Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, a még nyitva tartó börzék irányadó mutatói is a pénteki záróértékük felett mozogtak. Tokióban nem volt kereskedés hétfőn nemzeti ünnep miatt.
A Portfolio Csoport nyerte a 12. Coop Rallyt: kollégáink a médiacsapatok versenyében lettek elsők. A szakmai rendezvény ebben az évben Magyarország északkeleti tájain látogatott meg több élelmiszeripari szereplőt, amelyek hosszú távú...
Javult a 15-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája az idén az első fél évben, az előző év azonos időszakához képest 1,9 százalékponttal emelkedve elérte 67,6 százalékot - ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes...
Az utóbbi hónapokban mintegy 6500 korlátolt felelősségű társaság ellen indított eljárást a cégbíróság, mert a tavaszi határidőig nem emelték fel törzstőkéjüket hárommillió forintra. A cégek a megszüntetést kockáztatták. A közeli hetekben, hónapokban további vállalkozások is sorra kerülhetnek, mert augusztus végén még huszonegyezer kft.-nek volt k
Közel minden második szülő 50 ezer forint feletti összeget fordít gyermeke beiskolázására. A háztartások fele előre felkészül a szeptemberi kiadásokra, a megkérdezett családok ötöde kölcsönből fedezi a tanévkezdetet. A...
Itt van az ősz, itt van újra, s bár szép, de esős, így sok emberben megfordul az elvágyódás gondolata. Bár természetesen, ha csak simán arrébb állunk, nem biztos, hogy boldogabbak leszünk, de ettől függetlenül mutatjuk azokat az Európai...
A feltörekvő piacok fundamentális helyzete folyamatosan javul, jók a növekedési adatok, nincs inflációs veszély, csökken a külső sérülékenység - ad optimista képet a Magyarországot is sorai között tudó országcsoportról friss értékelésében...
A munkaügyi hatóság az ellenőrzött 10 186 munkáltató 68 százalékánál tárt fel munkaügyi jogsértéseket, ezek a vizsgált 45 951 munkavállaló 67 százalékát érintették, mindezek az adatok a munkáltatóknál stagnálást, a dolgozóknál...
A gyermekvállalással a párok nem csak felelősséget és rengeteg feladatot, de nagy költségeket is vállalnak. Ez egyetlen gyermek esetén is igaz, és minden további gyermekkel nő, a harmadiknál azonban van egy kis fordulat. Utánajártunk...
Szaúd-Arábiában formálódik egy terv, ami szerint legkésőbb novemberben jelentősen megemelik a belföldi üzemanyagok árát - ez mind a gépjármű-, mind a repülőgépek-hajtóanyagokra vonatkozna. A cél az, hogy a világ legnagyobb olajexportőre csökkentse az állami kiadásokat és a kőlaj-függőséget.
Az idei nyár első összesítése szerint a hazai biztosítók a lakossági ingatlanokban esett, viharok okozta, több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki.
Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának, a 160 milliárd dollárt kezelő Bridgewater Associatesnek a vezetője sikert sikerre halmozott a karrierje alatt, kevesen tudják viszont róla, hogy egyszer a csőd szélére jutott és majdnem bezárta...
A kormány módosította a rövid- és középtávú közútfejlesztésekhez kapcsolódó korábbi határozatait, több útépítés 2022 utánra tolódott. Itt vannak a várható befejezési időpontok.
A hazai biztosítók több mint 103 ezer lakossági ingatlanokban történt káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki az idei nyári viharok miatt. A viharok, a beázások és a felhőszakadások ennél jóval nagyobb kárt okoztak a lakóingatlanokban, mivel kiderült: lakásoknak több mint a negyede nem rendelkezik biztosítással – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A 2010-2013 között végrehajtott adóreform az elmúlt években is éreztette kedvező hatásait. A 2010 utáni adóreform első hullámában 2013-ig megtörtént az adórendszer főbb szerkezeti átalakítása, amelynek számottevő hatása volt arra...
Az adatok szerint a nők vezette hedge fundok kétszer akkora hozamot hoztak befektetőiknek, mint a férfiak irányította alapok idén. Sokak szerint itt az ideje, hogy az eddig férfiszakmának minősített portfólió-és vagyonkezelés több nőt...
Orbán Viktor kormányfő szeptember 22-én Lengyelországba látogat, ahol Beata Szydlo lengyel kormányfővel tárgyal – erősítette meg az erről szóló lengyel sajtóhíreket Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn az MTI-nek.
