2017. szeptember 26. kedd

szept. 26
9:51
Mostantól másképp költik az egészségügynek szánt uniós pénzeket (Portfolio)
Már három évvel az uniós költségvetési ciklus vége előtt az összes egészségügyet érintő pályázatot kiírták és cél az, hogy jövő márciusig a támogatói döntések is megszülessenek - mondta el a Világgazdaságnak Schanda Tamás...
szept. 26
9:54
500 ezer euró összdíjazású pán-európai startup verseny indul (HR Portál)
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Digital (EIT Digital) közölte ötszázezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdetnek, amelyre innovatív, különleges technológia megoldásokat kínáló vállalkozások pályázhatnak október 8-ig - írja az MTI.
szept. 26
9:54
Javult tegnaphoz képest a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,38 pontos emelkedéssel nyitott kedden.
szept. 26
9:56
Meddig kell még a nyugdíjig dolgoznom? (HR Portál)
1980-ban végeztem a szakmunkásképzővel, azóta dolgozom. 1962. december 30-án születtem. Meddig kell még dolgoznom 62 éves koromig ?
szept. 26
9:56
Macron pártja nagy pofont kapott az elektoroktól (vg.hu)
Noha a vasárnapi választások után Emmanuel Macron és pártja csak a harmadik erő maradt a felsőházban, a kormányzásban ez várhatóan nem okoz számukra nagyobb fennakadást.
szept. 26
9:57
Mostantól másképp költik az egészségügynek szánt uniós pénzeket (Portfolio)
Már három évvel az uniós költségvetési ciklus vége előtt az összes egészségügyet érintő pályázatot kiírták és cél az, hogy jövő márciusig a támogatói döntések is megszülessenek - mondta el a Világgazdaságnak Schanda Tamás...
szept. 26
9:58
Először lesz női katonatisztje az amerikai tengerészgyalogságnak (HR Portál)
Az amerikai történelemben először lesz női katonatiszt a tengerészgyalogságnál. A védelmi minisztérium külön közleményben jelentette be a hírt, ebben Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre - írja az MTI.
szept. 26
9:58
Csökkentek a nyugat-európai tőzsdék (vg.hu)
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés kedden a vezető európai értéktőzsdéken.
szept. 26
9:59
Nagyon kapós a gázkonvektoros pályázat (Portfolio)
Közel 3500 pályázat érkezett eddig az Otthon Melege Program keretében meghirdetett földgázüzemű gázkonvektorok energia megtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramra az első négy régióból - jelezte sajtóközleményében...
szept. 26
10:00
Aláírták a botrányos törvényt – kiakadt a magyar a kormány (Privátbankár)
Aláírta az ukrán elnök a botrányos oktatási törvényt, amely a kisebbségi nyelveken történő tanítást is visszaszorítja.
szept. 26
10:00
Jól ment a kínai állami cégeknek (vg.hu)
A kínai állami vállalatok nyeresége az év első nyolc hónapjában 21,7 százalékkal emelkedett a múlt év hasonló időszakához képest – közölte kedden a kínai pénzügyminisztérium.
szept. 26
10:03
Az újszerű lakásokat jobban veszik (ProfitLine)
Egy év alatt trendszerűen nőtt a nagyobb alapterületű, új és újszerű otthonok iránti kereslet, ami a családi otthonteremtési kedvezménynek (csok), a kedvezőbb hiteleknek és a lakásfejlesztők intenzív kampányának köszönhető - derül ki az Otthontérkép friss felméréséből.
szept. 26
10:03
Hetekre megbénulhat Németország (TőzsdeFórum)
Hetekre megbénul az Európai Unió legnépesebb tagállama - értékelte a vasárnapi németországi parlamenti választások nyomán kialakult helyzetet az MTI-nek adott interjújában Georg Paul Hefty magyar származású német újságíró és politológus.
