2017. július 20. csütörtök

júl. 20
14:31
Kinek a felelőssége a kártalanítás? (vg.hu)
Mindössze a harmadát térítették meg a biztosítók a 2016-ban természeti csapások nyomán keletkezett károknak. A világ több pontján is katasztrófakötvényekből táplálkozó katasztrófabiztosítási alapok létrehozásával oldanák meg a kártalanítás egy részét, ám a rendszer még ingatag lábakon áll.
júl. 20
14:33
Szeptember 2-án rendezik a Duna-átuszást (ProfitLine)
A második Budapest Urban Games (BUG) keretein belül először rendeznek hivatalos Duna-átúszást Budapesten, szeptember 2-án.
júl. 20
14:33
EKB: marad az irányadó kamat (TőzsdeFórum)
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton.
júl. 20
14:33
Tovább nő a céges hitelpiac (vg.hu)
Több mint négy százalékkal nőtt a vállalati hitelek piaca tavaly júniustól idén májusig az egy évvel korábbihoz képest. Az éven túli lejáratú hitelek aránya tovább emelkedik a portfólión belül. A piaci várakozások szerint az év egészében folytatódhat a bővülés.
júl. 20
14:35
Heves vihar, jégeső jön, de a hőség is belehúz (vg.hu)
A hétvégén a sok napsütés mellett záporokra, zivatarokra is készülni kell. Ezzel együtt fokozódik a kánikula, 36, 37 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
júl. 20
14:36
100 milliárd euró sorsáról kéne sürgősen dönteni Brüsszelben (Privátbankár)
Most éppen biztatónak nevezte a britek főtárgyalója a Brexit-folyamatot.
júl. 20
14:37
Emelkedett az Uniós államadósság (vg.hu)
Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben emelkedett a GDP-arányos államadósság az első negyedévben negyedéves összehasonlításban – derül ki az Európa Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által csütörtökön közölt adatokból.
júl. 20
14:39
41 millió tétel hamis árut foglaltak le tavaly (vg.hu)
Az Európai Unió (EU) tagországainak vámhatóságai több mint 41 millió darab hamis terméket foglaltak le tavaly az EU külső határain. Az áruk összértéke meghaladta a 670 millió eurót – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
júl. 20
14:39
Brexit-tárgyalások: vannak még nézeteltérések (Portfolio)
Az Egyesült Királyságnak tisztáznia kell az álláspontját az európai uniós kilépés legfőbb kérdéseire vonatkozóan a kiválási tárgyalások következő, augusztus végi fordulóján - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Michel Barnier...
júl. 20
14:42
23 százalékkal lesz drágább a Millenáris milliárdos beruházása (Menedzsment Fórum)
Az első közbeszerzési eljárást a túlárazott ajánlatok miatt eredménytelennek nyilvánították, a következő fordulóban némi árcsökkentést követően végül sikerült szerződést kötni.
júl. 20
14:42
Egészen furcsa dolog történt a mai állampapír aukción (Privátbankár)
3, az 5 és a 10 éves államkötvényeket értékesített az ÁKK, az egyiknél sikertelenül.
júl. 20
14:44
Seszták dolgozói mostantól korlátlanul mobilozhatnak, állja az állam (Menedzsment Fórum)
A legfrissebb Hivatalos Értesítőben jelent meg a fejlesztési minisztérium hivatali mobilhasználatra vonatkozó utasítása.
júl. 20
14:48
Adócsaló őrző-védő cégre csapott le a NAV (HR Portál)
A NAV munkatársai olyan őrzés-védelemmel foglalkozó bűnözői csoportra csaptak le, amely sem adót, sem járulékot nem fizetett, és ezzel több, mint 212 millió forint kárt okozott az államnak - írja az ado.hu oldal.
júl. 20
14:51
Negatív meglepetéssel szolgált a béremelkedés (TőzsdeFórum)
Enyhe negatív meglepetést okozott az elemzőknek a béremelkedés ütemének májusi lassulása az áprilisihoz képest, amit elsősorban szezonális hatásokkal magyaráztak
júl. 20
14:51
Egyre több helyen fizethetünk bankkártyával (hirado.hu)
Újabb harmincezer bankkártya-elfogadóhely támogatásáról döntött a kormány.
júl. 20
15:00
Gigaberuházást jelentett be a Mol (Menedzsment Fórum)
A Mol Nyrt. az Evonikkal és a thyssenkruppal kötött megállapodást petrolkémiai beruházásainak megvalósításához, a szerződések az úgynevezett HPPO (hidrogén-peroxidból propilén-oxid) technológia licencének és tervezési dokumentációinak beszerzésére vonatkoznak - közölte a Mol a tőzsde honlapján csütörtökön.
