Emelkedő bevételek mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase az idei harmadik negyedévben, miután a hitelállomány és a hitelkamatok emelkedése, valamint az alacsonyabb adók ellensúlyozni tudták a kötvénykereskedelem gyenge teljesítményét.
Az ajkai kórház főigazgatója szerint a vállalkozóként dolgozó aneszteziológusok szerződtetésénél farkastörvények uralkodnak. Az intézmény már pótolta a távozó orvosokat.
A Belügyminisztérium válaszai mérsékelten egyértelműek, a tavasszal beígért egymilliárd pedig a bujkál a költségvetési tételek között - számolt be a Népszava.
György László kiemelte: a vállalkozások stabil gazdasági környezetéhez a kormány megerősíti majd az infrastruktúrát, 20 ezer milliárd forint infrastrukturális beruházást akar megvalósítani 2030-ig.
Busásan megtérül Magyarországnak az a több mint 12,3 milliárd forint, amellyel a magyar kormány támogatja a BMW debreceni beruházását - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben, mielőtt aláírta a támogatásról szóló megállapodást a német gyár képviselőjével.
A pénz gyakran tabu téma a családokban, a szülők még a gyerekekkel sem beszélik át a dolgokat, holott az ő pénzügyi gondolkodásuk már egészen kicsi korban kódolódik - emelte ki egy pszichológus. A gyerekek szüleiktől öröklik a pénzügyi...
A kereskedelmi viták rendezését sürgette a G20-csoport, amely elismerte, hogy a tagjai között kialakult tartós kereskedelmi feszültségek ártanak a piaci bizalomnak és fokozzák a pénzpiaci kilengéseket. A világ 19 legnagyobb gazdaságát...
Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban – mondta egy interjúban a néppárti politikus. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Juncker kijelentése személyes bosszú.
Visszatérhet a drága energia korszaka, és ez a világgazdaságot fenyegeti – írta az IEA jelentése. Az olajcégek és országok kapacitásaik határán vannak, a kereslet is magas, “kettős csúcsra” számítanak a szakemberek. Ám a keresletet csökkentő hatásokat is azonosítottak, nem egyértelmű, merre mozdul el az olaj.
Míg a 2016-os fogyasztói elégedettségi eredménytáblához képest EU-szerte csak csekély, addig Magyarországon jelentős javulás volt tapasztalható és ez oda vezetett, hogy az uniós tagállamok között Magyarországon élnek a legelégedettebb...
A Belügyminisztérium válaszai mérsékelten egyértelműek, a tavasszal beígért egymilliárd pedig a bujkál a költségvetési tételek között - számolt be a Népszava.
Várpalota 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatást kap, amelyet az egészségügyi ellátás, a Thury-vár és az inotai iparterület fejlesztésére fordít - közölte a Veszprém megyei város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Jól teljesített az elektronikai ipar, a számítástechnikához kötődő terület, az élelmiszeripar, valamint az elmúlt időszakban már bizonyított alágazatok, például a vegyipar.
Enyhe optimizmussal indult ma a kereskedés az Egyesült Államok tőkepiacain, miután egész héten szinte megállás nélkül estek a piacok, az elmúlt két nap pedig úgy tűnt, pánikszerű hangulat vette át az uralmat a tőzsdék felett.Csúszik...
Kiderült, a legfontosabb győri modell, az Audi A3 gyártását Ingolstadttal közösen végezzük 2019-től. Aggodalomra ugyanakkor semmi ok, az Audi Q3-as termelését folyamatosan pörgetik fel és jövőre egy új modell is megjelenhet Győrben...
Kiderült, a legfontosabb győri modell, az Audi A3 gyártását Ingolstadttal közösen végezzük 2019-től. Aggodalomra ugyanakkor semmi ok, az Audi Q3-as termelését folyamatosan pörgetik fel és jövőre egy új modell is megjelenhet Győrben...
A Brexit jelentős többletfeladatokat ró a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra (NAV), a felkészülés már elkezdődött - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes-államtitkára a Magyar Vámügyi Szövetség őszi konferenciájának pénteki sajtótájékoztatóján, Egerben.
Az ősz beköszöntével sokan döntenek a ruhatárak felfrissítése mellett. Jó hír azonban, hogy ma már nem csak a méregdrága márkás ruhadarabok kecsegtetnek jó vagy megfelelő minőségű ruhákkal, hanem ezeket simán beszerezhetjük a hétvégi...
