Az idén 29 ezerre nőtt a LED-es (Light-Emitting Diode, fényt kibocsátó dióda) világítótestek száma a Nemzeti Közművek áramszolgáltatójának közvilágítás üzemeltetési portfóliójában, a technológia terjedését uniós projektek is segítik - közölte az NKM Nemzeti Közművek Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Minden második online rendelést futárszolgálat kézbesít Az online vásárlásra ösztönző tényezők első öt helyezettje mind a kedvezményekre fókuszál. Közülük is kiemelkedő fontossággal bír a házhoz szállítás ingyenessége – állapítja meg a GfK Digital Connected Consumer kutatásának legfrissebb, 2017. évi tanulmánya.
Szerdán a Kúria úgy döntött, hogy a Magyar Földgázkereskedő Zrt.-nek (MFGK) ki kell adnia többek között az arra vonatkozó adatokat is, hogy 2013-ban és 2014-ben mennyiért vette az állami cég az orosz gázt - számolt be az Index. Dr....
A kormány várhatóan kezdeményezi a munkáltatói járulékok további fél százalékpontos csökkentését jövő januártól; ezzel 2018-ban 2,5 százalékponttal lesznek alacsonyabbak a vállalkozásokat érintő közterhek - jelentette be Varga Mihály csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Versenyképességi Tanács őszi első tanácskozása után, sajtótájékoztatón.
A kormány azt tervezi, hogy jövő januártól a munkáltatói járulékok további fél százalékpontos csökkentését kezdeményezi; ezzel 2018-ban 2,5 százalékponttal lesznek alacsonyabbak a vállalkozásokat érintő közterhek – jelentette be Varga Mihály csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Versenyképességi Tanács őszi első tanácskozása után, sajtótájékoztatón.
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén felkérheti városfejlesztési bizottságát, vizsgálja meg, hogy indokoltnak és szükségesnek tartja-e fővárosi szintű helyi népszavazás kezdeményezését a római-parti védműről. A Szeneczey...
Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat.
A kiskereskedelemben jól látható módon egyre inkább az automatizált, digitális folyamatok veszik át az élőmunka szerepét. A vállalatok közötti kereskedés azonban eddig úgy tűnhetett, kevésbé érintett ezen a téren. A New York-i TXF konferencián Christophe Spoerry, az Euler Hermes Digitális Ügynökségének társalapítója a nagykereskedelmi területek aut
Csúcson, mármint csúcs alacsonyan áll a hazai államkötvények hozama. A részvényárfolyamokról minden nap megemlékezik a sajtó, a kötvényekről szinte soha, pedig a magyar befektetőknek is sokkal több van belőlük, mint részvényekből. Régen várnak a szakemberek egy kötvénypiaci fordulatra, amely azonban nem akar megérkezni.
Elkészültek az első komáromi elektromos buszok A kínai BYD magyarországi telephelyén európai megrendelésekre szerelnek majd össze további járműveket A múlt héten már beszámoltunk arról, hogy elkészültek az első elektromos buszok...
Ismét több tízezren vonultak csütörtökön az utcákra a francia nagyvárosokban a legradikálisabb szakszervezet a CGT felhívására, hogy második alkalommal tiltakozzanak a tervezett francia munkajogi reform ellen. A szervezők és a hatóságok által közzétett első adatok szerint a közel kétszáz helyszínen szervezett felvonulásokon azonban a részvétel csök
A NEPI Rockcastle örömmel jelenti be, hogy 2017. szeptember 15-én leányvállalatán, az Arena Property Kft.-n keresztül 275 millió euró összesített vételáron felvásárolta az Arena Plaza Bevásárlóközpont tulajdonosa, a Symmetry Arena Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű Társaság minden kibocsátott részvényét, valamint a céggel szembeni követeléseket.
Hamarosan a kormány elé kerül a pénzügyi tudatosság fejlesztésének stratégiája, amelynek célja, hogy rendszerbe tereljék és a nemzeti alaptanterv részévé tegyék a pénzügyi ismeretek oktatását - mondta az MTI szerint Hornung Ágnes...
Nem újkeletű információ: a munkaerőhiány a BKV-nak is problémát okoz, a helyzet azonban itt még súlyosabb lehet, mint más területen, hiszen a 3-as metró felújítása miatt igazi káosz alakulhat ki a fővárosban, ha nem lesz elengedő buszvezető.
Az európai tőzsdék felfelé tartottak ma, amiben szerepe lehetett a Fed miatti dollárerősödésnek, illetve eurógyengülésnek, de ez estére kifulladt. Az arany ugyanezért zuhan. A BUX stagnált, a forint nagyot gyengült, az amerikai tőzsdék gyengélkednek.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy washingtoni konferencián mondott beszédet Az Európai Unió előtt álló kihívásokról, az unió jövőjéről szóló vitáról, és a magyar katonai szerepvállalásról is beszélt Szijjáró...
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésének napirendjén ismét szerepel a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ nyílt pályázati eljárás lefolytatása útján történő értékesítéséről szóló javaslat, amelyet a testület...
