Bár az EKB-elnök nem mondott semmi nagy újdonságot tegnap, a piac mégis a szigorítás felé elmozdulásként értékelte a szavait és így nagy erősödést produkált az euró a dollárral szemben. A jegyzések ma délelőtt 1,17 közelébe, kétéves...
A felcsúti polgármester magánszemélyként 75 százalékos, az Opimusszal pedig 25 százalékos részesedést szerzett a Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-ben.
Ukrajna, illetve a Naftogaz Ukrainy nemzeti gáztársaság immár 600 napja nem importált földgázt Oroszországból a Gazprommal fennálló szerződése ellenére, ehelyett teljes gázigényét nyugati szomszédaitól - így Magyarországtól is -...
A magyar kormány álláspontja szerint a föld véges természeti kincs, ezért olyanoknak kell földhöz jutniuk, akik termelni akarnak rajta – a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteki közleménye szerint ezt hangsúlyozta az agrártárca vezetője Brüsszelben, a mezőgazdasági és halászati tanács ülésén.
Tovább folytatódik a gyorsjelentési szezon, a vállalatok nagy része most is pozitív eredményekről számolt be, így például a Visa esetében új történelmi csúcsot is láttunk tegnap. Negatív hangvételű gyorsjelentés az eBay-től ...
Brexit, terrortámadások több európai nagyvárosban, sorozatos botrányok az amerikai elnökkel kapcsolatban, választások Európában, észak-koreai atomkísérletek, azt gondolnánk, hogy ezek az események komoly kilengéseket okoznak a tőkepiacokon....
A dízelmotorok kitiltásának és károsanyag-kibocsátásának napirenden tartása a közbeszédben a dízeljárművek ellen indított kampány része - jelentette ki Matthias Müller, a Volkswagen AG vezérigazgatója a Neue Züricher Zeitung lapnak adott interjúban.
A délutáni kereskedésre eltűntek a pluszok a német és a francia tőzsde már közel egy százalékot esett, a magyar részvénypiacon a BUX értéke 0,2 százalékot esett. Szakad a Konzum 2017.07.21 12:48Ma tovább ütik a Konzum-részvényeket...
A nyugdíjas-szövetkezetek megalakítása mellett további két területen könnyítene az idősek munkavállalásán mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldal – tudta meg a Magyar Idők. Az egyik terület a korkedvezmény, a rövidebb szolgálati idő miatt járó illetmény melletti munkavégzéssel kapcsolatos bérplafon eltörlése, a másik pedig a 65 év felettiek já
Egyre többen szavaznának a függetlenség ellen Katalóniában; a katalán kormány megbízásából készült, pénteken nyilvánosságra hozott legfrissebb hivatalos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 49,4 százaléka nem támogatja...
Csehország tavaly 18,24 milliárd korona (209,76 milliárd forint) értékben exportált fegyvereket és hadianyagot külföldre, ami rekordnak számít. 2015-ben a fegyverexport értéke 15,13 milliárd koronát (174 milliárd forint) tett ki - a tavalyi cseh fegyverkivitelről szóló jelentést, amelyet a CTK hírügynökség szemlézett, hétfőn tárgyalja meg a cseh ko
A délutáni kereskedésre eltűntek a pluszok a német és a francia tőzsde már közel egy százalékot esett, a magyar részvénypiacon a BUX értéke 0,2 százalékot esett. Nagyot esett a DAX 2017.07.21 12:51Nagyot esett a német részvénypiac...
Az Opimus Group Nyrt. 24,67 százalékos, Mészáros Lőrinc pedig magánszemélyként 75,33 százalékos tulajdont szerez a Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-ben, az Opimus Group Nyrt. a Status Capital Zrt. kisebbségi részvénycsomagját 1,1 milliárd forintért vásárolja meg – közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A Status Capital háromnegyedét befalta Felcsút és fél Magyarország ura. Ezzel még szorosabbra fonta markát az Opimus körül, és talán valami új, nagy vásárlásra is készül.
Az MNB 19 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Porsche Bank Hungária Zrt.-t vállalatirányítási, kockázatkezelési, tőkeszámítási, számviteli, adatszolgáltatási és informatikai tevékenységet érintő hiányosságok miatt, a feltárt jogsértések nem veszélyeztetik a bank megbízható működését - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az
Bár az EKB-elnök nem mondott semmi nagy újdonságot tegnap, a piac mégis a szigorítás felé elmozdulásként értékelte a szavait és így nagy erősödést produkált az euró a dollárral szemben. A jegyzések ma délelőtt 1,17 közelébe, kétéves...