Speciális, szerkezeti munkanélküliség alakult ki mára a magyar munkaerőpiacon. Ebben a helyzetben szinte csak az nem talál munkát, akinél valamilyen hátrányos helyzet, hiánytünet figyelhető meg. A kompetencia hiányokat azonban - ha nem is egyszerűen - pótolni lehet. Akár funkcionális analfabetizmus, sni-btmn akadályozottság, vagy fogyatékosságból adódó nehézség merül fel, mindegyik akadály…
Megjelent az önkormányzati tulajdonú óvodai ellátást nyújtó intézmények fejlesztéseit támogatató felhívás, a 6 milliárd forintos keretösszegre a pest megyei települések pályázhatnak - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós...
Egy vásárló üvegdarabot talált egy Németországban gyártott bio, vegán, ropogós rizses nugát szeletben, a termékből Magyarországra is kerülhetett – írja oldalán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).
Két amerikai B-1B Lancer típusú hadászati bombázó és két F-35-ös vadászbombázó gyakorlatozott hétfőn a dél-koreai légierő egységeivel közösen a Koreai-félsziget felett, fitogtatva a két hadsereg csapásmérő képességét az atomfegyvereit rohamléptékben fejlesztő Észak-Korea előtt.
A tavalyi kis népszámlálás (mikrocenzus) eredményei szerint a magyar lakosság több mint az ötven százaléka ugyanazon a településen él, ahová született, bár az ország területei ilyen szempontból is eltérnek egymástól - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási főosztályának vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn Kenderesen az agrárszakképzés Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) , a térség agrárszakképző intézményei, valamint kis-és közepes vállalkozásai. Az együttműködéssel egyebek között a duális képzés, a felnőttképzés megerő
A 28 romániai széntüzelésű erőműnek több mint a fele környezetvédelmi engedélyek, illetve a legalapvetőbb, a szennyés mértékét elfogadható szintre mérsékelni képes fejlesztések hiányában üzemel - állította a Greenpeace egy,...
A WTI 50 dollár volt ma reggel. A Baker Hughes által pénteken közreadott fúróberendezés szám jelentés komoly meglepetést okozott: az aktív berendezések száma 7-tel 749-re esett, ami már ötödik hete tartó csökkenést jelent a piacon.
Három hónap munka, 8500 kilométer utazás és 100 ötlet meghallgatása után választotta ki az NN Biztosító azt a három ötletet, melynek megvalósulását támogatják a Sparklab kezdeményezés keretein belül. Az egyik ilyen ötlet a cukorbetegeken...
Pest megyei önkormányzati óvodák fejlesztéseit támogató, hatmilliárd forintos pályázatot jelentetett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kérelmeket egy hónap múlva lehet beadni.
Halovány a forint, mondhatni harmatgyenge, nem úgy az angol font, amit szinte széttéptek. A tőzsdék vég nélkül emelkednek, Amerika új, kerek csúcson, Európa is hasít, a hazai börzét az OTP és a Richter húzza felfelé. Az olaj rég nem látott magasba került, az arany viszont nem keresett termék, hisz senki nem fél semmitől, határtalan a nyugalom és az
Hozzánk hasonlóan Lengyelországban is egyre fojtogatóbb a munkaerőhiány: lengyelek milliói dolgoznak külföldön, miközben a munkanélküliségi ráta a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony. Azoknak a cégeknek, amelyek növekedni akarnak...
Azt már eddig is tudtuk, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukció az egyik legstabilabb és jellemzően a leginkább kifizetődő öngondoskodási forma Magyarországon. Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója sok újdonságot...
2009-ben a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen kimondta, hogy az ingatlanfejlesztésekhez kapcsolódó közcélú beruházások áfája levonható, ha ezek nélkül a fejlesztés nem lenne megvalósítható. A közelmúltban azonban nem várt izgalmakat...
2017. szeptember 15-től Czifra Balázs veszi át a Diófa Alapkezelő Zrt. ingatlanbefektetési üzletágának vezetését. A 2009-ben létrejött Diófa Alapkezelő Zrt. értékpapíralapok, önkéntes- és magánnyugdíjpénztári portfóliók kezelése...
A hatóság jóváhagyta a Pirelli IPO prospektusát, így szeptember 18-án indulhat a jegyzési időszak A meghatározott ársáv alapján 6,3 és 8,3 milliárd euróra értékelheti a piac a vállalatot A kínai kézben lévő és a milánói...
Múlt hét kedden a JP Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon durván kifakadt a bitcoinra, szerinte az egész sztori az 1600-as évek tulipánmániájához hasonlít, a lufi bármikor kipukkadhat, annak pedig nagyon nem lesz jó vége. Ehhez képest...