Látványos mozgásokat produkált a csütörtöki kereskedésben a forint euróval szembeni árfolyama. A reggeli lendület gyorsan elakadt, miután az MNB verbálisan interveniált. Azóta pedig fokozatosan gyengült a forint. Megnéztük, hol vannak...
A vendéglők a kisebb áfával sem tudtak több étket eladni, igaz ugyan, hogy a 18 százalékosra csökkent áfa nem is nagyon látszódott meg az étlapokon. Az éttermeknek a június volt az első jó hónapja, a családok ekkor kezdtek el mélyebben beletúrni a zsebükbe.
Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény növelése – jelentette ki Varga Mihály az Univer Product Zrt. paradicsom-feldolgozó üzemének átadásakor Kecskeméten. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság növekedési pályára állt, a kormány célja, hogy a bővülést mindenki közvetlenül megtapasztalhassa, az…
A következő években is teljesül a GDP arányosan legfeljebb 3 százalékot elérő államháztartási hiány maastrichti kritériuma Magyarországon: az uniós elszámolás szerinti ESA-hiány 2017-ben 1,8-2,1 százalék között alakulhat, 2018-ban pedig 2,4 százalék lehet a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint.
A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB idén – a felelős hitelfelvétel témakörében – országos szinten közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében kommunikációs kampányok lebonyolítására hirdet pályázatot civil szervezeteknek. A 60 millió forint pályázati keretösszegre a nonprofit…
Szerdán elmaradt a kormányülés, helyette pénteken ülnek össze a miniszterek, Orbán Viktor kormányfő vezetésével - írja a hvg.hu. A portál úgy tudja, hogy a szerdai kormányülés átkerült péntekre. Havasi Bertalan, a miniszterelnök...
A mai naptól nyújthatják be a támogatási kérelmeiket a Pest megyei települések önkormányzatai az egészségügyi alapellátást nyújtó intézményeik fejlesztésére - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára....
Varga Mihály a napokban ismételte meg, hogy a kormány többletpénzt ad idén a nyugdíjasoknak. A Magyar Nemzeti Bank szakértői most megjelent elemzésükben azt is kiszámolták, mennyibe fog ez kerülni a költségvetésnek. Az MNB szakértői...
Főként a kis- és középvállalatok körében kívánják támogatni a létszám emelését a Széchenyi Tőkebefektetési Alap cégeinél, párhuzamosan a befektetések bővítésével. Az alap tőkebefektetései országszerte összesen már mintegy háromezer munkahelyet érintenek.
Az első féléves adatok alapján az önkéntes és magánkasszák 3-4%-os hozamokat hoztak a tagoknak, a jobb teljesítmény a második negyedévben is a magánnyugdíjpénztárakat jellemezte, ahol a portfóliókban jóval hangsúlyosabb a részvények...
Napjainkban az intézményi befektetőknek rövid futamidőre már alacsony, sőt, negatív hozammal is megéri magyar állampapírokat, köztük 3 hónapos diszkont kincstárjegyet venni - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, arra a felvetésre, hogy a héten történelmileg a legalacson
Egy euróért 302 forintot adtak ma reggel, régen volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz. Azóta már szóban közbelépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB), aminek hatására vissza is gyengült a forint. A ma reggel történtekből azonban levonhatjuk...
Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
Éves mélyponton az euró/forint árfolyam, vagyis éves csúcson a forint, miközben az MNB lényegében semmit sem csinált a keddi kamatdöntő ülésén. Magyar sajátosság, vagy sem? Mi a helyzet a többi térségbeli valutával?
Egy nukleáris háború nyomán a légkörbe kerülő anyagok hatása lehet ahhoz hasonló, mint ami 66 millió évvel ezelőtt történt – derül ki egy minap közzétett szimuláció eredményéből. Akkor a Földbe csapódó aszteroida miatt mások mellett kipusztultak a dinoszauruszok, illetve eltűnt a növényvilág kétharmada. Sem az aszteroidák becsapódását, sem egy nukl
Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szeptember 1-jén lép hatályba a Mol "A" sorozatú törzsrészvényeinek a nyolcadolásáról szóló tavaszi közgyűlési határozat. A részvényfelaprózás kulcsdátumairól a cégbírósági bejegyzést követően ad ki tájékoztatást a társaság...
