Több mint 5 millió eurót kell fizetnie Artur Mas volt katalán elnöknek és tíz másik volt katalán vezetőnek a 2014. november 9-én megrendezett "alternatív függetlenségi népszavazás" miatt.
Minden eddiginél optimistábbak a fiatalok, többségük arra számít, hogy élete kedvező irányba változik – derült ki a K&H fiatalok jóléti indexe elemzéséből.
Sokan közülünk gondolkodás nélkül meg tudnánk nevezni egy-két vonuló halfajt, mint a lazac vagy a tokhal, vagy tenyészetett halat (pisztráng és ponty). A mai napon kezdődő FAO bizottság révén épp ezek, illetve más belvízi halfajok kerülnek terítékre.
Súlyos technológiai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfi vágóhíd működését. Az eljárás eddig lezárult szakasza során a hatóság összesen több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, illetve emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket v
Súlyos technológiai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfi vágóhíd működését. A hatósági ellenőrzés magában foglalta nemcsak...
Egy 2015-ben forgalomba helyezett Tesla Model S a Tesloop gondozásában közel félmillió kilométert tett meg két év alatt. A cég most elárulta, hogy az üzemeltetés során mekkora költséget jelentett számukra az elektromos luxus-szedán, ha...
Régóta nem jártunk ilyen közel a koreai háború újbóli fölhevüléséhez, fontos kérdés ilyenkor, hogy mi lesz az érintett országokban befektetett pénzünkkel, ha netán újra fegyveres összecsapássá fajul a helyzet. Megvizsgáltuk, melyek...
A hamis méz elleni uniós fellépést sürgeti a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. A szakmai szervezetek szerint az egészségre is veszélyes a hamisított méz.
Az Index számolt be róla nemrégiben, hogy országszerte komoly problémák voltak a UPC szolgáltatásával, rengeteg háztartásban se internet, se tévé, se telefon nem volt a kábeles szolgáltatónál.
1954-ben születtem, idén októberben mehetek nyugdíjba. Beszámíthat-e a szolgálati időbe az Építőipari Szakközépiskola által szervezett nyári "termelési gyakorlatok" kapcsán végzett munka, átlag 1 hónap? - Vagy a Szakközépiskola éveiből valamennyi idő, az iskolai év minden hetéből 1 napon fizikai munkát végeztünk és a terem gyakorlaton is kötelező volt részt venni. Az érettségi bizonyítvány képzési…
Az Európai Központi Bank új licenckibocsátási irányelveken dolgozik, amelyek a fintech cégekre is vonatkoznak majd - jelentette be Daniele Nouy, az EKB Felügyeleti Tanácsának vezetője egy konferencián. Hasonló témákról is szó lesz...
Elektronikus aláírással, a hallgatói Neptun rendszeren keresztül lehet mostantól Diákhitelt felvenni - hangzott el a Diákhitel Központ és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) közös sajtótájékoztatóján. Az őszi félévre...
Magyarország hozzáfér egy 40 millió eurós kerethez, amelyet a belső biztonsági alapból különítettek el hazánknak határvédelemre – írta Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.
Úgy érzed, rengeteg feladatot vállaltál el, és ez a megterhelés egyszerűen már elviselhetetlen? Gyakran fordul elő, hogy amikor úgy tűnik, végre átlátható a napirended, beúszik valami extrafontos elintéznivaló, ami felborítja a kialakulni készülő harmóniát? Ha igen a válasz, itt az ideje nemet mondanod!
Magyarország ma már világszínvonalú, GMO-mentes mezőgazdasági termelésre képes; ezt mutatja be a két hét múlva Budapesten megnyíló 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) – mondta a földművelésügyi miniszter a Vajdahunyad várában.
Folyamatosan nő a polgárőrök száma az országban; csak tavaly ötezren jelentkeztek - mondta Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Egyre fontosabbá válnak a bankok üzleti ügyfeleinél is az okostelefon és a digitális szolgáltatások – derült ki az IFUA Horváth & Partners német nyelvterületen végzett felméréséből.
Újabb két, országos lefedettségű nyugdíjas szövetkezet alakult augusztus végén. A kereskedelem mellett a pénzügyi szektorban és az oktatásban is szükség lenne a nyugdíjas foglalkoztatottakra.
Jövő év május 25-én hatályba lép az európai unió adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation, továbbiakban rövidítve GDPR), amely egységesíti a 28 tagállam adatvédelmi rendelkezéseit és felülírja a nemzeti jogszabályokat. A GDPR növeli a munkavállalók jogait, illetve a társaságok kötelezettségeit.