Aggódik a JP Morgan vezére, Jamie Dimon amiatt, hogy a geopolitikai csörte és az emelkedő kamatok miatt zátonyra futhat az Egyesült Államok gazdasági növekedése - írja a CNBC. "A gazdaság nagyon erős és ez látszik a fizetéseken,...
Molnár Tamás kiemelte: első felméréseik szerint évente közel félmillió vámkezelési üggyel nő a NAV apparátusának leterheltsége a brit EU-tagság megszűnése miatt.
A jövő évi olasz költségvetés tervezete a 2019 és 2021 közötti időszakra 2,4 százalékra emelné a hiányt. Így nem csökkenne a GDP 130 százalékát elérő adósságállomány.
Úgy tűnik, megállapodásra jut a világ egyik legöregebb kiskereskedelmi cége, a Sears hitelezőivel, így elkerülheti a csődöt karácsony végéig - értesült a CNBC bennfentes források alapján. A Sears körülbelül 900 üzletének egy része...
A közép-kelet-európai régiói erősségei és versenyelőnyei jól ismertek már a befektetők számára. Felmerültek azonban új tényezők, amelyek közép- és hosszú távon meghatározó szerepet játszhatnak. Így, egyértelmű hangsúlyeltolódás van a költséghatékonyság irányából a minőség és a tudásalapú működés felé Közép-Kelet-Európa gazdaságának összes ágazatába
Magyarországnak nyertesnek kell lennie a következő években, ehhez fenn kell tartani a konjunktúrát, emellett 2030-ig folyamatos lépésekben erősíteni kell az ország versenyképességét - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, az "Iránytű a négy százalékhoz" címmel megrendezett Figyelő Top200 konferencián, melynek központi témája a
A kínai devizamanipuláció is kulcsfontosságú részét képezi majd az ázsiai országgal való tárgyalásoknak - mondta el Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a CNBC műsorán. 6,5%-ot veszített eddig idén értékéből a jüan a dollárhoz...
Szakértők szerint a kiberbűncselekmények által a globális gazdaságban okozott kár a 2015-ös, 3 ezermilliárd dolláros szintről 2021-re megduplázódik. Vélemény.
A startupokról írtam már a 21. ötletnél. Most nem a befektetők és startup kapcsolódását segíted elő ebben az üzleti ötletben, hanem egyből a vásárlót és a kezdő vállalkozót kötöd össze. Hasonló elképzelés, mint a közösségi finanszírozó oldalaknál, de picit lefordítjuk az emberek nyelvére, és úgy alakítjuk ki, hogy a vásárlók is szándékot mutassanak
A szeptember 24-én benyújtásra került környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosító javaslata szerint a reklámhordozó papír 1 kilogrammjára kivetett adó az eddigi 85 Ft-ról 304 Ft-ra emelkedhet. Tavaly ugyanebben az időszakban szintén egy módosító javaslat került az Országgyűlés elnöke elé, amely szerint a reklámhordozók ter
Az év első kilenc hónapjában az ingatlan-adásvételek száma meghaladta a 118 ezret, ami jelentős emelkedés az előző év azonos időszakához képest, amikor 115 043 ingatlan-adásvétel történt - közölte a Duna House (DH) saját adatain...
Elhalasztja tőzsdei bevezetését a Tencent Music Entertainment Group, a kínai internetes óriás, a Tencent zenei üzletága. A döntés hátterében az amerikai tőzsdéket uraló pánikhangulat áll - értesült bennfentes forrásoktól a Wall Street...
Amíg a hulladék újrahasznosításában nem vagyunk elég jók, és a halálos közúti balesetek arányait tekintve is elmaradunk az uniós céltól, addig a zajszennyezettségünkre nem panaszkodhatunk.
Nagy-Britannia akkor is sikert tud kovácsolni a Brexitből, ha nem sikerül megállapodnia az EU-val – közölte a kilépési folyamat irányításáért felelős miniszter.
Bár optimistán indult a kereskedés az amerikai tőkepiacokon, három órával zárás előtt megint mínuszba fordult a Dow Jones és a Nasdaq is. Az S&P egyelőre minimális pluszban, de még tartja magát.Visszatért a pánik 2018.10.12 18:52Miután...
Az X-generáció jelentős része szerint az 1980 és 1994 között születettek csak rövid távon gondolkodnak pénzügyeikről, nem takarékoskodnak és idősödő szüleik nem számíthatnak az ő anyagi támogatásukra – derül ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából.