2017. július 17. hétfő

júl. 17
12:14
Az export egyértelműen tarol a vállalati szektorban (vg.hu)
A következő egy év során a hazai nagyvállalatok 2,2 százalékos árbevétel-növekedésre és 1,4 százalékos profitbővülésre számítanak. Ez mérséklődést jelent a tavalyi kilátásokhoz képest, ugyanakkor az exportpiacok árbevétel-növekedését tekintve javuló trend látható a várakozásokban a K&H nagyvállalati növekedési index alapján.
júl. 17
12:15
Magyarország helyett inkább Csehországba mennek az ukránok dolgozni (Portfolio)
Csehországban folyamatosan emelkedik, és idén márciusban már meghaladta a félmilliót a tartósan az országban élő külföldi állampolgárok száma. A cseh cégek kifejezetten támogatják a kelet-európaiak bevándorlását, hiszen a cseh gazdaság...
júl. 17
12:15
Évtizedes csúcson az építőipar (hirado.hu)
A hazai építőipar teljesítménye a 2006-2007-es csúcsidőszakban 2200-2300 milliárd forint volt, ezt várhatóan eléri az ágazat az idén - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
júl. 17
12:16
Több mint ötezren sztrájkoltak hétfő reggel (vg.hu)
Ötezernél többen vettek részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetésben – mondta el Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke hétfő délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón.
júl. 17
12:18
Örülnek a franciák – mindenki tőlük vesz autót? (Privátbankár)
Pörgős első féléve volt a Renaultnak.
júl. 17
12:18
Még élhet az Iszlám Állam feje (vg.hu)
Az iraki kurd terrorellenes szolgálat egyik vezetője szinte biztos abban, hogy még életben van Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetője.
júl. 17
12:20
Gépesítve száguldhat tovább az építőipar (vg.hu)
Ötvenezerrel kevesebb alkalmazottal fogja tíz évvel ezelőtti teljesítményét elérni a magyar építőipar, mely szédületes tempóban bővül, de a növekedés fenntartásához már a gépesítést segítő támogatásokra is szükség van a vendégmunkásokon kívül.
júl. 17
12:33
Hőségben életet ment a munkaszervezés, a mobiltelefon, sőt a víz is (HR Portál)
Napszúrás, hőséggörcsök, hőkimerülés, hőguta. Összefoglaltuk, hogy mi a teendő, amikor hőségben dolgozunk. Egy fontos dolog a sok közül: a fizikai munkát végző munkavállalók esetében nincs előírás arra, hogy hőségben - vagy bármilyen hőmérsékletben - óránként mennyi munkát végezhetnek és mennyi a pihenőidő. Ez a munkát szervező felelőssége, döntésében a helyi adottságok és tapasztalatok is…
júl. 17
12:33
Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban (ProfitLine)
Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a hajtott végre beruházást, és az előző évhez képest jelentősen nőtt azok aránya (60%), akik technológiai fejlesztést terveznek a következő 12 hónapban – derül ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből*. A mezőgazdaságot stratégiai jelentőségű szektorként kezelő bank szakértői szerint a
júl. 17
12:33
Pest megye viszi a prímet az álláslehetőségek terén (TőzsdeFórum)
Rekordot döntött az álláshirdetések száma a profession.hu állásportálon.
júl. 17
12:33
Az export húzhatja felfelé a vállalati szektort (hirado.hu)
A következő egy év során a hazai nagyvállalatok 2,2 százalékos árbevétel-növekedésre és 1,4 százalékos profitbővülésre számítanak.
júl. 17
12:33
Dublin az új központ? (AQUA)
Már jó ideje törik a fejüket Londonban a bankok és a pénzügyi szolgáltatók vezetői, hogy melyik uniós nagyvárosba telepítsék át munkahelyek ezreit, miután Nagy-Britannia megszűnik az EU tagja lenni. A City több száz pénzintézetének múlt péntekig kellett közölnie a brit jegybankkal, hogy miként képzelik el brexit utáni létüket.
júl. 17
12:35
Hatalmas béremelés jöhet a vendéglátásban (HR Portál)
2018 januártól a mostani 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimum helyett, akár 240 ezer vagy magasabb bérhez juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban dolgozók. Az erről szóló kollektív szerződést akár már 2017 őszén aláírhatják - írja a Magyar Idők.
júl. 17
12:42
Annyira nincs már itthon munkaerő, hogy rekordot döntött az álláshirdetések száma a neten (Menedzsment Fórum)
A csúcsszám a profession.hu állásportálon született meg. Örülni legfeljebb annak lehet, hogy a munkaadóknak jóval kevesebb tapasztalat is elég már a felvételhez - de leginkább a szak- és segédmunkások piacán.
júl. 17
12:45
Elképesztő árakon vesznek egyesek lakásokat (Portfolio)
Nem meglepő módon, több mint százszoros árkülönbség van egy budapesti luxusingatlan és egy vidéki 20 négyzetméteres családi ház között. A legdrágább, 100 millió forint feletti ingatlanok mind Budapesten és Pest megyében keltek el...