szept. 26
10:06
Mészáros szerint fizikai képtelenség csalni a TAO-pénzekkel (Menedzsment Fórum)
A felcsúti focialapítvány elnöke, Mészáros Lőrinc szerint a támogatóik miatt titkolóznak a TAO-pénzekkel.
szept. 26
10:09
Nagyobb lakásokat keresünk, de meg is tudjuk venni? (Portfolio)
Egy év leforgása alatt trendszerűen növekedett a nagyobb alapterületű, új és újszerű otthonok iránti kereslet. Ez egyre nyilvánvalóbban a CSOK, a kedvezőbb hitelek és még inkább a lakásfejlesztők intenzív kampányának köszönhető...
szept. 26
10:15
Naponta 20 ezer ember halhat meg Kim Dzsongun ámokfutása miatt (Portfolio)
Egy nyugdíjazott amerikai tábornok elárulta, hogy a Pentagon azzal számol, hogy amennyiben újra felhevül a konfliktus Észak-Koreával, Dél-Koreában naponta 20 ezer ember fog meghalni. Egy volt admirális pedig úgy véli, 50-50% esélye van egy...
szept. 26
10:18
Te tudod, hogy néz ki 1,5 tonna dohánylevél? (Privátbankár)
A rendőrök házkutatást tartottak Nyíregyháza mellett.
szept. 26
10:21
Eséssel nyithatnak az európai tőzsdék (Portfolio)
Az újabb észak-koreai fejlemények miatt elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a fontosabb tőzsdéken azonban egyelőre mérsékelt az esés. A magyar tőzsdén a Mol felaprózása a nap sztorija.Megadta magát az OTP 2017.09.26 11:15Szeptember...
szept. 26
10:27
A mindfulness nem mágia, de kritikus az EQ fejlesztésében (HR Portál)
A mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét vált a HR képzeletbeli menüjének napi ajánlatává, pedig gyanítható, hogy nem kizárólag ennek a gyakorlatnak köszönhető a legtöbb pozitív változás. Inkább egyfajta indikátornak tekinthető, amely önmagában még nem elég az átütő sikerekhez. A Harvard Business Review elemzése egy kicsit összetettebb kapcsolatot fedett fel a mindfulness és a teljesítmény között,…
szept. 26
10:27
Magyarország mindenhol keresztbe fog tenni Ukrajnának (TőzsdeFórum)
Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban - jelentette ki Szijjártó Péter.
szept. 26
10:27
Egyre többen figyelnek a magyar termékekre (vg.hu)
A vásárlók túlnyomó többsége előnyben részesíti a magyar élelmiszereket a külföldiekkel szemben – derült ki Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Kereskedelem és Marketing Intézetének kutatásából. Csupán 8 százalékuk nem teszi ezt soha, 16 százalékuk viszont mindig, 41,6 százalékuk pedig gyakran részesíti előnyben a hazait az importtal szemben.
szept. 26
10:29
Felfüggesztették az észak-alföldi gázkonvektor cserét (vg.hu)
Határozatlan ideig nem lehet pályázatot benyújtani az észak-alföldi régióban gázkonvektor cserére – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.
szept. 26
10:30
Szijjártó őrjöng – Ukrajnának ez nagyon fog fájni (Privátbankár)
A magyar kormány nagyon rossz néven vette az ukrán oktatási törvény aláírását.
szept. 26
10:33
Javult a hangulat a német szolgáltató szektorban (ProfitLine)
Szeptemberben kissé tovább javult az üzleti klíma a német szolgáltató szektorban - mutatja az Ifo felmérése.
szept. 26
10:33
Titkos válságtanácskozás folyik a háttérben, aggódnak a világ nagyágyúi (Portfolio)
A világ legnagyobb alapkezelői közül negyvenen ültek össze egy titkos megbeszélésre a brit pénzügyi felügyelettel, hogy még utoljára próbálják meggyőzni: adjon több információt a januárban életbe lépő MiFID 2-vel kapcsolatban...
