A legutóbbi COT-riportban vizsgált egyhetes időszak alatt (augusztus 16-22) a spekulatív dollárpozíciók összességében nem változtak a nyolc IMM ((International Monetary Market) devizával szemben. Ezen belül azért volt dinamika: tovább vásárolták az alapok az eurót, de ezt ellensúlyozta a font eladása, amely 10 hónapos csúcsot ért el. Továbbra is a
Az elmúlt napokban elemzések láttak napvilágot, hogy milyen alulértékelt a török líra. Magas kamata miatt imádják azt a valutát, miközben a forint majdnem ugyanolyan alulértékelt, csak senkit nem érdekel, mert nincs kamata. A mi gazdaságunknak viszont gondot okoz, hisz szárnyal ugyan az export, de a munkaerőhiányt és a bérlemaradást jórészt ennek k
Komoly hatással lehet az amerikai olajiparra a Harvey okozta pusztítás, de megérezhetik majd a nemzetközi energiapiacok is. Tartós áremelkedésre azonban nem számítanak a szakértők.
Miközben jó szülőként igyekszünk mindenben segíteni gyermekeink iskolai boldogulását, gyakran fogalmazódik meg bennünk az az érzés, hogy az oktatási rendszerben átadott tudásanyag mellett nagy szükség lenne az élet valós kihívásaira is felkészíteni őket. Az egyik ilyen kiemelten fontos terület a pénzügyi tudatosság témája, hiszen a jó időben, megfe
Nem fogunk unatkozni a nyár utolsó hetében, hiszen rengeteg adat érkezik Európából, Ázsiábából és az USA-ból is. A legfontosabb azonban a pénteki foglalkoztatottsági számok az USA-ból, ahol az elemzők 180 ezres értéket várnak.
A turisták élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos célirányos tájékoztatása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A számítógéphez használatos egerek formája nagyjából változatlan, mióta z 1960-as években kitalálták. Az Evoluent nevű cégnek azonban egész más elképzelései voltak arról, hogyan is kellene kinéznie egy egérnek. Mutatjuk.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásból az MTI.
Donald Trump az elődje által hozott tiltás eltörlésével ismét lehetővé tenné, hogy a rendőrséget a hadsereg által kiselejtezett harcászati eszközökkel szereljék fel.
Ismét Budapesten van Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnökeként érkezett a budapesti cselgáncs-világbajnokságra.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásból az MTI hétfőn.
A magyar kormány 2020-ig 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút korszerűsítését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Hajdúszoboszlón. A munkák során összesen...
Ma már egyre dizájnosabb irodában dolgozhatunk, amelyek egy igényes otthon kényelmével versenyeznek. A well-being jegyében a dolgozókat tejben-vajban fürösztik, de nem csak a közösségi terek vonzzák a munkatársakat, hanem a high-tech technológiai...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 1 és 3 hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó úgynevezett finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyeken 175 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat.
Varsó kétségbe vonja a vele szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmus jogszerűségét, az eljárás keretében bírált lengyel igazságügyi reformot pedig az európai elveknek megfelelőnek tartja - derül ki a külügyminisztérium...
Precíziós, irányított rakétákat – Szíriában és Libanonban – előállító iráni gyárak építésére hívta fel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök António Guterres ENSZ-főtitkár figyelmét – értesült a helyi média hétfőn.
Ma már egyre dizájnosabb irodában dolgozhatunk, amelyek egy igényes otthon kényelmével versenyeznek. A well-being jegyében a dolgozókat tejben-vajban fürösztik, de nem csak a közösségi terek vonzzák a munkatársakat, hanem a high-tech technológiai...
Elállt a környezetvédelmi engedély megtámadásától a Magna Steyr szlovéniai beruházását ellenző legnagyobb civil szervezet, miután a kanadai-osztrák autóipari beszállító üzeméhez vezető ipari vágány építésére tett ígéretet....
Egy és három hónapos futamidejű finomhangoló devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton a tenderre beérkezett 42 milliárd forint ajánlatból 25 milliárd forintot, a három hónapos lejáraton a beérkezett...
Vonzó célpont lehet a hackerek számára a Chrome, mivel ezt a böngészőt használják a legtöbben. Újabban a bővítményein keresztül támadják, bosszantják a felhasználókat.
A magyar közúti fuvarozásban még mindig sofőrhiány van, annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással – mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkára az M1-en.
A délelőtti stabilitás után késő délutánra új 2,5 éves csúcsra, a kerek 1,20-as szint közvetlen közelébe kapaszkodott az euró a dollárral szemben, így a dollár szenvedése miatt újabb 2,5 éves csúcsra kapaszkodott vele szemben a forint...
Elállt a környezetvédelmi engedély megtámadásától a Magna Steyr szlovéniai beruházását ellenző legnagyobb civil szervezet, miután a kanadai-osztrák autóipari beszállító vállalat üzeméhez vezető ipari vágány építésére tett ígéretet.
Elégedett a gazdasági kapcsolatok alakulásával Vlagyimir Putyin, aki Orbán Viktorral találkozott hétfőn a cselgáncs-világbajnokság budapesti helyszínén - írja az Index a Ria Novosztyi cikkére hivatkozva. Örülök, hogy egy sportrendezvény...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 1 és 3 hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó úgynevezett finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyeken 175 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat.
Még a függetlenségi népszavazás előtt, a következő hetekben elfogadhatja az autonóm regionális parlament azt a törvényt, amely Katalónia Spanyolországtól elszakadását szabályozza – jelentették be a katalán függetlenségi pártok politikusai barcelonai sajtótájékoztatójukon hétfőn.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásból az MTI hétfőn.
A legutóbbi COT-riportban vizsgált egyhetes időszak alatt (augusztus 16-22) a spekulatív dollárpozíciók összességében nem változtak a nyolc IMM ((International Monetary Market) devizával szemben.
Olaszországi és bulgáriai leányvállalatainak megalapításával folytatja európai növekedését az energiakereskedő MET Csoport. Az új cégek ipari fogyasztóknak, valamint közép- és kisvállalatoknak értékesítenek földgázt és áramot.
Mexikó példája rámutat, hogy a sikeres növekedési stratégiákhoz célzott, országspecifikus reformokra van szükség, amelyek eltávolítják a modern szektorok bővülésének akadályait.
Az Európai Bizottság főtárgyalója szerint az Egyesült Királyságnak tisztáznia kell az álláspontját az uniós kilépés legfőbb kérdéseit illetően. A brit Brexit-ügyi miniszter minden kérdésben előrehaladást szeretne elérni a héten zajló újabb Brexit-tárgyalások során.
Az orosz kormány úgy látja, hogy a gazdaság a következő években lendületet nyer, annak ellenére, hogy a kulcsszerepet játszó olaj ára várhatóan csökken.
A héten bővelkedünk majd hazai és nemzetközi makroadatokban, csütörtökön és pénteken az eurózónás inflációra, illetve az amerikai munkaerőpiaci statisztikákra figyelnek majd a piacok, újabb támpontot remélve a monetáris politikák várható alakulásáról.
Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az 527 iskolából 436 általános iskolát és középfokú intézményt felújítanak...
Szeptember 1-jével újjászerveződik az AUDI AG igazgatótanácsa. A Pénzügy, IT és integritás területet Alexander Seitz, a Marketing és értékesítés területet Bram Schot vezeti majd. A Személyügyek és szervezet terület élére Wendelin...
A közösségi oldal már külsős tényellenőrzőkkel (pl. Snopes, AP) is együttműködik a hamis hírek terjesztőivel szembeni harcban, és most újabb komoly lépést tesznek az álhírek ellen.