2017. június 8. csütörtök

jún. 8
13:18
Nagy változásokat hajt végre a kormány az adózásban (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint közel duplájára, 950 ezerre nőtt a bevallásukat elektronikusan beküldők száma idén, az automatikusan érvényessé váló bevallások száma még nem ismert - ismertette Izer Norbert helyettes államtitkár a Portfolio...
jún. 8
13:21
Jól működik a hazai önkormányzati rendszer Pogácsás szerint (hirado.hu)
Jól működik az önkormányzatok magyarországi rendszere, középtávon, legalább húsz-huszonöt évig nem kell strukturális reformra számítani.
jún. 8
13:23
Magyar devizahitelesek az Európai Bíróság előtt (hirado.hu)
Több magyar devizahiteles per került a napokban az Európai Bíróság elé. Az uniós testület egyebek mellett arról is dönt majd, hogy kinek kell viselnie az árfolyamváltozás veszteségeit. Hogy mire számíthatnak a károsultak, arról ifjabb Lomniczi Zoltán alkotmányjogász beszélt az M1 Ma Reggel című műsorában.
jún. 8
13:24
Alig bővült a GDP az euróövezetben (vg.hu)
A második becslésben szereplőnél némileg nagyobb ütemben növekedett az euróövezet és az Európai Unió gazdasága az idei első negyedévben – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott végleges adatokat tartalmazó harmadik becsléséből.
jún. 8
13:26
Milliárdokkal tömik ki az oktatást (vg.hu)
Jelentős forrásbővüléssel számolhat jövőre az oktatási terület: mind a köznevelésre, mind a felsőoktatásra fordított támogatások emelkedhetnek.
jún. 8
13:28
Tele van az ország szellemlakásokkal (vg.hu)
Az elmúlt öt évben 550 ezer fölé emelkedett a lakatlan lakások száma az országban, így az összes lakáshoz viszonyított arányuk 12,5 százalékra nőtt.
jún. 8
13:30
Új befektetők vadásznak belvárosi lakásokra (vg.hu)
Mintha nem is érződne a lakásár-emelkedés a fővárosi közösségi lakáskiadási piacon, pedig a leginkább érintett területeken csak tavaly egyharmadával nőttek az ingatlanárak. A beszálló ár legalább 15 millió forint, tízmillióval többért már havi akár kétszázezret megtermelő lakás is kapható.
jún. 8
13:32
Reggeli a szomszédból, kevesebb étel a kukában (vg.hu)
Egyre fontosabb a hazai lakosság számára, hogy honnan származik az élelmiszer, és milyen környezeti terheléssel jár annak előállítása vagy hulladékká válása. Ezt bizonyítja az első Tudatos Vásárló Piaci jelentés is, amely szerint csak 2014 és 2016 között 360 milliárd forintot költöttünk környezettudatos és etikus élelmiszerre.
jún. 8
13:34
Terven felül fogytak az államkötvények (vg.hu)
A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
jún. 8
13:36
19 milliós bírságot kapott a B3 Takarék Szövetkezet (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forintra bírságolta a B3 Takarék Szövetkezetet többek között vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt, egyúttal a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a pénzintézetet.
jún. 8
13:36
Nem jó ötlet ujjat húzni Katarral, amikor a fél világ a kezében van (Portfolio)
A Katarral kapcsolatos események nem csak politikai szempontból fontosak, de a vállalati szférát sem hagyják érintetlenül. Gazdasági hatalomként nagyobb Katar, mint országként (a mérete alapján) és sok multinacionális cégben van érdekeltsége...
jún. 8
13:36
Lehet olcsóbb: fapados vonat után jön a harmadosztály (vg.hu)
Szeptembertől harmadosztályú jegyet is értékesít a Thalys nemzetközi vasúttársaság gyorsvonatainak valamennyi járatára – közölte a La Libre Belgique belga napilap csütörtökön.
jún. 8
13:39
Indokolt a pályázatok módosítása (AQUA)
Az uniós pályázati rendszer rugalmasságát bizonyítja, hogy a megjelent kiírásokat folyamatosan finomhangolja az irányító hatóság – jelezte írásbeli kérdésre adott válaszában Lázár János.