júl. 20
15:03
Így növekedett az átlagkereset (ProfitLine)
Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 20
15:03
Már ősszel dönthet a kormány a mindenki számára elérhető bankszámlákról (Portfolio)
Az elektronikus fizetés ösztönzése kapcsán új, mindenki számára elérhető bankszámla-konstrukció bevezetéséről tárgyal a Nemzetgazdasági Minisztérium - mondta a Figyelőnek Hornung Ágnes, a tárca pénzügyekért felelős államtitkára....
júl. 20
15:09
Megvan, miért lyukadt ki nagyon a költségvetés (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium által csütörtökön közzétett részletes adatokból kiderül, miért volt júniusban kimagasló, 700 milliárd forint körüli a költségvetés hiánya. Ahogyan arról két héttel ezelőtt beszámoltunk, júniusban...
júl. 20
15:09
Csökkenésről tud beszámolni az American Express (TőzsdeFórum)
Emelkedett a brit-holland Unilever eladása és nyeresége a június végével záródott első fél évben, az American Express viszont csökkenésről tud beszámolni.
júl. 20
15:12
Lassan tényleg az utolsó sarki közértben is lehet bankkártyával fizetni (Privátbankár)
Folytatódik a bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítését célzó program.
júl. 20
15:15
Át kell építeni a vizes vb 3,1 milliárdos óriás ugrótornyát (Menedzsment Fórum)
Nem elég kényelmes.
júl. 20
15:17
Hogyan éljük túl a digitalizációt, a robotokat? Kreativitás és szenvedély a kulcs (Menedzsment Fórum)
A Dell Technologies jelentése szerint 2030-ra minden szervezet technológiai szervezetté válik, és a vállalatoknak már most el kell gondolkozniuk infrastruktúrájuk és munkaerejük „jövőállóságán”.
júl. 20
15:19
Igazi magyar kuriózum: kilencedszer (!!!) csúsztatják a milliárdos tendert Debrecenben (Menedzsment Fórum)
Már-már egészen elképesztő az, ami a debreceni főpályaudvar közbeszerzési tendere körül történik.
júl. 20
15:21
Kötelező lenne a marketingképzés HR-eseknek? (HR Portál)
Mielőtt bárki a szívéhez kapna, szögezzük le, senkinek sem lesz kötelező különféle képzések elvégzése. Azt azonban be kell látni, hogy a sikeres munka érdekében már nem elég, ha csak a saját területünkön vagyunk uptodate-ek, a munkánkhoz szorosan kapcsolódó határterületek ismerete is elengedhetetlen. A HR esetében ez a megkerülhetetlen társszakma mára a marketing lett.
júl. 20
15:24
Azt hitted, megszabadulunk az Iszlám Államtól? Terrorra mindig lesz pénz (Privátbankár)
A háborúhoz állítólag leginkább pénz kell, sok-sok pénz, az Iszlám Állam pedig területeivel együtt nemsokára teljesen el fogja veszíteni a bevételi forrásait is. Ez azt jelenti, hogy akkor végre megszabadulunk tőlük? Nem, állítólag előrelátók voltak, és időben új üzleti modellre tértek át.
júl. 20
15:24
A Reebok flowcharttal szívatja Trumpot (Kreatív Online)
Mikor illik azt mondani, hogy "Nagyon jó formában vagy... gyönyörű"?
júl. 20
15:26
Kukkants be az ISS űrállomás fedélzetére! (Kreatív Online)
Így ünnepli a Google a Street View 10. születésnapját.
júl. 20
15:27
Kifakadt a kötvénykirály: tönkreteszik a jegybankok a kapitalizmust! (Portfolio)
A rendkívüli mértékben eladósodott amerikai gazdaság, de az egész világ, amely eddig a laza monteáris politika haszonélvezője volt, a recesszió kockázatát futja, ha a rövid lejáratú kamatokat "normalizálják" a jegybankok - véli a "Kötvénykirályként"...
júl. 20
15:33
Nem tartozik a szólásszabadság hatálya alá az internetes gyűlöletbeszéd (ProfitLine)
Nem tartozik a szólásszabadság hatálya alá az interneten terjesztett iszlamista gyűlöletbeszéd - mondta ki csütörtöki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
júl. 20
15:33
Küzd az unió az államadósság ellen (TőzsdeFórum)
Negyedéves összehasonlításban nőtt, éves összehasonlításban viszont csökkent a GDP-arányos államadósság.
júl. 20
15:33
Brexit-tárgyalás: biztató eredmény a második fordulón (vg.hu)
Biztatónak nevezte az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások e heti második fordulóját csütörtökön David Davis brit Brexit-ügyi miniszter, aki szerint több területen is sikerült előrelépést elérni.
júl. 20
15:35
Emigráns magyar művészek térnek haza (vg.hu)
Az Abigail Galéria és Aukciós Ház 16 éves múltra tekint vissza, pályafutása alatt végig sikeres árveréseket tartott, még a válság idején is. Az elmúlt évben azonban inkább tematikus értékesítéses kiállításokat rendezett és hagyatékokat gondozott. A váltás okairól kérdeztük a galéria tulajdonosát, Hajdú Katalint.
