Megalakul a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetet. A cél, hogy a takarékok vállalati ügyfeleitől nyugdíjba ment dolgozókat a vállalkozói szektorban visszafoglalkoztassák.
A magyar kormány 968 millió forinttal támogatja a német tulajdonú Diehl Aircabin Hungary Kft. 2,76 milliárd forintos beruházását, a repülőgép-alkatrész gyártásával foglalkozó vállalat Debrecenben mérnökközpontot alakít ki, ezzel magas hozzáadott értéket képviselő 150 új munkahelyet hoz létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
A személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint minden negyedik magánszemély csökkentette adóját a családi kedvezménnyel. Tavaly mintegy 212 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál, 17 milliárddal többet, mint 2015-ben. Nemcsak az összeg, hanem az igénybevevők száma is nőtt, utóbbi több mint 27 ezerrel.
Júliusban a külföldiektől származó szállásdíjbevételek 30,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a belföldi vendégek 8,1 százalékkal költöttek többet szállásdíjra – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma kiadott jelentéséből.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására.
Oroszország külkereskedelmi mérlegében 72 milliárd dolláros többlet keletkezett, Romániában viszont egyharmaddal, 6,824 milliárd euróra nőtt a mérleg hiánya.
Ha letarolja Floridát a hurrikán, sok speciális katasztrófaalap bukja a pénzét a biztosítók által kibocsátott katasztrófakötvények bedőlése miatt. Jó időben viszont a hitelpapírok busás kamatot fizetnek.
Sürgős választ kell adni az európai népesedési problémára, de a népességfogyást nem migrációval, hanem a családpolitika erősítésével kell megoldani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága négynapos budapesti ülésének nyitónapján.
Fennakadásokat okozott a Tesco-sztrájk a netes megrendeléseknél is - írta a Portfolio. A Tescónál folyó sztrájk a hétvégén az online rendeléseket is érintette, a meghiúsult kiszállítások miatt a lánc háromezer forintos kuponokat...
A nyárnak ugyan vége van, de nem a Godot Galériában! Ott ugyanis szeptember 13-án nyílik Weiler Péter kiállítása, Üdvözlet Aligáról címen. A tárlat azonban nemcsak a leköszönő nyár miatt kelthet nosztalgikus érzéseket bennünk, hanem...
A nyári kiemelt események is közrejátszhattak abban, hogy a szálláshelyek díjbevétele Budapesten 37 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
A magyar kormány 968 millió forinttal támogatja a német tulajdonú Diehl Aircabin Hungary Kft. 2,76 milliárd forintos beruházását, a repülőgép-alkatrész gyártásával foglalkozó vállalat Debrecenben mérnökközpontot alakít ki, ezzel magas hozzáadott értéket képviselő 150 új munkahelyet hoz létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Kétmilliárd forintból épített új alállomást a Démász Kecskeméten. A saját forrásból megvalósuló beruházás az ipari fogyasztók energiaellátását teszi stabilabbá.
A világ néhány éven belül várhatóan nagyot fog változni, ugyanis hamarosan beköszönt az 5G technológia korszaka. És hogy mit is jelent ez a felhasználóknak? Az ötödik generációs mobilhálózat új dimenziókat fog megnyitni: intelligens közlekedési rendszerek, okos városok, távorvoslási megoldások fogják megkönnyíteni az életünket.
Egyre népszerűbb a bankkártyás fizetés, a lakossági bankkártyás tranzakciók száma az idén 33 százalékkal nőtt éves szinten, a kártyás forgalom pedig 34 százalékkal, 150 milliárd forint fölé emelkedett a K&H adatai szerint. A pénzintézet szerint a következő időszakban folytatódik a bankkártyás és elektronikus fizetések térnyerése, amely az új elektr
Dübörög az európai gazdaság, bővül a lakossági fogyasztás, az európaiak utazási kedve folyamatosan nő, ráadásul alacsony az üzemanyagár, azt gondolnánk, hogy csoda, ha ilyen környezetben nem keresi magát degeszre egy légitársaság....
Újabb nagybank kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket: az MNB ma értesítette a CIB Bankot erre vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról. A jelenleg elérhető legjobb lakáshiteleket itt kalkulálhatod ki! A minősített...
Dübörög az európai gazdaság, bővül a lakossági fogyasztás, az európaiak utazási kedve folyamatosan nő, ráadásul alacsony az üzemanyagár, azt gondolnánk, hogy csoda, ha ilyen környezetben nem keresi magát degeszre egy légitársaság....
Történelmi nyarat zárt a magyar turizmus, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint júliusban 30 százalékkal nőttek a külföldiektől származó szállásdíjbevételek az előző év azonos időszakához képest – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Kit terhel és kit nem idegenforgalmiadó-kötelezettség, mi minősül vendégéjszakának és szállásdíjnak? Kell-e fizetni, ha valaki munkavégzéshez, a településen ideiglenes iparűzési tevékenységet végző vállalkozóként vesz igénybe szálláshelyet, vagy ha valaki a mentességi körbe nem tartozó személyt a lakásában éjszakára is vendégül lát? Megtudhatja szakértőnktől.
Londoni stratégiai elemzők szerint hatástalan lenne az Észak-Korea ellen fontolóra vett nyersolajembargó, mivel az országnak jelentős szénkészletei vannak, és elsajátította a szén cseppfolyósításának technológiáját is.
2017. júliusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2,6, a belföldi vendégeké 0,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma értesítette a CIB Bank Zrt-t a Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról. A minősített termékek forgalmazása ezt követően a hitelintézet döntésétől függően akár azonnal megkezdődhet. Az újabb sikeres pályázattal tovább nő a minősített termékeket kínáló hitelintézet
Lengyelország jogosult arra, hogy jóvátételt kérjen Németországtól a II. világháborús veszteségekért, a kártérítési igény nem avult el, és Varsó eddig jogszerűen nem mondott le róla - állapítja meg a szejm irodája által készített...
A korábbi évek hullámvölgye után jelentős, 15-20 százalékos növekedést tapasztalt a vasúti árufuvarozásban a Hungrail. A hazai vasúttársaságok szakmai szervezete elemezte a TEN-T folyosók áruforgalmát, a vizsgálat megállapítása szerint a tranzitszállítmányok túlnyomó részben Nyugat-Európa és a Balkán között közlekedtek.
A hurrikán-para és az észak-koreai feszültségek csökkenésével a világ tőzsdéi is magukhoz tértek, Európában egy százalék körüli pluszban állnak a vezető tőzsdék, míg határidős részvényindexek állása alapján a tengerentúlon...
A magyar kormány 968 millió forinttal támogatja a német tulajdonú Diehl Aircabin Hungary Kft. 2,76 milliárd forintos beruházását. A repülőgép-alkatrész gyártásával foglalkozó vállalat Debrecenben mérnökközpontot alakít ki.
Átadták Vác első elektromosautó-töltőállomását, amelyet a városban még három, a következő másfél évben pedig országosan 300 villám- és gyorstöltőállomás fog követni - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért...