2017. június 28. szerda

jún. 28
12:21
Rájár a rúd a takarítócégekre (TőzsdeFórum)
Az elmúlt három évben a takarító cégek száma jelentős mélyrepülésbe kezdett.
jún. 28
12:24
Milliárdokat ad a kormány az egyik egyházi rendnek (Privátbankár)
Többek között a ciszterci nővérek gyümölcsmanufaktúrájának is adnak.
jún. 28
12:24
Kedvezmény hivatásos sportolóknak és edzőknek (Adózóna)
Duplázódott az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás hivatásos sportolók és edzők által alkalmazható éves bevételi határa – emlékeztet a NAV.
jún. 28
12:27
Tádzsikisztánban milliárdos beruházási lehetőségek várják a magyar vízügyi cégeket (AQUA)
Tádzsikisztánban több milliárd forintos beruházási lehetőségek várják a magyar vízügyi cégeket, hiszen ebben a közép-ázsiai országban van Ázsia vízenergia-készletének 54 százaléka, a tádzsikisztáni vízbázis az összes közép-európai vízigény több mint háromszorosa – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán nyil
jún. 28
12:33
Rekordszinten a gazdasági bizonytalanság (ProfitLine)
• Az átlagbér januárban 10% -kal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest • A kiskereskedelmi forgalom januárban a pontosított becslés szerint 4,8% -kal nőtt 2016 januárjához képest.
jún. 28
12:33
GKI: a mezőgazdaság húzhatja vissza a növekedést (Portfolio)
Kedvezőek az idei gazdasági kilátások, egyedül a mezőgazdasági termelés csökken várhatóan 10 százalékponttal az aszályos időszak miatt, így a GKI 3,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) bővülést vár az idén, ami akár magasabb...
jún. 28
12:33
Így szerezhetjük vissza a pénzünket, ha nem tetszik a netes vásárlás (hirado.hu)
Az internetes vásárlás esetében a kiszállítástól számított 14 napon belül minden indoklás nélkül elállhat a vásárló, és visszaküldheti a terméket, ugyanakkor vannak esetek, amikor nem ilyen egyszerű a helyzet.
jún. 28
12:36
3 gyerekkel nagyobb lakásba költöznél? Mire elég az állami támogatás? (Privátbankár)
Jelenleg több mint 27 ezer új építésű társasházi lakást építenek, illetve terveznek a fővárosban, ami 15 százalékkal haladja meg az idén márciusban mért értéket.
jún. 28
12:39
Egyetlen tollvonással kikapcsolják a nagy testvéreket? (Portfolio)
Senki sem szereti, ha egy "nagy testvér" megfigyeli, pláne nem, ha még hasznot is húznak abból, hogy személyes adatait összegyűjtik és felhasználják. Az EU-s döntéshozók ezt az igényt felismerve alkották meg az új uniós adatvédelmi...
jún. 28
12:39
Nem bír a migránsokkal Olaszország (TőzsdeFórum)
Tarthatatlannak nevezte az olaszországi partokra érkező bevándorlók számát Matteo Renzi.
jún. 28
12:42
Fogy a türelem: összeroppan Olaszország a menekültválság alatt? (Privátbankár)
Tarthatatlannak nevezte az olaszországi partokra érkező bevándorlók számát Matteo Renzi volt miniszterelnök.
jún. 28
12:45
Menny vagy pokol az OTP-nél? (Portfolio)
Kritikus szinten az OTP árfolyama, a következő napokban nagyobb mozgásra számítunk Nem nehéz belelátni a chartba egy dupla csúcsot és egy nagyobb esést Merre tovább OTP, tettük fel magunknak a kérdést, és arra jutottunk, hogy a bankpapír...
jún. 28
12:48
Nem tenne jót a magyar fuvarozóknak az uniós elképzelés (vg.hu)
Bonyolult helyzet állhat elő amennyiben hatályba lép az a „mobilitás csomag”, amelyet az Európai Bizottság májusban nyújtott be az Európa Tanácsnak.