szept. 26
10:36
Erős a dollár, gyenge a forint, hasadt és egyben hasít a Mol (Privátbankár)
Ha valaki ránéz a hazai börzére, furcsa Mol árfolyamot lát, de nem kell megijedni, nem esett nyolcadára a papír, pontosabban igen, de nyolcszor annyi is van belőle. Magasan az olaj, drágult az arany, erőre kapott a dollár. Esik a Facebook és a Netflix, de van is honnan, előtte szinte az égbe mentek.
szept. 26
10:42
Tesla-töltőt telepítenek Nagykanizsán (Menedzsment Fórum)
Szupergyors lesz, és a győri után az országban a második.
szept. 26
10:44
Súlyos bírsággal és pluszköltséggel járhat a szabálytalan lakásfelújítás (Menedzsment Fórum)
Birtokháborítási ügybe válthatnak át az átgondolatlan korszerűsítési beruházások
szept. 26
10:45
Stratégiai igazgató a Carbon Groupnál (Kreatív Online)
Nagy Szandrát a megnövekedett munkamennyiség és a jövőbeli tervek miatt igazolták.
szept. 26
10:45
Jelentős áfaügyben döntött a Kúria (Adózóna)
A bíróság ítéletében nem állapíthatja meg a számla szerinti gazdasági esemény hiányát, ha azt az adóhatóság határozatában nem vitatta – szögezte le a Kúria a Kfv.VI.35.321/2017. számú általános forgalmi adót érintő jelentős ügyben.
szept. 26
10:45
Mamahotelben kezdik életüket a magyar fiatalok? (TőzsdeFórum)
Az Eurostat friss adatai szerint Magyarországon a 18-34 év közötti, dolgozó fiatalok 43,9 százaléka lakik egy háztartásban szüleivel.
szept. 26
10:47
A New Wave értékesíti a Femcafe felületeit (Kreatív Online)
A portál online és tévés kampányt is indít.
szept. 26
10:48
Hackerektől féltik a magyar választásokat (Privátbankár)
Közelednek a parlamenti választások, a kockázatok miatt kiberbiztonsági műveleti központot is indíthat az NVI.
szept. 26
10:51
Ráijesztettek a forintra tegnap este (Portfolio)
Május óta nem látott mélypontra gyengült a forint hétfő este, majd kicsit visszakapaszkodott, de így is 311 közelében kezdi a keddi napot. Az esésnek vannak hazai és nemzetközi okai is, az észak-koreai konfliktus mellett az MNB swaptenderei...
szept. 26
10:57
Széttépik egymást a vásárlók a dél-budai lakásokért - Van még esélyük? (Portfolio)
Korábban már megnéztük, hogy a főváros észak-budai részén milyen lehetőségeik vannak az új lakások iránt érdeklődőknek, most szintén Budát vesszük szemügyre, azonban a déli részét. A XI. kerület kiemelkedően teljesít a lakásépítések...
szept. 26
11:00
Egyre derűlátóbbak vagyunk, javulást látnak a magyarok a saját helyzetükben (Menedzsment Fórum)
A magyar válaszadók harmada szerint javult háztartásuk anyagi helyzete az elmúlt egy évben, és hasonló arányban várnak további javulást a következő 12 hónapra pénzügyeik tekintetében - állítja a Provident Pénzügyi Zrt. és anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) által végzett nemzetközi, reprezentatív kutatás. A hazai megkérdezettek ö
szept. 26
11:00
Ügyes trükk: így még sosem spórolt Magyarország (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ az adósságszerkezet javítása érdekében rövid hátralévő futamidejű, magas kamatozású dollárkötvényeket vásárol vissza, amit alacsonyabb kamatozású és hosszabb futamidejű eurókötvénnyel tervez helyettesíteni.
szept. 26
11:00
Súlyos bírságot vonhat maga után a szabálytalan lakásfelújítás (vg.hu)
Súlyos bírságokkal és helyreállítási költségekkel is számolniuk kell azoknak a lakástulajdonosoknak, akik a szükséges engedélyek beszerzése nélkül végeztetik el a különféle felújítási munkálatokat lakásukban.
