2017. augusztus 17. csütörtök

aug. 17
13:06
Enyhén mérséklődött a növekedés (AQUA)
Az elemzői várakozásoktól elmaradó, de így is kényelmesen 3 százalék feletti éves alapú növekedés volt a gazdaságban. A statisztikai hivatal második negyedévi adatközlése alapján az elemzők továbbra sem gondolják, hogy bármi fenyegetné a kormányzat uniós szinten is kimagasló, 4 százalék feletti növekedési célját. Az első reakciók alapján a piac sem
aug. 17
13:09
2009 óta nem látott csúcson a magyar fogyasztói bizalom (Menedzsment Fórum)
Hetven ponttal újabb magasságra jutott a magyar fogyasztók bizalmi indexe 2017 második negyedévében. Európában ez az átlagos érték 85 pont, derült ki a Nielsen hatvanhárom országában végzett online kutatásából. A magyar eredmény 6, míg az európai 5 ponttal emelkedett. A globális fogyasztói bizalmi index jelenleg három pontos növekedéssel, 104-en ál
aug. 17
13:12
Naponta használjuk, de tudod, hogyan működik a bankkártya? (Privátbankár)
Lehúz, átad, bepötyög, telefon pittyen – a Sberbank meg megmutatja, mi történik mindeközben a háttérben.
aug. 17
13:27
Vegyesen változott az államkötvények aukciós átlaghozama (Menedzsment Fórum)
A meghirdetett mennyiségnél 7,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 47,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
aug. 17
13:27
Felfüggeszthetik egy német pártvezető mentelmi jogát (vg.hu)
Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt társelnökének, szászországi parlamenti képviselőnek a mentelmi jogát hamis esküvés miatt vehetik vissza, miután a tartományi mentelmi bizottság csütörtökön elfogadta az erre irányuló javaslatot.
aug. 17
13:29
Ausztrál kutatók rájöttek, miként jelentek meg az első állatok a Földön (vg.hu)
Az algák hirtelen, gyors elterjedése 650 millió éve volt a katalizátora annak, hogyan terjedtek el az első állatok a Földön ausztrál kutatók szerint.
aug. 17
13:30
Meghökkentő döntés: betiltották a Jehova Tanúit (Privátbankár)
Oroszországban veszélyes „szélsőséges szervezetnek” számítanak.
aug. 17
13:31
Ezt kéri Áder János Emmanuel Macrontól (vg.hu)
További szervezetekkel bővítené a Párizsi Megállapodáshoz csatlakozók körét Áder János köztársasági elnök. Emmanuel Macron francia államfőnek írt levelében azt kérte a politikustól, teremtsék meg a feltételeit annak, hogy az új tagok már az idei nagy nemzetközi klímavédelmi találkozókon érdemi szerephez juthassanak.
aug. 17
13:33
Hamarosan sok gazda örülhet (vg.hu)
Elkezdődik a gazdák értesítése a Vidékfejlesztési program pályázati döntéseiről – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 26. debreceni Farmer Expó csütörtöki megnyitóján.
aug. 17
13:33
Belső adatvédelmi felelős és az adatvédelmi tisztviselő (HR Portál)
Az adatvédelmi szervezet kulcsfigurája a belső adatvédelmi felelős, vagy a GDPR hatályba lépését követően az adatvédelmi tisztviselő, akit vagy jogszabályi rendelkezés alapján kötelező kineveznünk (erről lásd a hatályos 2011. évi CXII. törvény 24. §-át), vagy pusztán az adatvédelmi kötelezettségek teljesítésének elősegítésére kinevezhetünk.
aug. 17
13:33
2,5 millió forint érkezett az országos pénzadománygyűjtésre (ProfitLine)
Az első két napban 2,5 millió forint érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! címmel, hatodszorra meghirdetett országos pénzadománygyűjtésére - mondta Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
aug. 17
13:35
Jövő héten érkezhet az Android új verziója (vg.hu)
Számos kisebb, de hasznos változást tartogat az Android új, 8. generációja, amelyet akár már a jövő héten kipróbálhatunk.