jún. 28
12:50
Jó évük lesz a magyaroknak (vg.hu)
Gyorsabb gazdasági növekedésre számít a GKI Gazdaságkutató, mint korábban.
jún. 28
12:51
Menny vagy pokol jön az OTP-nél? (Portfolio)
Kritikus szinten az OTP árfolyama, a következő napokban nagyobb mozgásra számítunk Nem nehéz belelátni a chartba egy dupla csúcsot és egy nagyobb esést Merre tovább OTP, tettük fel magunknak a kérdést, és arra jutottunk, hogy a bankpapír...
jún. 28
12:52
Mesterházy belevetette magát az ingatlanbizniszbe (vg.hu)
Új ingatlanos céget hozott létre Mesterházy Ernő Bahia Holding Ingatlanfejlesztő Zrt. néven.
jún. 28
12:54
Nagyon kiütötte Petya a kijevi repteret (vg.hu)
A keddi hackertámadás óta még mindig nem működik a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér fő szervere, a központi kijelző táblát a járatok érkezéséről és indulásáról ezért „kézi vezérléssel” frissítik negyedóránként – közölte szerdán a 122 Ukrajina hírtelevízióban a reptér vezérigazgató-helyettese.
jún. 28
12:56
Siemens: Az ügyfelek beszélhetnek gépeikkel (vg.hu)
A Siemens is a digitalizáció útjára lépett, fejlesztései egyedi gyártást, rugalmas kiszolgálást és rövidebb gyártási, szállítási időt ígérnek – mondta a Világgazdaságnak Klaus Helmrich, a társaság igazgatósági tagja.
jún. 28
12:57
Meglépték a bitek: így reformálják át a 7 ezer milliárd fontos piacot (Portfolio)
Kiadta a brit felügyelet szerepét betöltő FCA a 7 ezer milliárd fontnyi vagyont kezelő alapkezelői piacnak az új szabályokat, amelyek a befektetők erősebb védelmét és a nagyobb piaci versenyt célozzák. A felügyelet többek között kiderítené...
jún. 28
12:58
A kukorica harmadát elviheti az aszály (vg.hu)
Egy-egy aszályos év csak a kukoricatermelést tekintve 100 milliárd forint kárt tud okozni, a helyzet megoldása érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) június 1-től visszavonásig tartós vízhiányos időszak kihirdetését kérte Pintér Sándor belügyminisztertől – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerdán az M1 televízióban.
jún. 28
13:03
Gigabüntetést kapott a Google (HR Portál)
Hatalmas büntetéssel sújtotta az EU tegnap a Google-t, mert visszaélt piaci erőfölényével. A bírság a cég idei profitjának a tizedét teszi ki, ami elég jelentős, ráadásul a Google-nak át kell alakítania keresési technológiáját is. A Google-nál nem nézik tétlenül a büntetést, kilátásba helyezték, hogy fellebbeznek a bírság ellen. - írja a Portfolio.
jún. 28
13:03
Ötvenezer családnak segített a csok (ProfitLine)
Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével, 126 milliárd forinttal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
jún. 28
13:03
Egy titkos kapcsolat képei - kiállítás Hincz Gyula aktjaiból (Portfolio)
Hincz Gyula munkásságának mindezidáig rejtett, izgalmas időszakát ismerhetjük meg a több mint 60 egyedi grafikát és olajképet bemutató Aktok - Hincz Gyula titkos múzsája című kiállításon. Hincz Gyula (1904-1986) kétszeres Kossuth-díjas...
jún. 28
13:03
Generációk közötti különbség a munkában (TőzsdeFórum)
Szinte minden munkavállaló és vezető személyesen is tapasztalja, hogy az X és Y generációs kollégák közötti különbségek nézeteltérésekhez vezetnek, de a valódi konfliktusok ettől függetlenül ritkák.
jún. 28
13:03
Budapest Bank: a kkv-k ötöde tervez beruházást a következő egy évben (hirado.hu)
A kis- és középvállalkozások (kkv) ötöde tervez beruházást a következő egy évben, a legnagyobb beruházók pedig az agrárvállalkozások és a magasabb árbevétellel rendelkező kkv-k lesznek - derült ki a Budapest Bank országosan reprezentatív kutatásából.