júl. 17
12:48
Itt az extrém idő eredménye: ekkora különbségek ilyen kis országban? (Privátbankár)
Van, ahol a belvíz, van, ahol az aszály okozott károkat. Így volt, ahol hektáronként 3,1 és 9 tonnás hozam lett.
júl. 17
12:51
Fura nagymama fura szerszámokkal bütyköl (Kreatív Online)
A Lukoil nyári promóciójának reklámjában.
júl. 17
12:51
Vírus tizedeli a méheket (hirado.hu)
A hazai mézellátás nincs veszélyben.
júl. 17
12:57
Mi adunk otthon a 2024-es úszó vb-nek (TőzsdeFórum)
Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó-világbajnokságot.
júl. 17
13:00
Ha egyszer valami beindul: a 2024-es rövidpályás úszó-VB-t is Budapest rendezi! (Menedzsment Fórum)
Épp csak elkezdődött a 2017 vizes világbajnokság, máris újabb esemény rendezési jogát kapta meg Budapest.
júl. 17
13:03
MKKSZ: Több mint ötezren sztrájkoltak ma reggel (ProfitLine)
Ötezernél többen vettek részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkahelyi szervezeteinek hirdetett, béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésben - mondta el Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke hétfő délelőtt Budapesten, sajtót
júl. 17
13:06
Veszélyes vírus támadja a magyar méheket - rengeteg méh elpusztult (Privátbankár)
A méhállomány negyede pusztult el az elmúlt hónapokban az elszaporodott ázsiai méhatka terjesztette vírusok miatt. A hazai mézellátás biztosított, de elképzelhető, hogy exportra az idén kevesebb jut - nyilatkozta a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke.
júl. 17
13:09
Jár a szabadságmegváltás a felmentési időre (Adózóna)
Jár-e szabadságmegváltás a felmentési idő azon tartamára, amelyre a munkáltató saját belátása szerint mentesítette a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól? A munkavállaló szerint igen, a munkáltató szerint nem. A bíróság eldöntötte.
júl. 17
13:15
Felfelé vehetik az irányt a tőzsdék (Portfolio)
A régiós tőzsdék felülteljesítőnek számítanak, közülük a lengyel tőzsde emelkedik ki. Az árupiacon az arany és az olaj árfolyama is emelkedik. Továbbra is a régiós tőzsdék teljesítenek felül 2017.07.17 15:40Piacmozgató makrohírek...
júl. 17
13:15
Mélybe zuhanhat a kakaó ára (TőzsdeFórum)
Ha a sáv alján aktiválódnak a stopok, olyan mélységek nyílnak meg, hogy akár short pozíciót is nyithatunk.
júl. 17
13:15
Csak tisztán állati eredetű lehet élelmiszert lehet tejterméknek nevezni (hirado.hu)
Kizárólag állati eredetű termékek nevezhetők tejterméknek és hozhatóak így kereskedelmi forgalomba az Európai Bíróság döntése szerint - mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
júl. 17
13:18
FHB-arbitrázs, forint-short és dollár-long – a legnagyobb alapkezelő kulisszatitkai (Privátbankár)
Az OTP Alapkezelő abszolút hozamú alapjai közül több is a dollár erősödésére, a forint gyengüléséren számít. Van, aki szerint a részvénypiacok tovább emelkedhetnek, legfeljebb átmeneti korrekció várható, más viszont inkább kiszáll a gyorsjelentési szezon előtt. Volt, aki uránbányákat vett, más FHB-t.
júl. 17
13:18
Tömegnyomorra számíthatnak a Balkánra hazatérő vendégmunkások (vg.hu)
A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások akár egy egész napot is várakozással tölthetnek, amikor nyári szabadságukra hazautaznának: a magyar-szerb határon kígyózó sorokból szabadulva további többórás várakozásra kell számítaniuk a szerbiai autópályák fizetőkapuinál.
júl. 17
13:20
Nem nyugszanak a magyar fuvarozók (vg.hu)
Az Európai Unió közlekedési biztosánál tiltakoztak a kelet-európai országok fuvarozóinak képviselői az új nyugat-európai szabályok miatt.
júl. 17
13:22
Sosem futott még ennyi álláshirdetés egyszerre (vg.hu)
Minden eddiginél több állást hirdettek meg a profession.hu állásportálon a második negyedévben, az áprilistól júniusig megjelent, majdnem 35 ezres kínálat 11 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
júl. 17
13:24
Frissföl és kókusztej: magyar szavakról döntött az Európai Bíróság (Privátbankár)
Kizárólag állati eredetű termékek nevezhetők tejterméknek és hozhatóak így kereskedelmi forgalomba az Európai Bíróság döntése szerint - mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
júl. 17
13:24
Véget sem ért a mostani, de máris újabb világversenyt rendezünk (vg.hu)
Budapest elnyerte a 2024-es rövidpályás úszó-világbajnokság rendezési jogát.
júl. 17
13:26
Nagy az eltérés a gabonahozamokban (vg.hu)
Nagy eltérések vannak a gabonahozamokban a betakarítás félidejénél; a termés minősége jó, de a mennyiség elmaradhat a tavalyitól – közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke hétfőn.
