2017. június 30. péntek

jún. 30
10:39
A meleg miatt hamarabb kezdődött az aratási szezon (AQUA)
A május végi meleg időjárás miatt hamarabb kezdődött az aratási szezon az idén, az őszi árpa és a repce aratásával – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.
jún. 30
10:41
4 ingyenes képzés nyárra a világ legjobb egyetemeitől (HR Portál)
Nyáron is sok ingyenes kurzus vár a világ legjobb egyetemein, az elvégzésükhöz még csak ki sem mozdulnod a hűvös szobából - írja az eduline.
jún. 30
10:42
Kocsmában csaltak a műtrágyával (Menedzsment Fórum)
Egy hatfős banda egy salgótarjáni italozóban trükközött el 300 millió forint áfát.
jún. 30
10:57
Magyarázkodik a 3-as metró felújítója (Portfolio)
Bocsánatot kér és magyarázkodik a 3-as metró szerelvényeit felújító Metrowagonmash. Sovány vigasz ez azoknak, akik egy hete percekig dokkoltak egy szerelvényben, aminek nem nyílt ki az ajtaja a vésznyitóval sem. A cég azt ígéri, hogy...
jún. 30
10:57
Itt az igazság: na ezért nem keresel annyit, mint az átlag (Pénzcentrum)
Óriási felháborodást, megbotránkozást, sőt, szélsőséges esetben összeesküvés-elméleteket szül minden alkalommal a KSH átlagkeresetekről szóló jelentése. Ugyanis nagyon sokan nem keresnek annyit, mint a statisztika szerint az átlag....
jún. 30
11:00
Bocsánatot kér a budapesti utasoktól a Metrowagonmash vezére (Menedzsment Fórum)
Borisz Bogatirjev, a Metrowagonmash vezérigazgatója közleményben kért elnézést "a budapesti metró utasaitól azokért a kellemetlenségekért, amelyek a gyárunkban felújított és korszerűsített metrószerelvényekkel történtek az elmúlt hetekben".
jún. 30
11:00
Itt a bizonyíték, hogy az ember tehet a klímaváltozásról? (Privátbankár)
A sokadik érv arra, hogy az ember idézi elő a klímaváltozást.
jún. 30
11:03
2,7 százalékkal nőttek az ipari termelői árak (ProfitLine)
Májusban 2,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az előző év azonos időszakához képest, az áprilisi 4,4 százalékos növekedés után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 30
11:03
Durva csúszások jönnek az újlakásprojekteknél (Portfolio)
A fővárosi ingatlanpiac több szegmensében is újra tombol a fejlesztési boom, sorra épülnek új lakóparkok, illetve irodaházak. A fejlesztők számára azonban komoly kihívást jelent az építőipart jellemző munkaerőhiány, valamint a kivitelezési...
jún. 30
11:12
Bocsánatot kértek az oroszok a budapesti utasoktól (Privátbankár)
Levélben fordultak a fővárosiakhoz a sorozatos botrányok után.
jún. 30
11:18
Tragikomikus, ami a Bozsik-stadion körül zajlik (Menedzsment Fórum)
Pedig dübörög a stadionépítési láz, amibe 3 éve nem tud becsatlakozni a kispesti aréna.
jún. 30
11:27
Júniusban tovább lassult az eurózónás infláció (Portfolio)
Júniusban a májusi 1,4%-ról 1,3%-ra csökkent az eurózóna éves inflációs indexének értéke - derült ki az Eurostat ma közzétett előzetes adataiból. Az éves bázisú maginflációs mutató azonban emelkedni tudott, 0,9%-ról 1,1%-ra. 2016...
jún. 30
11:33
A klímaváltozásnak köszönhetjük a júniusi hőséget (ProfitLine)
Az ember által előidézett klímaváltozás hozzájárult a júniusban tapasztalt perzselő hőséghez Nyugat-Európában, ahol Portugáliában halálos erdőtüzek pusztítottak, és számos országban rekordokat döntő hőmérsékleteket jegyeztek fel - közölte egy nemzetközi kutatócsoport.
jún. 30
11:36
Ingyen kötik be a gázt, villanyt és vizet júliustól (Menedzsment Fórum)
A kedvezmény a családokra, valamint a kis- és középvállalkozásokra vonatkozik.
jún. 30
11:39
Üzemanyagok jövedéki adója júliustól (Adózóna)
Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója júliustól, mivel az ásványolaj hordónkénti átlagára a Brent napi jegyzési adatok alapján 50 dollár fölött maradt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által vizsgált időszakban.
jún. 30
12:00
Szegeden megváltozik az élet - nem lesz szükség többé készpénzre? (Privátbankár)
Megpróbálják a lehető legtöbb helyen bevezetni az érintéses fizetés lehetőségét. A jövő már itt van?
