Csaknem 1,4 milliárd forint kormányzati támogatásból fejlesztik a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház fenntartása alatt működő Nagykátai Szakorvosi Rendelőintézetet az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében – közölte Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, a Pest megyei Nagykátán tartott sajtótájékoztatón.
Visszaléphet a Párizsi Klímaegyezménybe az Egyesült Államok - legalább is erre utalnak Donald Trump elnöknek a norvég kormányfővel folytatott tárgyalásait követően ejtett, az elnök eddigi munkásságát ismerve óvatosan veendő szavai....
Bulgária várhatóan júniusig csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez - jelentette be a bolgár pénzügyminiszter csütörtökön. Vladiszlav Goranov emlékeztetet arra, hogy Bulgária már mintegy két évtizede...
Előrevetíti Donald Trump amerikai elnök bukását a róla szóló, most megjelent könyv népszerűsége – írta csütörtöki cikkében a vezető észak-koreai napilap, a Rodong Szinmun.
A háború elkezdődött és az első fegyverek is eldördültek, de még messze nem dőlt el az MNB nagy háborúja a fix kamatozású lakáshitelek régiós összevetésben is magas kamatfelára ellen. Most először szektorszintű statisztikák alapján...
A tojásokban fejlődő teknősök nemét a fészek hőmérséklete határozza meg: minél melegebb van, annál több nőstény teknős kel ki. A Nagy-korallzátony egyes teknőspopulációiban szinte csak nőstény példányok születnek.
A világ talán leghíresebb befektető guruja, Warren Buffett nyilatkozott a kriptodevizákkal kapcsolatban, és ő bizony nem jósol nekik nagy jövőt, szerinte csúnya véget fog érni a történet. Mindazonáltal nem is játszana az esésükre, mert mielőtt eljön a vég, még bármi megtörténhet. Nézzük, mit szól ehhez a piac.
A tőzsdék történelmi csúcsokon vannak, miközben az amerikai gazdaság egyik leghosszabb növekedési ciklusát élvezi, emiatt pedig egyre több szakértő van azon a véleményen, hogy belátható időn belül fel kell készülni egy visszaesésre....
A tőzsdék történelmi csúcsokon vannak, miközben az amerikai gazdaság egyik leghosszabb növekedési ciklusát élvezi, emiatt pedig egyre több szakértő van azon a véleményen, hogy belátható időn belül fel kell készülni egy visszaesésre....
Két friss elemzés is jött a napokban a forint várható árfolyamával kapcsolatban: az Unicredit szakértői egyelőre nem várnak komoly áttörést, a Nordea szerint viszont az év végére 300 forintba kerülhet egy euró. Abban mindkét cég elemzői...
A németek többsége szerint nem tölti ki negyedik ciklusát Angela Merkel kancellár, ha ismét megválasztják kormányfőnek – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
A Költségvetési Tanács (KT) idén kiemelt figyelmet szentel a közép- és hosszú távon fenntartható fejlődés és az államháztartás kölcsönhatásainak elemzésére - derül ki a KT idei első, csütörtöki ülését követően a parlament...
A Századvég felmérése szerint a Fidesz-KDNP 2017-es teljesítményére a tartós növekedés és a stabilitás volt a jellemző, az év végére a pártszövetség támogatottsága a teljes népesség körében 36, a biztos szavazó pártválasztók körében 52 százalék volt.
A tavalyi évhez képest idén nem változik jelentősen a cafetéria-rendszer, ugyanakkor bizonyos pontokon bővül az igényelhető szolgáltatások köre. Egy friss kutatás szerint a biztosítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fix juttatások között. Kockázati biztosítást ebben az évben is havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat a munkáltató dolgozóina
Nem tervezi, hogy bármelyik BÉT-en forgó cégbe befektet a Konzum - tette közzé a cég csütörtök este a tőzsde honlapján. Ezzel vélhetően az utóbbi napok pletykáira reagáltak, melyek további felvásárlásról szóltak. A közelmúltban...
Az innovatív ötleteket piacán még csak kevés az igazán nagy, globális sikereket is elért projekt. Ahhoz, hogy megtörjék a jeget, a nagyvállalati szektornak kell lépéseket tennie.
Csütörtökön újabb hároméves csúcsra emelkedett a Brent típusú olaj jegyzése, 70 dollár felett is járt a hordónkénti ár. Az okokban nincs sok újdonság, hetek óta dönti a csúcsokat az árfolyam. 2014 decembere óta nem volt 70 dollár...
A Walmart Stores Inc. csütörtökön bejelentette, hogy az új belépők minimális órabérét 11 dollárra emeli, tekintettel az utóbbi 30 év legnagyobb amerikai adócsökkentésére – írja a Reuters. Ezzel nincs egyedül a cég, hiszen az AT & T Inc, a Wells Fargo & Co és a Boeing Co már mind megtették béremelési javaslataikat.
Tavaly átlagosan 8,2 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak a világban a piaci kereslet növekedésére. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön közölt adatai szerint - a figyelembe vett termékfajták...
A műanyaghulladék teljes felszámolását célzó, negyedszázadra szóló környezetvédelmi stratégiát hirdetett meg csütörtökön a brit kormány. A programot személyesen Theresa May miniszterelnök ismertette. May kijelentette: a kormány...
Jelenleg nem megfelelő a világ atomfegyvereinek biztonsági védelme, így akár egy esetleges kibertámadás is a fegyverek véletlenszerű élesítéséhez vezethet - állapították meg a Chatham House brit tanácsadó cég szakemberei. Szerintük...
Az újév első napjaiban a feltörekvő piaci kötvényeket követő pénzügyi eszközök szinte kilőttek, annak ellenére, hogy a hozamok növekedésével kapcsolatos várakozások komoly kihívást jelentenek a kötvénypiacon.
Tavaly 518 927 használt járművet helyeztek forgalomba Romániában, csaknem 75 százalékkal többet, mint az előző évben – közölte csütörtökön a gépkocsi-nyilvántartási hivatal.
Eddig egyértelműen a tévégyártók szállították az igazi meglepetéseket a CES-en, az LG feltekerhető eszköze és a Samsung moduláris készüléke egészen új lehetőségeket ígér a tévézésben.
Hiába csökkent decemberben az élelmiszerek árindexe, összességében 2017-ben az éves átlag 8,2 százalékkal haladta meg a 2016-os értéket. Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak decemberben, különösen a növényi olajok...
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtök, a befektetőket a különböző gazdasági adatok mellett a vállalati hírek befolyásolták.
Fél százalék feletti pluszban vannak a Wall Street vezető részvényindexei, ami elsősorban az olajár emelkedésének és a technológiai szektor jó teljesítményének köszönhető.Kitart az emelkedés 2018.01.11 20:41Még mindig érezhető pluszban...
Az USA tőzsdéi újabb csúcsokra törnek, de a kötvénypiacról rossz hírek érkeztek, lehet, hogy onnét jön majd a negatív impulzus. A BUX ma emelkedett egy kicsit, főleg az OTP húzta. Az olaj a 70 dollárt ostromolja, a dollár nagyot gyengült. Korea a kriptodevizák kereskedésének betiltására készül.
A délután látott euróerősödést estére a forint is megirigyelte, 309 alá ment a magyar deviza. Belehúzott a forint 2018.01.11 19:15Estére 308,74-ig erősödött a forint az euróval szemben, ez már 0,2%-kal alacsonyabb a szerdai értéknél....