2017. június 19. hétfő

jún. 19
17:47
A lapkiadás után a filmezés felé fordult a HGY Invest (vg.hu)
A média egy újabb szegmensében próbál szerencsét a HGY Invest Kft., filmek nemzetközi gyártására alapított projektvállalkozást a cég.
jún. 19
17:49
Több mint nyolcszázmillióból fejleszt a Büki Gyógyfürdő (vg.hu)
Több mint 826 millió forintot fordít fejlesztésekre a Büki Gyógyfürdő Zrt a következő egy évben – közölte az MTI-vel a társaság vezérigazgatója.
jún. 19
17:51
A vevők uralják Amerikát, ugrik a technológiai szektor (Portfolio)
Főleg az utóbbi hetekben sokat szenvedett technológiai papíroknak köszönthetően indult jól a hét a Wall Streeten, de a másik két vezető index is érezhető pluszban van. A bankoknak is jól megy, a JP Morgan és a Goldman is a legnagyobb nyertesek...
jún. 19
17:51
Nem csak idén, jövőre is nagyot nőhetnek a bérek (vg.hu)
A Századvég Gazdaságkutató előrejelzése szerint a bérek idén 12, míg jövőre 8,6 százalékkal emelkednek, ami reálértelemben is jelentős növekedést jelent.
jún. 19
17:53
Elengedhetetlen a pontosság a légitársaságoknál (vg.hu)
Az 55 százalékot is elérheti a valószínűsége annak, hogy az érkezés időpontja csúszik a menetrendben szereplőhöz képest a leggyengébb légitársaságok esetében – derül ki a FlightStats idei összeállításából.
jún. 19
17:57
Élen járnak a dánok a szélenergiában (Portfolio)
Az Európai Unióban a szélenergia a negyedik legjelentősebb energiafajta, 2016-ban az Európai Unió áramtermelésének mintegy 10 százalékát fedezte szélenergia. Tavaly Dániában volt a legmagasabb az unión belül az áram-előállításon...
jún. 19
18:03
Ömlött a pénz a befalapokba (TőzsdeFórum)
A befektetési alapok vagyona 44 milliárd forinttal, 0,7 százalékkal nőtt májusban
jún. 19
18:09
Megérzések és a kritikus gondolkodás egyensúlya a kereskedésben és az életben (ProfitLine)
Volt már olyan, hogy hallgattál a megérzésedre és inkább felülírtad a terved és előbb vagy később szálltál ki egy üzletből?
jún. 19
18:09
Orbán üzent Brüsszelnek: "sokat várhatnak még tőlünk a jövőben" (Portfolio)
Ha a visegrádi négyek (V4) nem fogtak volna össze, akkor még mindig akadálytalanul áramlanának százezrek Európa felé, tovább rontva ezzel a kontinens népeinek biztonságos életét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Varsóban...
jún. 19
18:15
Leleplezték a gazdagok piszkos trükkjét: több pénzük van, mint gondolnánk (Portfolio)
Érdekes adatokra bukkant a Guardian az HSBC korábban nyilvánosságra kerülő adataiban, valamint a Panama-iratokban: sokkal nagyobb a gazdagok és szegények közötti vagyoni különbség, mint azt sokan hiszik. A különféle, a gazdagok és szegények...
jún. 19
18:24
Új részvény a Budapesti Értéktőzsdén (Adózóna)
Június 20-án veszi fel a terméklistára a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a Waberer's International Zrt. 14 654 028 darab, egyenként 0,35 euró névértékű – 5 128 909,80 euró össznévértékű – törzsrészvényét – derül ki a tőzsde vezérigazgatójának a BÉT honlapján ma közzétett határozatából.
jún. 19
18:24
Gyermeknevelés ideje hogyan számít a nyugdíjamba? (HR Portál)
2018. szeptemberében meglesz a 40 éves szolgálati időm a nők korkedvezményes nyugdíjához, viszont a keresőtevékenységgel szerzett idő nem éri el a 32 évet az alábbiak miatt: 1987. 08. 19-én született az első gyermekem és 1989. 08. 31-én a második. Folyamatosan otthon voltam 1987. 08. 19-től 1997. 01. 31-ig. A második gyermekem súlyos légzőszervi betegségben szenvedett, így a pulmonológia…
jún. 19
18:26
Külföldi munkával megvan a 40 évem, igényelhetek-e nyugdíjt? (HR Portál)
Az lenne a kérdésem hogy ha 1963-ban születtem, és 1981 08. 01.- től folyamatosan munkaviszonyom van , 31 év Magyarországon 5 éve Németországban , hivatalos bejelentett munkaviszony , szóval a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjt igényelhetem -e és mikor? Beszámítják- e a külföldön ledolgozott éveket?
