2017. szeptember 20. szerda

szept. 20
16:26
Hitelelengedés: bővülő család a feltétel (AQUA)
A lakáshitel-tartozásból érvényesíthető egymillió forint jóváírás lehetősége azokra a családokra is vonatkozik, amelyeknek már született legalább két, illetve három vagy több gyermeke – írta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) kérdésére válaszolva.
szept. 20
16:26
Ketyeg a brit adósságbomba (vg.hu)
A Guardian értesülése szerint a 65,6 milliós lakosságból 8,3 millió ember számára már problémát jelent a felvett hitelek visszafizetése.
szept. 20
16:27
Csak akkor kapnánk Juncker új pénzeszsákjából, ha komolyan akarjuk az euróbevezetést (Portfolio)
Tényleg cukorkával akarja becsábítani az eurózónába Brüsszel a még zónán kívülieket, ugyanis azt mondta ma az euróért felelős európai bizottsági alelnök a Bruxinfónak, hogy csak azok kapnának a 2020 utánra tervezett új büdzséalapból...
szept. 20
16:28
Nem is olyan veszélyes a világra Észak-Korea? (vg.hu)
Észak-Korea egyelőre csak közvetlen környékét, Dél-Koreát és Japánt érheti el nukleáris rakétákkal Londoni stratégiai elemzők szerint.
szept. 20
16:29
Bíróság elé áll két takarékszövetkezeti vezető - 400 milliót tüntethettek el (Portfolio)
Egy Pest megyei takarékszövetkezet két vezető beosztású tisztségviselője ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt emelt vádat a Dabasi Járási ügyészség. Az Index arról ír, hogy a vád szerint...
szept. 20
16:30
Kövér László: a magyar agrárium a magyar gazdák értékteremtő munkájának eredménye (AQUA)
A magyar agrárium több mint 200 ezer magyar gazda egész éves értékteremtő munkájának eredménye – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Budapesten a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) hivatalos megnyitó ünnepségén.
szept. 20
16:30
Lecsapott a Maria hurrikán Puerto Ricóra (vg.hu)
Lecsapott az Egyesült Államok társult államára, Puerto Ricóra a négyes kategóriájúra gyengült, ám továbbra is rendkívül veszélyes Maria hurrikán – jelentette szerdán az amerikai Országos Hurrikánközpont (NHC).
szept. 20
16:33
Hoznak-e fordulatot a magyar fizetések? (ProfitLine)
Az év első hét hónapjában 12,6 százalékkal nőttek a fizetések. Erre számítani lehetett. A kérdés az, hogy a nettó reálbérek 10 százalékos növekedéséhez képest a visszafogottan bővülő fogyasztás felpörög-e a jövőben.
szept. 20
16:39
Négy százalék is lehet a magyar növekedés (TőzsdeFórum)
A Takarékbank a beruházások további fellendülésére számít, ez alapján 3,9 százalékról 4 százalékra növelte idei bruttó hazai termék (GDP) növekedési előrejelzését, jövőre pedig a korábbi 4,1 százalék helyett 4,2 százalékot prognosztizál.
szept. 20
16:54
Új völgyhíd épül Veszprémben (Menedzsment Fórum)
A Modern városok program részeként összekötik a 8-as és 82-es utat, és új völgyhíd épül Veszprémben - jelentette be a város polgármestere és a Fidesz választókerületi elnöke szerdai közös veszprémi sajtótájékoztatóján.
szept. 20
16:54
Sorban állnak a cserbenhagyott utasok – nagy pofont kap a fapados? (Privátbankár)
A járattörlésben érintettek 75 százaléka már kért intézkedést a Ryanairtől.
szept. 20
16:56
Uniós ellenőrök: "többször kellene jönnünk" (Menedzsment Fórum)
A vizsgálatok rendszerességének és rutinjellegének hangsúlyozásával kívánta tompítani az uniós strukturális alapok felhasználásának ellenőrzésére tett látogatások "szenzáció jellegét" az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Szakbizottságának vezetője.
szept. 20
16:57
Szlovákia: a megújulók jöhetnek, de a szél nem (vg.hu)
Szlovákia is növelni kívánja a megújuló alapú energia termelését, ugyanakkor, mint minden uniós tagországnak, figyelembe kell vennie saját adottságait és prioritásait.
szept. 20
16:59
A pórul járt Ryanair-utasok nagy része segítséget kér (vg.hu)
A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését – derül ki légitársaság MTI-hez eljuttatott közleményéből.
szept. 20
17:01
Nagy pályás lehet a Diagon (vg.hu)
Összeszedni a kapcsolati tőkét és megtanulni a nagy pályán játszani – ezt várja az ELITE programtól Kern József. Az egészségügyi diagnosztikával foglalkozó Diagon Kft. ügyvezetője szerint a kulisszatitkokat az informális beszélgetések alatt lehet megtudni.
