2017. szeptember 26. kedd

szept. 26
17:36
Megtörtént a Mol részvényfelaprózása (Infostart)
A MOL értékpapírjainak nyolcadolása sikeres, a társaság részvényeinek árfolyama a mai kereskedés első óráiban 2 százalék fölött növekedett - közölte az InfoRádióban a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője. Korányi G. Tamás szerint a papírok felosztása után minden eddigi részvényesnek nyolcszor több értékpapírja lett, de részesedésük nem változott.
szept. 26
17:36
Minden indiai háztartásban lesz áram jövőre, ígéri a miniszterelnök (vg.hu)
Az indiai miniszterelnök azt ígérte, hogy a jövő év végére minden háztartásba bevezetik az áramot.
szept. 26
17:38
Közel 970 milliárdért hirdettek meg vidékfejlesztési pályázatokat (vg.hu)
A Vidékfejlesztési programban (Vp) eddig 969 milliárd forint értékben hirdettek meg pályázatokat, az 1300 milliárd forintos keret mintegy kétharmadát – mondta a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára kedden Budapesten.
szept. 26
17:40
Szerdán létszámfelmérést indít a Tesco (vg.hu)
Szerdán egy dunántúli megyeszékhelyen indul a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, amelynek célja, hogy boltméretekre és -típusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosításához szükséges minimális dolgozói létszámot – mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizotts
szept. 26
17:45
Paks 2: beperelte az Energiaklub a Miniszterelnökséget (Portfolio)
Az Energiaklub pert indított a Miniszterelnökség ellen Paks 2 tenderének elmaradása ügyében. A civil szervezet szerint úgy tűnik, hogy nem léteznek olyan hivatalos dokumentumok, amelyek alapján a kormány a Roszatom és az orosz technológia...
szept. 26
17:48
Nagy veszekedések lehetnek az új német kormányban (Infostart)
A jelenleg még markáns politikai elképzelések idővel finomodni fognak a koalíciós tárgyalások alatt - mondta a németországi választás gazdasági hatásairól a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezető kutatója. Nagy Katalin szerint az ipart vagy a versenyképességet hátráltató lépést egyik párt vagy pártszövetség sem képviselne.
szept. 26
18:00
Az Iszlám Állam végnapjai? Újabb sikerek az orosz hadseregtől (Privátbankár)
Drónokkal bombázták váratlanul a terroszervezet állásait, miközben egy fontos hidat is sikerült felhúzniuk Szíriában.
szept. 26
18:03
Nem haladnak túl jól a Brexit-tárgyalások (ProfitLine)
Az Európai Tanács elnöke szerint egyelőre nem sikerült elégséges előrelépést elérni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon ahhoz, hogy tovább lehessen lépni az Egyesült Királyság és az Európai Unió majdani kapcsolatrendszeréről szóló tárgyalási szakaszba.
szept. 26
18:03
Hiába a fejlődés: a villanyszerelőkre nem húzható rá a robotzsaru modell (Pénzcentrum)
A folyamatosan bővülő feladatkörök miatt, egyre több villanyszerelő szakembert várnak a cégek. Közel 45 százalékkal több végzős diákra lenne szükség évről-évre. Az utánpótlásképzés azért is nélkülözhetetlen, mert a robotizáció...
szept. 26
18:06
Nyugdíjprémium is jöhet év végén – ígéri az államtitkár (Adózóna)
Idén először – az emelésen kívül – valószínűleg prémiumot is kaphatnak a nyugdíjasok – közölte Banai Péter Benő. A Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban.
szept. 26
18:09
Macron meghirdette az EU reformját (vg.hu)
Az Európai Unió újraalapítását célzó reformjait ismertette Emmanuel Macron francia elnök a párizsi Sorbonne egyetemen. Macron a pénzügyi tranzakciók európai szintű megadóztatását javasolja, emellett az eurózónának közös pénzügyminiszterre és saját költségvetésre van szüksége.
szept. 26
18:11
Londoni elemzők: gond lehet a magyar versenyképességgel (vg.hu)
A forint nominális árfolyama mellett a bérkiáramlás hajtotta infláció is jelenthet versenyképességi gondokat – állítják londoni elemzők.