jún. 19
18:27
Még éppen időben menekültek el a profik az arany piacáról (Portfolio)
A jelek szerint előrelátók voltak a hedge fund menedzserek, hiszen a múlt heti Fed-döntés előtt még épp időben kezdték leépíteni arany-pozícióikat - írja a Bloomberg. Janet Yellen szavai aztán meg is hozták az esést a piacra, vagyis...
jún. 19
18:27
Jó napjuk volt az európai piacoknak (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A BUX is pluszban zárt.
jún. 19
18:30
Óriási változás jön az M7-esen (Infostart)
Megkezdődhet a M7-es autópálya háromsávúsításának tervezése, már meg is kötötték a szerződést.
jún. 19
18:33
Pár éven belül megtriplázódhat a világ napenergia-termelése (ProfitLine)
A világ villamosenergia-termelésének 2 százalékát adta a tavaly év végéig kiépült 306 gigawatt (GW) napenergia-kapacitás, de ez a SolarPower Europe napenergia szövetség előrejelzései szerint 2021-re megtriplázódhat, ugyanakkor továbbra is csak néhány ország fog számottevő kapacitást kiépíteni - hívta fel a figyelmet hétfőn a MANAP Iparági Egyesület
jún. 19
18:45
Paks II: készülhetnek a cégek a pályázatokra (TőzsdeFórum)
Az erőművet bővítő orosz fővállalkozó idén pályázatokat ír ki.
jún. 19
18:45
Felére csökkentené az éttermi hulladékot az IKEA (vg.hu)
Felére csökkentené élelmiszer hulladékának mennyiségét az IKEA – jelen állás szerint 2020-ra sikeresen elérhetik céljukat.
jún. 19
18:47
Holnap parkettre lépnek a Waberer’s részvényei (vg.hu)
A Waberer's International Zrt. összesen 14 654 028 darab törzsrészvényét bocsát holnap a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájára.
jún. 19
18:49
Ez az ország használja a legtöbb szélenergiát az EU-ban (vg.hu)
Az Európai Unióban a szélenergia a negyedik legjelentősebb energiafajta, 2016-ban az Európai Unió áramtermelésének mintegy 10 százalékát fedezte szélenergia. Tavaly Dániában volt a legmagasabb az unión belül az áram-előállításon belül a szélenergia aránya – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
jún. 19
18:51
Jól zárta a napot a BÉT (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 435,94 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 35 948,41 ponton zárt hétfőn.
jún. 19
18:51
Évi 8 százalék hozam életed végéig? Ezt kell most megvenned! (Portfolio)
Teszteli a piaci hangulatot Argentína annak érdekében, hogy a közeljövőben esetleg százéves állampapírt dobjon a piacra - írja a Bloomberg. A nemrég még a csőd szélén tántorgó országnak komoly hozamot kellene garantálnia, ami a jelenlegi...
jún. 19
18:51
Japán az unión kívül a magyar élelmiszerexport legfőbb célországa (AQUA)
Japán az unión kívül a magyar élelmiszerexport legfőbb célországa, ezért is lett az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) díszvendége – jelentette be a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 19
18:53
Sokan vesztek oda a kelet-ukrajnai szakadár területeken (vg.hu)
A Donyec-medencei szakadár területeken elkövetett bűncselekmények tanúi által tett vallomások szerint 134 ukrán katonát, illetve polgári személyt végeztek ki eddig az önkényesen kikiáltott „népköztársaságokban – közölte hétfőn az ukrán főügyészség.
jún. 19
18:55
Orbán: nincs szégyenkezni valója Közép-Európának (vg.hu)
Ha a visegrádi négyek (V4) nem fogtak volna össze, akkor még mindig akadálytalanul áramlanának százezrek Európa felé, tovább rontva ezzel a kontinens népeinek biztonságos életét – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.
