A nemzetközi palettán jobban látható egyetemmé kíván válni a Budapesti Corvinus Egyetem a folyamatban lévő átalakulás eredményeként. Erről tartott háttérbeszélgetést Pavlik Lívia kancellár és Barta Márton stratégiai igazgató....
Mégis napirendre kerül a kiskereskedelmet és a foglalkoztatáspolitikát felügyelő minisztériumoknál a több mint két évvel ezelőtt eltörölt vasárnapi nyitvatartás szabályozásának kérdésköre – tudta meg a Magyar Idők.
A korábban kötvénykirályként emlegetett Bill Gross kötvénybefektetéseinek teljesítménye sem a régi, a Janusnál kezelt kötvényalapjából folyamatosan áramlik ki a pénz, legutóbb már maga Gross is kivette saját vagyonának egy részét...
A Tesla menedzsmentje nagyon sok információmorzsát elejtett a harmadik negyedéves beszámolóban, valamint az azt követő konferenciabeszélgetés során. Ezeket összeszedve egy olyan terv rajzolódik ki, amelynek célja nem lehet más, mint a szedán...
Szépségápolási termékeket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem nemrégiben, köztük olyat is amelynek lejárt a minőség megőrzési ideje. Ami aggasztó, mert csak az emberek negyede nézi meg a lejárati időt vásárlás előtt Európában! Magyarországon ennél valamivel jobb a helyzet, de koránt sem vagyunk tudatosak. Pedig a lejárt kozmetikum veszélyes.
Két évtized tervezés után kezdetét veszi a Szlovéniát Magyarországgal összekötő 400 kilovoltos (kV) távvezeték megépítése, miután nemrég a szlovén energia ügynökség jóváhagyta a projekt finanszírozását – írja az MTI nyomán az Index.hu a helyi szlovén sajtóra hivatkozva.
A hasonló gondolkodású társainkhoz fordulunk tanácsért, és elfogadónak tartjuk magukat a társadalmi különbségeket illetően – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) TEDx konferenciáján végzett felmérésből. Az eredmények szerint kifejezetten motiválja a magyarokat, ha különféle hátterű és egyéniségű emberekkel kell együtt dolgozniuk. Az ese
Az óraátállítással egy kisváros egész éves villamosenergia-fogyasztását meg lehet takarítani - mondta Tihanyi Zoltán, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgató-helyettese az M1-en.
Az idei harmadik negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 10 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,8 százalékosra csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Plotinus hétfői bejelentése alapján Régely Károly október 24-én 27 630 darab Plotinus részvényt adott el, amellyel tulajdoni és szavazati aránya öt százalék alá csökkent. A Plotinus hétfőn bejelentette, hogy Régely Károly 2018....
Októberben indult a Safecity program Törökbálinton, a város szervezeteinek képviselői, intézmény- és cégvezetők, az önkormányzat munkatársai és egyetemi oktatók egyaránt szerepet vállalnak, hogy megfelelő utcai világítás kialakításával...
A minisztériumokban 2600, a háttérintézményekben pedig további 4210 álláshelyet kell megszüntetni január elsejéig, beleértve az üres álláshelyeket is és mindezek végrehajtására a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt is felkérte a kormány...
Októberben indult a Safecity program Törökbálinton, a város szervezeteinek képviselői, intézmény- és cégvezetők, az önkormányzat munkatársai és egyetemi oktatók egyaránt szerepet vállalnak, hogy megfelelő utcai világítás kialakításával...
Fél évnyi működés után immár tucatnyi fintech innovációs kezdeményezés kapcsán dolgozik együtt az MNB fintech cégekkel és pénzügyi intézményekkel. A digitális pénzügyi megoldások térhódítását jelzi, hogy jövőre a világ egyik...
Az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladóan ötéves csúcsra nőtt a BP profitja, éves összevetésben több mint megduplázódva; az eredmények javulását nem kis részben az olajárak emelkedése is támogatta. A legfontosabb sarokszámok...
A hivatalosan "digitális adó" néven futó új, egyelőre még csak tervként élő teherrel az összes nagy techvállalatot sújtanák, megkapná a nyakába a Google és az Amazon is.
