Talán nem lőjük le a poént már a legelején azzal, hogy eláruljuk: magyar bankvezér nincs a legjobban kereső 10 bankár között a világon, és az európai bankok is csak a mezőny első felében tűnnek fel. A fizetéseket, bónuszokat és egyéb...
Nincsen semmi meglepő abban, hogy indul Lengyelország ellen a kötelezettségszegési eljárás. Hivatalos értesítő levelet küldött az Európai Bizottság Lengyelországnak, amellyel elindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt.
Az OTP Nyugdíjpénztárhoz 2017 első felében 17 százalékkal többen csatlakoztak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az új belépők egyértelműen a hosszútávú, kis összegű, de folyamatos megtakarítások mellett tették le a voksukat, a legtöbben 45 év alattiak és jellemzően 5-10 ezer forint közötti havi tagdíjfizetést vállalnak.
Az első fél évben a személyautók átlagos casco-díja 77 600 forint volt, mindössze 2,1 százalékkal haladta meg a 2016 hasonló időszakában mért 76 000 forintos szintnél - közölte a Netrisk.hu.
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után 15-20 százalékkal élénkült az albérletek iránti kereslet, de a kínálat is 17 százalékkal bővült – mondta Balogh László gazdasági elemző szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.
Új lemezük turnéja keretében Budapestre is ellátogat decemberben a 2Cellos nevű csellista formáció, akik vadonatúj klasszikus zenei átdolgozásaikat 12 fős vonós zenekar kíséretében adják elő a Papp László Budapest Sportarénában.
Hivatalos értesítő levelet küldött az Európai Bizottság Lengyelországnak, amellyel elindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt.
Gyógyszerhamisító labort számoltak fel a rendőrök Budapest XVIII. kerületében, a lefoglalt hamis tabletták és ampullák feketepiaci értéke 600 millió forint.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki kilátogat a hétvégén a Forma-1 Magyar Nagydíjra. A jegyárak mellett ugyanis számolni kell az ottani kiadásokkal: a tikkasztó hőségben például jól jöhet egy üveg ásványvíz, ha pedig ebédelni...
Mintegy 55,2 milliárd forinttal támogatja a Miniszterelnökség a hazai tejtermelőket. Mivel a Vidékfejlesztési programban megjelent szerkezetátalakítási felhívásra jelentős túligénylés mutatkozott, így a program irányító hatóságaként működő tárca megemelte a kifizethető keret összegét.
Az első fél évben a személyautók átlagos casco-díja 77 600 forint volt, mindössze 2,1 százalékkal haladta meg a 2016 hasonló időszakában mért 76 000 forintos szintnél - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel.
Sokszor halljuk, hogy nagyon megdrágultak az új lakások, de különösen mélyen kell a vásárlóknak a pénztárcájukba nyúlni az olyan projektek esetében, melyek a prémium szegmensbe tartoznak a lokációjuk és a kialakításuk miatt. Az árak...
Tegnap bemutatta a Tesla az új modelljét, és rögtön át is adtak 30-at a Model 3-ból Az első tesztek alapján az autó nagy dobás lesz, felkötheti a felkötnivalót a BMW, a Mercedes és az Audi, a Teslának már most van olyan elektromos volumenmodellje...
Katás bt. beltagja veszélyeztetett terhesség miatt betegállományban van, huzamosabb ideig gyermeke születését követően sem fog dolgozni. Mi lesz az ügyvezetéssel és a társadalombiztosítással? Olvasói kérdésre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő válaszolt.
A féléves elkülönítés lejártával sem tettek eleget kötelezettségeiknek a januárban megbüntetett tőzsdei cégek, így esetükben újabb szankciókról döntött a börze vezetése. Az idén először alkalmazott büntetés eredményeként egy cég törzsrészvényeit törölték, míg egy újabb vállalat is bekerült az elzárt vállalatok sorába.
Idén is a világ élvonalába tartozó cirkuszi társulatok előadásaival várja a Sziget a közönséget. A fesztiválon két kanadai társulat, a Machine de Cirque és a Cirque Alfonse is fellép.
Világszerte ismét egyre népszerűbb a vaj. Az elkészítéséhez a magyar alapanyagok kifogástalanok, ám a tejágazatban technológiai váltásra van szükség, hogy ki tudják szolgálni a fogyasztói igényeket. Kenhetőbb, prémium minőségű vajat kell előállítani – közölte az InfoRádió kérdésére Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke.
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után 15-20 százalékkal élénkült az albérletek iránti kereslet, de a kínálat is 17 százalékkal bővült - mondta Balogh László gazdasági elemző szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.
Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Zalaegerszeg-Botfa határában bálákból összerakott, élethű szalmatraktor jelzi, hogy a településrészen már készülnek az augusztus 12-én megrendezendő I. Válickameti Traktor és Géptalálkozóra.
