Rendkívüli esemény és kiugró árak nélkül zajlott le az Artcurial párizsi aukciósház négy Banksy-művet is kínáló szerda esti árverése, amelyet nagy izgalom előzött meg, miután a művész egyik képe félig bedarálta magát a Sotheby's...
Ezúttal is fontos bejelentéseket ismertettek a kormányülést követően a Kormányinfón. Ezek közül a legfontosabb a családi otthonteremtési kedvezmény módosítása és bővítése.Szerdán kormányülés volt, ahol többek között arról...
Virtuális erőművi portfólió létrehozásába kezdett a Veolia Energia Magyarország Zrt., amelyhez első lépésben 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a CHP Erőmű Kft.-ben - számol be az MTI.
Az aratás után végrehajtott, 8-9 százalékos lisztáremelés után október végén, november elején újabb, 10 százalékot meghaladó áremelést jelentenek be a malomipari cégek.
A kezdeti bizonytalanság után nagyot estek az amerikai tőzsdék szerdán, miután a befektetők az emelkedő hozam környezet és a világgazdaság lassulása miatt aggódtak, a tengerentúli részvényindexek 2,4-4,4 százalékos eséssel zártak....
A belső ellenőrzés hatékonyabb működését javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az önkormányzatoknál és az intézményeknél lefolytatott ellenőrzések tapasztalatai alapján.
A fashion search engine weboldal több ezer magyar vásárlót köt össze több száz márkával és webáruházzal nap mint nap. Statisztikai adatokkal alátámasztott tény, hogy az online vásárlás virágkorát éli. Az e-kereskedelem a világ minden táján megváltoztatja a termékekhez való hozzáférés útjait. 2018-ban eddig mintegy 103 milliárd dollárt költöttek el
A kormány legutóbbi ülésén a CSOK kibővítésének lehetőségeit is tárgyalta és döntést is hozott - jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Két töltőállomást vesz át a hazai LUKOIL-kutakat üzemeltető Normbenz Magyarország Kft. a MOL Magyarországtól. A társaság az átvételt követően haladéktalanul megkezdi az M7-es autópálya mentén, Tárnok térségében található kutak átépítését a szolgáltatások bővítése és a vásárlók színvonalas kiszolgálása érdekében.
Mintegy 14,7 millió palack bort értékesít Magyarországon a Varga Pincészet Kft. az idén, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyival. Jövőre a palackozó kapacitását 40 százalékkal, óránként 10 ezerről 14 ezer palackra emeli - közölte a pincészet egyik tulajdonosa.
Sokszor előfordul, hogy elutasítjuk a felajánlott frissítéseket alkalmazásainkhoz, vagy későbbre tartogatjuk a megfelelő pillanatot, pedig ilyenkor az azonnali telepítés javasolt. Ha kivárunk, nemcsak az új és izgalmas funkciókról maradunk le, de az alkalmazás megfelelő működése és ezáltal a felhasználói élmény is veszélybe kerülhet. A legújabb ver
Újra zuhannak az amerikai részvények, ismét a technológiai papírokkal az élen. A magyar tőzsde jól állja a sarat, igaz, nem is nálunk fújtak lufit. Gyengélkednek azonban a Mészáros-papírok, és a Vajna-őrület is alábbhagyott. Szárnyal a kárpótlási jegy.
Átlagosan 28 ezer forint lesz a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) éves díja - mondta Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Már a yorki herceg is azon dolgozik, hogy a magyar startup ökoszisztéma sikercégeket termeljen ki, ugyanis nemrég Budapest is csatlakozott azon országok sorába, ahol megrendezik a II. Erzsébet fia, András herceg által alapított Pitch@Palace...
Nem a 10 milliós egyszeri támogatást, csupán a fix 3%-os (akár 10 milliós) lakáshitel kamattámogatását terjeszti ki a kormány a kétgyerekesekre. A legkedvezőbb 20 éves piaci hitelkonstrukcióhoz képest számításunk szerint ezzel évi...