aug. 17
13:37
Testszkennereket vethetnek be a Los Angeles-i metrónál (vg.hu)
A repülőtériekhez hasonló testszkennereket alkalmazhatnak a Los Angeles-i metróhálózatban is a fegyverek és robbanóanyagok kiszűrésére.
aug. 17
13:39
Paks 2: mi lenne, ha mégis inkább napenergiába fektetne Magyarország? (Portfolio)
Miközben a korábbinál jóval több változót kell figyelembe venni az energiarendszerek fejlesztésére vonatkozó döntések során, Magyarország története legnagyobb értékű beruházásába készül belevágni. A Paksi Atomerőmű bővítése...
aug. 17
13:42
Növekvő nyereségre számítanak (AQUA)
Optimisták a kis- és középvállalatok – derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Átlagosan 8,5 százalékos árbevétel- és 5,1 százalékos profitnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami 2006 óta a legmagasabb várakozás.
aug. 17
13:54
Kis Miklós Zsolt: elkezdődik a gazdák értesítése a pályázati döntésekről (AQUA)
Elkezdődik a gazdák értesítése a Vidékfejlesztési program pályázati döntéseiről – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 26. debreceni Farmer Expó csütörtöki megnyitóján.
aug. 17
14:00
Gyorsan csökkennek az amerikai olajkészletek (vg.hu)
Az USA Energiainformációs Ügynökségének heti adatsora szerint az augusztus 11-ig tartó héten közel 9 millió hordóval csökkentek az ország kőolajkészletei.
aug. 17
14:02
Ukrán szál az amerikai elnökválasztás körüli hackertámadásban (vg.hu)
Egy ukrán hacker azt állítja, hogy egy általa készített programot használtak fel az amerikai elnökválasztásokat befolyásolni szándékozó számítógépes támadásokban, amelyek elkövetésével Oroszországot gyanúsítják az Egyesült Államokban
aug. 17
14:03
Emelnék a magyar nyerstej árát (ProfitLine)
A termékpálya minden résztvevőjének össze kell fognia a Magyarországon termelt nyerstej árának emelkedése érdekében, ebben a kérdésben egységes véleményt képviselnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai, így a felvásárlók, a termelők és kereskedők is - mondta Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
aug. 17
14:03
A Budapest-Belgrád vasút magyar szakaszára még várni kell (Portfolio)
Még nem kezdődött el a Budapest-Belgrád közötti vasúti összeköttetésben érintett, 150-es számú Budapest-Kelebia-vasútvonal felújítása - reagált a Világgazdaság megkeresésére a projekt előkészítésére létrehozott Kínai-Magyar...
aug. 17
14:04
Csökkent az euróövezet külkereskedelme (vg.hu)
Éves összehasonlításban 8 százalékkal, 26,6 milliárd euróra csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete júniusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint. Elemzők alacsonyabb, 22,9 milliárd eurós külkereskedelmi többletet vártak júniusra.
aug. 17
14:15
Nyakunkon az augusztus 20: tömegek rohannak a Tescóba, Aldiba, Lidlbe (Pénzcentrum)
Vasárnap nemzeti ünnep lesz, mivel ez most nem jár hosszú hétvégével, ezért előtérbe kerülnek a családi programok. Annak jártunk utána, mi lehet a legolcsóbb megoldás, ha jön a családi vacsora, de mégsem szeretnénk teljesen legatyásodni....
aug. 17
14:33
Brexit - A kilépés után is szabad lenne a beutazás az EU-állampolgároknak (ProfitLine)
Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is szabadon utazhatnának be a szigetországba az EU-s állampolgárok a brit belügyminisztérium készülőben lévő javaslata szerint.
