November utolsó előtti pénekén "ünneplik" a Black Fridayt, azaz a mindent elsöprő akciók napját, és egyben a karácsonyi bevásárlószezon kezdetét. Ilyenkor nem ritka, hogy az üzletek, jellemzően itthon inkább a webshopok, akár 70-90...
Az elmúlt öt évben kevesebb mint felére, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkent a lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege - tájékoztatta friss adatai alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) vasárnap az MTI-t.
Egy főre vetítve és vásárlóerő-paritáson számolva Magyarország 2045 dollárt fordított az egészségügyre (állami- és magánkiadások egyaránt) 2017-ben. Ezzel az uniós tagállamok hátsó harmadában helyezkedik el, azonban a régiós...
Ingyenes tárlatvezetésekkel, kézműves foglalkozással és kiállított haditechnikai eszközökkel várja a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum október 23-án a látogatókat.
Ügyvéd vagy közjegyző előtt is van lehetőség végrendelkezésre, de a saját kézzel írt, bizonyos formai követelményeknek megfelelő végakarat is jogi szempontból szabályos végrendeletnek számít – mondta az InfoRádiónak az RSM Legal vezető ügyvédje.
A 2. Bormedence Kárpát-medencei borünnepen október 27-én a Magyar Nemzeti Múzeumban kóstolók, mesterkurzusok és zenei programok is várják a látogatókat.
A világban egyre nagyobb teret hódít az online vásárlás, a fellendüléssel azonban a vásárlás biztonságosságának kérdése időről-időre felmerül. A Kieselbach Galéria és Aukciósház valamint a Vatera együttműködése erre a problémára fókuszálva teszi meg az első lépéseit, céljaként kitűzve egy biztonságos online művészeti piaci szegmens megteremtését a
Módosítani fogják a mezőgazdasági területek eladását szabályozó törvényt, annak érdekében, hogy szabályozni lehessen a külföldiek területvásárlásait. Az Európai Parlament tanulmánya szerint a román termőföldek 40 százaléka külföldiek kezében van.
Lengyelországban megkezdődött a helyhatósági választások első fordulója vasárnap reggel, a szavazás fontos megmérettetésének számít a jövő évi európai parlamenti és lengyel parlamenti szavazások előtt, a választási sorozatot Lengyelországban a 2020-as elnökválasztás zárja majd le.
Horvátország a Mol-INA-ügyben csak a két döntőbírósági perben 10 millió dollárt fizetett az amerikai Squire Patton Boggs cégnek lobbizásért - írta a Vecernji List című, legolvasottabb horvát napilap vasárnapi számában, amelyben több...
Az írás első részében a szőlő virágzatának és virágainak kialakulásáról volt szó, a következőkben a termésről, benne a bogyók és a magok fejlődéséről, hasznosságáról, ezeket veszélyeztető betegségekről, rendellenes tápanyag-ellátásáról.
A fővárosi kerületi önkormányzatok korábban is komoly erőfeszítéseket tettek a földutak fölszámolására, de ezek eseti jelleggel történtek, nem programszerűen.
Tizennégy Kárpát-medencei borvidék mintegy ötven termelőjének több mint százötven bora, mesterkurzusok és zenei programok is várják a látogatókat a 2. Bormedence Kárpát-medencei borünnepen október 27-én a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A kijevi törvényhozás a befolyásos Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácshoz (RNBO) fordult azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg szankciók bevezetésének lehetőségét a 112 Ukrajina és a NewsOne hírtelevíziókkal szemben.
Magyarországon a lottónyeremények után a Szerencsejáték Zrt. mint kifizető, a nyeremény összegéből egy tételben levonja és megfizeti a személyi jövedelemadót, így a nyertesnek már nincs bevallási és adófizetési kötelezettsége....
10 millió dollárt fizetett lobbizásra Horvátország, hogy kedvezőbb döntés szülessen a perekben. Az Interpol csak úgy körözte volna tovább Hernádit, ha a horvátok előre fizetik a perköltségeket arra az esetre, ha a Mol-elnök perel.
Ezek voltak 2018 42. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes cikkajánlókra. Kifakadt az ország tanára: a helikopterszülők miatt...
Alkalmazottként dolgozik, vagyis munka mellett vágna bele, aki pár napja tanácsot kért tőlem egy vállalkozása elindítására. Természeten az üzleti titkok nélkül írom le a sztorit úgy, hogy az nektek olvasóknak sokat segítsen, de védjem a leendő vállalkozót is. Az alapötlet – gyerektáborok Katalin munka mellett szeretné elkezdni a gyerektáboroztatást
Október 26-28. között rendezik meg második alkalommal a Budapest Auto Show-t a Millenáris B épületében. Az őszi autós szemlén mutatkozik be hazánkban a vadonatúj Audi Q8, az új Peugeot 508, a CUPRA Ateca és a Citroën Berlingo is, de ezek mellett számos autós különlegesség várható a helyszínen.
Hűvösebb, szelesebb idő várható a jövő héten. Napsütés is lehet, de többször várhatóak záporok is. Helyenként 0 fok is lehet majd, s napközben is csak 10 fok körül alakulnak a maximumok, de a hétvégén néhol ismét 20 fokig melegedhet a levegő
A kutya viselkedéséért a körülötte élő emberek felelnek - mondta a súlyos kutyatámadások kapcsán Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap este.
Cryptosolartech, egy spanyol bitcoin bányászfarm 300 MW összkapacitású fotovoltaikus napelemre adott le rendelést egy kínai gyártónál egy napelemfarm létesítése érdekében.
Ahhoz, hogy néhány évtizeden belül ne váljon tűzgolyóvá a Föld, gyors és hatékony fellépésre lenne szükség. Elképzelésekből nincs hiány, kérdés, melyik tud leghamarabb megvalósulni - elmélkedik a hvg.hu.
Egy gépészeti berendezés meghibásodása miatt le kellett állítani a Paksi Atomerőmű 2. blokkját - írja a Blikk az Országos Atomenergia Hivatal (OHA) tájékoztatására hivatkozva. Az OHA jelezte, 2018. október 20-án délután megkezdték...
Öt kontinens magyar közösségei tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából - írta szombati közleményében a Miniszterelnökség.