jún. 19
18:57
Fizetés nélküli szabadság figyelembe a nők kedvezményes nyugdíjába? (HR Portál)
Szeretném igénybe venni a nők számára biztosított lehetőséget, de egy régi, fizetés nélküli szabadság miatt van problémám. Kérem, segítsen értelmezni az alábbi mondatot! A nők kedvezményes nyugdíjba vonulását magyarázó cikkeben találtam: jogosultsági időként nem vehető figyelembe ..az 1998 jan 1-jét megelőzően ....igénybevett fizetés nélküli szabadság szolgálati időnek minősülő első 30 napja. Ez…
jún. 19
18:57
A vevők uralják Amerikát, ugrik a technológiai szektor (Portfolio)
Elsősorban a technológiai szektor képviselői húzzák az amerikai részvénypiacot hétfőn, de a bankokra sem lehet panasz. Még mindig vesznek mindent, mintha muszáj lenne 2017.06.19 20:24Továbbra is jelentős pluszban vannak az indexek: a Dow...
jún. 19
18:57
Sok irigye lehet a repülőn született babának (vg.hu)
Egy Indiába tartó repülőgépen, több mint tízezer méteres magasságban jött a világra egy csecsemő, aki egész életében ingyen utazhat a Jet Airways indiai magán-légitársaság járatain.
jún. 19
18:59
A szabadkereskedelem az ukrán gazdák nagy esélye (vg.hu)
Nagy még a potenciál az ukrán gabonatermelésben, de nem feledkeztek meg az állattenyésztésről sem, és nagyszabású fejlesztési programot indítottak az ágazatban – jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjújában Olga Trofimcseva, Ukrajna agrárpolitikai és élelmezésügyi, európai integrációért felelős miniszterhelyettese.
jún. 19
19:01
Kiderült, hova exportálunk legszívesebben az unión kívül (vg.hu)
Japán az unión kívül a magyar élelmiszerexport legfőbb célországa, ezért is lett az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) díszvendége – jelentette be a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 19
19:03
44 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapok vagyona májusban (ProfitLine)
A befektetési alapok vagyona 44 milliárd forinttal, 0,7 százalékkal nőtt májusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) hétfőn az MTI-vel.
jún. 19
19:03
Mi is tehetünk a fehérebb gazdaságért (TőzsdeFórum)
A magyarok hatvan százaléka egyetért azzal, hogy az elektronikus fizetési megoldások növelésével és a készpénz visszaszorításával csökkenthető hazánkban az árnyékgazdaság.
jún. 19
19:06
A klímaváltozásról egyeztettek az uniós miniszterek (Menedzsment Fórum)
A klímaváltozás elleni nemzetközi fellépés legújabb fejleményeiről egyeztettek, valamint a határozottabb klímapolitika mellett érveltek az Európai Unió szakminiszterei luxembourgi ülésükön - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
jún. 19
19:09
Na ezért nem mindegy, mit esznek a gyerekek az iskolában (Pénzcentrum)
3 év alatt 7 százalékkal csökkent a súlyfelesleggel küzdő 6-12 éves gyermekek száma azokban az intézményekben, ahol igazán odafigyeltek arra, mit esznek a gyerekek és mennyit mozognak. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének...
jún. 19
19:09
Századvég: idén és jövőre is 3,8 százalék lehet a gazdasági növekedés (AQUA)
Az idei első negyedéves kedvező növekedési adat nyomán 2017-re és 2018-ra vonatkozóan is felfelé, 3,8 százalékra módosította a korábbi 3,6, illetve 3,4 százalékról növekedési előrejelzését a Századvég Gazdaságkutató Zrt.
jún. 19
19:15
Hamar megszületett az első egyetértés a Brexitről (Portfolio)
Sikerült megállapodásra jutni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások legfőbb prioritásairól és menetrendjéről a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti egyeztetések első napján - közölte hétfő...
jún. 19
19:18
Csúcsközelben a BUX index, megint száguldott az Apple (Privátbankár)
Csupán pár ponttal áll eddigi történelmi rekordja alatt a BUX index, négy fontos részvény közül három emelkedni tudott. Az USA-ban feléledtek a technológiai részvények, az Apple száguld, de a bankpapírokat is veszik.