aug. 17
14:33
Optimisták a magyarok pénzügyeiket illetően (vg.hu)
Hetven ponttal újabb magasságra jutott a magyar fogyasztók bizalmi indexe 2017 második negyedévében. Európában ez az átlagos érték 85 pont, derült ki a Nielsen hatvanhárom országában végzett online kutatásából. A magyar eredmény 6, míg az európai 5 ponttal emelkedett.
aug. 17
14:35
Erre kéri a NÉBIH a magyar fogyasztókat (vg.hu)
A NÉBiH élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója a a friss és jó minőségű, fipronil mentes magyar tojások fogyasztását javasolja a magyaroknak.
aug. 17
14:36
Spórolnak a háztartások: ez menti meg az államháztartást? (Privátbankár)
Elképesztő mennyiségű pénzt halmoznak fel a magyarok.
aug. 17
14:37
Módosult a katasztrófa sújtotta területek európai segélyezése (vg.hu)
Az Európai Bizottság 45 millió euróra (mintegy 14 milliárd forint) módosította a regionális fejlesztési EU-programok keretében igényelhető támogatási összeg felső határát a Portugália középső régiójában pusztító erdőtüzek okozta károk következményeinek kezelhetősége érdekében – közölte Corina Cretu, a kohéziós politikáért felelős uniós biztos csütö
aug. 17
14:42
Bíróság elé állítják az egyik legrettegettebb terroristát (Privátbankár)
Bíróság elé kell állnia Salah Abdeslamnak, a párizsi merényletek feltételezett főszervezőjének.
aug. 17
14:51
Még több pénzt ad Brüsszel a rendkívüli portugál erdőtüzek kárenyhítésére (Portfolio)
Az Európai Bizottság 45 millió euróra (mintegy 14 milliárd forint) módosította a regionális fejlesztési EU-programok keretében igényelhető támogatási összeg felső határát a Portugália középső régiójában pusztító erdőtüzek...
aug. 17
14:54
Tűz van a Balatonnál - több hektár föld ég (Privátbankár)
Nyolc hektáron ég a tarló a Balaton-felvidéken Kisapáti külterületén - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes sajtószóvivője.
aug. 17
14:57
Új felszámolási hullám várható (Adózóna)
Az év első feléven jóval kevesebb céget számoltak fel, mint egy évvel korábban, de sokan újabb felszámolási hullámra számítanak – tájékoztatott a feketelista.hu.
aug. 17
15:03
Halsütödéket ellenőrzött a Nébih a Balatonnál (ProfitLine)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 13 halsütödét ellenőrzött a Balatonnál június utolsó hetében, több mint 160 mintán 700 laboratóriumi vizsgálatot is végeztek, számos szabálytalanságot és hiányosságot feltártak, 1,175 millió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
aug. 17
15:06
Belgiumban is felelősségre vonják Salah Abdeslamot (vg.hu)
Gyilkossági kísérlet miatt bíróság elé kell állnia Belgiumban a 2015. november 13-i párizsi merényletek feltételezett főszervezőjének, a jelenleg Franciaországban őrizetben tartott Salah Abdeslamnak, aki a vádak szerint tavaly rátámadt a rendőrökre egy brüsszeli házkutatás során – jelentette be csütörtökön a belga szövetségi ügyészség.
aug. 17
15:08
Emma Stone letaszította a trónról Jennifer Lawrence-t (vg.hu)
Emma Stone a világ legjobban kereső színésznője, míg Dwayne „The Rock” Johnson a legjobban fizetett színész a Forbes legfrissebb listája szerint.
aug. 17
15:10
A Netflix önálló filmstúdióvá válna (vg.hu)
A Netflix kreatív producereket csábít magához, hogy önálló filmstúdióvá válhasson exkluzív tartalmakkal.
aug. 17
15:12
Két sokkoló infografika a globális felmelegedésről (Menedzsment Fórum)
Az MTI két infografikában összegezte a globális felmelegedés lehetséges következményeit. Nem szívderítő az eredmény. Ráadásként egy szintén mellbevágó videó.
