Becslések szerint hazánkban a lakosság 1-2 százalékát érintheti a coeilakia, vagyis a gluténérzékenység. Ez egy olyan autoimmun betegség, amely genetikai alapon, környezeti provokációra alakulhat ki - akár felnőttkorban is. A betegség...
Újabb észak-koreaiakkal szemben rendelt el szankciókat az Európai Unió, amiért részt vesznek a phenjani rezsim elleni nemzetközi kereskedelmi korlátozások kijátszásában – jelentették be hétfőn Brüsszelben.
Egyre inkább beigazolódni látszik a konzervatív német politikusok félelme, miszerint az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja a perifériás országok kvázi finanszírozása felé tolódik el annak ellenére, hogy elvileg ez tilos...
A brit gazdaság az idén minden bizonnyal jobban teljesít majd a prognózisoknál, az elkövetkező években pedig a világgazdasági fellendülésből származó előnyök könnyedén ellentételezik majd az Európai Unió elhagyásából származó hátrányokat.
Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben, 2016-hoz képest több mint 2,5 százalékkal, a szökőnap hatásával korrigálva 2,6 százalékkal nőtt, miközben valamelyest csökkent az import aránya - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.
Üzletszabályzatuk kiegészítésére kötelezte a jegybank az FHB Kereskedelmi Bankot és az OTP Bankot, hogy egyértelmű és teljes körű tájékoztatást adjanak a nyereménybetétek kamat- és nyereményalapjainak számításáról – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Noha Donald Trump amerikai elnök nem mondta fel az iráni nukleáris megállapodást, az azzal kapcsolatban Európának kinyilvánított követelései ultimátumokra hasonlítanak - jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozását megelőzően hétfőn.
Éves összehasonlításban jelentősen, havi szinten alig csökkent Szlovákiában a munkanélküliségi arány decemberben, amely az év végére 5,94 százalékosra esett vissza, ami az eddigi legalacsonyabb érték – derült ki a Munka, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.
Michele Nicoletti olasz politikust választotta új elnökének hétfői strasbourgi ülésén az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) az októberben ideiglenesen megválasztott Stella Kiriakídisz helyére.
Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben, 2016-hoz képest több mint 2,5 százalékkal, a szökőnap hatásával korrigálva 2,6 százalékkal nőtt, miközben valamelyest csökkent az import aránya - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.
Az idén mintegy 3,5 millió feltöltős SIM-kártyánál kell elvégezni a jogszabályban előírt éves adategyeztetést a szerződéskötéstől számított fordulónapokon.
Egy 400 kilovoltos elektromos elosztó alállomáson történt műszaki meghibásodás miatt hétfőn reggel az automatikus védelmi rendszer leállította a Paksi Atomerőmű 3. blokkját.
Az MKB Pénzügyi Csoport két tagja az MKB Bank és az MKB-Euroleasing kiemelt helyszínen, közös standdal vesz részt a január 24. és 27. között megrendezésre kerülő AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2018 kiállításon. Az MKB Bankkal korábban kötött stratégiai megállapodás alapján a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) is par
El kell ismernünk, hogy a műanyag mindenhol körülvesz minket: akár a tengerparton, akár az utcánkban sétálunk, akár az országúton megállunk. Vitathatatlan, hogy a műanyag sok tekintetben hasznos társadalmunk és gazdaságunk számára....
A legfrissebb COT-riport szerint (amely a január 10. és január 16. közti időszakot elemzi) a nyersolaj nettó long pozíciója új rekordot ért el, 1,1 milliárd hordóval. Igen magas a long és short pozíciók aránya: 15 long pozícióra jut egy short pozíció, ami utoljára 2014-ben fordult elő.
Mindent elárasztanak a boltosok álláshirdetései, viszont nincs elég szakember. Ez nem meglepő, ha megnézzük a fizetéseket: 60 ezer forint felett van a megyei boltos bérkülönbség. Szembetűnő álláshirdetés özön árasztotta el...