júl. 17
13:28
Az egészségügy pár nap alatt nem gyógyul meg (vg.hu)
Az egészségügy lemaradását, hátrányát nem lehet pár nap alatt ledolgozni, azonban a kormány 2010 óta 500 milliárd forintot fordított a kórházak megújítására – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Szent János Kórház nővérszállójának felújítása kapcsán.
júl. 17
13:30
Ma délután repülsz? Indulj el hamarabb! (Privátbankár)
Forgalomkorlátozások vannak a reptér környékén, számolj plusz 1,5-2 órával!
júl. 17
13:33
2007 óta nem volt ennyi személyi kölcsön (ProfitLine)
Az idén az első öt hónapban 111 milliárd forint értékben folyósítottak új személyi kölcsönt a bankok, ami 48 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és 2007 óta ez a legmagasabb első öthavi adat - közölte BankRáció.hu az MTI-vel hétfőn.
júl. 17
13:39
Ötezernél is többen sztrájkoltak az önkormányzatokban (HR Portál)
Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnökei hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: ötezernél többen vettek részt a szakszervezet által az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkahelyi szervezeteinek hirdetett, béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésben - írja az MTI.
júl. 17
13:39
Hatalmas az egészségügy lemaradása (TőzsdeFórum)
Az egészségügy lemaradását, hátrányát nem lehet pár nap alatt ledolgozni, azonban a kormány 2010 óta 500 milliárd forintot fordított a kórházak megújítására.
júl. 17
13:39
Keserű csalódás lett a balatoni nyári munka vége (AQUA)
Nem éppen kedvező képet fest egyes hazai idegenforgalmi vállalkozások belső állapotáról az a történet, amit olvasónk osztott meg velünk. A diákmunkára vonatkozó szabályok közül gyakorlatilag semmi nem érvényesül a mindennapokban.
júl. 17
13:41
Ha sokat akarsz keresni pályakezdőként, ezt tanuld! (HR Portál)
Az erősáramú villamosmérnökök nagyon hamar eltudnak helyezkedni frissen megszerezett diplomájukkal és akár 300-400 ezer forintot keresnek pályakezdőként - írja az eduline.
júl. 17
13:42
Már az se baj, ha nem ért hozzá: őrült baj a munkaerőhiány (Privátbankár)
Egy friss felmérésből kiderült: már a kezdő szakmunkásokat is lasszóval kell fogni, a többéves munkatapasztalat sem feltétlenül kritérium a jelentkezések elbírálásánál.
júl. 17
13:48
Áremelkedésben Európa élmezőnyébe került Magyarország (Privátbankár)
Az eurózónában 1,3, az egész EU-ban 1,4 százalékos éves inflációt mértek - Magyarországon 2 százalék a ráta.
júl. 17
13:54
Pataky Attila ufóból pottyan a Bazilika elé (Kreatív Online)
Egy startupnak készült a kissé érthetetlen reklám.
júl. 17
14:03
Hatezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt heti viharok miatt (ProfitLine)
Több mint hatezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt hétfői és keddi vihar miatt, a becsült kárösszeg meghaladja az 500 millió forintot - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn, jelezve, hogy az adatok még nem véglegesek.
júl. 17
14:03
Kifulladhat az euró-dollár rali (TőzsdeFórum)
Az EUR/USD a vártnál gyengébb amerikai makroadatoknak köszönhetően megközelítette a szélesebb kereskedési sáv tetejét 1,15-nél, rövid távon azonban nem várható, hogy ki is tudna törni a szintből.
júl. 17
14:12
Nagy a baj, pár hónap alatt elpusztult az ország méheinek negyede (Menedzsment Fórum)
Az ázsiai méhatka terjesztette vírusok okozták a pusztulást. A hazai mézellátás ugyan ettől még biztosított, de elképzelhető, hogy exportra az idén kevesebb jut.
júl. 17
14:12
Bérük növeléséért sztrájkoltak ma a közszférában (Adózóna)
Ötezernél többen vettek részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkahelyi szervezeteinek hirdetett, béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésben – mondta el Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke hétfő délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón.
júl. 17
14:15
Hatalmas baj van a készpénzzel, túlságosan imádjuk (Portfolio)
Idén januárban az Európai Bizottság bejelentette, hogy a készpénzes fizetések felső korlátját lejjebb vihetik, az országhatárokat átívelő egységes szabályozás már 2018-ban életbe léphet. A javaslatot társadalmi vitára is bocsátották...
júl. 17
14:21
Nem éri meg szórakozni az áfacsökkentéssel (TőzsdeFórum)
Az Invitelnek tízmillió forintjába került a jogsértés.
júl. 17
14:21
Töretlenül emelkedik a foglalkoztatás (hirado.hu)
Az elmúlt években töretlenül emelkedik a foglalkoztatás az Európai Unióban, a munkanélküliség pedig a 2008-as gazdasági válság óta idén a legalacsonyabb - közölte az Európai Bizottság az európai foglalkoztatási és szociális fejleményekről szóló, hétfőn közzétett jelentésében.

Keresés