A 10 éves amerikai államkötvény hozama szokatlanul nagyot emelkedett, több mint hét éves csúcsra ért. Ennek hatása egyre inkább érződik a piacokon, még az európai kötvényhozamok is felfelé haladnak, ami előrevetítheti az eurózónás, és ennek nyomán a hazai kamatok megemelésének inkább korábbi, mint későbbi megkezdését.
Szibériai földgáz-kitermelési eszközöket vásárol az OMV a Gazpromtól, szemben az eredeti tervekkel, amelyek szerint a két társaság norvégiai és oroszországi eszközöket cserélt volna egymással - állapodott meg az osztrák és az orosz vállalat. A koncepció Norvégia tiltakozásának hatására változott.
A berlini hatóságok kitiltanák az öregebb dízelautókat húsz fővárosi utcából, köztük néhány fő közlekedési útvonalról is - közölte a Rundfunk Berlin-Brandenburg regionális közszolgálati csatorna. Amennyiben a berlini bíróság...
Az idei év második negyedévében átlagosan 4,3 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az Európai Unióban, ezzel szemben Magyarországon ennek több mint duplája, 10,4 százalékos volt az áremelkedés. Ez az eredmény az EU-s lista negyedik...
Három olyan reformjavaslatot is ellenez Magyarország a 2021-2027-es uniós költségvetés bevételi oldalán, amelyeket még májusban tett le az asztalra az Európai Bizottság és ma is egyeztetett róluk a visegrádi négy ország, illetve Ausztria...
Az Európai Bizottság elnöke szerint 2025 előtt nem valószínű a nyugat-balkáni országok csatlakozás az Európai Unióhoz (EU). Jean-Claude Juncker pénteken az osztrák külpolitikai társaság meghívására a bécsi Hofburgban tartott beszédében...
Az idei a szélsőséges időjárási események éve, kezdve az Egyesült Királyságban márciusban beköszöntő fagyos időszaktól az Egyesült Államok keleti partján tomboló Florence hurrikánig vagy a Fülöp-szigeteken pusztító Mangkhut tájfunig. A kutatók általában ódzkodnak attól, hogy kijelentsék bármelyik természeti katasztrófáról, hogy a klímaváltozás hatá
A globális kereskedelmi partnerekkel vívott vámháború közepette tovább nőtt az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegének hiánya augusztusban, az export csökkent, az import bővült, és a politikailag kényes kínai relációban emelkedett...
A pénzintézet 2019-re – főleg a a reálbérek további dinamikus emelkedése miatt – a korábban jelzett 3,8 százaléknál magasabb, 4,1 százalékos GDP-bővülést vár.
A Duna House ma reggel tette közzé a 2018. harmadik negyedévére vonatkozó, előzetes számait, amit a Concorde elemzői gyorskommentárban értékeltek. A társaság szakértői szerint a Duna House legfrissebb számai összességében az elemzőház...
A termékdíjtörvény módosításával várhatóan nő az egyszer használatos műanyag poharak, edények termékdíja, és a kör várhatóan tovább bővül az egyszer használatos műanyag evőeszközökkel, köztük a keverőpálcával és a szívószállal...
4,5 milliárd forintos, rekord árbevételt könyvelhetett el a Hungexpo Zrt. 2018. első félévében, és a bevétel az év végére várhatóan eléri a 7,6 milliárd forintot. Ez több mint 10 százalékos növekedést jelent a 2017-es évhez képest....
Az MT Gox, vagyis a világ egykoron legnagyobb forgalmú japán kriptotőzsdéje (ahol 5 éve durván a bitcoinok 70 százaléka pörgött) most kártalanítja azokat, akiknek akkor bennragadt a befektetésük. Erre létre is hoztak egy kifejezetten...
A Takarékbank elemzői a külföldi turbulenciák ellenére is optimisták a magyar gazdasággal kapcsolatban, a beruházások, a bérnövekedés, a fogyasztás magas szintjének visszaesése nem várható. A forint jelenlegi gyenge szintje szerintük nem indokolt, főleg a magas short állomány váltotta ki, aminek leépülése jelentős forinterősödést okozhat.