szept. 26
11:02
Devizakötvény-cserét kezdeményez az ÁKK (vg.hu)
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) az adósságszerkezet javítása érdekében rövid hátralévő futamidejű, magas kamatozású dollárkötvényeket vásárol vissza, amit alacsonyabb kamatozású és hosszabb futamidejű euró kötvénnyel tervez helyettesíteni. A devizakötvény-csere jelentős kamatmegtakarítást eredményez – derült ki az ÁKK közleményéből.
szept. 26
11:03
Elárulta az IKEA, hol nyitják új miniáruházaikat (Pénzcentrum)
Sorra nyitja a miniáruházakat, illetve az ún. "pop-up store"-okat Európa - és a világ - nagyvárosainak centrumában az IKEA. Az eddig főként az agglomerációra koncentráló bútoráruház piaci irányváltását látva kíváncsiak lettünk...
szept. 26
11:04
Tovább csökkent az álláskeresők száma (vg.hu)
Az augusztus végi zárónapon az előző hónaphoz képest több mint 5 ezerrel kevesebb, mintegy 269,3 ezer álláskeresőt tartottak nyilván.
szept. 26
11:06
Derűlátóak a német cégvezetők (vg.hu)
Szeptemberben kissé tovább javult az üzleti klíma a német szolgáltató szektorban – mutatja az Ifo felmérése.
szept. 26
11:09
Új tanuszodát adtak át Dunakeszin (ProfitLine)
Új tanuszodát adtak át kedden Dunakeszin, a beruházás 368 millió forintos állami támogatásból valósult meg a fennállásának 40. évfordulóját idén ünneplő városban.
szept. 26
11:09
Magyarország mondja meg a tutit szójaügyben (TőzsdeFórum)
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a német szaktárca képviselőjével együtt mutatta be az EP-képviselőknek a két ország kezdeményezésére, 14 uniós tagállam által július 18-án, Brüsszelben aláírt dokumentumot.
szept. 26
11:15
Paks 2: szinte minden az oroszok mellett szólt az államtitkár szerint (Portfolio)
A piacon elérhető reaktortechnológiák tulajdonságainak és az európai, valamint a hazai követelményeknek az ismeretében a Roszatom konszern által kínált atomerőművi technológia a legmegfelelőbb a Paks 2. projekt megvalósítására, továbbá...
szept. 26
11:15
Új tanuszodát adtak át Dunakeszin (AQUA)
Új tanuszodát adtak át kedden Dunakeszin, a beruházás 368 millió forintos állami támogatásból valósult meg a fennállásának 40. évfordulóját idén ünneplő városban.
szept. 26
11:27
Eséssel nyithatnak az európai tőzsdék (Portfolio)
Az újabb észak-koreai fejlemények miatt elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a fontosabb tőzsdéken azonban egyelőre mérsékelt az esés. A magyar tőzsdén a Mol felaprózása a nap sztorija, de az OTP-re is érdemes figyelni, újra 10 000...
szept. 26
11:33
Szijjártó: Garantáljuk, hogy Ukrajnának mindez fájni fog a jövőben (ProfitLine)
Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek, miután Petro Porosenko ukrán elnök aláírta az új oktatási törvényt.
szept. 26
11:33
Még soha nem lépett ilyet az ÁKK (TőzsdeFórum)
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. az adósságszerkezet javítása érdekében rövid hátralévő futamidejű, magas kamatozású dollárkötvényeket vásárol, amit alacsonyabb kamatozású és hosszabb futamidejű euró kötvénnyel tervez helyettesíteni.
szept. 26
11:33
Nyolcas került az Apple kerekébe (vg.hu)
Az Apple két új készülékének – az iPhone 8-asnak és a 8S-nek – a hűvös fogadtatása mély nyomot hagyott a cég beszállítóinak árfolyamán.

Keresés