aug. 17
15:12
Kilőtt az Alibaba - ez mindenkit meglepett (Privátbankár)
Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál az elemzői várakozásokat meghaladó második negyedévi forgalmat jelentett.
aug. 17
15:12
Közönségszervezés adatgyűjtéssel (vg.hu)
A pénztárcájukon keresztül csábítaná vissza a nézőket a mozikba egy amerikai startup, amely feltérképezi a bérletesek vásárlási szokásait, s az abból felépített adatbázist hirdetőknek értékesíti.
aug. 17
15:14
Hasított az Alibaba a második negyedévben is (Menedzsment Fórum)
Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál az elemzői várakozásokat meghaladó második negyedévi forgalmat jelentett.
aug. 17
15:15
Megállíthatatlanul nő az Alibaba forgalma (Portfolio)
Erős negyedévet zárt az Alibaba, 466 millió aktív felhasználóval és az elemzői várakozások túlteljesítésével lepte meg a befektetőket, ennek megfelelően nagy emelkedés várható a részvények árfolyamában. A kínai vállalat árbevétele...
aug. 17
15:18
Egyre több reklámos szeretne valódi dolgokat csinálni (Kreatív Online)
Az M+ Listán 6. helyezett Leo Burnett vezetőivel, Farkas Vilmossal és Urvölgyi Balázzsal beszélgettünk.
aug. 17
15:20
Az MLE adatvédelmi tisztviselőt közvetít tagjai számára (Kreatív Online)
Hogy működésük megfeleljen az EU új adatvédelmi törvény szabályozásának.
aug. 17
15:21
Újra erősödik a dollár, megbillent a forint (Portfolio)
Szerda este még gyengítette a dollárt az euróval szemben az a tény, hogy a Fed kamatdöntési jegyzőkönyve továbbra is megosztottságot jelzett a döntéshozók között a kamatemelési sorozat folytatását és időzítését illetően, de csütörtökön...
aug. 17
15:24
Budapest visszakerül a térképre (Infostart)
Az idén bejelentett tengerentúli repülőgép járatokkal csökkenthető az elszigeteltség, amely a Malév csődje miatt alakult ki. Turi Ferenc légügyi szakértő mondta el a részleteket.
aug. 17
15:24
A nap rejtélye: valami nagyon furcsa történt az indiai kóborkutyákkal (Privátbankár)
Szokatlan színű állatokat találtak Mumbaiban.
aug. 17
15:33
Változatlan az infláció az Európai Unióban (ProfitLine)
Sem az Európai Unió egészében, sem az euróövezetben nem változott az inflációs ráta júliusban - közölte csütörtökön az Eurostat.
aug. 17
15:39
Akkora a zavar a fejekben, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a gömbölyű Földről ír! (Portfolio)
Az utóbbi időben elárasztotta a magyar sajtót a lapos Föld teóriája, és mivel olyan hangos a lapos Föld-hívők tábora, biztos ami biztos, a Magyar Tudományos Akadémia is beleállt a sztoriba. Kiverték a biztosítékot az MTA-nál a lapos...
aug. 17
15:39
Közönségszervezés adatgyűjtéssel (vg.hu)
A pénztárcájukon keresztül csábítaná vissza a nézőket a mozikba egy amerikai startup, amely feltérképezi a bérletesek vásárlási szokásait, s az abból felépített adatbázist hirdetőknek értékesíti.
aug. 17
15:41
Indul az Erste Bank jégkorongliga (vg.hu)
Majd 10 év után nevet váltott a felnőtt magyar jégkorong-bajnokság.
aug. 17
15:42
Jövő hétfőn sötétbe borul Amerika (AQUA)
Tizenegy műhold, három repülőgép, több mint félszáz meteorológiai léggömb és sok ezer magánteleszkóp figyeli majd az év csillagászati (és turisztikai) látványosságaként beharangozott, az Egyesült Államokat érintő teljes napfogyatkozást. Az augusztus 21-i jelenség megfigyelésében a Nemzetközi Űrállomás asztronau­tái is részt vesznek.

Keresés