Az adóhivatal akár 20 millió forint büntetést is kiszabhat egyes vállalatokra, ha azok nem teljesítenek egy új előírást. Egy május végén hatályba lépett jogszabály ugyanis új bejelentési kötelezettségeket ír elő a Magyarországon működő multinacionális vállalatoknak a transzferárazással, pontosabban az országonkénti jelentéssel kapcsolatban.
A várt 7,52 milliárd dolláros második negyedéves bevétel helyett 7,89 milliárd dollárt ért el a Goldman Sachs amerikai befektetési bank, míg az egy részvényre jutó eredményük a várt 3,72 dollár helyett 3,39 dollár lett. A nyitás előtti...
Háromszázhatvanmillió forintból mintegy tízezer fiatal vehet részt idén nemzetiségi táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a városlődi Iglauer Parkban kedden, sajtótájékoztatón.
Délután tovább esnek a nyugat-európai tőzsdék, a magyar tőzsde is már közel fél százalékot esett, ami főként a Richter-papírok egy százalékos árfolyamesésének tudható be. Három napja emelkedik az arany 2017.07.18 14:24Három napja...
Áprilisban volt egy éve, hogy felmondott, azóta "nyugdíjasként" él Takács Szabolcs, aki a Pénzcentrumon számol be arról hétről hétre, hogy csinálta. Első körben elkezdett kiadási naplót vezetni, aztán megnézte, mi az a minimális megélhetési...
A Visa és a PayPal ma bejelentette, hogy az európai országokra is kibővíti stratégia együttműködését - olvashat a társaságok közleményében. Az online, alkalmazáson belüli és bolti fizetések adaptációjának felgyorsítása érdekében...
Különösen a nyári szabadságolások, a tömegesen nyaralni induló autósok időszakának kellős közepén nem igazán örülnek Németországban annak, hogy Ausztria ismét a Brenner-hágó lezárásával fenyegetőzik a menekültek miatt. Az olaszok is kivannak akadva, ahol a tengerből kifogott menekültek landolnak. A osztrákok a tengeren életeket mentő civil szerveze
Budapest rendezheti a 2024-es rövid pályás úszó-világbajnokságot, de ez nem változtat azon a terven, hogy a mostani vizes vb után elbontják a Duna Aréna lelátójának nagyobb részét. Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős...
A várakozásoknak megfelelően az alapkamatot 0,9 százalékon hagyta a magyar jegybank. A vártnál alacsonyabb infláció és az erős forint azonban a nem konvencionális eszközökkel történő lazítás irányába mutat.
A Modern városok program beruházásainak köszönhetően Veszprém még élhetőbb és gazdaságilag stabilabb várossá válik az elkövetkező években - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.
Az idei év az új lakások éve lesz, hangzik el egyre többször a lakáspiaccal foglalkozó szakértők szájából. A fővárost járva egyre több helyen látunk bekerített területeket, ahol éppen valamelyik beruházó cég dolgozik legújabb...
Miután múlt héten Páva Zsolt pécsi polgármester elismerte, hogy a városi cégekkel együtt legalább 9 milliárdos hiánya van a városnak, ma azt jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, hogy 1,77 milliárd forintos támogatást...
Növeli az adóbevételeket, a kiadott nyugták és a bejelentett alkalmazottak számát az ADÓtraffipax, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának főoldalán megtalálható rovatban megyékre lebontva előre közlik, hogy melyik időszakban hova mennek ellenőrizni az adóhatóság munkatársai és mit vizsgálnak – mondta Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
Előzetes letartóztatásba került Zalaegerszegen három férfi, aki több százezer forint összegű hamis pénzzel próbált út menti árusoknál fizetni - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Lényegében az egy hónappal ezelőtt alkalmazott, nagyon laza monetáris politika fenntartását ígérő üzenetet ismételte meg a mai kamatdöntési közleményben a Magyar Nemzeti Bank, de ez a múltkorival ellentétben már nem számít váratlannak...
Ma hajnalban hirtelen 1,15 fölé ugrott az euró a dollárral szemben, délutánra pedig már 1,16 közelébe lendült, azaz újabb 14 havi eurócsúcsot látunk. Ezzel együtt a főbb devizákból képzett dollárindex 10 havi mélypontra bukott. Amióta...
Egyre nagyobb üzlet immár nem csak az USA-ban, hanem világszerte az internetes műsorterjesztés. A szektor egyik nagyágyúja ismét komoly növekedésről számolt be, ami a részvényesek számára is komoly nyereséget hoz.
