Megszűnik az Európai Unió Bíróságának közvetlen hatásköre az Egyesült Királyságban az után, hogy a szigetország várhatóan 2019 tavaszán kilép az Európai Unióból - derült ki a brit kormánynak a bíróság jövőbeni hatáskörével kapcsolatban megfogalmazott, és szerdán ismertté vált állásfoglalásából.
A régi bankjegyeket 2018. október 31-ig lehet használni fizetésre, de a hitelintézetek és a posta még három évig, a jegybank pedig húsz évig díjmentesen váltja át azokat az új 1000 forintosokra.
Forradalmi újdonságnak számít, hogy július 20-tól már személyes megjelenés nélkül is nyitható bankszámla az MKB-nál. A szoftvert fejlesztő magyar cég nagy multik elől szerezte meg a megbízást, és sikeres külföldi terjeszkedésbe kezdett.
Ismeretlen hackerek újabb kibertámadást indítottak ukrán állami intézmények és fontos infrastrukturális létesítmények informatikai rendszerei ellen – figyelmeztetett szerdán honlapján a CERT-UA, az információvédelmi különleges szolgálat.
A jellemzően hó eleji időpont helyett már holnap megkezdik a családi pótlékok kifizetését. Mutatjuk a konkrét dátumokat, illetve az összegeket. Az iskolakezdés a gyermekes családok számára rengeteg kiadással jár. Elég csak...
Ausztria a legnépszerűbb úticél a pihenni vágyó magyarok körében: az elmúlt három évben a külföldre látogatók fele többször is járt a szomszédos országban – derült ki a K&H biztos jövő indexéből.
Csehország üdvözölné, ha megfigyelőként részt vehetne az euróövezet pénzügyminisztereinek az övezet jövőjéről folytatott tanácskozásain - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, akinek szavait a Právo című cseh napilap...
Aggódik a Wall Street és nem alaptalanul: januártól az EU-ban életbe lép a MiFID 2., és ha nem találnak valami kiskaput arra, hogyan lehet fizetés nélkül elemzést adni az ügyfeleknek, akkor az amerikai bankok és brókercégek könnyen kiszorulhatnak...
Kártya átad, PIN-kód beüt, a fizetés megtörtént. Kártya érint, a fizetés megtörtént. Kártyaszám bepötyög, azonosító kód megad, a fizetés megtörtént. De mi zajlik a háttérben? A Sberbank szakértői most bemutatják a bankkártyás fizetés technikai folyamatát, egyúttal néhány közkeletű tévedést is eloszlatnak.
Miután az utóbbi egy évben stabilan 10 százalék fölötti a bérek növekedése a KSH szerint, felmerül a kérdés, hogy meddig fenntartható ez, hisz a gazdaság közben csak 3 százalék körül növekszik, és mindenki tudja vagy sejti, hogy ez így akármeddig nem működhet, így mentek csődbe a görögök is. Szerencsére nálunk még van mozgástér, nézzük, mennyi.
Választási győzelme esetén eltávolítaná Németországból az amerikai atomfegyvereket Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, aki erről egy kedd esti kampányrendezvényen beszélt.
A Magyar Telekom szupergyors vezetékes internetet fejleszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A legalább másodpercenként 30 megabit sebességű szélessávú hálózat kiépítését európai uniós támogatásból valósítja meg a vállalat.
Oroszország válaszlépésekre készül az Egyesült Államok ellen az újabb amerikai büntetőintézkedések után, de Moszkva egyúttal bízik abban, hogy Washington be fogja látni a "szankciós spirál" folytatásának értelmetlenségét
A bolgár székhelyű, itthon engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást nyújtó Interactive Ltd. esetlegesen kárt szenvedett magyar ügyfelei a bolgár pénzügyi felügyelet által a társasághoz ideiglenesen kirendelt pénzügyi tisztviselőnél jelenthetik be panaszukat – közölte az MNB
Szeptember elejétől a teljes szakaszon szállít utasokat az osztrák főváros immár leghosszabb metróvonala, az U1. A piros vonalat öt új állomással és 4,6 kilométerrel toldották meg mintegy 600 millió eurós ráfordítással.
A Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank, a Sberbank éves összevetésben 27,6 százalékkal 185,6 milliárd rubelre (1 rubel 4,35 forint) növelte adózott eredményét a második negyedévben.