jún. 28
13:06
Aláírt papír már van a gödöllői uszodáról (Menedzsment Fórum)
Még nem volt kapavágás, de már a későbbi bővítésről beszélnek.
jún. 28
13:09
Az összes beszariság tök értelmetlen dolog (Kreatív Online)
Interjú Horvát Jánossal öncenzúráról, a Castróval való pingpongozásról, az Isaura előtt megtörő szocialista blokkról és a világon egyedülálló magyar médiahelyzetről.
jún. 28
13:09
Nem hiszed el, hogy a világ második leggazdagabb embere szerint mi a legnagyobb baj (Portfolio)
A legendás befektető, Warren Buffett szerint az Egyesült Államok egyik legnagyobb problémája az, hogy a leggazdagabbak hihetetlen vagyonokat halmoznak fel, miközben sokaknak alig jut valami - mondta el a PBS közszolgálati televíziós csatornája...
jún. 28
13:12
Korrupció a 4-es metrónál: Demszkyék mindent tudhattak (Privátbankár)
Legalábbis Vitézy Dávid szerint a Demszky-féle városvezetés tisztában lehetett azzal, hogy mi folyik a beruházás körül.
jún. 28
13:15
OTP-részvényeket vett és adott el az egyik vezető (Portfolio)
OTP-részvényeket vett és adott el a bank felügyelő bizottságának egyik tagja. Rudas Ágnes, az OTP felügyelő bizottságának tagja élt opciós jogával és lehívta a kedvezményes részvényvásárlási programban biztosított részvényeket...
jún. 28
13:18
Megbénult a Déli pályaudvar (Infostart)
Elektromos kábelvágás következtében a Déli pályaudvaron található szerverterem és az erről üzemeltetett informatikai rendszerek délelőtt 10 óra után leálltak - tudatta a MÁV Zrt.
jún. 28
13:21
Szép ez a magyar növekedés, de sajnos nem fenntartható (Portfolio)
A magyar gazdaság meglepően jól teljesített az első negyedévben, és bár idén és jövőre is fennmaradhat a gyors, 3,5% feletti növekedési ütem, a 2017 eleji tempó nem tűnik fenntarthatónak - véli Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője....
jún. 28
13:21
Tovább nőtt a foglalkoztatottság (hirado.hu)
Március-májusban az előző év azonos időszakához képest 79 ezer fős növekedéssel, 4.393 millió főre nőtt a foglalkoztatottak száma.
jún. 28
13:27
Tévedések, melyeket felmondásnál el kell kerülni (Adózóna)
A munkaviszony megszüntetése a munkajog egyik legfontosabb területe, így nélkülözhetetlen, hogy helyesen ismerjük és alkalmazzuk a szabályokat. S habár a jogellenes munkaviszony-megszüntetés szabályai az utóbbi években veszítettek a szigorukból, továbbra is jelentős bírságokat fizethetünk, ha nem körültekintően járunk el.
jún. 28
13:27
Legyőzhetők a multik? (TőzsdeFórum)
Rekordösszegű, 2,4 milliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság a Google amerikai internetes óriásvállalatra, mert az visszaélt keresőmotorja piaci erőfölényével, s megsértette az uniós trösztellenes szabályokat.
jún. 28
13:33
Tovább gyengülhet a forint az euróval szemben (ProfitLine)
Régóta nem látott emelkedést láthattunk az EUR/USD devizapárban a tegnapi nap folyamán.
jún. 28
13:33
Mitől félnek a legnagyobb cégvezérek? (Portfolio)
Az IT-biztonsági kockázatoktól már kevésbé tartanak a vezérigazgatók, számottevően nőtt ugyanakkor a reputációs és márkához fűződő kockázatok jelentősége - olvasható ki a KPMG 2017-es globális vezérigazgatói felméréséből....
