Hittük volna, hogy valaki majd állampapírt vesz 0, esetleg negatív kamatért? Vagy, hogy a forint kevesebbet kamatozik, mint a dollár? Esetleg a 2009-es összeomlásban, amikor temették az OTP-t, hogy újra eléri a 11 ezer forintos csúcsát? Megannyi meglepő dolog, ami 5-10 éve elképzelhetetlennek tűnt. Mi történt?
Az idén négymilliárd forintot használhatnak fel az önkormányzatok a Belügyminisztérium önkormányzati költségvetési fejezetéből szociális tűzifa vásárlására - közölte a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára kedden, a Pest megyei Galgahévízen.
Tavaly december 31-éig 2488 milliárd forintot fizettek ki az uniós pályázatok hazai nyerteseinek, ebből az év végéig több mint 900 milliárd forint érkezett meg Brüsszelből.
Tavaly okozták a legnagyobb anyagi kárt a természeti katasztrófák az Egyesült Államokban az Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) friss adatai alapján.
Az adóhatóság célja, hogy 2021-re elektronikusan készítse el a magánszemélyek és a vállalkozások adóbevallásainak döntő hányadát – jelentette ki Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.
Megkezdte az ajkai erőmű több lépésből álló, teljes körű átvizsgálását a többségi tulajdonos Veolia Energia Magyarország Zrt. – számol be közleményében a vállalat.
A boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt fogadott el kedden az izraeli parlament a keleti ultraortodoxat tömörítő Sasz vallási párt követelésére.
Egy év alatt több mint 300 milliárd forintot vesztettek a pénzpiaci alapok, így ma már csupán 665,7 milliárd forintot kezelnek. Ha ez így megy tovább, az egykor még legnagyobb kategóriának számító pénzpiaci alapokban 2 év múlva gyakorlatilag...
– A biztosítási szektor várhatóan a GDP növekedésénél jobban bővült 2017-ben, legalábbis a harmadik negyedéves adatokból erre lehet következtetni. Ezzel elmondható, hogy a piac visszatért a válság előtti szintre – jelentette ki tegnap Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke.
Nagyot mentek tavaly a kispapírok, a ralinak még nincs vége, csak most más nevekkel kell megismerkednünk, mint tavaly. Egész jó év volt 2017 Érdemes egy kicsit visszatekinteni arra, hogy mi történt tavaly a magyar tőzsdén. Kifejezetten...
Egymilliárd forint áll rendelkezésre a „2018 a külhoni magyar családok éve” Kárpát-medencei programjainak megvalósítására Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondása szerint.
A Deutsche Lufthansa AG 2018-ban több mint 8000 új munkavállalót akar felvenni – derül ki a német vállalat sajtóközleményéből. Az újonnan felvenni kívánt munkavállalók közül 4000 fő utaskísérő lehet, de munkavállalókat keres a Lufthansa Technik és a szintén a Lufthansa Csoporthoz tartozó Austrian Airlines is. Eddig a jelentkezők közel egyharmada ka
Közel félmilliárd forintot fordít a kormány egy központi oktatási program keretében mintegy 2500 nevelőszülő képzésére, továbbképzésére - közölte Czibere Károly kedden Nagykanizsán, az első vizsgázók tanúsítványainak átadása kapcsán.
Feldarabolási pletykák hatására száguldott ma új történelmi csúcsra a Continental árfolyama. A kereskedés során 8 százalékos pluszban is jártak a részvények, most 5 százalékos emelkedést mutatnak a papírok. A Continental több mint...
Az elemző szerint lesznek olyan térségek, amelyek kiesnek az olajpiacról. Az északi-tenger sem elég vonzó terület már, azonban nem vonulnak ki teljesen a térségből.
Ne belföldi postautalványon (rózsaszín csekken) tegyenek eleget adófizetési kötelezettségüknek az adózók! – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ezen fizetési mód ugyanis nem tartozik az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. kormányrendeletben meghatározott lehetséges módok közé, nem alkalmas az adó megfizetésére.
A műtárgypiac jelentőségét jelzi, hogy egyre több komoly elemzés jelenik meg a piaci folyamatokról, és ezek közül műtárgy.com most a francia biztosítócég, az AXA 2017-es Evaluating Contemporary Art című riportjából szemezget. Ez...
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csütörtökön Brüsszelbe látogat, hogy az iszlám köztársaság által megkötött nukleáris megállapodásról tárgyaljon a brit, a francia és a német diplomácia vezetőjével.