szept. 26
18:13
Felemásan zártak a nyugat-európai piacok (vg.hu)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden. A londoni és a párizsi tőzsde pluszban, a frankfurti mínuszban fejezte be a napot.
szept. 26
18:15
Hatéves csúcson a francia gazdasági hangulat (vg.hu)
Franciaországban szeptemberben 109 ponton stagnált az üzleti hangulat indikátora, az augusztusi-szeptemberi adat 2011 áprilisa óta a legmagasabb – közölte kedden a francia statisztikai hivatal (INSEE).
szept. 26
18:21
Századvég: Vona Gábor lejtmenetben (AQUA)
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége Orbán Viktort látja legszívesebben a miniszterelnöki pozícióban, Vona Gábor támogatottsága mindössze 7 százalék, aminek hátterében az ellenzéki politikus elmúlt időszakot jellemző népszerűségvesztése áll.
szept. 26
18:24
Mi történt az OTP-vel? Óriásit zuhant! (Privátbankár)
Az európai tőzsdék csak szenvedtek ma és nem igazán mentek semerre, amiben a német koalíciós tárgyalásokon kívül az EKB ülése előtti kivárás is benne lehet. Az USA-ban jól indult a nap, de elromlott a hangulat, ott is alig mennek az árfolyamok. Az OTP szokatlanul nagyot zuhant, aminek számos oka lehet.
szept. 26
18:27
Ősszel újra megjelennek a munkagépek a Városligetben (Portfolio)
A városligeti parkrehabilitáció ősszel induló, első ütemének kiviteli terveit mutatták be a tervezők kedden Budapesten. A tervező Garten Studio 118 szervezet 558 javaslatának felhasználásával készítette el júniusra a Városliget parkrehabilitációs...
szept. 26
18:33
Nőtt a személygépkocsi-gyártás Csehországban (ProfitLine)
Csehországban 940 536 személygépkocsit gyártottak január-augusztusban, ami éves összehasonlításban 5,7 százalékos emelkedés - közölte honlapján a cseh autóipari szövetség.
szept. 26
18:33
Újra megjelennek a munkagépek a Városligetben (Portfolio)
A városligeti parkrehabilitáció ősszel induló, első ütemének kiviteli terveit mutatták be a tervezők kedden Budapesten. Az első ütem megvalósításának költsége egymilliárd forint lehet. A tervező Garten Studio 118 szervezet 558...
szept. 26
18:36
Nagy felmérést indít a Tesco (Infostart)
Szerdán egy dunántúli megyeszékhelyen indul a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, amelynek célja, hogy boltméretekre és -típusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosításához szükséges minimális dolgozói létszámot - mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizotts
szept. 26
18:42
Ne vegyen elektromos járművet, aki nem tudja otthon tölteni! (vg.hu)
A norvég elektromosautó-szövetség (Elbilforening) arra kéri az embereket, ne vegyenek elektromos autót, ha nincs lehetőségük otthon tölteni, mert a nyilvános töltőpontok megteltek, szinte lehetetlen szabad „konnektort” találni.
szept. 26
18:44
Nagy lökést adhat a cégnek az ELITE program (vg.hu)
A mezőgazdaságban érdekelt UBM csoport már az első hónapok után gyakorlati hasznát vette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és ­a Londoni Tőzsdecsoport együttműködésében elérhető ELITE programban tanultaknak. Horváth Péter igazgatósági tag szerint a menedzsment célja egy modern, jól működő cégként megjelenni a tőzsdén.
szept. 26
19:06
Lekapcsolhatják a Facebookot Oroszországban (Menedzsment Fórum)
A Facebook közösségi internetes platformnak be kell szüntetnie oroszországi tevékenységét, ha nem tesz eleget a személyi adatvédelmi törvény előírásainak - figyelmeztetett Alekszandr Zsarov, az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) vezetője újságíróknak nyilatkozva kedden Moszkvában.
szept. 26
19:15
Írországban népszavazás jön az abortuszról (vg.hu)
A dublini kormány bejelentette kedden, hogy jövőre népszavazást tartanak az abortusz engedélyezéséről. Írországban rendkívül szigorúak a magzatelhajtásra vonatkozó jogszabályok.
