Főleg geopolitikai és amerikai belpolitikai feszültségekkel magyarázzák a tőzsdék nyomott hangulatát. Európában ehhez az erős euró is hozzájött. Budapesten viszont emelkedett az index, az OTP-re már 12 ezer feletti célár is kijött. A forint erős, az olaj ismét esik.
A finn rendőrség nem zárja ki az összefüggést a pénteki turkui késeléses támadás, valamint a csütörtöki és pénteki spanyolországi merényletek között, ilyen irányban is nyomoz lehetséges szálak után.
Thaiföld gazdasága 3,7 százalékkal bővült a második negyedévben éves összehasonlításban – derül ki a thaiföldi nemzetgazdasági és szociális fejlesztési testület hétfőn közölt adataiból.
Sztrájkbizottságot alapított a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is a Tescónál kialakult bérproblémák megoldása érdekében, hasonlóan a cégnél működő másik munkavállalói érdekképviselethez.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) H2O elnevezésű hatékonyságnövelő programja egymilliárd forint megtakarítást eredményezett a társaságnak 2016-ban. Az ország legnagyobb víziközmű szolgáltatójának 2017. évi eredményei bizonyítják az átszervezési folyamat sikerességét: ebben az évben további 1,2 milliárd forintos megtakarítást ért el a DRV
A nyilvántartott álláskeresők száma 5,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 274 700 álláskereső szerepelt, több mint 17 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Oroszország visszafizette Bosznia-Hercegovinának a volt Szovjetunió és Jugoszlávia közötti áruforgalomban keletkezett 125,2 millió dollárnyi szovjet adósságot, és ezzel rendezett minden a szovjet korszakból visszamaradt tartozást. Ezt hétfőn jelentette be az orosz pénzügyminisztérium.
Oroszország visszafizette Bosznia-Hercegovinának a volt Szovjetunió és Jugoszlávia közötti áruforgalomban keletkezett 125,2 millió dollárnyi szovjet adósságot, és ezzel rendezett minden a szovjet korszakból visszamaradt tartozást. ...
Viharos hetekre lehet készülni az amerikai részvénypiacon: egyre több jel utal arra, hogy mélyebb korrekció is kialakulhat ezen a téren. Az látszik, hogy most nagyon magas a long pozicionáltság, és sokan vásároltak.
Megszüntette a nyomozást az ügyészség a BKK-botrány etikus hackere ellen – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A 18 éves fiatalember azzal vált ismertté, hogy miután felhívta a BKK figyelmét az online jegyárusítási rendszerük hibáira, a vállalat fejelentette őt és a rendőrség házkutatást is tartott a lakásábán. Az etikus hackert a TASZ k
Évente rengeteg orrszarvút lőnek le az orvvadászok, hogy utána kegyetlen módon megcsonkítva őket elvegyék a szarvukat. Ezeknek ugyanis a keleti gyógyászatban mágikus erőt tulajdonítanak, így a feketepiacon hatalmas a kereslet az állati testrészekre. Egy orrszarvútenyésztő úgy döntött, hasznot húz a babonából, és a saját állatainak a szarvait adja e
Egy kilogramm heroint és három kilogramm adalékanyagot találtak a pénzügyőrök egy autóbuszban Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-t.
A pénteki emelkedésnek ma már szinte nyoma sincs az olaj piacán, a WTI árfolyama több mint 2 százalékot esett ma. A pénteki 3 százalékos emelkedés követően ma közel ugyanennyit esett az olaj ára. A brent árfolyama 2 százalékkal került...
Az EXIM Exportösztönző Magántőkealap több lépésben közel 1,5 milliárd forintot fektet a RotaChrom magyar startupba. Az innovatív vállalkozás egyedi gyógyszerhatóanyag-tisztítási technológiája – amelynek köszönhetően sokkal hatékonyabb és gazdaságosabb a gyógyszergyártás folyamata – már jelen van a nemzetközi piacon, a mostani tőkeinjekcióval át aka
A kedden kezdődő osztrák dízelcsúcstól azt várja az osztrák ÖAMTC autóklub, hogy Ausztriára is kiterjesztik a dízelautók vezérlőszoftverének frissítéséről a németországi dízelcsúcson a kormány és az autógyárak között létrejött megállapodást.
Egy oroszlányi és egy felsőzsolcai fotovoltaikus erőmű létesítéséhez összesen több mint 6 milliárd forint támogatást kap a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) keretében az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető...
Egy oroszlányi és egy felsőzsolcai fotovoltaikus erőmű létesítéséhez összesen több mint 6 milliárd forint támogatást kap a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) keretében az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság - az erről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.
Pénteki záróértékük körül billegtek hétfőn az amerikai indexek, a pénzügyi és a technológiai szektor esett, miközben a távközlési papírok felülteljesítettek. Úgy tűnik, hogy a befektetők is inkább az amerikai napfogyatkozást...
A legutóbbi, az augusztus 9-től 15-ig terjedő időszakot átfogó COT-riport szerint a kereskedők spekulatív célzatú dollár short pozíciói 15%-kal csökkentek a nyolc IMM (International Monetary Market) valutával szemben, ami 13 hét óta az első vételi hete a dollárnak. Ebben fő szerepet játszott az euró és a kanadai dollár pozíciók profitrealizálása.
Enyhe javulás tapasztalható a munkavédelmi szabályok betartásában az első félévben az előző év azonos időszakához képest Magyarországon, az ellenőrzött 7936 munkáltató 78,3 százalékánál, 2016 első félévéhez viszonyítva 6,3 százalékponttal kevesebbnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök - ismerteti jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NG
Közös megegyezéssel távozott posztjából Donald Trump fő stratégiai tanácsadóját, Stephen Bannon, aki döntő szerepet játszott Trump választási kampányának megszervezésében.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma az augusztus elején indult tojás és tojás termék célellenőrzése során fipronilt mutatott ki a 3HU1503T03/4 azonosító számmal rendelkező magyar származású friss tojás tételben - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
Kiemelkedően, 37 százalékkal növelte a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knak) nyújtott új hiteleinek összegét az Erste Bank az első fél évben 2016 hasonló időszakához képest, az idei közel 30 milliárd forintos új kihelyezés hatására a kkv-hitelállomány július végére már elérte a 153 milliárd forintot - közölte a hitelintézet az MTI-vel hétfőn.
Felfüggeszti Oroszországban az Egyesült Államok a nem bevándorlási vízumok kiadását, az amerikai külképviseleteken Moszkva által elrendelt létszámcsökkentésre hivatkozva.