Az év első hónapjában újabb történelmi csúcsra emelkedett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások tovább javultak és új rekordot értek el, míg a fogyasztói bizalmi index a decemberi nagy emelkedés után kismértékben csökkent.
Már angol és német nyelven is elérhetők a Pénziránytű Alapítvány (Penziranytu.hu) évek óta népszerű, gazdasági ismereteket fejlesztő online játékai, a Gyümölcspiac, a Remek süti és a Tőzsdejáték – hívta fel a figyelmet a 2008-ban a Diákhitel Központ, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank által alapított szervezet, amely a pénzügyi tudato
Jelentősen változott a vásárlók által tájékozódásra használt platformok aránya – derült ki a Mall.hu közleményéből. 2017 végén igen változatos termékeket vásároltak a felhasználók az internetes kiskereskedelmi szolgáltatónál.
Felfelé javította a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros frissítésében.
Zala megyében 2016-hoz képest négy százalékkal csökkent december végén az álláskeresők száma – tájékoztatott a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya.
Csak a hosszabb idő óta fundamentálisan megalapozott növekedést produkáló Alteo esetében azonosítható egyértelműen a forgalmi adatokban a részvény split hatása.
Egy 400 kilovoltos elektromos elosztó alállomáson történt műszaki meghibásodás miatt hétfőn reggel az automatikus védelmi rendszer leállította a Paksi Atomerőmű 3. blokkját. A Paksi Atomerőmű honlapján megjelent közlemény szerint...
Carles Puigdemont leváltott katalán vezetőt nevezte meg hivatalos jelöltként Katalónia elnöki posztjára Roger Torrent, a katalán parlament elnöke hétfőn Barcelonában tartott sajtótájékoztatóján. Közben a téma kapcsán lényeges, hogy...
A Nemzeti Közművek elektromos gépjármű-töltőállomás létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt szerzett. A társaság mindezzel párhuzamosan stratégiai partnerséget kötött a finn energetikai társasággal.
Egy 400 kilovoltos elektromos elosztó alállomáson történt műszaki meghibásodás miatt hétfőn reggel az automatikus védelmi rendszer leállította a Paksi Atomerőmű 3. blokkját. A Paksi Atomerőmű honlapján megjelent közlemény szerint...
Egy 400 kilovoltos elektromos elosztó alállomáson történt műszaki meghibásodás miatt hétfőn reggel az automatikus védelmi rendszer leállította a Paksi Atomerőmű 3. blokkját.
Az Auchan Magyarország Kft. több éves időtartamra bérbe veszi a CBA-Újhegy Kft.-től a kőbányai Príma Újhegy Bevásárlóudvarban található szupermarketet, a korábbi Príma szupermarket átalakításával - derült ki a Gazdasági Versenyhivatal...
A Nemzeti Közművek elektromos gépjármű-töltőállomás létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt szerzett. A társaság mindezzel párhuzamosan stratégiai partnerséget kötött a finn energetikai társasággal.
Lovassport- és hagyományőrző rendezvényközpont tervezésével, teniszcentrum létrehozásával és a Gothard-kastély felújításának, hasznosításának előkészítésével folytatódnak a Modern városok program fejlesztései Szombathelyen. A három projekt elindítására több mint félmilliárd forintot fordíthat a vasi megyeszékhely önkormányzata, kormányzati támogatá
A napokban megjelent látványterveken nem csak az látható milyen kép fogadja majd az M3-as metró utasait a megújuló állomásokon, az új állomásnevek is felfedezhetők. Az új elnevezések és a névváltozások okai az m3felujitas.hu-n olvasható....
Az elmúlt években tömegek költöztek külföldre egy jobb élet reményében Magyarországról. Aki viszont azt tervezi, hogy nemcsak a munka miatt költözne el, hanem ott is maradna, annak érdemes rápillantani, hogy hány évig kell dolgoznia...