A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank döntéshozói mai ülésükön nem változtattak az irányadó kamatokon: az alapkamatot 0%-on, az egynapos hitelkamatot 0,25%-on, a betéti kamatot pedig -0,4%-on hagyták. A döntést követően...
A várakozásokkal összhangban, nem változtatott az irányadó kamat szintjén a török jegybank monetáris tanácsa csütörtökön tartott ülésén. A tanácskozás után kiadott közleményben a testület közölte, hogy az egyhetes repokamat 24,00...
A nyári adóváltozások alaposan átrendezték az adómentesen adható juttatások körét, sokan azonban elsiklottak egy fontos pont fölött: az év végéig megkötött szerződések esetében a kockázati biztosítások díjait 2019-ben is teljesen adómentesen fizethetik a munkáltatók a munkavállalóknak. Egy ilyen biztosítás valóban nagy segítséget jelenthet, ha beüt
Új, illetve az eddiginél is kedvezőbb, valóban nulla százalékos kamatozású finanszírozási lehetőségek nyíltak meg a közelmúltban Magyarországon. Ezek segítségével azok is fejleszthetik a vállalkozásukat, illetve korszerűsíthetik...
Mik az alapvető szabályai egy házikerti vetésforgónak? Mit szükséges feltétlenül figyelembe vennünk, hogy a legnagyobb termésmennyiséget takaríthassuk be a céljainknak leginkább megfelelő gyümölcs-és zöldségnövényekből?
Jelentősen csökkentheti a rosszindulatú daganatos megbetegedések és halálozások számát a veszélyes anyagok munkahelyi kezeléséről indított uniós kampány.
Jókora gázmezőt találtak Lengyelországban, ráadásul nem palagázról, hanem hagyományos, olcsóbban kitermelhető energiahordozóról van szó - számol be a Napi.hu.
Mik az alapvető szabályai egy házikerti vetésforgónak? Mit szükséges feltétlenül figyelembe vennünk, hogy a legnagyobb termésmennyiséget takaríthassuk be a céljainknak leginkább megfelelő gyümölcs-és zöldségnövényekből?
S. Ferencné kérdése: Sokat olvastam arról, hogy az őszi lemosó permetésnek kiemlt a jelentősége. Kezdő kertészkedő vagyok, így azt kérdezném, mikor és hogyan kell elvégezni?
Bár a Ford a tavalyinál gyengébb harmadik negyedéves számokat tett közzé, több fontos soron is sikerült felülmúlnia a vállalatnak az elemzői várakozásokat, döntően az észak-amerikai régió erős teljesítményének köszönhetően....
Kilőtt a Twitter árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. A felhasználószám csökken, de ez nem meglepő annak fényében, hogy elkezdte "kiirtani" a káros regisztrációkat a cég. A negyedéves...
Jövő év március végig választhatják meg a Közigazgatási Felsőbíróság első elnökét, a közigazgatási bíróságok pedig 2020 január elsejével kezdhetik meg működésüket.
Emeli londoni szállítási díjait az Uber, közlése szerint azért, hogy mielőbb elektromos meghajtású járművekre lehessen cserélni a társaság kötelékében szolgáló autókat.
Újra lehet pályázni az elektromos gépjármű beszerzések támogatására, a programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból - jelentette be Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
A magánszemélyek, gazdasági társaságok, önkormányzatok október 29-én 8 órától adhatják be a pályázatot a vissza nem térítendő támogatásra a www.e-mobi.hu honlapon.
Jövő év március végig választhatják meg a Közigazgatási Felsőbíróság első elnökét, a közigazgatási bíróságok pedig 2020 január elsejével kezdhetik meg működésüket.
A magyarországi német társaságok jelenleg kevésbe optimisták a magyarországi gazdasági helyzetet illetően, mint fél évvel ezelőtt - derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara aktuális felméréséből. Ez egybecseng azon előrejelzésekkel...
Péntek este Holnemvolt halloweent tartanak a Fővárosi Állat- és Növénykertben, de a közelgő őszi iskolai szünetre is számos programmal és kedvezménnyel készül az intézmény a családoknak.
Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd és az együttműködés jellemzi - hangsúlyozta Varga Mihály, aki ma hivatalában fogadta David B. Cornsteint, az USA magyarországi nagykövetét a Pénzügyminisztérium...
Amikor a Tesla váratlanul bejelentette, hogy a tervezettnél egy héttel korábban közzéteszi harmadik negyedéves beszámolóját, sokan a vártnál kedvezőbb számokat sejtettek a dolog mögött. Akkora meglepetésre viszont aligha számított bárki, mint amilyennel Elon Musk és csapata előrukkolt az amerikai tőzsdék zárását követően. Kiderült ugyanis, hogy sze
Növényorvosként, szaktanácsadóként biztos, hogy többször találkozott már azzal a gazdálkodóval, aki valamely növényvédőszer-hatóanyag kivonásakor feltette a kérdést: oké, de ha ezzel nem, akkor mivel?
Emeli londoni szállítási díjait az Uber, közlése szerint azért, hogy mielőbb elektromos meghajtású járművekre lehessen cserélni a társaság kötelékében szolgáló autókat.
A dél-koreai SK Innovationnel összefogva beszállna az elektromos meghajtású autókban használt akkumulátorok gyártásába a német Volkswagen csoport - írta csütörtökön a Manager Magazin című német lap. Az autógyártás legnagyobb...
Az EU-ban átlagosan a nők 79 százaléka főz és/vagy csinál valamilyen házimunkát napi szinten, míg a férfiaknál ez az arány csupán 34 százalék. Magyarországon ugyanakkor sem a nők, sem pedig a férfiak nem szívelik a napi szintű háztartási...
David B. Cornstein nagykövet továbbra is azon dolgozik, hogy megoldódjon a CEU ügye - tájékoztatta az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége csütörtökön az MTI-t. A CEU csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentették be: ha december...
Elkészült és megnyílt a 24 000 négyzetméteres Shopmark, Kispest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. A korábbi Europark részleges lebontása után közel 5 milliárd forintból építették át a plázát.
Hamarosan újra mérlegen az idő: az emberek időbeosztását bemutató időmérleg többek között a különböző társadalmi és demográfiai csoportok eltérő időfelhasználásának vizsgálatára szolgál. Nemsokára újabb adatgyűjtésbe kezdenek a kutatók, addig is összeszedtünk pár érdekességet a magyarok szokásairól és pár környező országról...