmaz. A vásárló egy ázsiai vállalat...
Miközben a világ más országaiban érdemi növekedésnek indult, Magyarországon 2010 és 2016 között csak minimálisan nőtt, 2013 óta pedig évről évre csökkent a megújuló energiaforrásokból előállított energia részaránya a teljes bruttó végső energiafogyasztáshoz mérten - olvasható ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) napokban köz
Folyamatosan csökken a hallgatói létszám a felsőoktatásban, ami a korcsoport létszámának visszaesése mellett az oktatáspolitika hatása is - állapítja meg a Statisztikai Szemlében megjelent tanulmány. A folyamatnak azok a társadalmi rétegek...
Ismét elkészítette az Otthon Centrum azt az elemzést, amelyben a megyeszékhelyek és a megyei jogú városok új építésű lakáskínálatát hasonlítja össze. A fél évvel ezelőttihez hasonlóan a legdrágább város továbbra is Sopron, ahol...
Mintegy 70 millió euróval csökkentik a Törökországnak nyújtott uniós előcsatlakozási támogatásokat az Európai Parlament (EP) keddi döntése értelmében, miután továbbra sincs javulás a jogállamiság helyzetében. Az EU társjogalkotó...
A piacvezető tévés kereskedőház, az Atmedia tulajdonosai 2018. október 2-ától Guttengéber Csabát, a korábbi ügyvezető igazgató, Lukács Csaba helyettesét bízták meg a vállalat vezetésével és a sikeres üzletpolitika folytatásával. Lukács Csaba az Atmedia alapítása óta volt a tévés kereskedőház ügyvezetője, akinek a vezetésével a vállalat hatékonyan é
A Konzum kedden bejelentette a társaság részvényfelaprózásának menetrendjét, a régi, 25 forint névértékű Konzum részvényekkel október 9-én lehet kereskedni utoljára, míg az új, 2,5 forint névértékű Konzum részvények esetében...
Engedélyezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy az RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Kft. 10 százalékot elérő mértékű, közvetlen minősített befolyást szerezzen MKB Bank Zrt.-ben, és 10 százalékot elérő minősített, közvetett befolyást a bank leányvállalataiban - tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. (Konzum) kedden, a Budapesti Érté
Elon Musk nem véletlenül írta azt a hétvégén a Tesla dolgozóinak egy belső kör-e-mailben, hogy ha mindent megtesznek annak érdekében, hogy a negyedév utolsó napján is a lehető legtöbb Model 3 gördüljön le a gyártószalagról, akkor...
Elon Musk nem véletlenül írta azt a hétvégén a Tesla dolgozóinak egy belső kör-e-mailben, hogy ha mindent megtesznek annak érdekében, hogy a negyedév utolsó napján is a lehető legtöbb Model 3 gördüljön le a gyártószalagról, akkor...
A 4iG mai tájékoztatása szerint szeptember 27-től Zibriczki Béla tölti be a társaság vezérigazgatói posztját, míg a cég leányvállalatának, a Mensor3D Kft. ügyvezető igazgatójának együttes aláírási joggal Radó Gábort és Farkas...
Miközben kedd reggel még olyan hírek érkeztek, hogy Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter vetette fel a miniszterelnöknél Nagy Anikó egészségügyi államtitkár leváltását, délután a Népszava arról írt, hogy az államtitkár maga...
Október 9-én forog utoljára a mostani névértéken a tőzsde egyik fontossá vált részvénye, utána a korábban meghirdetett split miatt a tizedére csökken a névérték.
A német nagykoalíció tagjai tegnap este megállapodtak arról, hogy könnyítenek a munkavállalási célú tartózkodási feltételeken. Ez érinthet olyanokat is, akik már az országban vannak, de bizonytalan státuszúak, például menekültek, akik kitoloncolását felfüggesztették. De újak is jöhetnek, ha tudnak németül, van szakmájuk és fizetik a költségeket.
Érdekes listát közölt az egyik legismertebb hazai autós portál: a cikk szerzője olyan személyautókat sorolt fel, melyek véleménye szerint kifejezetten megérik az árukat. A felsorolt autók között találhatunk néhány milliós népautókat...
Az Egyesült Államok szükség esetén kész megsemmisíteni a vonatkozó nemzetközi szerződés előírásai ellenére kifejlesztett rövid és közepes hatótávolságú orosz rakétákat - jelentette ki Kay Bailey Hutchison amerikai NATO-nagykövet...
Magyar fejlesztésű lakásfűtő falfesték prototípusát mutatta be a Poli-Farbe Vegyipari Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereivel közösen. A szabadalmaztatási és engedélyeztetési eljárásoktól függően várhatóan...
Ma hajnalra maratoni tárgyalás után megállapodtak a német kormánypártok abban, hogyan lehessen elkerülni azt, hogy a régi dízeles autókat kitiltsák német nagyvárosokból. A megállapodás részleteit napközben hozzák nyilvánosságra.
Vezetőt vált a General Electric (GE): 14 hónappal kinevezése után távozik John Flannery elnök-vezérigazgató, helyére az igazgatótanács egyhangú szavazással azonnali hatállyal Lawrence Culp Jr.-t választotta meg – közölte a bostoni székhelyű ipari konglomerátum hétfőn.
Független, állami kutatóintézet készített felmérést a magyar sütőipar helyzetéről. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a pékek országos átlagban veszteséggel adják tovább a három legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméket: a fehér kenyeret, a félbarna kenyeret és a vizes zsemlét. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése konkrétan kijelenti:
Kedden megállapodtak a német kormánypártok a dízelválság kezeléséről, a tervek szerint a gyártók támogatják azokat a régebbi dízelautó-tulajdonosokat, akiket a leginkább szennyezett levegőjű városokban autóhasználati tilalom fenyeget...
Vezetőt vált a General Electric (GE): 14 hónappal kinevezése után távozik John Flannery elnök-vezérigazgató, helyére az igazgatótanács egyhangú szavazással azonnali hatállyal Lawrence Culp Jr.-t választotta meg – közölte a bostoni székhelyű ipari konglomerátum hétfőn.
Kedden megállapodtak a német kormánypártok a dízelválság kezeléséről, a tervek szerint a gyártók támogatják azokat a régebbi dízelautó-tulajdonosokat, akiket a leginkább szennyezett levegőjű városokban autóhasználati tilalom fenyeget...
Lemondott egészségügyi államtitkári pozíciójáról Nagy Anikó kedden, megerősítve az ezzel kapcsolatos sajtóinformációkat. Jön a Portfolio magánegészségügyi konferenciája! :
A spanyol futballbajnok FC Barcelona bevétele a 2017/18-as idényben meghaladta az egymilliárd dollárt - ez korábban még egyetlen sportklubnak sem sikerült.
A tulajdonosok nagy része ár alatt adja el az ingatlanát a Házbank.hu elemzése szerint, a számítások alapján átlagosan 2,5 százalékkal kapnak kevesebbet, ami a 2017-ben közvetítők által eladott 55-60 ezer ingatlannal és 13,6 millió forintos átlagárral számolva mintegy 17,5 milliárd forint.
Az európai részvények estek, az amerikaiak emelkedtek ma, ami mögött jórészt megint az olasz politikusok állhatnak. A BUX alig változott, de eközben néhány részvényünk jókora elmozdulást produkált. Emelkedik az arany, drágább lett a kávé, a kakaó, a cukor.