jún. 28
13:36
Ritkán van lehetőség azonnali hatályú felmondásra (HR Portál)
A munkaviszony megszüntetése a munkajog egyik legfontosabb területe, így nélkülözhetetlen, hogy ismerjük és helyesen alkalmazzuk a szabályokat. A jogellenes munkaviszony-megszüntetés szabályai az utóbbi években veszítettek a szigorukból, ám továbbra is jelentős bírságokat fizethetünk, ha nem körültekintően járunk el - írja az adózóna.
jún. 28
13:42
Budapesten nem segít a CSOK (Menedzsment Fórum)
Az ujotthon.hu arra volt kíváncsi, hogy ezen a piacon egy 3 gyerekes család CSOK igénybevételével mennyire könnyen tud-e 60 négyzetméternél nagyobb lakásba költözni. Kiderült, hogy mindösszesen két külső kerületi projektben van erre lehetőség; a IV. és XXIII. kerületben.
jún. 28
13:45
Akár 4,2 százalékos is lehet a munkanélküliség (TőzsdeFórum)
Elemzők szerint lassuló ütemben csökkenhet tovább a munkanélküliség és nőhet a foglalkoztatás.
jún. 28
13:48
Új híd épülhet a Dunán (Infostart)
Győr támogatásáról is döntött a kormány, a tervekben egy új Duna-híd is szerepel.
jún. 28
13:51
A Market Zrt. építi a rózsadombi SZOT-üdülőt (444.hu)
20 milliárdos projekt Orbán barátjának.
jún. 28
13:54
Nagyon jók a német növekedési kilátások (vg.hu)
Javultak a német gazdaság második negyedéves növekedési kilátásai a DIW Berlin gazdasági kutatóintézet júniusi konjunktúra-barométere alapján.
jún. 28
13:56
Szijjártó: Tádzsikisztán hatalmas lehetőség a vízügyi cégeknek (vg.hu)
Tádzsikisztánban több milliárd forintos beruházási lehetőségek várják a magyar vízügyi cégeket, hiszen ebben a közép-ázsiai országban van Ázsia vízenergia-készletének 54 százaléka, a tádzsikisztáni vízbázis az összes közép-európai vízigény több mint háromszorosa – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán nyil
jún. 28
13:58
Bulgáriának megtetszett a román korrupcióellenes harc (vg.hu)
A román korrupcióellenes harc bebizonyította hatékonyságát, Bulgária pedig meg akarja honosítani annak alapelveit – hangsúlyozta szerdán Rumen Radev bolgár elnök, miután Klaus Iohannis román államfővel tárgyalt Bukarestben.
jún. 28
14:00
Új ember kezébe kerül a Barátok közt (Menedzsment Fórum)
Szerencsés Gabriella lesz a Barátok közt megbízott kreatív producere.
jún. 28
14:00
OLAF-jelentés: Vitézy szerint a Demszkyék mindent tudtak (vg.hu)
Vitézy Dávid szerint a Demszky-féle városvezetés mindent tudott arról, hogy mi folyik a budapesti 4-es metró beruházása körül. A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.
jún. 28
14:02
Hamarabb pénzhez juthatnak a Fundamenta ügyfelei (Menedzsment Fórum)
Jelentős, ügyfélbarát törvényi változások lépnek életbe a lakás-takarékpénztárak szabályozásában.
jún. 28
14:02
Lehalt a Déli pályaudvar (vg.hu)
Elektromos kábelátvágás miatt leállt a MÁV Déli pályaudvaron lévő szerverterme, az erről üzemeltetett informatikai rendszerek délelőtt 10 óra után leálltak – közölte a MÁV Zrt. szerdán. Szünetel az internetes jegyértékesítés is.
jún. 28
14:03
Megtalálták a Petya zsarolóvírus ellenszerét (ProfitLine)
A Cybereason izraeli cég egyik alkalmazottja rájött, hogy miként lehet egyszerűen blokkolni a világszerte károkat okozó Petya néven ismert zsarolóvírust - jelentette a Háárec című újság honlapja szerdán.

Keresés