szept. 20
17:03
Segíti a kormány a tőzsdére készülő vállalkozásokat (ProfitLine)
Két kezdeményezéssel is támogatja a kormány a tőzsdére lépés iránt érdeklődő vállalatokat - mondta Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a BÉT50 - középvállalatok csúcstalálkozója című rendezvényen szerdán Budapesten.
szept. 20
17:03
Tovább gyengítheti a forintot a jegybank (TőzsdeFórum)
Felfokozott várakozás előzte meg a keddi MNB kamatdöntő ülést melyen hosszú idő után hozzányúltak az overnight betéti kamatszintekhez. A további jegybanki intézkedések gyengíthetik, ám a fundamentális környezet pedig erősítheti a forintot a jövőben.
szept. 20
17:09
Egyesülne a legnagyobb olasz bank az egyik legnagyobb német bankkal (Portfolio)
Az olasz UniCredit érdeklődését fejezte ki a német kormánynak a második legnagyobb német bankkal, a Commerzbankkal való egyesüléssel kapcsolatosan a Reuters ügyhöz közelálló forrásai szerint, akik hozzátették, hogy a terv csak középtávon...
szept. 20
17:12
Csúnya pofont kaptak az Apple rajongók - ezt hogy magyarázza ki a cég? (Privátbankár)
Drága lutriba nyúlt az, aki most vett új okosórát.
szept. 20
17:12
Indul a Kreatív Craft Award nevezési időszaka (Kreatív Online)
A nevezési határidő október 27.
szept. 20
17:12
Több mint háromszoros különbség a bruttó keresetekben (Adózóna)
2017. júliusban a bruttó átlagkereset 290 500 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–júliusban a bruttó átlagkereset 290 300 forint volt – jelentette a KSH.
szept. 20
17:21
Súlyos a helyzet a magyar gyárakban: már válogatás nélkül felvesznek bárkit (Pénzcentrum)
Kellenek a fiatalok a munkaerőpiacnak, sokan mégsem tudnak elhelyezkedni. A cégeknek irreálisak az elvárásaik, vagy a fiatalok alkalmatlanok arra, hogy dolgozzanak? Az a furcsa jelenség alakult ki mára a magyar munkaerőpiacon, hogy egyszerre...
szept. 20
17:21
Buffett: Amerika shortolása a lúzerek játéka (Portfolio)
Elment az eszük azoknak, akik pesszimisták az Egyesült Államokkal kapcsolatban - mondta Warren Buffett kedden a Forbes magazin századik születésnapi rendezvényén. Az üzletember szerint újabb száz dicsőséges év elé néznek a piacok is...
szept. 20
17:27
Bajban a futárcégek: nincs, aki kiszállítson (TőzsdeFórum)
Az online vásárlás hazánkban is évről évre egyre népszerűbb. 2017-ben egy átlagos online vásárló már 11 alkalommal intézte vásárlását webáruházon keresztül.
szept. 20
17:30
Nem rajonganak a használt lakásért az amerikaiak (vg.hu)
A várt emelkedés helyett csökkent a használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban augusztusban. Az utóbbi öt hónapban egy kivételével mindig csökkenést mértek, annak bizonyítékaként, hogy a kínálat szűkössége visszaveti a vásárlást.
szept. 20
17:33
Négymilliárd forintból fejlesztik a Békés megyei iskolákat (ProfitLine)
Mintegy négymilliárd forint fejlesztési támogatást nyert el a Békéscsabai és a Gyulai Tankerületi Központ, amelyből 29 általános és középiskola fejlesztése, bővítése valósulhat meg - tudatták a tankerületek szerdán az MTI-vel.
szept. 20
17:33
Délutánra adtak bele a forintba, mindenki Yellent várja (Portfolio)
Reggel még csendesen indult a magyar deviza napja, majd a kereskedés második felére egyértelműen alulteljesítő lett a forint, így ismét a 309-et közelítette az euróval szembeni jegyzés. Közben a dollár piacán nagyok a kilengések, a befektetők...
szept. 20
17:33
Több mint tízezerrel csökkent az álláskeresők száma (hirado.hu)
A nyilvántartott álláskeresők száma 5,0 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az augusztusi zárónapon 269 300 álláskereső szerepelt, több mint 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
szept. 20
17:36
A csőd szélére került a magyarok kedvenc üdülőhelye (Privátbankár)
Akkora kárt okoztak a természeti csapások, hogy a horvát kormány nem tud miből fizetni.
szept. 20
17:36
Habony és Mészáros körei is rácsatlakoztak a TV2 nevű közpénzszivattyúra (444.hu)
A tévének műsort gyártó IKO-csoport tulajdonosi háttere változott offshore irányba.
szept. 20
17:45
Megszólalt a bennfentes: nem kell félni, hogy gyors euróbevezetést akar Brüsszel (Portfolio)
Az Európai Bizottság elnöke a múlt heti beszédében nem a következő év(ek), hanem a következő évtizedek nagy feladatairól beszélt, így sokan tévesen értelmezték, hogy az eurózóna néhány éven belüli bővítését akarná - hangsúlyozta...
