Az idei év végéig megkezdődnek 15 kastély és vár kivitelezési munkálatai, 2019-ig pedig átadják a 39 épületet felölelő első ütem többségét – mondta a Világgazdaságnak Virág Zsolt, az 55 milliárd forintos keretű Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Kiemelte, hogy dinamikusan bővül a látogatószám, tu
A piac a vállalatot a következő egyéves profitjának csupán 7,4-szeresére értékeli. Az utóbbi hat év során ilyen olcsón csupán nagyon rövid időközökben lehetett hozzájutni a vállalat részvényeihez.
Több mint kétezer fő jutott nehézgépjármű- és autóbusz-vezetői jogosítványhoz az ingyenes állami sofőrképzésnek köszönhetően – közölte lapunkkal a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca adatai szerint a képzést elvégzők 94 százaléka már el is helyezkedett magyarországi székhelyű vállalkozásoknál. A program sikerét mutatja, hogy eddig tízezren jelent
A legkeresettebb lakóingatlanokról egyszerre adott ki összegzést az Otthon Centrum és a Balla Ingatlan hálózata, egybehangzóan jelezve, hogy a fővárosi lakáspiac gerince a 15–30 millió forintos sávban húzódik, afölött megcsappan a kereslet.
Az ír statisztikai hivatal (CSO) keddi közléséből kiderül augusztusban ismét a júniusi, 2008 június óta a legalacsonyabb szintre csökkent az írországi munkanélküliség - írja az MTI.
A kivándorlás legfájdalmasabb következménye, hogy éppen az a korosztály megy el Magyarországról, mely egyrészt adót és járulékot fizet, másrészt gyermekeket vállal, így hozzájárulhat a demográfiai helyzet javulásához. Az elvándorlás...
Emelte bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 352 forintra, a gázolajé 346 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb augusztus végén...
Ismét csalók élnek vissza a Tigáz nevével, ezúttal gázkonvektorok uniós szabvány szerinti vezetékcseréjét ajánlják túlárazottan, elsősorban idősebb lakossági felhasználóknak, és erre előleget vesznek fel tőlük - írja az MTI.
2017 második negyedévében a külföldiek 13,3 millió alkalommal utaztak Magyarországra. A külföldi beutazások száma 6,7 százalékkal nőtt egy év alatt, a turisztikai célú utazásoké 3,4, a nem turisztikai célú utaké 9,2 százalékkkal bővült.
Tegnap megütötték az amerikai tőzsdéket, a vezető részvényindexek értéke közel egy százalékot esett. A pesszimista befektetői hangulat az ázsiai tőzsdéken is éreztette hatását, azonban már csak mérsékeltebb eséseket látunk. Mik...
Autópályává alakítják át az M15-ös gyorsforgalmi utat. A Mosonmagyaróvártól Rajkáig vezető "félautópálya" átépítését lapinformációk szerint a Strabag végzi nettó 19,5 milliárd forintért előreláthatóan 2020-ig.
Frekventált helyen, de csendes környezetben lévő két-három szobás társasházi lakást keres a lehető legolcsóbban a tipikus budapesti vevő, aki most ismét szívesen vásárol az agglomeráció egyes településein is. A fővárosi lakáspiac gerince a 15-30 millió forintos sávban húzódik, afölött megcsappan a kereslet - írja szerdai számában a Világgazdaság az
A MiFID II. előírás drasztikusan módosítja az ügyfélkiszolgálást 2018-tól. Az Európai Unió tagállamainak bankjai és befektetési szolgáltatói iparági gyakorlat és kialakult módszertan nélkül állnak a határidő előtt 3 hónappal....
Az Európai Bizottság kész gyorsan megvizsgálni a magyar kormány kérését a határvédelmi költségekhez való további hozzájárulásról, amelynek megítélése konkrét, szükséges esetben indokolt lehet - írta Jean-Claude Juncker.
1954.04.07-én születtem. 1993. november 18-án a férjem elhunyt. Két kiskorú gyermekemet ezt követően egyedül neveltem és kaptam is árvaellátást, addig amíg a gyerekek nappali tagozaton tanultak. Én 2017.októberben nyugdíj korhatárt elértem. Tarthatok-e igényt az özvegyi nyugdíjat?
Csendesen indul a kereskedés szerda reggel a devizapiacokon, a befektetők többsége már a csütörtöki EKB-kamatdöntésre figyel, melyen akár döntés születhet az eszközvásárlások leállításáról is. Ez elsősorban az euró-forint árfolyamra...
Új központtal bővült a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programja: idén ősztől az eddigi öt helyszín mellett Kecskeméten is indulnak a felső tagozatos diákokat célzó, a hagyományos oktatást kiegészítő képzések.
Ma délelőtt 10 óráig bejelenti az Európai Bíróság, hogy hogyan dönt abban a Szlovákia és Magyarország által kezdeményezett perben, amely kifogásolta a 2015. szeptemberi ideiglenes menekültáthelyezési döntés végrehajtását. Sajtóértesülések...
Az elmúlt négy évben négyszáz kilométerrel gyarapodott a kisebb településeken a kiépített utak hossza, amit részben saját forrásból és támogatásokból fedeztek - írja a Világgazdaság az Országos statisztikai adatgyűjtési program...
A főként alacsony bérek okozta elvándorlásból következő munkaerőhiány egyre komolyabb feszültségeket okoz a munkaerőpiacon. Egyre több sztrájkfenyegetés van nem csak a közszférában, hanem még a multinacionális vállalatoknál is. A Policy Agenda elemzése szerint a kormány a mostani Tesco-sztrájk kapcsán inkább az árral úszik, és úgy tesz, mintha nem
Tegnap megütötték az amerikai tőzsdéket, a vezető részvényindexek értéke közel egy százalékot esett. A pesszimista befektetői hangulat az ázsiai tőzsdéken is éreztette hatását, azonban már csak mérsékeltebb eséseket látunk. Ma...
A bankok már most is algoritmusok segítségével figyelik a kereskedőket és a Wells Fargo számlabotránya után számos másik módszert kezdtek el tesztelni, amelynek segítségével a banki alkalmazottakat meg tudják figyelni. A hitelintézetek...
Korlátozásokra kell készülni szerdán is a Budapest-Cegléd elővárosi vasútvonalon a Kőbánya-teher pályaudvar vasúti biztosítóberendezésének helyreállítása miatt – közölte a Mávinform.
Júliusban az ipari termelés volumene jelentősen, 4,2%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Mivel már júniusban is visszaesést regisztrált a KSH, a májusi csúcsról már elég látványosnak mondható a lefordulás. Különösebb konjunkturális...
Hűha. Mégsem az lett, mint aminek kinézett. Eljött az esés a piacokra, letaszították az amerikai tőzsdéket a mélybe. Tegnap a vezető amerikai tőzsdeindexek egy százalék körüli mínuszban zártak.
A Világgazdaság készített nemrégiben interjút Csoma Andrással, a forgácsolt alkatrészeket gyártó CNC Rapid Kft. ügyvezető igazgatójával, aki elmondta, hogy a későbbiekben egy likvid mid-cap cégként szívesen bemutatkoznának a Budapesti...