szept. 26
19:17
Csökkentette alaptőkéjét a CIG Pannónia (vg.hu)
CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése kedden a társaság alaptőkéjének leszállításáról szóló határozatokat hozott, a cég az alaptőkéjét összesen 13 millió 333 ezer 320 forinttal csökkentette – közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján, kedden.
szept. 26
19:19
Juncker üdvözli Macron reformjavaslatait (vg.hu)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden üdvözölte Emmanuel Macron francia államfő reformjavaslatait, hangsúlyozva, hogy az Európai Uniónak bátorságra van szüksége a továbblépéshez.
szept. 26
19:33
Zuhant az OTP, nyolcadolták a Mol névértékét és tőzsdei árfolyamát (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 788,63 pontos, 2,07 százalékos csökkenéssel, 37 319,24 ponton zárt kedden.
szept. 26
19:39
Ismét megjelennek a munkagépek a Városligetben (Portfolio)
A városligeti parkrehabilitáció ősszel induló, első ütemének kiviteli terveit mutatták be a tervezők kedden Budapesten. Az első ütem megvalósításának költsége egymilliárd forint lehet. A tervező Garten Studio 118 szervezet 558...
szept. 26
19:45
Újabb fővárosi nagyberuházás indul (Portfolio)
Két héttel a Magyar Állami Operaház új üzemházának ünnepélyes alapkőletételét követően startolhat az Ybl Miklós tervei alapján készült Andrássy úti palota felújítása is. A Napi.hu értesülései szerint az erről szóló szerződést...
szept. 26
19:48
A nagy tömeg miatt legfeljebb kényelmes utazóautónak számít az újdonság (vg.hu)
Nagy, kényelmes szabadidő-autó a Kodiaq, de meg is kérik az árát. A Kodiaq hosszú idő után a Skoda első 5 + 2 személyes ajánlata.
szept. 26
20:03
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedden.
szept. 26
20:24
Felfoghatatlan veszély - nem is hinnéd, hogy milliók halnak meg emiatt (Privátbankár)
A világ második legnépesebb országa óriási közegészségügyi gondokkal küzd, minden 10. ember a szennyezettség miatt hal meg. Indiában a pocsék csatornázottság és a társadalomba berétegződött kasztrendszer, valamint a kulturális különbségek miatt is gondok vannak a vécék elterjedésével, ráadásul ahol vannak sem használják őket sokszor. Mi lenne a meg
szept. 26
20:33
Bővül a magyar-vietnami agráripari együttműködés (ProfitLine)
Élénk vietnami érdeklődés mutatkozik a magyar mezőgazdasági gépgyártás iránt, a két ország között erősödik az együttműködés a baromfitartás, az élelmiszerbiztonság területén - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Hanoiban Nguyen Xuan Cuong vietnami agrárminiszterével folytatott megbeszélése után a Földművelésügyi Minisztérium tájé
szept. 26
20:45
Humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki Puerto Ricóban (Portfolio)
Humanitárius válsághelyzet alakult ki Puerto Ricóban a Maria névre keresztelt hurrikán átvonulása következtében. A sziget kormányzója szerint az államnak további külső segítségre van szüksége, ezért rendkívüli segélycsomag létrehozását...
szept. 26
21:03
Donald Trump Puerto Ricóra látogat (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök azt tervezi, hogy hamarosan a hurrikán sújtotta Puerto Ricóra látogat.
szept. 26
21:03
További büntetőintézkedésekre készül az USA Észak-Korea ellen (Portfolio)
Washington újabb szanciókat foganatosított Észak-Korea ellen. Az amerikai pénzügyminisztérium által nyilvánosságra hozott közlemény szerint az újabb büntetőintézkedések nyolc észak-koreai bankot és az észak-koreai pénzügyi rendszerrel...
szept. 26
21:21
Európai segítség az élelmiszerek minőségének biztosítására (AQUA)
Az Európai Bizottság útmutatót tett közzé kedden az élelmiszerek kettős minőségét is érintő tisztességtelen gyártói magatartás hatékonyabb tagállami kezelése és az uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jog érvényesítése érdekében.