szept. 20
17:45
Tízmilliárdok folynak be számla nélkül a magánegészségügybe (TőzsdeFórum)
Egy felmérés szerint évente 54 milliárd forintról nem kap számlát a lakosság a magánegészségügyi ellátása után Budapest és Pest megyében, ez az összeg a becslések szerint országosan meghaladhatja a 100 milliárd forintot is.
szept. 20
17:51
Egyre több a végzetes támadás - Lehet, hogy már a te adataidat is ellopták? (Portfolio)
Megugrott a kibertámadások száma az idei első félévben, több mint két és félszer annyi rosszindulatú akciót regisztráltak, mint tavaly ilyenkor - idézi a CNBC a Gemalto elemzését. A folyamat miatt a világ egyre több kormánya próbálja...
szept. 20
17:57
Olcsóbb lesz a benzin (Portfolio)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik. A csökkentéssel a benzin átlagára 351 forintra mérséklődik, a gázolajé 353 forint marad. Az üzemanyag...
szept. 20
17:57
Még olcsóbb lesz az üzemanyag (hirado.hu)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásból az MTI szerdán.
szept. 20
18:03
A skandináv országok gazdasági modellje lehet számunkra a példa (ProfitLine)
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a magyar gazdaság számára a skandináv országok gazdasági modellje lehet a példa, ezek az államok a munka- és a tőkeintenzív gazdaság után a tudásintenzív gazdaság irányába haladnak.
szept. 20
18:03
Az Apple tette lejtőre a Wall Streetet (Portfolio)
Kivárással indult a szerdai kereskedés a tengerentúlon, a vezető indexek alig mozdultak, csak a technológiai szektor gyengülését lehet kiemelni. Néhány órán belül érkezik a Fed kamatdöntése és Janet Yellen sajtótájékoztatója, ami...
szept. 20
18:03
Fogynak az álláskeresők Magyarországon (TőzsdeFórum)
A nyilvántartott álláskeresők száma 5,0 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az augusztusi zárónapon 269 300 álláskereső szerepelt, több mint 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
szept. 20
18:03
Eséssel zárt a BUX szerdán (vg.hu)
Csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX, a részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt.
szept. 20
18:05
Csökkent az álláskeresők száma Magyarországon (vg.hu)
A nyilvántartott álláskeresők száma 5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az augusztusi zárónapon 269 300 álláskereső szerepelt, több mint 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
szept. 20
18:06
Lenyomja a benzin árát a Mol (Menedzsment Fórum)
2 forinttal lesz olcsóbb 95-ös pénteken, de a dízel ára marad, amennyi volt.
szept. 20
18:07
Már nagyon szabadulna hitelezőitől Athén (vg.hu)
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szeretné novemberre a reformok 80 százalékát lezárni, hogy országa 2018-ban kiléphessen az Európai Unió mentőprogramjából.
szept. 20
18:09
Fontos változás jön a postákon: ezt jobb, ha tudod, ha levelet adnál fel (Pénzcentrum)
Elektronikus tértivevény, könyvelt küldemények nyomon követése: beújít a Magyar Posta. A cég Postai azonosított küldemények követése (PAKK) néven futó projektje keretében egyebek közt új levéltermékeket és levélszolgáltatást...
szept. 20
18:21
Ekkora csapásra még rémálmaikban sem gondoltak a britek a Brexit miatt (Portfolio)
Élelmiszerhiány léphet fel Nagy-Britanniában, ha a Brexit miatt be kell vezetni az importvámokat - figyelmeztet a Brit Kiskereskedelmi Szövetség az Independent tudósítása szerint. A szerdán publikált jelentés szerint elsősorban a sajtok...
szept. 20
18:33
Nőtt az új járművek eladása Romániában (ProfitLine)
Az első nyolc hónapban az új járművek eladása 11,6 százalékkal nőtt Romániában a tavaly azonos időszakihoz mérten - közölte szerdán a román autógyártók és -importőrök szövetsége.
szept. 20
18:33
Ma sem okozott meglepetést az MNB (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán megtartott betéti tenderén a meghirdetett mennyiségben, 125 milliárd forint értékben fogadott el banki ajánlatot a benyújtott 333 milliárd forintból három hónapos futamidőre - tette közzé a jegybank...
szept. 20
18:33
Európa egy helyben áll (TőzsdeFórum)
Alig változtak, szinte keddi záróértékükön fejezték be a kereskedést a nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei szerdán.
szept. 20
18:36
Örülhetnek az autósok, csökken a benzin ára (vg.hu)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásból az MTI.
szept. 20
18:38
Javuló teljesítményt mutatnak a hazai szállítók (vg.hu)
Az aktuális adatok alapján összesen 7,1 százalékkal 1241 milliárd forintra nőtt a szállítással és raktározással foglalkozó magyarországi vállalkozások nettó árbevétele.
szept. 20
18:40
Nem pörögtek túl a nyugat-európai tőzsdék zárásra (vg.hu)
Alig változtak, szinte keddi záróértékükön fejezték be a kereskedést a nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei szerdán.

Keresés