2018. január 12. péntek

jan. 12
13:33
Tarlós elárulta, hogy mikor indulhat a metrófelújítás újabb szakasza (Privátbankár)
Készülőben vannak a szerződések a felújítás folytatásáról.
jan. 12
13:36
Üzemanyagok tettek be az inflációnak - A legfontosabb inflációs kérdésre még nincs válasz (ProfitLine)
Decemberben 2,1 százalékos volt az infláció, ami - a bázishatás, ezen belül az üzemanyagárak miatt - lassulást jelent. Az idei év elején az adólépések miatt 2 százalék alatt lehet a mutató, majd jöhet a gyorsulás. Hosszabb távon továbbra is kérdés, hogy az utóbbi években globálisan megjelent inflációs jelenségnek milyen hatása lesz.
jan. 12
13:36
Fellendül a légi forgalom Sármelléken (AQUA)
Az elkövetkező három évben a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összegű támogatás révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren – közölte az MTI-vel csütörtökön a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere.
jan. 12
13:45
Infláció: a tojás és a tej ára emelkedett a legjobban (Infostart)
A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
jan. 12
13:45
Emelkedett az ipari megrendelések száma Romániában (vg.hu)
A előző év azonos időszakához mérten 17,4 százalékkal nőttek novemberben az új ipari megrendelések – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
jan. 12
13:47
Felpörgött tavaly a német gazdaság (vg.hu)
A német gazdaság a válság óta az egyik legjobb évet zárta tavaly, de a szakértők strukturális problémákra hívták fel a figyelmet.
jan. 12
14:00
Teljesen önálló lehet a Puma (Portfolio)
Leválasztaná a Puma márkát a társaság francia anyavállalata, a Kering és a jövőben a sportruházat helyett inkább a luxuscikkekre és az ékszerekre fókuszálna. A hírre több mint 5 százalékot esett a német tőzsdén a Puma részvényeinek...
jan. 12
14:00
Májusban dönthetnek a 2020 utáni uniós agrártámogatásokról (hirado.hu)
Vélhetően májusban döntenek majd az európai uniós állam és kormányfők a támogatásokról – mondta Czerván György.
jan. 12
14:03
Aggódhatnak az autósok, töretlenül emelkedik az olaj ára (Menedzsment Fórum)
Pénteken a reggeli órákban 3 éves csúcsra ugrott az olaj ára, és Trump akár tovább lökheti felfele.
jan. 12
14:03
Tápszereket így nem lehet reklámozni: komoly bírság lett a vége (Privátbankár)
Egy egészségügyi szervezet ajánlását találta jogsértőnek a hatóság, 54 millió forint bírságot szabott ki a GVH.
jan. 12
14:05
5,2 milliárd forintból bővít itthon a legnagyobb osztrák bútorgyártó (Menedzsment Fórum)
Az Ada bútorgyártó konszern ezzel 100 új munkahelyet teremt Körmenden, Zalaegerszegen és Nován.
jan. 12
14:06
BankRáció.hu: Egyre vonzóbbak a fogyasztóbarát lakáshitelek (ProfitLine)
Átalakulni látszik a lakáshitelpiac: egyre több hitelfelvevő érdeklődik a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek iránt, miközben a bankok jobb ajánlatokkal lépnek a piacra. Bár a szabályok egyértelműen körülhatárolják, hogy mitől lesz fogyasztóbarát egy lakáshitel, mégis van köztük különbség, vannak olcsóbb konstrukciók. A legolcsóbb fogyasztóbar
jan. 12
14:12
Vegyes számokkal jött ki az amerikai botránybank (Portfolio)
Az egy részvényre jutó nyereség 1,16 dollár lett a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozóan, mellyel a Wells Fargo meghaladta az elemzői várakozásokat, a bevétel soron azonban csalódást okozott, a 22,05 milliárd dolláros bevétel elmarad...
