Idén az eddigi legkorábbi dátumra, augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja, vagyis az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait. A WWF Magyarország közleménye szerint szerdától...
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
Nincs egyszerű helyzetben az, aki most szeretne bérlakásba költözni. A kínálat meglehetősen szűk, miközben az árak rendkívül magasan járnak. Elmondjuk mennyire, és hogy milyen lehetőségek állnak az albérletet keresők előtt, valamint hogy mire figyeljenek
A MÁV szakemberei folyamatosan ellenőrzik a vasúti sínek hőmérsékletét, 45 Celsius foknál, illetve afölött fokozott pályafelügyeletet vezetnek be – közölte a vasúttársaság kedden az MTI érdeklődésére.
Az egész évre vonatkozó menedzsment-előrejelzéseket várják leginkább az elemzők a Magyar Telekom második negyedéves gyorsjelentésétől; van, aki szerint még az osztalékcélt is növelhetik.
Európában, Ázsiában és Amerikában az Iszlám Állam és a klímaváltozás aggasztja leginkább az embereket - derül ki a Pew Research frissen közzétett felméréséből. A közel-keleti régióból érkező menekültek nagy száma jellemzően...
Egy családbarát kormánynak a védőnőkön keresztül kiemelten kell foglalkoznia a gyermekek anyatejes táplálásának ügyével, a szoptatás szakembereken keresztüli segítésével - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszélt kedden Budapesten.
A japán Sony nyeresége csaknem megnégyszereződött a június végével zárult negyedévben, döntően a félvezető-üzletág eredményének jelentős javulása miatt.
Az áramszolgáltatást október 31. után megszüntető Magyar Telekom ügyfelei szabadon választhatnak maguknak villamosenergia-szolgáltatót, ennek hiányában a Démász Zrt. biztosíthatja számukra a szolgáltatást.
Sokszor fontos a papír, mégis alig jegyeztetik be magukat az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába. Pedig ez számos problémát megelőz abban az esetben, ha valamilyen szerencsétlenség – például halál vagy betegség – esetén bizonyítani kell, hogy az adott illető partnere vagyunk. A közhiedelemmel ellentétben itt ugyanis az idő nem segít, ráadásul
Gyakran felmerülő kérdés, hogy van-e bejelentési kötelezettsége a magánszemélynek, ha munkavállalás céljából külföldre távozik? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három pontba összeszedve közölte válaszát.
Két nappal a vitatott alkotmányozó nemzetgyűlési választások után a venezuelai titkosszolgálat (Sebin) kedd hajnalban elhurcolta az eddig házi őrizetben tartott Leopoldo López és Antonio Ledezma ellenzéki vezetőket - közölték a családtagok....
Pénteken már jelentett a Richter, ezzel elindult hazánkban is a gyorsjelentési szezon. A Magyar Telekom lesz a következő, ők augusztus 2-án jelentenek. Az árbevétele várhatóan növekedni fog, a profit azonban kissé elmaradhat a tavalyitól. Várjuk a Mol és
Július közepén két izraeli rendőr meghalt egy merényletben a Mecsetek terénél, két merénylőt lelőttek. Bár az eset borzasztó, sajnos első látásra nem tűnik kirívónak - miért van mégis a szokásosnál nagyobb jelentősége? A belföldi következmények helyett ezúttal érdemes a nemzetközi reakciókat alaposabban elemezni - Jordánia és Törökország ugyanis sz
A kedvező európai részvénypiaci hangulat a tengerentúlon is kitartott a keddi kereskedésben, mindhárom nagy amerikai tőzsdeindex emelkedéssel zárt. A Dow részvénykosár értéke történelmi csúcson áll, és a 22 ezer pontot közelíti.Nyitáskor...
Országosan mintegy 15 százalékkal több dolguk volt a mentőknek - egy átlagos naphoz képest - az elmúlt huszonnégy órában a hőség miatt - közölte az Országos Mentőszolgálat kedden az MTI megkeresésére.
Akár két hét alatt etikus hacker lehet, aki elvégzi az Óbudai Egyetem intenzív kurzusát. Etikus hackereket 2013. óta képeznek az egyetem Neumann János Informatikai Karán az Etikus Hacker Oktató- és Vizsgaközpontban. Az itt végzettek iránt óriási a kereslet, több cég már a tanfolyamon megkeresi a hallgatókat állásajánlatokkal.
A magyar közutak meglepően hosszúak, a hálózat sűrűsége az egyik legnagyobb az Európai Unióban - mutat rá a Magyar Fejlesztési Bank egy friss elemzése. Ugyanakkor az úthálózat minősége gyengébb mint az uniós átlag. A hazai közutak...
A Telenor elsőként vette fel mobilinternetes kínálatába a Digitális jólét alapcsomagot - jelentette be kedden Budapesten Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos, amikor az erről szóló dokumentumot aláírta Alexandra Reichhel, a távközlési társaság vezérigazgatójával..
Egy spanyol banki alkalmazott 25 éven át "csapolta" a pénzintézet egyik orosz állampolgárságú ügyfelének számláját, amelyről összesen 1,3 millió eurót (396 millió forint) lopott el.
Ha igazi a beszélgetés, akkor érdekes kordokumentum, ha csak valami tréfa volt, akkor ügyesen volt felépítve. Megtörtént az első reddites fideszmédiás AMA.
Az előző év azonos időszakához képest 15,8 százalékkal több, 9336 új személyautót helyeztek forgalomba júliusban, az év első hét hónapjában pedig 18,7 százalékos volt a növekedés 2016 azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) kedden az MTI-vel.