Szeptember 1-jén lép hatályba a Mol "A" sorozatú törzsrészvényeinek a nyolcadolásáról szóló tavaszi közgyűlési határozat. A részvényfelaprózás kulcsdátumairól a cégbírósági bejegyzést követően ad ki tájékoztatást a társaság...
Erőteljes növekedést mutattak az E.On fő üzletágai 2017 második negyedévében, a kiváló eredményekhez pedig a magyarországi tevékenységek is hozzájárultak. Az E.On jó növekedési lehetőségeket lát Magyarországon, ahol a működési-befektetési...
Az elektromos autóiról és űrvállalkozásáról világszerte ismert Elon Musk nemrég megkapta az első szóbeli engedélyt a Hyperloop megépítéséhez. A szupergyors vákuumos csővasút 29 perc alatt teszi majd meg a New York és Washington közti több mint 300 kilométeres távolságot.
Spekulatív vételt ajánlunk a Richter részvényeire, amelyek jelentőset estek az elmúlt időszakban. A szektortársak értékelése alapján nem tűnik olcsónak a részvény, de ez nem meglepő annak alapján, hogy a dinamikus profitbővülés, amely évekig (3-5 év) is eltarthat, még éppen előttünk van. Ezt a szektortárs értékelés is csak részben tudja figyelembe
evizapiac – Lefordult 28 havi csúcsáról a forint Budapest, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI/Reuters) – Lefordult 28 havi csúcsáról a forint euróhoz viszonyított árfolyama csütörtökön, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Reuters hírügynökség kérdéseire megerősítette, hogy kész tovább lazítani a monetáris kondíciókat.
Szeptember 1-től megnyílik a jegybank New York-i irodája - közölte a jegybank a honlapján. Az MNB 2015-ben kezdte meg a korábban évtizedekig működő külföldi irodáinak megújítását, követve az Európai Központi Bank, a német, a francia...
Az államháztartás ESA egyenlegére és az adósságrátára vonatkozó nemzeti és európai uniós költségvetési szabályokat a magyar költségvetés 2016-ban teljesítette és várhatóan a következő években is teljesíteni fogja – írja költségvetési jelentésében az MNB. 2016-ban az államháztartás ESA-hiánya a GDP 1,8 százalékát tette ki az előzetes adatok alapján, míg az MNB előrejelzése alapján 2017-ben 1,8-2,1…
A hivatal csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a tojás és tojás termékek laboratóriumi vizsgálatai során az eddigi mintegy 100 mintából 75 mérését zárták le a szakemberek. A friss eredmények közül teljes tojáslében, valamint egy étkezési- és egy ipari tojás tételben igazolták a növényvédőszer hatóanyag, fipronil határérték feletti jelenlétét.
A tőzsdék főleg a jegybankárok ma kezdődő találkozójára vártak, az USA kissé süllyedni, Európa emelkedni tudott. Budapesten azonban megint szép volt a részvényesek hangulata, és újabb rekord született. Hogyan volt lehetséges ez?
Az előírt határértéket nagymértékben meghaladó formaldehid kioldódást mért a cseh hatóság egy Kínából származó, „bambusz” elnevezésű háromrészes műanyag evőeszköz szettben. Az esetről a NÉBIH a RASFF rendszeren keresztül kapott tájékoztatást. A termék Németországon keresztül érkezett az Unió piacára, ahonnan Magyarország mellett további 22 országba szállítottak belőle.
A panellakások népszerűsége töretlen: a téglalakásoknál 30 százalékkal olcsóbbak, és sokszor jobb az elosztásuk, azaz azonos alapterületen több szobát nyújtanak. Ráadásul az elmúlt években jelentősen csökkent a fenntartási költségük is, ezek miatt pedig a lakótelepi lakások iránti kereslet folyamatosan növekszik, bár komoly árkülönbségek vannak ors
"Tudom, hogy meg fogjuk csinálni" - mondta ma a CNBC-nek az amerikai képviselőház elnök, Paul Ryan az adósságplafon megemeléséről. Őt megelőzően Mitch McConnell, a szenátusi többség vezetője is hasonlóan nyilatkozott. Hatott Donald...
Enyhe csökkenést mutatnak a vezető amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedésben.Itt a vége 2017.08.24 22:07A Dow 0,13%-os, az S&P 500 0,21%-os, a Nasdaq pedig 0,11%-os mínuszban zárta a napot.Az Amazon is esik 2017.08.24 20:38A nap...