jan. 12
14:12
Ecuadorban egyre beljebb hatolnak a fúrásokkal a Yasuní Nemzeti Parkba (NRGreport)
Az ecuadori állami olajvállalat, a Petroamazonas megkezdte annak a 97 kútnak a fúrását, amelyeket az Ishpingo-Tambococha-Tiputini (ITT) projekt második fázisában terveztek.
jan. 12
14:14
Önvezető autókat fejlesztenek Magyarországon a multik (NRGreport)
Informatikai, elektronikai és járműipari cégek részvételével megalakult a Zalai Önvezető Jármű Klaszter, amelynek célja az intelligens közlekedési rendszerek  kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásainak összekapcsolása.
jan. 12
14:18
Lendületben az OECD-államok gazdasága (vg.hu)
Gyorsult a gazdasági növekedés az OECD-országokban és a G7 csoportban is a harmadik negyedévben éves összevetésben – tette közzé honlapján az OECD. Éves összevetésben Magyarországon is jobb eredményt hozott a harmadik negyedév.
jan. 12
14:20
Nem ugrott meg az európai háztartások megtakarítási üteme (vg.hu)
Stagnált az euróövezeti háztartások megtakarítási rátája a tavalyi harmadik negyedévben, míg a beruházási ráta enyhén emelkedett az Eurostat adatai szerint.
jan. 12
14:22
Elfogyhat a víz Fokvárosban (vg.hu)
Katasztrofális helyzetet idézett elő az utóbbi idők aszálya Fokvárosban, ahol tavasztól elzárhatják a vizet.
jan. 12
14:36
NMHH Médiatanács: Sorozatos burkolt reklám két körzeti televízióban (ProfitLine)
Heti ülésén két körzeti kereskedelmi televízió – a Balaton Televízió és a d1 Tv – médiaszolgáltatóját is burkolt reklám sorozatos közzététele miatt szankcionálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Emellett meghosszabbította a karcagi Aktív Rádió jogosultságát, ideiglenes hatósági szerződést köt a Helikon Rádióval és engedélyt adot
jan. 12
14:39
Jogosulatlan szolgáltatók: akár százmilliós piacfelügyeleti bírságot kockáztatnak (Adózóna)
Az MNB tájékoztatja a nyomozó hatóságokat és szükség esetén újabb piacfelügyeleti vizsgálatot is indít azoknál a szolgáltatóknál, magánszemélyeknél, amelyek a jegybank korábbi tiltó határozata ellenére tovább folytatják jogosulatlan pénzügyi szolgáltatói tevékenységüket – közölte az MTI-vel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
jan. 12
14:45
Újabb életeket követel a Takata-botrány – visszahív ez a gyártó (Privátbankár)
Most a Ford kérte meg 2900 autóhasználóját, hogy tegyék parkoló pályára a kocsijukat.
jan. 12
14:51
Akár Portugáliába is eljuthatnak a legígéretesebb startupok (vg.hu)
Nemzetközi megjelenési és kapcsolatépítési lehetőségeket nyerhetnek a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 7. Be Smart startup verseny győztesei – írja közleményében a BVK.
jan. 12
14:53
Bejelentették a megegyezést a korábbi német kormánypártok (vg.hu)
Az újabb közös kormány megalakítását célzó tárgyalások megkezdése mellett foglaltak állást pénteken Berlinben a Németországot 2013 óta kormányzó nagykoalíció pártjainak képviselői, akik vasárnap óta egyeztettek az együttműködés folytatásának lehetőségéről.
jan. 12
14:55
Varga Mihály: 4 százalékkal bővülhetett tavaly a gazdaság (vg.hu)
Bár még csak az első háromnegyedév adatai állnak rendelkezésre, tavaly 4 százalék fölött bővülhetett a magyar gazdaság – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a „Díj a sikeres vállalkozásokért” díjátadó rendezvényen.
jan. 12
14:57
Júliusban köthetik meg a szerződést az állomások felújítására a 3-as metró maradék két szakaszán (Menedzsment Fórum)
A Kálvin tér újabb liftet kaphat.
jan. 12
14:57
Trump megpróbálja megmagyarázni a szarfészkezést (Privátbankár)
Ordenáré kifakadása után Trump a Twitteren magyarázkodik - azt állítja, nem pont ezt a kifejezést használta.
jan. 12
15:00
Az áremelkedés idén sem éri el a jegybank inflációs célértékét (AQUA)
A várakozásoknak megfelelő tavalyi inflációs adat után az adócsökkentések miatt az év elején tovább lassulhat a fogyasztói árak növekedési üteme, és az év közepétől várható emelkedés után is csak megközelíti a jegybank inflációs célértékét – prognosztizálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggel kia
jan. 12
15:06
WIZZ rekord: több mint 28 millió utas, 24%-os növekedés 2017-ben (ProfitLine)
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2017-ben rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében.
jan. 12
15:09
A kriptó lesz a kriptátok? – 12 tévhit a digitális pénzekről (Privátbankár)
Minden kutyaólra jut lassan egy digitális pénz, komolytalan az egész? Bűnözők használják? Semmiféle értéke sincsen? Ez okozza majd a következő válságot? Csak egy nagy pilótajáték, semmi több? Be kell tiltani mielőbb? – körüljártuk a szkeptikus véleményeket.
jan. 12
15:12
Lime-os, mangós és gyömbéres kóla is lesz (444.hu)
Meg vérnarancsos.
jan. 12
15:18
Nyugdíjra gyűjtesz? Jó hírünk van, 15% felett is hoztak a pénztárak (Portfolio)
Bőven lehetett 10% felett keresni egy részvénytúlsúlyos pénztári portfólióval tavaly, de a hozamok nullától közel 16%-ig is szóródtak attól függően, hogy ki milyen önkéntes pénztári portfóliót választott magának. Aki mert kockáztatni...
jan. 12
15:18
ÁSZ-főtitkár: akik eddig a pártok ellenőrzését sürgették, most belerúgnak az ÁSZ-ba (AQUA)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főtitkára nagyon furcsának és társadalmi szempontból rendkívül károsnak tartja, hogy azok akik, éveken keresztül hangoztatták, hogy nem elég szigorúak a törvények, vagy a számvevőszék nem tesz meg mindent a pártok elszámoltatása érdekében, most durván az államba és a számvevőszékbe rúgnak.
jan. 12
15:18
A brit kormány óriásprojektet indított műanyaghulladékok felszámolására (NRGreport)
A műanyaghulladék teljes felszámolását célzó, 25 éves környezetvédelmi stratégiát hirdetett meg csütörtökön a brit kormány.
jan. 12
15:24
Köztársasági elnököt választanak a csehek (vg.hu)
Kilenc jelölt verseng a pénteken kezdődött, két napig tartó államfőválasztáson Csehországban. A választók pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton reggel nyolctól délután kettőig voksolhatnak.
jan. 12
15:24
Atomenergia hivatal: biztonságosak a magyar atomlétesítmények (NRGreport)
Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly - mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója.
jan. 12
15:26
Jól sikerült az évzárás a világ legnagyobb alapkezelőjénél (vg.hu)
A vártnál nagyobb nyereséget termelt a világ legnagyobb pénzügyi befektető társasága, az amerikai BlackRock a tavalyi negyedik negyedévben, miután több tőkét vonzott tőzsdei befektetési alapjaiba (ETF).
jan. 12
15:27
Drasztikus átalakulás a Facebookon: a komment lesz az új lájk (Infostart)
Kevesebb idézetekkel, csodaszerekkel, álhírekkel lehet majd találkozni a Facebookon, ha Zuckerberg betartja az ígéretét.
jan. 12
15:28
Visszavesz az állampapír-kibocsátásból az ÁKK (vg.hu)
A bruttó állampapír kibocsátás az előzetes adatok alapján 2017-ben 1647 milliárddal haladta meg az előzetes terveket és 890 milliárd forinttal magasabb a 2018-as tervezetnél – közölte pénteken az Államadósság Kezelő Központ.
