Péntek délután megindult a dollár és a font újabb mélyrepülése az euróhoz képest, és ez ma is tart. Az elmúlt hetek kispapír-őrülete után most kiderült, hogy volt némi alap: az egyiket, nevezetesen az Appeninnt mégiscsak Mészáros Lőrinc vette, a többieket a lendület vitte. Esik a DAX, erősödik az arany.
A felmérések szerint a magyarok átlagosan évente 2,5-3 kilogramm csemegeszőlőt esznek, a világon is tapasztalható trendnek megfelelően a magnélküli fajták iránt nő a kereslet, a kínálat nagy része importból származik – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A gazdasági növekedés a kormány célja közelében alakul, a költségvetésben pedig olyan tartalékok vannak, amelyek lehetővé teszik az egyensúlyi kritériumok teljesítését akkor is, ha nem alakul optimálisan a helyzet – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán
Főállású dolgozónként 1,07 milliárd forintnak megfelelő állami támogatást ad Iowa az Apple nagyberuházásához, a Waukee-ben felépítendő adatközpont-komplexumhoz.
Nagy volumenben vette részvényeit az OTP múlt hét pénteken. Múlt hét pénteken 82 885 darab OTP-részvényt vett 10 414 forintos átlagáron az OTP, vagyis 863 millió forintért vett részvényeket a bank. Az OTP részvényvásárlása a pénteki...
A hosszú távú gázszerződés meghosszabbítása miatt rendkívül fontos Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatása - jelentette ki Kun Miklós történész az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Már múlt hét pénteken elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, ma pedig folytatódik az esés, ami főként annak tudható be, hogy a múlt heti Jackson Hole-i konferencián elhangzottak miatt tovább erősödik az euró a dollárral szemben...
Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára szerint a magyar közúti fuvarozásban még mindig sofőrhiány van, annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással - írja az MTI.
A magyar közúti fuvarozásban még mindig sofőrhiány van, annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással – mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A magyar közúti fuvarozásban még mindig sofőrhiány van, annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással - mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára az M1 aktuális csatornán.
Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárdos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
Több mint egymilliárd forint értékben vont ki adózatlan dohányterméket az idén az adóhivatal a feketepiacról – írta a Magyar Idők a hétfői lapszámában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) negyedik alkalommal hirdeti meg a hátrányos helyzetben lévő társadalmi rétegnek szóló pénzügyi kultúrát és tudatosságot fejlesztő programot civil szervezetek bevonásával - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Túllehet a csúcson a kelet-közép-európai országokból megfigyelt kivándorlás - állapítja meg friss cikkében az Economist, mely külön írásban foglalkozik a térségben kialakult vadonatúj helyzettel. A brit hetilap legutóbbi számában...
Porsche Inter Auto Hungaria 2018-tól a Bentley autóit is forgalmazza Magyarországon. A tervekben az szerepel, hogy évente legalább tíz autót adjanak el. A Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 2018-ban a Bentley-vel egészíti ki márkaportfolióját...
A kormány meghosszabbította és 8 milliárd forinttal megemelte a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkéjét, valamint döntött két új tőkealap indításáról, amelyek a közép-magyarországi és a határ menti vállalkozások fejlesztéseit segítik szeptembertől – jelentette be Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.
A K&H nagyvállalati növekedési index a második negyedévben 2 ponttal fölfelé mozdult, így jelenleg 8 ponton áll. Ez a vállalatok optimizmusát tükrözi.
Egy közös kutatásban az Oxford Economics és az SAP szoftvercég arra keresett választ, hogyan érdemes a cégeknek nekiállniuk a digitális átalakulásnak, s négy fontos tényezőre leltek.
Olaszországi és bulgáriai leányvállalatainak megalapításával folytatja európai növekedését az energiakereskedő MET csoport. Az új cégek mostantól ipari fogyasztóknak, valamint közép- és kisvállalatoknak is értékesítenek földgázt...
A sikeres működést látva a kormány úgy határozott, hogy a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkéjét 8 milliárd forinttal megemeli, befektetési időszakát 2025 végéig, futamidejét pedig 2030. december közepéig meghosszabbítja.
Dhara Khosrowshahi, a világ vezető online utazási vállalata, az Expedia eddigi vezetője kerül az Uber Technologies, a világ legnagyobb internetes fuvarmegosztó cége élére - értesült a Reuters a két forrásból.
A közép-magyarországi régióban hétfőn délelőtt mintegy 15 ezer kérelem érkezett az Otthon Melege Program háztartási nagygépek cseréjére kiírt felhívásra, a pályázatot 12 órától határozatlan időre felfüggesztik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Bár a múlt hónap kissé álmosabban telt a lakáspiacon, augusztus végén helyre állhat a világ rendje. Gadanecz Zoltán úgy látja,aki most kezd el albérletet keresni, már kicsit elkésett és gondolkodási idő nélkül kell döntést hoznia.
A Porsche Inter Auto Hungaria 2018-tól a Bentley autóit is forgalmazza Magyarországon. A tervekben az szerepel, hogy évente legalább tíz autót adjanak el. A Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 2018-ban a Bentleyvel egészíti ki márkaportfolióját...
A felmérések szerint a magyarok átlagosan évente 2,5-3 kilogramm csemegeszőlőt esznek, a világon is tapasztalható trendnek megfelelően a magnélküli fajták iránt nő a kereslet, a kínálat nagy része importból származik.
Van egy bevándorláspárti holland kormány, amelynek az álláspontját képviseli a bevándorláspárti holland nagykövet, és van egy biztonságpárti magyar kormány, amely világossá tette, hogy nem enged be illegális bevándorlókat a saját területére.