júl. 20
15:36
Baj van: összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot (Privátbankár)
Több ügyet is megtárgyalnak július végén.
júl. 20
15:37
Arcfelismerő rendszerrel erősít a bécsi reptér (vg.hu)
Az európai terrortámadások miatt a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtéren decembertől bevezetik a biometrikus arcfelismerő rendszert – írta a Kurier című osztrák lap szerdai számában.
júl. 20
15:39
Nők előnyben a startupversenyen (AQUA)
Legalább ötven százalékban nőknek kell vezetniük azokat a vállalkozásokat, amelyek indulhattak a Women Startup Competition londoni döntőjén. A két hazai döntős közül az egyik, a HeatVentors különdíjat nyert.
júl. 20
15:39
A fiatal utasokat célozza meg az Air France-KLM (vg.hu)
Joon néven indítja el ősztől új légitársaságát az Air France-KLM légitársasági csoport, amely a fiatal utasokat célozza meg.
júl. 20
15:42
Fapadosra vártak az utasok - ez jött helyette (Privátbankár)
Úgy volt, hogy az Air France-KLM új cége egy fapados légitársaság lesz, aztán menet közben minden megváltozott.
júl. 20
15:42
Ezért éri meg társasházaknak is a lakástakarék-pénztári megtakarítás (Adózóna)
Ahogy a magánszemélyek, úgy a társasházak és lakásszövetkezetek tulajdonosi közössége is igénybe veheti a lakástakarékkal járó 30 százalékos állami támogatást a jogszabályban meghatározott felújítási munkák finanszírozásához.
júl. 20
15:45
Eladja tulajdonrészét az állam a Gránit Bankban (hirado.hu)
A Gránit Bank pénzügyi és gazdaságpolitikai szempontból is teljesítette a kormányzati elvárásokat, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium nyílt tendert ír ki a pénzintézetben lévő teljes, 36,5 százalékos állami részvénycsomag értékesítésére.
júl. 20
15:48
Ha a NAV keresi telefonon, kezdjen félni! (Infostart)
A NAV közleményében felhívja a figyelmet, az adózóktól sosem kérnek személyes adatokat telefonon.
júl. 20
15:51
Mészáros Lőrinc kiszállt a Mátrai Erőműért zajló versenyből, de úgy néz ki, így is ő lesz a befutó (Menedzsment Fórum)
Furmányos módon, szövetséges útján.
júl. 20
15:51
Megállt a betonfal előtt az euró, ma dönt az EKB (Portfolio)
Továbbra is szükség van a nagyon laza monetáris politikára az eurózónában, így az eszközvásárlási program visszafogásának még menetrendje sincs - lényegében ezeket az üzeneteket közvetítette a mai kamatdöntési sajtótájékoztatón...
júl. 20
15:53
Itt élnek Budapesten a gazdagok és a modern juppik (Portfolio)
Az új Hoodmaps weboldal, egy közösségi közreműködés alapján szerkesztett térkép, amelyen keresztül a felhasználók úgy fedezhetik fel a városokat, mintha helyi lakosok lennének. A térképet használók a városok egyes részeit hat különböző...
júl. 20
15:57
Befulladt a 3 éves magyar kötvényaukció (Portfolio)
A 15 milliárdos keretösszeggel meghirdetett 3 éves magyar államkötvény aukcióra mindössze 6,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett ma, ezért az Államadósság Kezelő Központ úgy döntött, hogy inkább egyetlen fillérnyit sem ad...
júl. 20
15:57
Lemaradt a Dow a nyitásban (TőzsdeFórum)
Vegyesen nyitottak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
júl. 20
16:03
Varga Mihály szerint az elmúlt 15 évben nem volt ilyen erős bérnövekedésre példa (ProfitLine)
Az elmúlt hónapokban olyan erős bérnövekedés volt, amire az elmúlt 15 évben nem volt példa - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva.
júl. 20
16:03
Újabb körben süti el a kormány a készpénzgyilkos fegyverét (Portfolio)
A kormány egyik nagyszabású készpénzkivégző fegyvere, vagyis a POS-telepítési program népszerű a kiskeresekedők körében, ezért a kormány újabb 30 ezer terminál kihelyezéséről döntött - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért...
júl. 20
16:15
Hősködök tovább (TőzsdeFórum)
Charttípusok, diagramok és gyertyák a terítéken.
júl. 20
16:21
A lengyel parlament alsóháza már el is fogadta a törvényt, amin az EU kiakadt (Portfolio)
Megszavazta csütörtökön a lengyel parlament alsóháza (szejm) a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált. A tervezetre a 460 fős szejm jelen lévő...

Keresés