jún. 30
12:03
Erősíti a kormány a gyermekvédelmi ellátórendszert (ProfitLine)
Erősíti a kormány a gyermekvédelmi ellátórendszert jövőre, emelkedik például a nevelőszülői díj mértéke - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
jún. 30
12:09
Közelíti a százmilliárdot az MNB-alapítványok ingatlanvagyona (Portfolio)
A Pallas Athéné Alapítványok 1,3 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta, emellett 5,2 milliárd forintos értékben támogattak pályázatokat. Az alapítványi vagyon így elérte a 267,7 milliárd forintot, aminek egyre...
jún. 30
12:12
Bombaüzlet: hatalmasat szakíthattak Gerendaiék a Szigeten (Privátbankár)
Sokkal jobb éve volt tavaly a Szigetnek, mint várni lehetett - ez alapján a cég is többet ér és az eladási ár is jóval magasabb lehetett, mint előzetesen becsülték.
jún. 30
12:15
A posta kapta az étel- és italautomaták felügyeleti feladatait (Portfolio)
A kormány a Magyar Posta Zrt.-t jelölte ki az étel- és italautomaták felügyeletére, a posta a szolgáltatást július elsején indítja, az étel- és italautomaták üzemeltetőinek július 31-ig szerződést kell kötniük. A Magyar Posta pénteken...
jún. 30
12:21
Fokozottan ellenőrzik a taxisokat a nyáron (AQUA)
A közlekedési hatóság a napokban elkezdte a fokozott ellenőrzéseket, amelyekkel kiszűri a szabályszegő taxisokat Budapest turisták által leginkább látogatott helyszínein. A jogszerűtlenül, engedély nélkül nyújtott szolgáltatás szankciója a rendszám azonnali bevonása lehet, ahogy arra már a korábbi években is volt példa – közölte a Nemzeti Fejleszté
jún. 30
12:24
Újabb régiókban terjeszkedik Andy Vajna rádiója (Kreatív Online)
Székesfehérvári és mosonmagyaróvári rádió kapcsolódott be a Radio Plus hálózatába.
jún. 30
12:26
Új használt autós oldal indult (Kreatív Online)
A Spéder érdekeltségébe tartozó, EU-s programból cégeket támogató tőkealap a tulajdonos.
jún. 30
12:27
Tizenkét kormányablakba mehetsz hétfőtől NAV-os ügyeket intézni (Portfolio)
Tizenkét kormányablakban lehet adóügyeket intézni július 1-jétől, 2018 végéig összesen kilencvenegy kormányablakban nyílik adóügyi ügyfélszolgálat országszerte - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért...
jún. 30
12:30
A Posta ellenőrzi majd az étel- és italautomatákat (Menedzsment Fórum)
Július elsején indul is a felügyelet.
jún. 30
12:33
Idén 10 százalékkal több támogatás jutott a gazdáknak (ProfitLine)
A tavalyi évhez képest több mint tíz százalékkal nőtt a mezőgazdaságból élő gazdálkodóknak eljuttatott támogatások összege 2017-ben - közölte a Veszprém megyei kormánymegbízott pénteken sajtótájékoztatón, Veszprémben.
jún. 30
12:33
Bocsánatot kért a budapestiektől az orosz cég vezérigazgatója (AQUA)
Bocsánatot kért a budapesti metró utasaitól a metrószerelvények felújítását végző orosz cég vezérigazgatója, aki bízik abban, hogy a metrókocsik hamarosan visszakerülhetnek az M3-as vonalra.
jún. 30
12:39
Van még régi két- és ötezres a tárcádban?- Már csak egy hónapig fizethetsz velük (Portfolio)
Még egy hónapig, július 31-ig lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi, 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat. Augusztus 1-jétől...
jún. 30
12:42
Nem akármilyen új feladatot kapott a kormánytól a Magyar Posta (Privátbankár)
Mostantól a vállalat látja el az étel- és italautomaták felügyeletét.
jún. 30
12:42
Váratlan fordulat a virslik hústartalma ügyében (Infostart)
Nem létezik olyan laboratóriumi módszer, amellyel a mechanikusan lefejtett hús (MSM) önállóan kimutatható lenne egy húskészítményben. Hiába szigorodnak tehát a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai augusztustól, ha a virslinél és a párizsinál kötelezően előírt, minimum 51 százalékos hústartalom valódiságát nem lehet egyértelműen bizonyítani.
jún. 30
12:42
Szabadságolások – útmutató a bírság elkerüléséhez (Adózóna)
A munka- és pihenőidő szabályai közül kiemelt jelentősége van a szabadságra vonatkozó munkajogi előírásoknak, melyek megtartását a munkaügyi felügyelet minden évben szigorúan ellenőrzi is.
jún. 30
12:48
Napokon belül elkezdődik a rózsadombi SZOT-üdülő bontása (Menedzsment Fórum)
Napokon belül megkezdik az életveszélyes műszaki állapotú egykori SZOT-üdülő elbontását, illetve újraépítését. A befejezetlen torzó több mint 20 éve csúfítja a budai panorámát, ám 2019 őszére a látképhez méltó és a környéken lévő ingatlanok értékét is növelő fejlesztés valósul meg a helyén. A Waberer György érdekeltségébe tartozó Rózsadomb Panoráma
jún. 30
12:51
Miért jó a coworking? (HR Portál)
A közösségi irodák egyre népszerűbbek, egyre többen választják ezt a munkavégzési formát - írja a iroda.hu oldal.