jún. 19
19:33
Jól teljesített a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 435,94 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 35 948,41 ponton zárt hétfőn.
jún. 19
19:33
A V4-eknek köszönhető a maradék biztonság Európában (TőzsdeFórum)
Szydlo szerint az Európai Uniónak a visegrádi csoporthoz hasonlóan kellene fejlődnie. Orbán szerint a V4-ek összefogása nélkül még ma is százezrek áramlanának Európába.
jún. 19
19:39
Rég nem volt ilyen jó éve a világnak (Portfolio)
Folytatódik idén a világgazdaság fellendülése, 2,9%-os növekedés várható, ami 2018-ban 3,1%-ra tovább gyorsulhat, így 2010 óta a legjobb éve lehet a világnak - olvasható a Fitch Ratings friss globális kitekintésében. A hitelminősítő...
jún. 19
19:45
Milliárdos fejlesztés az Alteonál (Portfolio)
Az Alteo 1,1 milliárd forintos kutatás-fejlesztési projektbe kezd - jelentette be a társaság hétfőn a BÉT honlapján. A közlemény szerint a cég közel 500 millió forintot nyert akkumulátoros energiatároló innovatív alkalmazási modelljének...
jún. 19
19:45
Munkástanácsok: a kormány már 2010-ben szakított az alacsony bérekre épülő gazdasági modellel (hirado.hu)
A magyar kormány már 2010-ben szakított az alacsony bérekre épülő gazdasági modellel, amikor hátat fordított a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az általa diktált gazdaságpolitikának - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn Budapesten egy fórumbeszélgetésen.
jún. 19
19:51
Záráskor emelkedett a nyugat-európai piac (vg.hu)
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
jún. 19
19:53
A visegrádi csoport jó példa lehet az EU számára (vg.hu)
Az Európai Uniónak a visegrádi országcsoporthoz (V4) hasonlóan kellene fejlődnie – jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő hétfőn a varsói Király Várban.
jún. 19
19:55
Új géptípusokkal szárnyalhatnak a légitársaságok (vg.hu)
Új géptípusokat jelentett be a két legnagyobb, kereskedelmi repülőgépeket gyártó társaság, a toulouse-i Airbus és a seattle-i Boeing.
jún. 19
20:03
Új lélegeztető-géppel bővült a Heim Pál Gyermekkórház Intenzív Osztálya (ProfitLine)
A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány tavaly indított gyűjtést egy új, a meglévőknél korszerűbb lélegeztető-gép megvásárlására. Az akció eredményes volt, a napokban ünnepélyes keretek között átadták az új életmentő készüléket, melyet egyéni és céges adakozásokból és az MVM Partner Zrt. 10 millió forintos támogatásának köszönhetően sike
jún. 19
20:03
Még lazábbra engedheti a gyeplőt Japán (TőzsdeFórum)
Az IMF szerint Japánnak ragaszkodnia kell a fiskális és a monetáris gazdaságélénkítő intézkedésekhez.
jún. 19
20:21
Hazánk az elsők között vezetné be az 5G-technológiát (hirado.hu)
Megalakult az 5G-koalíció – vagyis mostantól együtt dolgozik a kormány, több telefonos cég, szakmai szervezet és egyetem azért, hogy Magyarország a világ élvonalába tartozzon az 5G technika kiépítésében. Az 5G-technológia már olyan gyors adatátvitelre képes, ami alapjaiban változtathatja meg az életünket – többek között erről is beszélt az M1 hétfő
jún. 19
20:24
A robot nem érhet hozzá az emberhez - a új munkatársunk viszont igen (Privátbankár)
Egyre kevésbé ördögtől való gondolat, hogy robot kollégákkal dolgozzunk együtt a munkahelyünkön. A gyárakban már mindennapos, és szép lassan a fehérgalléros munkaköröket is meghódítják maguknak a gépek. A világ az összetartó, erős csapatot alkotó „kobotok” felé halad, Magyarországon azonban még mindig nehezen tudnánk kezelni, ha valakit robotra cse

Keresés