jún. 8
13:42
Paks 2: Óriási az érdeklődés - Jönnek az új közbeszerzések (Portfolio)
Hamarosan újabb közbeszerzési kiírások jelenhetnek meg a Paks 2 beruházáshoz kapcsolódóan - jelentette be a Paksi Atomerőmű új blokkjainak főtervezője, Alexandr Kazarin az AO Atomproject vezérigazgatója. A tenderek az engedélyeztetési...
jún. 8
13:51
Tordai Péter a Cresta nagyzsűrijében (Kreatív Online)
A nemzetközi reklámverseny hazai előválogatójának idén a Bold ad otthont.
jún. 8
13:51
Minőség: Így jutott el tíz év alatt a teljes foglalkoztatottságig egy borsodi falu (hirado.hu)
Mád igazi gasztrofaluvá vált, az év éttermével, a Gusteau Kulináris Élményműhellyel büszkélkedhet, míg boraival nemzetközi sikereket ér el.
jún. 8
13:54
Olcsóbb lehet jövőre a sertésbelsőség (Menedzsment Fórum)
5 százalékra csökkentenék a malacságok áfáját.
jún. 8
13:54
Itt az Európai Központi Bank döntése (Portfolio)
A várakozásokkal összhangban 0%-on tartotta irányadó kamatát az Európai Központi Bank, emellett a döntésről kiadott rövid közlemény szövegén sem változtatott semmit: 60 milliárd eurós havi összegben folytatódik év végéig az eszközvásárlási...
jún. 8
13:57
Így reagáltak a pártok a Sukoró-ügy jogerős ítéletre (hirado.hu)
A Fidesz üdvözli a Kúriának a sukorói telekcsere ügyében hozott ítéletét - közölte a nagyobbik kormánypárt. Az LMP szerint Gyurcsánynak viselnie kell a politikai következményeket. A DK pedig börtönnel fenyegeti az ügyészeket és a bírót.
jún. 8
13:57
Több milliárd megy el e-ügyintézés fejlesztésre (vg.hu)
Az e-ügyintézés fejlesztésére nyert 8,385 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a NISZ Zrt. által vezetett konzorcium.
jún. 8
13:59
Kell-e aggódnunk élelmiszerhiány miatt? (vg.hu)
Kiegyensúlyozottnak mondható az alapvető termények nemzetközi piaci helyzete: búza és kukorica bőségesen áll rendelkezésünkre, miközben az olajosmag-termesztés is újra erőre kapott - olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) előrejelzésében.
jún. 8
14:00
Lázár bejelentette: már az idén felülvizsgálják a CSOK-ot (Portfolio)
A parlament jövő héten szavazhat a 2018-as költségvetésről, a kormány még idén dönthet a CSOK felülvizsgálatáról, újabb vitás esetekre számíthatunk Brüsszellel - derült ki a 91. Kormányinfón Lázár János tájékoztatásából....
jún. 8
14:01
Már jövőre szigoríthat az MNB (vg.hu)
A helyzet javul a világgazdaságban, de az emberek ezt még kevéssé érzik, vagyis a kormányoknak még sokat kellene tenniük azért, hogy a globalizáció amúgy Magyarország számára is kedvező folyamata minden társadalmi rétegre kiterjedjen. Az OECD friss prognózisa egyszerre aggódó és reménykedő.
jún. 8
14:03
Fejér megyében már 33,5 milliárd forint Ginop-forrást ítéltek oda (hirado.hu)
Fejér megyében a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) 431 projekt 33,5 milliárd forintos támogatásáról döntöttek.
jún. 8
14:03
Négy százalékon marad a szerb alapkamat (vg.hu)
Tizenegy hónapja változatlanul négy százalékon tartja az alapkamatot a szerb jegybank (NBS) – közölte az intézmény a csütörtöki kamatdöntő ülés után.
jún. 8
14:06
Elavult számítógépet használ a magyar kkv-k harmada (ProfitLine)
A magyar kis- és középvállalatok 29 százaléka 5 évnél idősebb számítógépet használ, ami lényegesen rosszabb az uniós átlagnál, ahol 18 százalék ez az arány - mondta Vass Gábor, a Microsoft Magyarország Kft. kkv-üzletág és partnerkapcsolati igazgatója a vállalat legfrissebb kutatását ismertetve csütörtökön Budapesten.
jún. 8
14:06
Új ügyvezető a HB Reavis Magyarország élén (Portfolio)
Több mint tíz év után lemondott posztjáról Radnóty Zoltán, a HB Reavis Magyarország ügyvezetője. Helyét a cég lengyelországi részlegének igazgatósági tagja, Jan Hübner veszi át. A felsővezetői változás mellett a cég továbbra...
jún. 8
14:06
Úgy viszik a hiteleket, mint a cukrot: ezért ne a saját bankodtól kérj kölcsönt! (Pénzcentrum)
Az év első négy hónapjában jelentősen bővült a lakossági hitelpiac: több mint 30 százalékkal közel 170 milliárd forintra nőtt a lakáshitelekre kötött szerződések összege éves szinten. A legbiztonságosabb, 10 évre vagy annál hosszabb...
jún. 8
14:09
Újabb egy milliárdot szán a bérekre a Tesco (HR Portál)
A Tesco 1 milliárd forintos bérfejlesztést jelentett be Magyarországon. A vállalat összes hazai áruházában és raktárában dolgozó munkatársa többségének - az aktív kollégák 70 százalékának - fizetése nő, közölte a vállalat. 2015 júliusa óta 7,4 milliárd forintot fektetett a kereskedelmi cég a bérek emelésébe.
jún. 8
14:12
Elröppent a mesés Asztana felé az első budapesti vasmadár (fotók) (Menedzsment Fórum)
A Wizz Air-gép felemelkedését Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vigyázó szeme kísérte.
jún. 8
14:12
Így működik bankkártya nélkül az ATM (Infostart)
Egyre gyakoribb, hogy ATM-eknél csapnak le a csalók, és úgy szerzik meg banki adataikat, és pénzüket, hogy egy ideig még csak fel sem tűnik az áldozatoknak. Ezt a problémát orvosolva egy új rendszert fejlesztettek, a kártyafüggetlen automatákat.
jún. 8
14:15
Jövőre 5 százalékra csökkenhet a sertésbelsőség áfája (AQUA)
Jövőre öt százalékra csökkenhet a sertésbelsőség áfakulcsa, ha az Országgyűlés is elfogadja a parlament törvényalkotási bizottsága által csütörtökön elfogadott módosító indítványt.
jún. 8
14:18
Rendesen felkavarta az indulatokat a volt FBI-vezér vallomása (Privátbankár)
Felemásak a szakértők érzései James Comey kirúgott FBI igazgató vallomása után.
jún. 8
14:27
Még egy hét, és megnyílik az IKEA új áruháza (hirado.hu)
Június 14-én nyílik meg az IKEA harmadik magyarországi áruháza, amelyet 17 milliárd forintos beruházásból építettek meg Soroksáron - mondta Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője sajtóbejárást követően az MTI-nek csütörtökön.
jún. 8
14:30
Hozták a papírformát Draghiék – mi lesz Európával? (Privátbankár)
Ismét változatlanul hagyták az alapkamatot.
jún. 8
14:36
K&H;: nagyobb profitnövekedést várnak a kkv-k (ProfitLine)
A kis- és középvállalkozások (kkv) az előző negyedévi felméréshez hasonlóan 5,5 százalékos árbevétel-növekedésre, ugyanakkor az előző negyedévi 3,2 százaléknál nagyobb, 3,6 százalékos profitnövekedésre számítanak a következő egy évben - derül ki a K&H kkv-bizalmi index csütörtökön közzétett legfrissebb adataiból.
jún. 8
14:39
Ombudsman: előnyös a paksi atomerőmű hűtővizének hasznosítása (hirado.hu)
Az alapvető jogok biztosa a jövő nemzedékek érdekeinek szempontjából is előnyös beruházásnak nevezte a paksi atomerőmű hűtővizének fűtési célú felhasználását csütörtöki, Tolna megyei látogatásán.