Az elmúlt hetekben már nyilvánvalóvá vált, hogy nagy változások elé néz a Budapesti Corvinus Egyetem, melynek célja a szintugrás: 2030-ra Európa legjobb 100 egyeteme közé akar kerülni. Az ehhez szükséges új keretrendszert és terveket...
Ki kell végre iktatni a hisztériát és a túláradó érzelmeket az európai-amerikai kereskedelmi vitákban; az Európai Unió nagyon komoly hibát követett el akkor, amikor Donald Trump amerikai elnök megválasztása után hisztériát keltett...
Az Európai Unió 5 millió euróval (mintegy 1,6 milliárd forint) támogatja az afrikai országok hatóságainak a globális vámszabályok bevezetése és a kereskedelem megkönnyítése érdekében végzett munkáját - közölte az Európai Bizottság...
Az önvezető autók fejlesztése soha nem látott együttműködéseket hoz az autógyártók és a tech cégek között, a vállalatok keresik a lehetőségeit annak, hogy csökkentsék a fejlesztések költségeit, és megosszák a kockázatokat. A jelenleg is zajló Párizsi Autószalon alatt sorra jönnek a bejelentések újabb partnerségekről, a Portfolio összegyűjtötte,
Az Európai Unió 5 millió euróval támogatja az afrikai országok hatóságainak a globális vámszabályok bevezetése és a kereskedelem megkönnyítése érdekében végzett munkáját.
A korábbi évekhez képest többet, de a szükséges kalciummennyiségnek csak a felét fogyasztják a magyar gyermekek a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése szerint - mondta Csengeri Lilla, a szövetség kommunikációs bizottságának tagja az M1 aktuális csatornán pénteken.
Megerősítik az eddigi lakáspiaci trendeket a legfrissebb KSH-adatok, amelyek szerint a második negyedévben a használt lakásoknál 10,3 százalékos, az újaknál pedig 11,8 százalékos volt az áremelkedés. Megerősítik az eddigi lakáspiaci...
A svéd-amerikai kislány a Tannőben lévő Vidöstern-tóban nyáron bukkant az 1500 éves ereklyére, a különleges felfedezését eddig nem árulhatta el senkinek.
Áder János köztársasági elnök meghívására kétnapos látogatásra Magyarországra érkezik Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn. A látogatás miatt hétfőn és kedden több útvonalon időszakos terelésre, forgalomkorlátozásra...
Áder János köztársasági elnök meghívására kétnapos látogatásra Magyarországra érkezik Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn. A látogatás miatt hétfőn és kedden több útvonalon időszakos terelésre, forgalomkorlátozásra...
Tíz év telt el a 2008-as pénzügyi válság óta, és a piacon már most számos kockázat mutat egy következő válság kirobbanása felé. Ettől függetlenül a következő 2 éves időtávban egy újabb válság kirobbanására még kisebb...
A német környezetvédelmi minisztérium mindenképpen rá akarja venni az autógyárakat, hogy vegyenek részt a koros dízelautók utólagos műszaki átalakításában a belvárosi behajtási tilalom bevezetésének elkerülése érdekében. A német...
Az önvezető autók fejlesztése soha nem látott együttműködéseket hoz az autógyártók és a tech cégek között, a vállalatok keresik a lehetőségeit annak, hogy csökkentsék a fejlesztések költségeit, és megosszák a kockázatokat. A jelenleg is zajló Párizsi Autószalon alatt sorra jönnek a bejelentések újabb partnerségekről, a Portfolio összegyűjtötte,
A VERGE Vanguard Awards díjjal kitüntetett, a chipses zacskóból locsolókannát, cigarettacsikkekből köztéri padokat, tengeri szemétből samponos flakont gyártó, magyar származású Tom Szaky, a TerraCycle alapítója és ügyvezetője Budapesten ad elő, a The Universal Sea – Pure or Plastic?! konferencián.
Tovább szigorodtak a gázkazánok üzemeltetésére vonatkozó szabályok. Szeptember végétől az újonnan beszerelt berendezések nitrogénoxid-kibocsátását is jelentősen korlátozták. Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője az InfoRádió EnergiaVilág című magazinjában beszélt az okokról.