Fenyegetését beváltva az Európai Bizottság szombaton kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen, miután a hivatalos közlönyben megjelent az általános bíróságok szervezéséről szóló törvény. Brüsszel szerint...
Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos szerint a rendőrökkel folytatott online kommunikáció is segít abban az időseknek, hogy ne váljanak bűneset áldozataivá.
Csütörtökön kezdődik a 6. Paloznaki Jazzpiknik, a háromnapos rendezvényen fellép majd a világhírű Kool & the Gang, a hazai zenei élet élvonalából pedig mások mellett a Kéknyúl & Jónás Vera szórakoztatja a közönséget - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény főszervezője.
Korhűen újítja fel a Lillafüredi Állami Erdei Vasútat üzemeltetője, az Északerdő Zrt., miután kiderült, hogy a kormány a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről szóló határozata szerint a lillafüredi kisvasút felújítását is támogatja - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A légitársaságoknak minden esetben gondoskodniuk kell utasaik hazaszállításáról, ez alól semmilyen körülmény, sem vihar, sem műszaki hiba nem mentesíti a cégeket - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-nek pénteken eljutatott közleményében, miután a Ryanair ír légitársaság szerda esti Madridból Bud
Negatív légkört teremthet az Európai Bizottság (EB) és Lengyelország közötti kapcsolatokban a Varsó elleni kötelezettségszegési eljárás elindítása - jelentette ki szombaton Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter Brüsszelnek az egyik lengyel bírósági törvény miatt tett lépésére reagálva.
Van egy ország Európában, ahol a költségvetés az elmúlt tíz évben átlagosan a GDP 11,3 százalékának megfelelő többletet produkált. Norvégia elsősorban az olajból gazdagodott meg, most a nemzeti össztermék közel 300 százalékának...
Részletre vásárláskor helyes-e a tulajdonjog vevőre átszállásáig a követelések között nyilvántartani a foglalót, vagy az a használati jog átadásának napján átvezethető a szállítói tartozás kiegyenlítésére? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Heteken belül elkezdődik a szüret, az időjárási szélsőségek ellenére a termőterületek többségén biztató állapotban van a szőlő – derült ki a Syngenta helyzetképéből. A szakemberek szerint a következő hetek időjárása döntő befolyással lehet a betakarításra, ha az előrejelzések szerint alakul a hőmérséklet, jó minőségű szőlőt szüretelhetnek a gazdák.
Negatív légkört teremthet az Európai Bizottság (EB) és Lengyelország közötti kapcsolatokban a Varsó elleni kötelezettségszegési eljárás elindítása - jelentette ki szombaton Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter Brüsszelnek...
Egyre több lehetőség közül válogathat az, aki úgy dönti, magával viszi kiskedvencét az üdülésre, ám ennek megkérik az árát. Megnéztük, mivel járnak jobban a gazdik: ha magukkal viszik az ebet, vagy ha panzióba adják, míg ők távol...
Európai béruniót szorgalmaz továbbra is a Jobbik, ennek érdekében augusztus 20-án aláírásgyűjtésbe kezd a párt - közölte Vona Gábor pártelnök miskolci sajtótájékoztatóján szombaton.
Folytatódik a budapesti újlakás-piac 2016-ban vett lendülete. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint az idei első félévben 6100 új lakás épült, amiből 4300-at értékesítettek.
Ellenőrzés-sorozatot indít hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szeptember 20-ig tartó, országos akcióban a pénzügyőrök az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályainak betartását vizsgálják - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
A rossz szezonkezdet után ismét magára találhat a hazai dinnyepiac. Az export elindulását követően az élénkülő keresletnek köszönhetően néhány forinttal emelkedtek a felvásárlási árak. A túl korai áruházi akció hatásait azonban így is magán viseli az idény, a gazdálkodók egy része biztosan veszteséggel zárja az évet.
Egy külföldi meteorológiai előrejelzés 43-44 fokos hőmérsékleti csúcsok esélyét adta ki jövő hétre Magyarországra - ettől aztán tényleg leolvasztaná az agyunkat. A nemzetközi időjárásportálok hírét persze a hazai újságok is átvették, a hazai szakma pedig utánajárt, honnan jött ez az előrejelzés, ami abszolút rekordot jelentene, és mekkora a bekövet
Fokozott ellenőrzés-sorozatot indít hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szeptember 20-áig tartó, országos akcióban a pénzügyőrök az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályainak betartását vizsgálják – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Csökkenő forgalomban enyhén emelkedtek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén a héten, a BUX pénteken 35 750,65 ponton fejezte be a kereskedést, 116,74 ponttal, 0,33 százalékkal magasabban az előző heti záróárnál.
Az Egyesült Államok két B-1B típusú stratégiai nehézbombázót reptetett át a Koreai-félsziget felett mintegy erődemonstrációként, válaszul az Észak-Korea által két napja, illetve július 3-án végrehajtott újabb ballisztikus rakétakísérletekre - közölte vasárnap az amerikai légierő.