jún. 30
12:53
OBH: nőtt a bírák száma Budapesten és Pest megyében (HR Portál)
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) pénteken kiadott közleménye szerint emelkedett a bírák, bírósági dolgozók létszáma a központi régióban - írja az MTI.
jún. 30
13:03
Bocsánatot kért a budapesti metró utasaitól a Metrovagonmas (ProfitLine)
Bocsánatot kért a budapesti metró utasaitól a metrószerelvények felújítását végző orosz cég vezérigazgatója, aki bízik abban, hogy a metrókocsik hamarosan visszakerülhetnek az M3-as vonalra.
jún. 30
13:03
Hatmilliárdból újulhat meg a Szegedre vezető út (Portfolio)
Várhatóan 2018 áprilisára fejeződhet be az 55-ős főút Mórahalom és a megyehatár közötti, 15,7 kilométeres szakaszának korszerűsítése - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Az 55-ös főút Szegedet köti...
jún. 30
13:06
25-öt ígértek, eddig 1 készült el - nagy csúszásban az uszodaprogram (Menedzsment Fórum)
Pedig pár éve még külön határozattal igyekeztek felpörgetni a projektet.
jún. 30
13:15
Ha nem ömlik az EU-pénz, rögtön felejt a magyar (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy az EU-pénzek szempontjából gyengébb 2016-os év nemcsak a magyar gazdasági növekedés ütemén hagyott nyomot, hanem az emberek emlékezetén is. Az Eurobarométer tegnap közzétett felmérése szerint ugyanis jelentően, 67%-ról...
jún. 30
13:18
Nagy leleplezés: ezért keres a nagy többség kevesebbet, mint a KSH-átlag (Infostart)
Óriási felháborodás szül minden alkalommal a KSH átlagkeresetekről szóló jelentése, mert nagyon sokan nem keresnek annyit, mint a statisztika szerint az átlag. És ez tényleg így van - kiszámolta a Pénzcentrum.
jún. 30
13:27
Távozik a Barátok közt kreatív producere (Kreatív Online)
Rozgonyi Ádám két és fél év után hagyja ott a sorozatot.
jún. 30
13:33
Egyre többen dolgoznak bíróságon (ProfitLine)
Emelkedett a bírák, bírósági dolgozók létszáma a központi régióban - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) pénteken az MTI-vel.
jún. 30
13:33
Eldőlt: nem lesz Pest-Pilis megye (Portfolio)
A képviselők egyhangúlag döntöttek, hogy nem változik meg Pest megye neve - olvasható a Pest megyei önkormányzat honlapján. A Pest megyei közgyűlés április 28-i ülésének előterjesztései között olvashattuk, hogy a Lázár János...
jún. 30
13:42
A budapesti irodák ára töredéke a londoniaknak (Menedzsment Fórum)
Hong Kong központja és a londoni West End áll a CBRE globális listájának élén: ebben a két városrészben a legmagasabbak az irodabérleti költségek a világon. Budapest belvárosában a londoni költségek alig tizedét fizetik a bérlők.
jún. 30
13:42
Drágul a cigi, rengetegen bukják telefonszámukat - így változik az életünk holnaptól (Privátbankár)
Egy csomó változást hoz július elseje.
jún. 30
13:45
Új híd épül Budapesten (Portfolio)
Új híd épül a fővárosban, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten. A híd Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi...
jún. 30
13:57
Nem enyhítenek a nyugdíjas-szövetkezetek a munkaerőhiányon (HR Portál)
Simonovits András nyugdíjszakértő szerint a nyugdíjas-szövetkezetek bevezetése önmagában nem segíti a nyugdíjasokat. Ráadásul adózás szempontjából is felvetődik majd néhány kérdés - írja a Világgazdaság.
jún. 30
14:00
Áder aláírta a plakáttörvényt (Menedzsment Fórum)
A Jobbik erre máris megfosztási eljárást kezdeményez a köztársasági elnökkel szemben.
jún. 30
14:02
Digitalizáció: Már csak pár évnyi a lemaradásunk a Nyugattól (Menedzsment Fórum)
A kelet-közép-európai régió országai szinte behozták lemaradásukat Nyugat-Európával szemben a digitálizációban, a hátrányuk már csak néhány évben mérhető – állapítja meg az Erste Csoport legfrissebb elemzésében.
jún. 30
14:03
Részsikert érhet el a Volkswagen a németországi emissziós ügyben (ProfitLine)
Az előzetes vélemények alapján a Volkswagen számára kedvező döntést hozhat egy német bíróság az egyik emissziós per kapcsán.
jún. 30
14:15
Milliárdos károkat okoztak az elmúlt napok viharai (Portfolio)
A múlt szerdai, június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke meghaladhatja az 1,8 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók...

Keresés