Tőkét emelt az OTP román leányvállalatában, az OTP Bank Romaniában. A cégbírsági bejegyzésről tájékoztatott ma a bank. Az OTP Romania jegyzett tőkéjének összege 1 254 252 720 RON összegről 1 379 252 880 RON összegre változott...
Bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével a fogyasztóknak okozott károk mérséklését, a fogyasztók kártalanítását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – jelentette be a versenyhivatal.
Nem sok beruházás csúszik majd' egy évet, és hogy mindez Tállai Mezőkövesdjén, a sportszállóval történik, még különlegesebbé teszi az egész történetet.
Tavaly először haladta meg a 90 milliót a globálisan eladott új autók száma a WardsAuto.com számításai szerint. A világ egyik vezető ágazati szaklapja szerint az eladások növekedése elsősorban az ázsiai vásárlások bővülésének...
Jelentős mértékben, húsz százalékkal nőtt tavaly az új autók értékesítése hazánkban, de a piac teljesítménye így is csak a 2001. évit haladta meg. Erre az évre szerényebb bővülést prognosztizáltak a járműimportőrök, az év végére a 2002-es szintet érheti el a piac.
A megrendelések bővülésének, az adminisztratív akadályok leomlásának és a hatékonyabban dolgozó kivitelező vállalatoknak köszönhetően az ingatlanszektor kimagasló évet írhat Kínában.
A svájci központi bank (SNB) 110 éves fennállásának legnagyobb nyereségével zárta a tavalyi évet részben a frank árfolyamgyengülése, valamint a tulajdonában levő külföldi eszközök értékének a növekedése hatására.
Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Real Madrid játékosa kedden az ügyben eljáró spanyol bíróságon elismerte az adócsalás vádját, és hogy elkerülje a börtönt, még a bírósági tárgyalás előtt átutalt kamatokkal együtt közel egymillió eurót a spanyol adóhivatalnak – közölte a horvát sajtó, az El Mundo című spanyol lapra hiv
A jelenlegit felváltva a Zala megyei mentésirányításnak is helyet adó új mentőállomás épülhet Zalaegerszegen, a tervezésére 42 millió forintot hagyott jóvá a kormány - közölte kedden a város fideszes országgyűlési képviselője.
Az év végi ünnepek bizony jócskán kikezdhették a családi pénztárcát. Éppen ezért nem árt már most haditervet készíteni, hogy miként orvosoljuk az anyagilag kissé nehezen induló újév pénzügyi nehézségeit. A most következő öt...
A korábbi évek adatát több mint 20 százalékkal meghaladva tavaly megközelítette a négymilliót a letenyei magyar-horvát határátkelők személyforgalma – derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak az MTI kérésére összeállított adatsorából.
Nagy a tétje a Brexitet követő költségvetésről szóló tárgyalásoknak, ezért az Európai Uniónak a lehető leggyorsabban le kell tudnia zárni a kiadási terveiről szóló egyeztetéseket – jelentette ki Günther Oettinger uniós költségvetési biztos kedden egy brüsszeli konferencián, amelynek fő témája a 2020 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó keret
A Saudi Aramco is beállt azoknak a szaúdi cégeknek a sorába, amelyek fizetésemeléssel próbálják enyhíteni az áremelkedések miatt a lakosság körében kialakult feszültséget.
A brit lakóházárak tavaly 2012 óta a legkisebb ütemben nőttek, Londonban pedig csökkentek, amire 2009 óta nem volt példa – írja közleményében a Nationwide jelzálog-hitelező. A hitelező cég jövőre további lassulást vár.
A Microsoftnak le kellett állítania az AMD-processzoros gépek frissítését, mert azok lefagynak - a cél a nemrég nagy nyilvánosságot kapott biztonságtechnikai rések befoltozása lenne.
Tavaly hatalmas emelkedés volt számos részvénypiacon, ami a hazai részvényalapok teljesítményében is tükröződik. Az első 50 legjobb hozamú nyilvános befektetési jegy mind részvényekbe fektetett, igaz, némelyik részpiacon, mint Oroszországban veszíteni is lehetett. Az abszolút hozamú alapok teljesítménye inkább vegyes volt, a kötvényjellegű befektet
Észak-Korea nem hajlandó tárgyalni atomfegyvereiről, azok ugyanis nem koreai "felebarátaik", hanem az Egyesült Államok elrettentésére szolgálnak - szögezte le az ország küldöttsége a ma kezdődött kétoldali egyeztetések során. Ezzel...