Az autógyárak a szokásos augusztusról előrehozták júliusra a nyári leállásokat, aminek nagy szerepe lehetett az ipar meglepően gyenge júliusi teljesítményében.
Az eddigiekben még soha nem látott befektetői bizalmat jelző fordulat jelentkezett a piacon a hazai gazdaság iránt. Először fordult elő az adósságkezelő aukcióján tegnap, hogy negatív hozamon értékesített magyar állampapírt, ráadásul jelentős túljegyzés mellett. Vagyis a piaci szereplők már fizetnek azért, hogy Magyarországon tarthassák a pénzünket
Az okos technológiákra szakosodó lengyel és magyar klaszterek stratégiai megállapodást írtak alá kedden a dél-lengyelországi Krynicában rendezett nemzetközi gazdasági fórumon, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke jelenlétében.
A SAPA Profiles Termelő és Kereskedelmi Kft. új présüzemet épít Székesfehérváron. A világ egyik vezető autóipari beszállítójának 6,8 milliárd forintos beruházása 120 új munkahelyet teremt - mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági...
Hamarosan elindul az idei szilvaszezon, két főbb fajta a hetekben érik be. Bár a hazai és a külföldi kereslet is jelentős a jó minőségű magyar gyümölcs iránt, a lehetőségek kihasználásához alapos ültetvényfejlesztésekre van szükség a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint.
Történetének legnagyobb hibrid autóbusz megrendelését kapta Norvégiából a svéd Scania haszongépjármű-gyártó vállalat - tájékoztatta a Scania Hungária Kft. az MTI-t. A megrendelés értelmében a Scania 140 városi autóbuszt szállít...
A Mol magyarországi kutatása és termelése súlyponti szerepet kap a csoport új stratégiájában is. A fókusz az új koncessziós területeken és a tevékenység optimalizálásán van, erről Szakál Tamás, a Mol Magyarország kutatás-termelési igazgatója nyilatkozott a Világgazdaságnak.
Az autógyárak a szokásos augusztusról előrehozták júliusra a nyári leállásokat, aminek nagy szerepe lehetett az ipar meglepően gyenge júliusi teljesítményében - állapították megpiaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott előzetes jelentése után.
2017 szeptemberétől két ügyvéddel bővül a hazai tulajdonú, de a European Law Firm tagjaként működő Kapolyi Ügyvédi Iroda. Habóczky Sándor és Gullai Péter ugyanattól a nemzetközi ügyvédi irodától érkeznek - derül ki a cég lapunknak elküldött sajtóközleményéből.
A magyar vállalatok hatékonyabban használják az online eszközöket, mint nemzetközi társaik – derült ki a Future of Business című felmérés legújabb kiadásából.
A többsebességes Európai Unió modellje sem politikailag, sem gazdaságilag nem előnyös és ahhoz vezet, hogy a belső körből kimaradó tagállamokban csökken az EU népszerűsége, így további tagállamok léphetnek majd ki az EU-ból - figyelmeztetett...
A SAPA Profiles Termelő és Kereskedelmi Kft. új présüzemet épít Székesfehérváron, a világ egyik vezető autóipari beszállítójának 6,8 milliárd forintos beruházása 120 új munkahelyet teremt.
Teljességgel elfogadhatatlan az Európai Bíróság ma kihirdetett ítélete a kvótaperben, amely felelőtlen és felháborító - többek között így fogalmazott mai rögtönzött sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A külgazdasági...
Magyar találmány forradalmasíthatja a lombikbébi programot: az új tesztnek köszönhetően nagyban növelhetik a sikeres teherbeesés esélyeit. Ezzel milliókat is spórolhatnak a terméketlen párok. Világszerte minden hatodik pár küzd...
Sürgeti az Európai Unió döntéshozóit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, hogy megfelelő szabályozással és ellenőrzésekkel lépjenek fel – főképp a Kínából beáramló – hamis méz ellen.
A magyar kormány a leghatározottabb tiltakozását fejezte ki az Ukrán Legfelsőbb Tanács által elfogadott új oktatási törvény ellen - közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.
Hiába indulnak a menekültek különösen nagy hátránnyal a magyar munkaerő-piacon, az utóbbi időben szinte biztos, hogy aki akart, tudott munkát szerezni.
Az egészségre is veszélyes lehet az ismeretlen eredetű, hamisított méz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szerint.
A földművelésügyi miniszter elrendelte az import baromfihús fokozott ellenőrzését annak érdekében, hogy a magyar fogyasztókat megvédjék a szennyezett import árutól – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.