A meleg nyár máris érezteti hatását a magyar sörpiacon, emelkedik az idén a sörfogyasztás, de még nem döntötte meg a kilencvenes évek átlagos fogyasztói csúcsát.
A magyar kormány eddig mintegy 9 milliárd forintot helyezett ki a Vajdaságba a gazdaságfejlesztési programján keresztül, és ezzel több mint 6200 vállalkozót támogatott – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Szabadkán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának újabb nyertes pályázóival írtak alá szerződéseket…
A szeptemberi iskolakezdésre tekintettel a vasúti és autóbuszos dolgozó és tanuló havibérletek érvényességének kiterjesztéséről döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, melynek értelmében azokat már 2017. augusztus 28-án 0:00 órától elfogadják a GYSEV, a MÁV-START és a Volánok járatain.
A legújabb adatok szerint az őslakosok között csökkent, a bevándorlók között nőtt a szegények aránya Németországban. A különbséget a menekültek okozzák, tízből nyolc szíriai például szegénynek számít.
Egy 51,38 karátos, kerek formájúra csiszolt, két és fél centiméter átmérőjű gyémánt is a része annak az ötdarabos kollekciónak, amelyet legkevesebb 10 millió dolláros (2,5 milliárd forintos) kikiáltási árral bocsát internetes aukcióra novemberben az Alrosa orosz gyémánttermelő.
A második negyedévben folytatódott a táblagép-világpiaci forgalom csökkenése, ütemét azonban mérsékelte néhány nagy keresletnek örvendő olcsóbb típus megjelenése – állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató intézet csütörtökön kiadott elemzése.
Az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője szavazást akar kicsikarni a parlamentben arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió egységes belső piacán maradjon azt követően is, hogy az ország távozik a közösségből, és ehhez a kormányzó Konzervatív Párt soraiból is akar támogatókat szerezni a The Times értesülése szerint.
Az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője szavazást akar kicsikarni a parlamentben arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió egységes belső piacán maradjon azt követően is, hogy az ország távozik a közösségből.
Tizenhét német vállalat egy olyan konzorciumot alapított, ami autóipari akkumulátorok gyártásával foglalkozik. A cél az, hogy megtörjék a dél-koreai LG és Samsung uralmát.
Donald Trump szerint a legutóbbi szankciók elfogadásával soha nem látott mélypontra kerültek az amerikai-orosz kapcsolatok, vagy ahogy ő fogalmazott, "veszélyesen mélyre". Donald Trumpot az amerikai törvényhozása felső háza sarokba szorította...
Németországban 17 cég részvételével és a kormány támogatásával új konzorcium alakult annak érdekében, hogy hatalmas akkumulátor-gyárat építsenek A durván 1 milliárd eurós beruházással vennék fel a harcot a Teslával és az ázsiai...
Jelentősen nőtt a budapesti fürdők forgalma a hőségben, kedden és szerdán a 11 strandon több mint 46 ezren fürödtek - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. csütörtökön.
Először metszettek ki sikerrel humán embrióból hibás DNS-darabot, amely egy öröklődő, súlyos szívbetegségért felelős - írta a BBC hírportálja a Nature tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmány alapján.
Lengyelország vizsgálja annak lehetőségét, hogy a nácik háborús bűnei és az általuk okozott károk miatt további jóvátételt követeljenek Németországtól - jelentette be Arkadiusz Mularczyk, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS)...
Lengyelország vizsgálja annak lehetőségét, hogy a nácik háborús bűnei és az általuk okozott károk miatt további jóvátételt követeljenek Németországtól - jelentette be Arkadiusz Mularczyk, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS)...
A második negyedévben folytatódott a táblagép-világpiaci forgalom csökkenése, ütemét azonban mérsékelte néhány nagy keresletnek örvendő olcsóbb típus megjelenése.
A román védelmi miniszter amerikai harci helikopterek vásárlásáról írt alá az Egyesült Államok kormányának címzett szándéknyilatkozatot csütörtökön, miután Mihai Tudose román miniszterelnök és a bukaresti kormány több tagja a Bell Helicopter cég képviselőit fogadta.