Házasságuk után nyolc évvel utazott nászútra Edvin Marton és felesége. A hegedűművész a thaiföldi út mellett egy gyönyörű szerelmes dalt is ajándékozott Adrienn-nek, amelyhez egy lakatlan szigeten forgatott videoklipet. Különleges módon, egy videoklip formájában tette örökké emlékezetessé nászútját Edvin Marton és Marton Adrienn. A pár Thaiföldön t
Kedden is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, a tervezett 620 járatból legkevesebb 140-et törölnek - közölte a légikikötő szóvivője. A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot...
Jövő csütörtöki pénzügyi konferenciánk CFO-kerekasztalának résztvevője lesz Lehoczky Zoltán, a Gránit Pólus pénzügyi vezetője, akit most a Westendet tulajdonló cég tőzsdére viteléről, a cégcsoport pénzügyi aktualitásairól...
Két évtized tervezés után kezdetét veszi a Szlovéniát Magyarországgal összekötő 400 kilovoltos (kV) távvezeték megépítése, miután nemrég a szlovén energia ügynökség jóváhagyta a projekt finanszírozását - közölte a helyi sajtó.
A Volkswagen közzétett harmadik negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, hogy a német autógyártó a globális kereskedelmi háború fokozódása, a kínai eladások lassulása, a szigorodó WLTP-menetciklusra történő átállás nehézségei...
Még tíz napig, november 8. éjfélig lehet jelentkezni A Dal 2019-be, a Duna Televízió dalválasztó show-jának jövő évi mezőnyébe, a műsor nyolcadik évadába.
A növekvő kereslet a bitcoinra kisiklathatja a globális felmelegedés megfékezésére tett erőfeszítéseket, mivel az egyre népszerűbb digitális pénz kibányászásához hatalmas mennyiségű energiára van szükség - közölték amerikai kutatók....
A vasárnapi munkavégzés tilalma lezárt ügy, a kormány nem kívánja újra megnyitni ezt a kérdést - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden kiadott rövid közleményében. Vagyis a jelek szerint hiába szeretné egy kereskedelmi...
Nem biztos, hogy a futás a legjobb mozgásforma mindenkinek, ennek ellenére az amatőr futók túlnyomó többsége még soha nem kérte ki szakember tanácsát edzés előtt. Mindössze 20 százalék járt már egyáltalán valamilyen sportorvosi, diagnosztikai vizsgálaton – ez is kiderült abból a személyes és online megkérdezéses felmérésből, amit a LifeLike Egészsé
A változás egyaránt jelent lehetőségeket és rejt magában veszélyeket a Magyar Állattenyésztők Szövetsége ügyvezető igazgatója szerint - írja a Világgazdaság.
Reggeli sajtóértesülések szerint újra előkerült a vasárnapi boltzár kérdése. Most azonban a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye alapján megtudhatjuk, hogy a boltzár ismételt bevezetése nincs napirenden. Mégsem...
Összeomlóban az Amazon árfolyama, az amerikai indexek is tovább gyengülnek, 10 százalék feletti mínuszt hozott bennük a hónap. Kína felpattant a tegnapi nagy esés után, itthon a Mol emelkedik. A forint tartósan gyenge, most azonban csatlakozott hozzá két régiós társa is.
Az év harmadik negyedévében negyedéves alapon mindössze 0,2%-kal bővült az euróövezeti GDP, ami az éves dinamikát 2,2%-ról 1,7%-ra lassította - derült ki az Eurostat által az imént közzétett adatokból. Ezzel újabb bizonyítékot kaptunk...
A KSH legfrissebb közlése szerint az idei harmadik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 487 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Gergely Dávid a Borsod megyei Gesztely térségében 850 hektáron gazdálkodik családjával. Leginkább szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak, ám van 40 hektár legelőjük is, hiszen mintegy 100 anyatehenüknek takarmányt is kell termelniük. Mivel a megbízhatóság és a nagy teljesítmény mindennél fontosabb számukra, így a gépvásárlások is ennek tudatá
A foglalkoztatottság kitartó növekedésének és az erőteljes béremelkedésnek köszönhetően rendkívül szépen alakulnak a bérekhez kapcsolódó állami bevételek idén. Mindezt most egyetlen ábrán bemutatjuk. A jegybank most tette közzé...