jan. 12
15:30
Juncker: Bulgária jó irányba halad, de van még mit tennie (vg.hu)
Bulgáriának sikerült kézzelfoghatóan közelebb hoznia gazdaságát az eurózóna országaihoz, de van még tennivalója ezzel kapcsolatban – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a testület pénteki szófiai látogatásán.
jan. 12
15:33
A Legfőbb Ügyészség megkapta az OLAF ajánlását az Elios-ügyben (Menedzsment Fórum)
Passzolják is tovább az illetékes főügyészségnek.
jan. 12
15:33
Óriási dobás: ilyet még egyetlen légitársaság sem csinált (Privátbankár)
Ők már a mesterséges intelligenciával "dolgoztatnak".
jan. 12
15:36
Ünnepek után áll fenn a valódi tűzveszély (ProfitLine)
A lakástüzek jellemzően a karácsonyi időszak során válnak a hírműsorok visszatérő rémképeivé, nem volt ez másként tavaly sem. A lángok szinte mindig gondatlanság miatt csaptak fel, s olyan ártatlannak tűnő ünnepi kiegészítők okozták őket, mint az őrizetlenül hagyott gyertyák, koszorúk, helytelenül gyújtott csillagszórók vagy zárlatos karácsonyi égő
jan. 12
15:36
Megvan még a karácsonyfátok? Vigyázz: veszélyes lehet (Pénzcentrum)
A lakástüzek jellemzően a karácsonyi időszak során válnak a hírműsorok visszatérő rémképeivé, nem volt ez másként tavaly sem. A lángok szinte mindig gondatlanság miatt csaptak fel, s olyan ártatlannak tűnő ünnepi kiegészítők okozták...
jan. 12
15:36
Fürdőfejlesztés segíti Makó turizmusát (AQUA)
Fejlesztésekre van szükség, hogy a kelet-magyarországi települések is turisztikai célponttá válhassanak, így tovább növekedhet az idegenforgalom GDP-n belüli aránya – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Makón.
jan. 12
15:51
Robotból lesz az ügyfélszolgálatos a KLM-nél (Menedzsment Fórum)
A holland légitársaság a mesterséges intelligenciát veti be a Twitteren, a Messengeren és a WhatsAppon érkező kérdések megválaszolásában.
jan. 12
15:57
Nyárra várható előrelépés a 3-as metró ügyében (vg.hu)
A 3-as metróvonal középső és déli szakasza állomásainak felújítására vonatkozó kiviteli szerződések megkötése júliusra várható a folyamatban lévő eljárások eredményessége esetén – közölte Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 12
15:59
Július 1-től kötelező lesz az online számlázás (vg.hu)
Július 1-től minden adózónak és vállalkozásnak olyan számlázó rendszerrel kell rendelkeznie, amely az interneten keresztül folyamatos kapcsolatban áll a Nemzeti Adó és Vámhivatallal.
jan. 12
16:01
Az atomerőmű nem családi ház (vg.hu)
Nem volt tavaly olyan műszaki probléma a hazai nukleáris létesítményekben, amely felkerült volna a nemzetközi biztonsági skálára. Az idén várható, hogy kérelmezik a két új paksi blokk létesítési engedélyét.
jan. 12
16:03
Bitcoin-bányászathoz vett erőművet egy orosz befektető (vg.hu)
Alekszej Kolesznyik üzletember az első magánszemély, aki Oroszországban erőművet vásárolt a kriptodeviza-bányászathoz – közölte a Kommerszant című gazdasági napilap pénteken.
jan. 12
16:06
Madarász Iván az Artisjus újraválasztott elnöke (ProfitLine)
2014 és 2016 után immár harmadszor kapott bizalmat Madarász Iván: a komolyzeneszerzőt újabb két évre választotta meg elnöknek az Artisjus szerzőkből álló vezetősége.

Keresés