szept. 26
21:33
Javult a fizetési morál hazánkban (ProfitLine)
A magyarországi vállalatok és lakossági ügyfelek fizetési morálja javult, a számlák 77 százalékát fizetik pontosan az ügyfelek, ami 2 százalékponttal jobb adat a tavalyihoz képest - derült ki az EOS csoport idei fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából, amelyet sajtótájékoztatón ismertettek kedden Budapesten.
szept. 26
21:57
Kamatemelésről beszélt és önkritikát gyakorlot a Fed elnöke (Portfolio)
A kamatok fokozatos emelése a leginkább megfelelő monetáris politikai megközelítés az inflációval kapcsolatos bizonytalanságok közepette - fogalmazott a Fed elnöke kedden Clevelandben, vagyis ismét megerősítette, az USA központi bankjának...
szept. 26
22:03
A bérkiáramlás hajtotta infláció is jelenthet versenyképességi gondokat (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint a magyar gazdaság külső versenyképességét a forint nominális árfolyama mellett a gyors ütemű bérkiáramlás és az ebből eredő inflációs nyomás is károsíthatja, és ez a magyar jegybank jelenlegi enyhítési alapállásával szemben előbb-utóbb monetáris szigorítást tehet szükségessé.
szept. 26
22:09
Kamatemelésről beszélt és önkritikát gyakorolt a Fed elnöke (Portfolio)
A kamatok fokozatos emelése a leginkább megfelelő monetáris politikai megközelítés az inflációval kapcsolatos bizonytalanságok közepette - fogalmazott a Fed elnöke kedden Clevelandben, vagyis ismét megerősítette, az USA központi bankjának...
szept. 26
22:33
Csökkentek a kórházi járványok Magyarországon (ProfitLine)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása szerint Magyarországon a 2015-ös adatokhoz képest negyedével csökkentek az egészségügyi ellátással közvetlen összefüggésben kialakuló járványok száma.
szept. 26
23:03
Washington újabb szankciókat hozott Észak-Korea ellen (ProfitLine)
Washington újabb szanciókat foganatosított Észak-Korea ellen.
szept. 26
23:06
A kisboltok halála a modernizáció és a bérek (HR Portál)
A kisboltosok a bérek kifizetésére költik a legtöbbet. A multiknál jobban lehet keresni, és modern eszközök is vannak. A Tesco-ban és az Auchan-ban ugyanannyit lehetett keresni tavaly - írja a blokkk.com
szept. 26
23:33
Ősszel indulhat a Városliget parkrehabilitációja (ProfitLine)
A városligeti parkrehabilitáció ősszel induló, első ütemének kiviteli terveit mutatták be a tervezők kedden Budapesten.

2017. szeptember 27. szerda

szept. 27
0:09
Folytatódik a telefonos terrorizmus Moszkvában (ProfitLine)
Ismeretlen telefonálók kedden öt filmszínházzal, egy plázával és Moszkva Múzeumával kapcsolatban figyelmeztették ott elhelyezett pokolgépre a hatóságokat - közölte a katasztrófa-elhárításra hivatkozva a TASZSZ hírügynökség.
szept. 27
0:39
A rosszul képzett munkaerő, a korrupció és a magas adók rontanak leginkább a magyar versenyképességen (444.hu)
A Világgazdasági Fórum listáján Magyarország a 60. helyet csípte meg.
szept. 27
1:03
969 milliárd forint értékben hirdettek meg vidékfejlesztési pályázatokat (ProfitLine)
A Vidékfejlesztési programban (Vp) eddig 969 milliárd forint értékben hirdettek meg pályázatokat, az 1300 milliárd forintos keret mintegy kétharmadát - mondta a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára kedden Budapesten.
szept. 27
2:03
Elkezdődött az őszi haltelepítés a Balatonba (ProfitLine)
Elkezdődött az őszi haltelepítés a Balatonba, eddig 47 tonna, kifogható méretű, háromnyaras ponty került a tóba - számolt be Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BH) horgászati ágazatvezetője kedden, amikor sajtónyilvános lehalászást tartottak a társaság balatonlellei - írmapusztai - halastavánál.
szept. 27
2:33
Így nyerte vissza eszméletét egy 15 éve vegetatív állapotban lévő férfi (ProfitLine)
A bolygóideg stimulálásával részben visszanyerte eszméletét egy 15 éve vegetatív állapotban lévő francia férfi.

Keresés