Részleges sztrájkba kezdenek pénteken a barcelonai El Prat repülőtér biztonsági ellenőrzésért felelős dolgozói, amelyet vasárnap és jövő hétfőn is folytatnak.
A második negyedévben csak az öt legnagyobb gyártó tudta növelni okostelefon-eladásait, a világpiaci forgalom azonban összességében csökkent – állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat csütörtökön közzétett elemzése.
Donald Trump amerikai elnök veje és tanácsadója, Jared Kushner szerint "talán nincs megoldás a palesztin-izraeli békére" - derül ki a Wired magazin jelentéséből.
A jelenleginél újabb, korszerűbb és hatékonyabb erőművekben folytatódhat a magyarországi szénalapú villamosenergia-termelés, illetve fellendülhet a szénhidrogének kitermelése egy frissen közzétett törvénytervezet alapján. Ennek részeként azt is megvizsgálnák, milyen lehetőségek adottak a nem hagyományos, a mélységi repesztéses technológián alapuló
A BUX index új csúcsa 36 416 pont, az indexet a Mol húzta, de az OTP is erősen közelít a tízezerhez. Vegyes a kép a tőzsdéken, a német és amerikai indexek süllyedtek, a britek emelkedtek, gyengülő font mellett. A Tesláért valósággal megőrülnek. A Magyar Telekom jelentésének vegyes a fogadtatása, hajnalban jelent a Mol.
Csökkentette bevételi és profitvárakozását a Magyarországon is érdekelt Teva Pharmaceutical Industries, miután a vártnál gyengébben sikerült a második negyedéve.
2016-ban az egy évvel korábbinál átlagosan 17%-kal kevesebb pénzt vihettek haza a legnagyobb brit cégek vezérigazgatói - derült ki a CIPD emberi erőforrás menedzsmenttel foglalkozó szakértőket tömörítő szervezet, illetve a High Pay Centre...
A dízelautókra kiszabott behajtási tilalmak kizárólag szoftverfrissítéssel nem biztos, hogy elkerülhetőek Németországban egyes szakértők és politikusok szerint, mivel a járművek még ezután is az egészségre káros nitrogén-oxid többszörösét fogják kibocsátani.
Feljelentés alapján nyomozás zajlik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online jegyértékesítési rendszerének botrányos bevezetése ügyében – írja az Index.
Az euróövezet gazdasági hangulatát mérő mutató csaknem tizenhét éve nem látott magasságot ért el a harmadik negyedévben – derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete (Ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e. V.) által csütörtökön közzétett adatokból.
Tíz éven belül népszavazást tarthatnak Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország egyesítéséről egy ír parlamenti bizottság és az azt képviselő szenátor szerint.
A kormány az idén 2,05 milliárd forinttal támogatja – Budapestet nem számítva – a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedését, az összeg települési önkormányzatok közötti felosztását csütörtökön tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A hollywoodi sztár, a minden idők egyik legsikeresebb filmje, az Elfújta a szél Scarlett O’Harájaként híressé vált Vivien Leigh hagyatékát és műgyűjteményét árverezi a színésznő halálának 50. évfordulóján, szeptemberben a Sotheby’s London.
A dízelautókra kiszabott behajtási tilalmak kizárólag szoftverfrissítéssel nem biztos, hogy elkerülhetőek Németországban egyes szakértők és politikusok szerint.
Miután tegnap új történelmi csúcsra tört a Dow Jones index, ma egyelőre nem látszik határozott irány kibontakozni a piacon. A Dow Jones a mai nyitószint közvetlen közelében tartózkodik, míg az S&P 500 jelenleg 0,2%-os a Nasdaq 0,3%-os...
Már öt kilométerre távolodott az Antarktisz-félszigettől az az óriási, hatezer négyzetkilométer kiterjedésű jégtömb, amely július 12-én vált le a Larsen C selfjégről.
Komoly visszhangja volt a nyugat-európai országok által meghozott új szabályozásoknak, amelyek a magyar fuvarozókat is erősen érintik. Dittel Gáborral, a NiT Hungary ügyvezető főtitkárával ezekről az intézkedésekről, várható hatásaikról, valamint a visszavonásukra tett lépésekről beszélgettünk legújabb videónkban.