A kezdeti bizonytalanság után nagyot estek az amerikai tőzsdék szerdán, miután a befektetők az emelkedő hozam környezet és a világgazdaság lassulása miatt aggódtak, a tengerentúli részvényindexek 2,4-4,4 százalékos eséssel zártak....
Új szereplők jelennek meg hamarosan a fizetési rendszerek piacán, és ez jelentős változásokat okozhat - derült ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorának legutóbbi adásában, amelyben ezúttal Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója, valamint Szabó Dávid, a Hold Alapkezelő p
A kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik meg
A Golden Drum Fesztivál MIT és MIÉRT ünnepélyes díjátadó keretein belül hirdette ki a fesztivál idei nyerteseinek nevét. A MIT első díját a bukaresti McCann nyerte el a Bihor Couture kampányért a Legjobb Elérés csoportban. A MIÉRT szekció győztese a spanyol DDB lett a Finding Fariña megalkotásáért az Innovatív W csoportban. A varsói 180heartbeats +
A Plotinus tegnap bejelentette, hogy a vállalat korábban meghirdetett részvényvisszavásárlási programjával összhangban szerdán 149 666 darab részvényt vásárolt 6000 forintos árfolyamon, a Budapesti Értéktőzsdén. A Plotinus szerdán...
Októberben tovább romlott a német vállalatok helyzetértékelése, elsősorban a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban hónapról hónapra pesszimistábbak a gazdasági szereplők - derült ki az IFO gazdaságkutató intézet üzleti bizalmi indexének...
A nyilvántartott álláskeresők száma 6,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt. A szeptemberi zárónapon 251 000 álláskereső volt, több mint 17 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Értékesítési asszisztenst keresnek a Budapesttől mintegy 2 órányi autóútra lévő, a burgenlandi Pándorfalunál (Parndorf) lévő Designer Outlet egyik üzletébe. Novemberben kezdhet az új munkaerő, a hirdetés szövege szerint minimum 565...
Október 5-én történt az ominózus eset, hogy a graffitiművészként ismert, pontos kilétét fel nem fedő művész, Banksy Lány léggömbbel című alkotása, miután rekordáron, 1,1 millió dollárért elkelt a Sotheby's New York-i aukcióján...
Országos átlagban a távfűtéses lakások a legolcsóbbak, míg a megújuló energiájú fűtésrendszerekkel felszerelt, jellemzően új építésű vagy újszerű ingatlanok a legdrágábbak.
Hányadikra sikerül a magyar internetezőknek a jogosítvány megszerzése? Ki finanszírozza az oktatást és a vizsgákat? Szükségesnek gondoljuk-e a jogosítvány megújítását bizonyos időközönként? Ha ma kellene levizsgáznunk, vajon sikerülne? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Használtautó.hu online kutatása. Az összes kitöltő közül csu
Jókora gázmezőt találtak Lengyelországban, ráadásul nem palagázról, hanem hagyományos, olcsóbban kitermelhető energiahordozóról van szó - számol be a Napi.hu.
A magyarországi csemegekukorica-export vezető szerepet tölt be az európai piacon, így nem meglepő, hogy az évente feldolgozott 175 ezer tonna csemegekukorica 95 százalékát több mint 20 európai országba exportálja Magyarország egyik vezető élelmiszeripari vállalata, a Bonduelle.
A tervezett 55 helyett 72 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK még úgy is, hogy nem volt kirobbanó a kereslet. A hozam a legutóbbi ugrás után most korrigált, minden futamidő esetében érezhetően esett. ...
A napraforgó gyomirtása csak egyik láncszeme a termesztés technológiának, de jó vagy rossz végrehajtása döntően befolyásolja a későbbi növényvédelmi eljárások sikerét is (pl. gyomos napraforgó területen fokozottan kell számítani a kórokozók fellépésére és elengedhetetlen a deszikkálás is). A napraforgó termesztését meghatározza fejlődésének korai s
Idén szeptemberben az államháztartás központi alrendszere 149,8 milliárd forint többletet ért el, amely nagyságrendileg megegyezik az Európai Bizottság által a nemzeti büdzsébe szeptemberben átutalt összegekkel - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás végleges adatait.