Mészáros Lőrinc, és az Opimus 100 százalékos tulajdonrészt szerzett a Status Capital Zrt-ben - jelent meg a Bét-en a közlemény. Mészáros Lőrinc magánszemélyként 75,33 százalékos, az Opimus pedig 24,67 százalékos tulajdont szerzett...
Az utóbbi időben több kérdés is érkezett arra vonatkozóan, hogy adott foglalkoztatottat mikortól (tehát milyen dátummal) kell biztosítottként bejelenteni.
Kartellezés gyanújába került az öt vezető német autógyártó társaság, a Volkswagen (VW), az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler - jelentette pénteken a Der Spiegel. A német hírmagazin szombati számában megjelenő beszámolóból előzetesen...
Tegnap késő este hirtelen óriásit ugrott a bitcoin árfolyama arra a hírre, hogy a fejlesztői megegyeztek a technológia javításának fő csapásirányáról, így valószínűleg nem fenyegeti már az egyik legfőbb veszély. De nincsenek még kizárva a kellemetlen meglepetések sem. Már a Goldman Sachs egyik vezetője is elemzi a bitcoint.
Nyitrai Zsolt, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott szerint a nyugdíjas-szövetkezetek megteremtik a lehetőségét annak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is dolgozni tudjanak azok, akik még kedvet és energiát éreznek ehhez - írja az MTI.
A Fehér Házban fogadták a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapatát, amely elnyerte a First Global Challenge nevű nemzetközi robotépítő verseny fődíját kedden Washingtonban - írja az MTI.
Hatnapos célellenőrzést tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei Budapest VI. és VII. kerülete, vagyis a fővárosi bulinegyed vendéglátó- és szórakozóhelyein. Egy üzletre lakat került penészes hűtőszekrény, vegyszerek mellett tárolt alapanyagok és más kirívó hibák miatt.
Hőségriadó, kánikula, bedugult autópályák - ez a hétvége a tikkasztó melegről fog szólni, erre pedig felkészültek a nagy áruházláncok is. Összegyűjtöttük, melyek a legjobb akciók. Brutális kánikula lesz a hétvégén...
A hétvégén rendezik meg a gyulai Várszínház 54. évadának keretén belül a XXVI. Gyulai Vár Jazz Fesztivált és a XII. Vár Blues Fesztivált, amelyre olyan neves fellépőket várnak mint a Jojo Mayer's Nerve vagy az Ian Siegal Band.
Úgy tűnik, mintha sose lenne vége a vizes világbajnokság költségemelkedésének, pedig egy fontos feladattal kapcsolatban 3 nappal a start előtt kötötték meg a szerződést.
A német autóipar képviselői és az ország politikai vezetői megállapodtak abban, hogy egy nagyobb mentési terv részeként a dízel üzemű járművek kibocsátási értékeinek javítása érdekében szoftverfrissítéseket hajtanak végre. A...
Az eddigi tapasztalatok megerősítik: van érdeklődés a kerékpárosok számára felajánlott balatoni gasztrojegy iránt. A hónap első hetének végén például több mint kétszáz kerékpáros gurult be a kezdeményező fövenyesi Kalóz strandra egy rövid fürdésre és egy kiadós büféebédre – jóval olcsóbban, mintha a hagyományos belépőjeggyel választották volna a p
A tervezés ugyanolyan velünk született készség, mint a kreativitás vagy az elemzés képessége, ám egy kis energiaráfordítással megtanulhatjuk, hogyan tervezzünk hatékonyabban és kerüljük el a vele járó frusztrációkat.
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltése után 85 ezer forintos ajándékutalványt ígér az a weboldal, amelyre tömegével kattantak rá a magyar netezők csütörtök délután.
Botrányt keltett a szinkronúszó világban a vizes vb naponta megjelenő lapjának tegnapi száma, ugyanis a szerkesztők egy méltatlan fotót hoztak le a címlapon - írja a 24.hu
A nyugdíjas-szövetkezetek megteremtik a lehetőségét annak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is dolgozni tudjanak azok, akik még kedvet és energiát éreznek ehhez - mondta a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.