jún. 8
14:42
Rengeteg az üres lakás, mégis élet-halál harc megy az ingatlanpiacon (Privátbankár)
Miközben folyamatosan arról hallani, hogy mennyire pörög az ingatlanpiac, az ingatlan.com adatai szerint viszont rengeteg az üres lakás az országban. Számuk az elmúlt öt évben 15 százalékkal 550 ezer fölé emelkedett, így az összes lakáshoz viszonyított arányuk is 12,5 százalékra nőtt.
jún. 8
14:42
Csökkent a külkereskedelmi többlet (Adózóna)
2017. áprilisban az export euróban számított értéke 1,6, az importé 0,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 98 millió euróval csökkent – jelentette a KSH.
jún. 8
14:42
Üzenetben közölték a focistával, hogy nincs helye a csapatban (HR Portál)
Antonio Conte, az Chelsea edzője üzenetben közölte Diego Costával, hogy a következő szezonban nem számít a spanyol focista munkájára, írja a 444.hu.
jún. 8
14:42
Még egymilliárdot költ a Tesco a magyar dolgozókra (Portfolio)
A Tesco újabb egymilliárd forintot költ bérfejlesztésre. A vállalat összes hazai áruházában és raktárában dolgozó aktív munkavállalók 70 százalékának fizetése nő. Május végén országos elégedetlenségi hullám söpört végig...
jún. 8
14:48
Magyarország nélkül alakul meg az európai ügyészi hivatal (Menedzsment Fórum)
Egyelőre húsz uniós tagállam érezte úgy, hogy szeretne jobban fellépni a pénzügyi csalások ellen. A magyar kormány úgy van vele, hogy fölösleges még egy ilyen hivatal.
jún. 8
14:48
Itt vannak az állami panelbontás részletei (Privátbankár)
Körvonalazódik, hogyan mentené meg a panellakókat Lázár János. Első körben Hódmezővásárhelyre jön az áldás, tesztjelleggel.
jún. 8
14:48
Itt az Európai Központi Bank döntése (Portfolio)
A várakozásokkal összhangban 0%-on tartotta irányadó kamatát az Európai Központi Bank, emellett a döntésről kiadott rövid közlemény szövegén sem változtatott semmit: 60 milliárd eurós havi összegben folytatódik év végéig az eszközvásárlási...
jún. 8
15:00
Hajlik a kormány a civiltörvény finomítására (Privátbankár)
Megkapta a kormány is a Velencei Bizottság vizsgálati eredményeit és hajlandóak megfogadni belőle néhány pontot.
jún. 8
15:00
Itt az Európai Központi Bank döntése (Portfolio)
A várakozásokkal összhangban 0%-on tartotta irányadó kamatát az Európai Központi Bank, emellett a döntésről kiadott rövid közlemény szövegén sem változtatott semmit: 60 milliárd eurós havi összegben folytatódik év végéig az eszközvásárlási...
jún. 8
15:02
Nem foglalkoznak eleget a cégek az adósságkezeléssel (Portfolio)
Nem sok erőfeszítést tesznek a cégek az ügyfelek fizetési kockázatával foglalkozó szakemberek képzésére és irányítására, pedig egy jó adósságkezelő divízió jelentősen javíthatja egy cég bevételeit - hangzott el a Portfolio Business...
jún. 8
15:03
Az újszerű technológiáktól is tartanak a biztosítók (vg.hu)
A biztosítóknak komoly feladatot jelentenek a strukturális és technológiai változások – derült ki a Centre for the Study of Financial Innovation és a PwC közös kutatásából.
jún. 8
15:05
Komoly áfacsökkentés a magyar sertéspiacon (vg.hu)
Jövőre öt százalékra csökkenhet a sertésbelsőség áfakulcsa, amennyiben az Országgyűlés is elfogadja a törvényalkotási bizottság módosító indítványát.
jún. 8
15:06
Tarlós mégis kiénekelheti a pluszpénzt a metrófelújításra (Infostart)
Lázár János: a kormány minden segítséget megad a 3-as metró felújításához.

Keresés