A kormány mintegy 155,2 milliárd forint hazai forrást biztosít a Százhalombatta-Pusztaszabolcs, valamint a Budapest-Hatvan közötti vasúti vonalszakasz korszerűsítése során megvalósuló projektekre a pénteken megjelent kormányhatározatban....
Idei harmadik bérfejlesztését jelentette be péntek délután a hazai Tesco, miután tárgyalást folytatott a béremelésért küzdő szakszervezetekkel. A mostani döntés értelmében majdnem minden teljes munkaidőben dolgozó, aktív áruházi...
Egyre élesebb a helyzet a magyarországi Tescónál a béremelés mértékét övező ellentétek miatt. Pénteken a Tesco bejelentette az idei évre tervezett harmadik béremelés mértékét, azonban ezt az egyik szakszervezet, a Kereskedelmi Dolgozók...
A családok jellemzően augusztus második felében szerzik be azokat a tanszereket, amelyeket a diákok az egész tanévben használnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat eredményéből megállapítható, hogy az ellenőrzött színes ceruzák, zsírkréták, temperák, vízfestékek és a tolltartók döntő többsége biztonságos – olvasható a tárca honlapján.
A csehek többsége támogatja az atomenergia felhasználását és fejlesztését - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.
Visszafogott volt a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, csak Donald Trump stratégiai főtanácsadójának menesztésének híre hozott egy kis változást.Minden mínuszban 2017.08.18 22:04Veszteséggel fejezték be a hét utolsó kereskedési napját...
A kormány stratégiai célja a turizmus jövedelemtermelő képességének erősítése, azaz a külföldi turisták tartózkodási idejének meghosszabbítása és költésük növelése, ennek érdekében egyetért a 2030-ig tartó, 300 milliárd forintos...
Egy fokozattal B- kategóriába emelte Görögország államadósságának besorolását a Fitch Ratings a piacok pénteki zárását követően. Az adósbesoroláshoz tartozó kilátás pozitív, ami további felminősítésekre utal. A Fitch értékelése...
Habár Spanyolországban az elmúlt években nem volt példa terrortámadásokra, a csütörtöki, 14 halálos áldozatot és mintegy 130 sebesültet (köztük egy magyart) követelő barcelonai gázolás ráébresztette az embereket arra, hogy nem teljesen védettek a merényletekkel szemben - írta a spanyol média pénteken.