Aggodalmat keltett Párizsban Brüsszel javaslata, hogy a brit EU-kilépéssel összefüggésben az uniós tagállamok szálljanak be a közös agrárpolitika (KAP) – a közös EU-büdzsé legnagyobb, mintegy évi 50 milliárd eurós szelete – finanszírozásába, számolt be róla az Euractive brüsszeli hírportál.
Váratlanul jelentős mértékben lassult az éves brit infláció a múlt hónapban. Londoni pénzügyi elemzők szerint azonban csak átmeneti megtorpanásról van szó.
Külföldi társaságok enyhítik a munkaerőhiányt a magyar építőiparban, amelyből tízezernél is több szakmunkás hiányzik – mondta a Magyar Nemzetnek az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
A cukorbetegség (diabetes mellitus) a világon közel 382 millió embert sújt, ez a szám az előrejelzések szerint 2035-re elérheti az 592 milliót.; A betegek száma régiónként a 20-79 éves lakosság körében, millió fő
A kínai városokban 3 év alatt döntő változás következett be: akkor még mindenki készpénzt használt, de a bankkártyát átugorva ma már szinte mindenki a két meglévő telefonos fizetési rendszer valamelyikét használja. A boltosnak is olcsó, eszébe sem jut készpénzt követelni, míg itthon még sok helyen ezt teszik.
Thomas Greminger lett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) új főtitkára, miután az ötnapos vétóidőszak alatt egy kifogás sem érkezett a svájci diplomata jelölése ellen - közölte a szervezet osztrák elnöksége kedden.
Ismeretterjesztő előadással, lovagkori hadijátékokkal, táncbemutatókkal, gyermekprogramokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences kolostorban és a rendház szomszédságában, a Mátyás téren a hétvégén - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Nem okozott meglepetést az elemzőknek a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának mai kamatdöntése, illetve az ahhoz társított közlemény, noha itt-ott, igaz minimálisan változott kicsit a szöveg nyelvezete. A kilátásokat illetően sincs...
Zana József felépült műtétjei után, a pénz viszont nem veti fel. Munkája nincs, bár azt mondja, ha lenne sem keresne sokat. Szponzort, mecénást kerest. Zana József hiába épült fel visszér- és gerincműtétéjéből is, anyagi...
26 fesztiválon összesen 10 millió érintésmentes tranzakcióra számít a Festipay 2017-ben - tájékoztatta a fizetéstechnológiai cég a Portfolio-t. Már van olyan rendezvény, ahol nem kell külön kártya: a belépéshez szükséges karszalaggal...
Szerdától fokozatosan visszaállnak a forgalomba az orosz Metrovagonmas által felújított metrószerelvények Budapesten a 3-as vonalon - közölte a BKV kedden az MTI-vel. A közlekedési társaság közlése szerint a gyártó teljesítette a Nemzeti...
Leváltotta kedden Mihai Tudose román miniszterelnök az adóhatóság elnökét a tervezett államháztartási bevételek elmaradása miatt. A hivatalos közlönyben közzétett döntés szerint Bogdan Stant Mirela Calugareanu váltja az adóhatóság...
Előzetes letartóztatásba került Zalaegerszegen három férfi, aki több százezer forint összegű hamis pénzzel próbált út menti árusoknál fizetni – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Növeli az adóbevételeket, a kiadott nyugták és a bejelentett alkalmazottak számát az ADÓtraffipax, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának főoldalán megtalálható rovatban megyékre lebontva előre közlik, hogy melyik időszakban hova mennek ellenőrizni az adóhatóság munkatársai és mit vizsgálnak - mondta el Kiss Péter András, a NAV adószakmai s
Az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat foganatosít Irán ellen a ballisztikusrakéta-programja miatt. Az amerikai pénzügyminisztérium közleményben jelentette be a döntést, leszögezve, hogy a ballisztikusrakéta-program mellett...
Elbocsátotta dolgozóinak negyven százalékát a SoundCloud, és egyelőre nem látszik a megoldás, hogyan menekülhetne meg a több mint 30 millió zeneszámot megosztó internetes szolgáltató.
Komoly károkat okoz a nagy szárazság a jó minőségű, magas fehérjetartalmú búzatermésben világszerte, és ez sokéves csúcsra röpítette a termény jegyzését.
A mesterséges édesítőszerek hosszú távon kapcsolatba hozhatók az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kockázatának növekedésével egy új kanadai kutatás szerint.