Lovasterápiás versenyt tart Fóton fogyatékkal élőknek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány, a megmérettetésre több mint kétszázan jelentkeztek - hangzott el az m1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
Részleges szenátusi választást tartanak vasárnap Franciaországban, amely az első választási teszt Emmanuel Macron számára. Az államfő pártja számára várhatóan nem túl kedvező eredmény a kormányzásra nem lesz hatással, de megnehezítheti a tavaszi elnökválasztási kampányban ígért alkotmánymódosítások megvalósítását.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország államadós-besorolásainak kilátását az eddigi stabilról a Fitch Ratings, elsősorban az orosz kormány folyamatosan javuló gazdaságpolitikai tevékenységével indokolva a döntést.
A beruházások bővülésének köszönhetően jelentősen bővült a lízingpiac a tavalyi évhez – mondta az InfoRádiónak Tóth Zoltán, a Magyar Lízing Szövetség főtitkára.
Ünnepélyes keretek között adta át új elektronikai technikus tanműhelyét szeptember 22-én a Continental Automotive Hungary Kft. Budapesten. A technológiai cég a gyorsan fejlődő és speciális technológia oktatásában vállal aktív szerepet az új műhelyre támaszkodva. „Magyarország érdeke, hogy elhivatott és az újra nyitott fiatalok álljanak munkába, aki
Védjegy lesz a GMO-mentes jelölésből, a szaktárca a napokban kérvényezte az oltalom bejegyzését. Az embléma minden olyan termékre felkerülhet, amely génmódosítás-mentes termelésből származik.
Ha szeretnénk kiszakadni a szürke hétköznapokból, érdemes lehet befizetni az wellness hétvégére. Mutatjuk, nagyjából mennyit kell szánnunk egy ilyen kiruccanásra!
Változik a forgalmi rend Budapesten az Árpád hídi metróállomás környékén a metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt – közölte szombaton a BKV az MTI-vel.
Bűnvádi eljárást indított a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Sevil Shhaideh regionális fejlesztési miniszter ellen pénteken, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy Duna-szigetre is kiterjedő horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatása ügyében.
Merényletet követtek el szombaton az önhatalmúlag kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) egyik minisztere ellen, a politikus állapotáról ellenmondásos hírek jelentek meg az orosz hírügynökségekben.
Magyarország ereje a magyar családokban és gyerekekben rejlik, erős családok erős Magyarországot hoznak létre, ezért 2018 a családok éve lesz - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Szarvason, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) három évtizedes fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.
Csaknem száz ENSZ-tagország támogatta azt a francia és mexikói kezdeményezést, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai önként mondjanak le vétójogukról, amikor a testület népirtás vagy más súlyos tömeges bűncselekmények esetében hoz határozatokat – közölte pénteken Jean-Baptiste LeMoyne francia Európa-ügyi államtitkár a vétójog kérdésének szentelt
Szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokat tartanak vasárnap Németországban, amelyen összesen 61,5 millió állampolgár dönthet az ország sorsáról.
Leminősítette Nagy-Britannia államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a brit közfinanszírozási rendszer gyengülő kilátásaival, valamint a brit EU-tagság megszűnéséből eredő, várhatóan egyre erősödő...
A bankkártyás tranzakciók száma és összege 40 százalékos növekedést mutat a nyári időszakban, az év többi hónapjához képest. A kártyahasználat során nem szabad megfeledkezni az elővigyázatosságról, illetve, arról hogy viselkedésünk...
Csoportos létszámleépítés lesz a Tesco magyarországi cégénél, maximum 250 embertől vállnak meg - írja szombati számában a Magyar Nemzet. Csoportos létszámleépítés lesz a Tesco magyarországi cégénél, maximum 250 embertől...
Általános diplomás bérminimumot javasol a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), javaslatukat az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácson keresztül a kormányhoz is eljuttatják....
Általános diplomás bérminimumot javasol a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), javaslatukat az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácson keresztül a kormányhoz is eljuttatják.
Vizsgálatot rendelt el Martina Dalic horvát gazdasági miniszter a Mol–INA-ügyben – írta a távirati iroda a Jutarnji List című napilapra hivatkozva. A tárcavezető azt kifogásolja, hogy a horvát hatóságok több mint kétéves késéssel szereztek tudomást arról, hogy Hernádi Zsolt, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország államadós-besorolásainak kilátását az eddigi stabilról a Fitch Ratings, elsősorban az orosz kormány folyamatosan javuló gazdaságpolitikai tevékenységével indokolva...
Múlt vasárnap elkezdődött a világ egyik legnagyobb fesztiválja, az Oktoberfest. Több éves csökkenést követőn idén várhatóan növekedhet a látogatók száma. Miközben az európai jegybank az infláció 2% közelébe emelésével küszködik...
Leminősítette Nagy-Britannia államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a brit közfinanszírozási rendszer gyengülő kilátásaival, valamint a brit EU-tagság megszűnéséből eredő, várhatóan egyre erősödő költségvetési feszültségekkel és növekedési kockázatokkal indokolva a lépést.
Jelentősen gyorsítja és hatékonyabbá teszi az adóperes eljárásokat jövő év január elsejétől az új jogi szabályozás - közölték az MTI-vel a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértői az EY szakmai konferenciájáról kiadott...
A fitneszguru arról beszélt, hogy az Update birodalom kétszer is lenullázta anyagilag. Egyszer tíz évvel ezelőtt kerültek nehéz helyzetbe, el kellett adnia az autóját és a motorcsónakját is, hogy be tudja fizetni a közüzemi számlákat. Komoly...
A borágazatban a helyi szakmai összefogások erősítésére hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa.
A borágazatban a helyi szakmai összefogások erősítésére hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa szombaton, a másodszor megrendezett Somlói Juhfark Ünnepen.
Magyarország zászlóvivője az Európai Unióban a GMO-mentes fehérje ellátást célzó kezdeményezéseknek és programoknak - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár egyik szakm
A nyugati part egyik legnagyobb felhőkarcolójában lesz a Facebook új főhadiszállása, ahol több ezer munkatársuk nézhet le nap, mint nap San Franciscóra.
Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budapesten, az utolsó turnusban Magyarországon nyaraló ukrán gy
Sosem látott figyelem irányult a Balatonra ezen a nyáron. Sikeres volt az év az üdülőrégió számára, ahol tovább nőtt a vendégforgalom, és bővült a fejlesztések, programok száma is. Egyre több magyar család engedheti meg magának, hogy a Balatonnál nyaraljon.
A borágazatban a helyi szakmai összefogások erősítésére hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa szombaton, a másodszor megrendezett Somlói Juhfark Ünnepen.