Csehország üdvözölné, ha megfigyelőként részt vehetne az euróövezet pénzügyminisztereinek az övezet jövőjéről folytatott tanácskozásain – jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, akinek szavait a Právo című cseh napilap ismerteti szerdán.
Öt kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 64-es kilométernél szerda délután – tudta meg az MTI a Magyar Közút M1-bicskei mérnökségének diszpécserétől.
Fél évszázada nem látott méretű megújuláson eshet át néhány éven belül a magyar ingatlan-nyilvántartási rendszer. A föld alatti és földfelszín feletti létesítmények – parkolóházak, közlekedési csomópontok, telekommunikációs infrastruktúra – azonosítása iránti igény növekedése ugyanis szükségszerűvé teszi a kétdimenziós rendszer háromdimenziósra cse
Neizer Anita már egy ideje szülési szabadságon volt, de ma bejelentette, hogy nem is tér vissza a laphoz, hanem "új kihívásokat keres". A hvg.hu-t 2016 óta Nagy Iván felelős szerkesztő vezeti. (24.hu)
A német kormány a vétójogok erősítését sürgeti Brüsszelben, mert szerinte így lehet elejét venni, hogy kínai cégek tömegesen vásároljanak fel csúcstechnológiai és stratégiai vállalatokat Európában, így Németországban.
Öt kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 64-es kilométernél szerda délután - tudta meg az MTI a Magyar Közút M1-bicskei mérnökségének diszpécserétől.
Noha egy jó adottságú lakás vagy ház mindig vevőre talál, kérdés, hogy mennyi idő alatt és mennyiért. Apró trükkökkel és némi odafigyeléssel viszont elkerülhető a hosszas idegeskedés, nem mindegy például, hogy az év melyik szakában hirdeti meg valaki a lakását.
A Központi Statisztikai Hivatal augusztus 22-én publikált legfrissebb adatai szerint, idén júniusban a bruttó átlagkereset 297,3 ezer forint volt, 14,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az idei év első hat hónapjában pedig a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest. Az átlagbér
A benyújtott 248 milliárd forint banki ajánlatból 125 milliárd forintot fogadott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szerdai három hónapos jegybanki tenderen, ezzel 50 milliárd forinttal – 500 milliárdról 450 milliárd forintra – csökkent az állomány a 175 milliárd forintos lejáratot is figyelembe – közölte honlapján a jegybank.
Két-két százalékponttal változott a Fidesz és az MSZP támogatottsága a Závecz Research Intézet felmérése alapján. A kormány maradását 32 százalék, távozását 43 százalék szeretné, utóbbi csoport azonban rendkívül sokszínű.
A finn rendőrség szerdán bejelentette, hogy őrizetbe vett két újabb gyanúsítottat a múlt heti turkui késeléses támadás ügyében, amelyben két nő vesztette életét és nyolcan megsebesültek.
Láthatóan már pénzzel is nehéz megtartani a dolgozókat: a foglalkoztatotti létszám fenti csökkenése úgy következett be, hogy eközben a bolti kiskereskedelemben az átlagbér júniusban 188 ezer forint volt, 18 százalékkal magasabb, mint egy éve – akkor 159 ezer forint volt.
2017. júniusban az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,2, naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt – jelentette a KSH.
Irán növekvő szíriai szerepe fenyegetést jelent Izrael, a Közel-Kelet és az egész világ számára – hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerdán Szocsiban, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozóján.
Nominálisan soha nem volt még ekkora differencia a legmagasabb és a legalacsonyabb nettó bért regisztráló megyék között. A keleti régió leszakadása megállíthatatlannak tűnik.
Elfelejtik a hitelközvetítők, milyen sokat kereshetnének, ha a hitelkiváltásokra is ráállnának - panaszkodott nekünk nemrég egy banki értékesítési vezető. Nemcsak a hitelközvetítőknek, hanem a hiteladósoknak is megérné elgondolkodniuk...
Ausztria a legnépszerűbb úticél a pihenni vágyó magyarok körében: az elmúlt három évben a külföldre látogatók fele többször is járt a szomszédos országban – derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A második helyen Horvátország, a harmadikon pedig Szlovákia végzett a 30 és 59 éves kor közöttiek körében. A külföldre utazók 90 százaléka köt külföldi út
A kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,2 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva pedig 5,7 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbihoz képest. Az első fél évben a forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 3,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette szerdán máso