Norvégiában az állami és helyi támogatások miatt már most is sok az elektromos autó Az országon belül is kiemelkedik egy sziget, ahol minden tizedik embernek van már elektroms autója Egy norvég sziget, Finnoy büszkélkedhet azzal, hogy...
Bacon, a legfontosabb brit kortárs festő egyik ikonikus munkája 46 év után újra kikerül a piacra, ráadásul horribilis becsértékkel. Basquiat művészetéről pedig a tavaszi árszintugrás után kiderülhet, van-e tere a további drágulásnak, s milyen szinten stabilizálódik az új ára.
A MOB elnöke szerint korcsolyaszámokat rendezhetnénk a téli olimpián Nyári olimpiai pályázat előtt népszavazást kellene tartani Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a TV2 I/I Azurák Csabával című műsorában...
Donald Trump kemény kirohanást intézett Észak-Korea ellen a legutóbbi ENSZ-ülésen Észak-Korea teljes megsemmisítése is szóba került Első körben ülönböző szankciókkal sújtanák Észak-Koreát Kemény szavak A hét elején szokatlanul...
A 19-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka tervezi a külföldi munkavállalást. Azonban nemek között jelentősek az eltérések: a dolgozó férfiak fele, míg a nők mindössze 16 százaléka keresné kenyerét külföldön - derül ki a K&H...
Bár a Visegrádi Négyek szövetsége a menekültkérdésben egységesnek tűnik, külpolitikai szakértőnk szerint egyre nagyobbak a repedések, amelyeket persze Európa igyekszik újabb és újabb ékekkel növelni. A V4 helyett hamarosan átállhatunk egy Varsó-Budapest tengelyre, a keleti-illiberális fordulat azonban megtette hatását: Magyarország elszigetelődött
Elhunyt Liliane Bettencourt, a L'Oreal egyik tulajdonosa A francia üzletasszony a Forbes listáján a leggazdagabb nő volt, és a 20. leggazdagabb ember 94 éves korában elhunyt a L'Oreal tulajdonosa, Liliane Bettencourt. A francia üzletasszonynak...
Az MTA KRTK Világgazdasági Intézet főmunkatársa, kutatócsoport-vezetője, Éltető Andrea legújabb írásában a katalán helyzetről írt egy összefoglaló anyagot.
Theresa May brit miniszterelnök londoni kormányforrások szerint "nyitott és nagyvonalú" javaslatot tesz pénteki firenzei beszédében az Európai Uniónak.
Elhunyt Liliane Bettencourt, a L'Oreal egyik tulajdonosa A francia üzletasszony a Forbes listáján a leggazdagabb nő volt, és a 20. leggazdagabb ember 94 éves korában elhunyt a L'Oreal tulajdonosa, Liliane Bettencourt. A francia üzletasszonynak...
Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat. A Reuters csütörtökön azt írta, hogy Michael O'Leary, a társaság...
Egyre többen látják úgy, hogy a világban túlzott az optimizmus, előbb-utóbb jönnie kell egy nagyobb korrekciónak Erre utaló jelek vannak bőven, kérdés, elérkezett-e már a pilanat A ZeroHedge kifejezetten szeret ijesztgetni, minden lehetőséget...
8000 négyzetméteres képzési központ építése kezdődött meg Kecskeméten, elsősorban a duális képzésben résztvevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára. Az ünnepélyes alapkőletételen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármester asszonya is részt vett. Mercedes-Benz Academy Kecskemét elsősorban
Cégvezető vagyok. Mi lesz, ha kilép egy szakemberem? Ha babát vár a titkárnőm? Ha változik egy jogszabály? Ki hagyta jóvá az utalást? Létezik olyan megoldás, ami mindezekre azonnali, pontos választ ad, ami már nem csupán a nagyvállalatok kiváltsága: a folyamatkezelés, vagyis a workflow. A terület szakértői – az xFLOWer fejlesztői – kiemeltek 5+1 ti
Gyors növekedés várható régiónkban a mesterséges intelligenciára épülő megoldások piacán, a közeljövőben pedig itthon is elkezdődhet a terület egyik úttörője, a Watson üzleti célú felhasználása.
A kanadai Calgaryból, Londonból és Bejrútból is érkeztek diákok Budapestre, hogy Magyarország legnagyobb nemzetközi esettanulmány-versenyénstratégiát alkossanak, és üzleti tanácsokkal lássák el a nemzetközi szinten is meghatározó szereplőnek számító autóipari szoftverfejlesztő céget, a budapesti székhelyű NNG-t. A Solvers’ Cup névre hallgató négyna
Egymás után két csőtörés történt Pakson egy nagy átmérőjű töltővezetéken, ami az egész várost érintő vízellátási problémát okozott. Csütörtök délutánra ideiglenes megoldással, 10-15 utca kivételével, a szolgáltatást helyreállították - közölte Csapó Sándor, a Mezőföldi Regionális Víziközmű (Mezőföldvíz) Kft. ügyvezetője a paksi városházán csütörtökö