2017. június 19. hétfő

jún. 19
12:12
Új vezetőt neveztek ki az Electrolux jászberényi gyárának élére (Menedzsment Fórum)
Az Electrolux Lehel Kft., a svéd Electrolux világvezető háztartási készülékgyártó cég hazai leányvállalata új igazgatót nevezett ki a jászberényi Hűtőszekrény- és Fagyasztóládagyár élére. Hevér János 2017. június 19-étől tölti be a gyár igazgatói pozícióját, és közvetlenül dr. Gönczi Sándornak, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatójának, a Csoport
jún. 19
12:18
Több mint egymillió ember készül elhagyni az országot (Privátbankár)
Egy friss felmérés szerint Orbán Viktor, az alacsony fizetések és a rossz gazdasági helyzet miatt vándorolnak külföldre a magyarok. Leginkább a fiatalok mennének az országból, de még a Fidesz-szavazók is úgy látják, hogy külföldön könnyebb lenne. Már a saját bőrükön is tapasztalják a munkaerőhiány jeleit a itthoniak.
jún. 19
12:21
Az álláshirdetések ideje lejárt (HR Portál)
Amikor a csapból is a munkaerőhiány folyik, érdekes egy olyan HR-essel beszélni, aki újszerű megközelítéssel áll a toborzáshoz. Az elsősorban Kelet-Magyarországra fókuszáló HSA Kft. munkaerő-közvetítési üzletágának vezetője, Vitos Albert állítja, velük olyan még nem történt, hogy nem tudtak megfelelő jelöltet bemutatni a megbízónak. Ráadásul külföldi munkavállalók után sem kapkodnak, hazai…
jún. 19
12:21
Mit jelent a budapesti reptér a gazdaságnak? (TőzsdeFórum)
Több mint másfél ezer milliárd forinttal járulnak hozzá a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működéséhez szorosan kötődő vállalatok a nemzetgazdasághoz.
jún. 19
12:23
Nyugdíjas munkavállalókra van szükség az egészségügyben (HR Portál)
Több mint ötezer nyugdíjaskorú orvos, ápoló kapott mentességet az elmúlt négy évben, amióta hatályban van a „munka vagy nyugdíj” szabály. Az egészségügy egyre súlyosabb munkaerőhiánya miatt nemcsak az ágazat érdekképviselői, de vezetői is szükségesnek tartanák az intézkedés felülvizsgálatát - írja a Magyar Idők.
jún. 19
12:24
Tőzsdére megy a Netpincér anyagcége (Privátbankár)
Hamarosan a frankfurti értéktőzsdén lehet majd kereskedni a papírral.
jún. 19
12:27
444-es újságíró képével illusztrálta az ideális családot Schmidt Mária Figyelője (444.hu)
Tökéletes választás. Különösen attól, hogy a gyerek anyja pedig az Indexnél dolgozik.
jún. 19
12:30
Ez itt mind megváltozik a jövedéki szabályozásban az új törvény miatt (Menedzsment Fórum)
A NAV összegyűjtötte a módosuló területeket.
jún. 19
12:30
Itt a Waberer's nagy bejelentése (Infostart)
A Waberer's International Zrt. nyilvános részvényértékesítést indít hétfőn, és kérelmezi részvényeinek bevezetését a BÉT prémium kategóriájába - közölte a fuvarozási és logisztikai társaság a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
jún. 19
12:33
Ilyen változásokat hoz az új jövedéki törvény (ProfitLine)
Számos változást hoz a jövedéki szabályozásban az új jövedéki törvény, amely július 1-jén lép hatályba - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
jún. 19
12:39
Orbánék ősszel megkaphatják a visszautasíthatatlan ajánlatot (Portfolio)
Egyre több jel mutat arra, hogy a következő fél-egy évben egy visszautasíthatatlannak mondott ajánlatot kap Magyarország és emiatt kimozdul a holtpontról az euróbevezetésünk témája. A német-francia tengely őszre várhatóan kitalálja...
jún. 19
12:39
A párizsi klímamegállapoadás nem vita tárgya (TőzsdeFórum)
Az EU tanácsa szerint a megállapodás alkalmas a kitűzött célok elérésére.
jún. 19
12:42
Hangjával buktatnák meg a román korrupcióellenes főügyészt (vg.hu)
Akár még el is bukhat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője, miután lejárató hangfelvételek szivárogtak ki ellene a kormányon lévő Szociáldemokrata Párthoz közel álló Romania TV hírtelevízió által.
jún. 19
12:44
Százmillió euróból támasztanák fel a miskolci kohászatot (vg.hu)
Nem épült meg Miskolcon a szír-szlovák befektetővel és Eximbank-hitellel tervezett miniacélmű, az invesztorok egy része azonban nem adta fel. Most nemesacélművet terveznek.
jún. 19
12:45
Globális felmelegedés: Májusban is folytatódott az aggasztó trend (Portfolio)
Az idei volt a második legmelegebb május 1880 óta, amelynél mindössze 2016-ban volt nagyobb a májusi globális átlaghőmérséklet - jelentette a NASA a napokban. Ezzel elmondható, hogy folytatódott az, a legalább 1985 augusztusa óta tartó...
jún. 19
12:45
Szijjártó lehidalt, Orbán elsárgult: Donald Trump személyesen imádkozik Tvrtkóért és az ATV-ért (444.hu)
Az amerikai elnök sajátkezűleg írt erről a magyar tévésnek. De mit tudhat Trump, hogy imákra van szükség?
jún. 19
12:46
Amerika kevés, hogy újratárgyalják a klímaegyezményt (vg.hu)
A párizsi klímamegállapodás alkalmas a kitűzött célok elérésére, azt nem lehet újratárgyalni – jelentették ki az uniós tagállamok külügyminiszterei hétfőn.
jún. 19
12:48
Ebben lehet Magyarország jövője? (Privátbankár)
Hamarosan itt az 5G technológia.
jún. 19
12:48
Jobban járnak a családok jövőre, mint azt gondolni lehetett (vg.hu)
Kétszeresére nő a családtámogatások összege Magyarországon 2018-ra 2010-ről – közölte a család-, ifjúság- és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár a Családszervezetek IV. konferenciáján, hétfőn Budapesten.
jún. 19
12:50
Terrortámadásként kezelik a londoni gázolást (vg.hu)
A Scotland Yard terrorcselekményként kezeli az észak-londoni muszlim közösség elleni hétfő hajnali támadást – jelentette be hétfő délelőtt a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese.
jún. 19
12:52
Ha lehet, naptejjel induljon el holnap otthonról (vg.hu)
Kedden extrém UV-B sugárzás várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hétfőn az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében.
jún. 19
12:54
Néhány jó tanács, hogy pihentető legyen a szabadság (HR Portál)
Itt a nyár, egy végre pihentetőbb időszak. Vagy mégsem? Hiszen mind tudjuk: lehetetlen teljesen elszakadni a munkahelyi teendőktől. A segítségkérés, előredolgozás általában csak ideiglenes megoldást jelent. Sőt, a fontos hívásokat kénytelenek vagyunk a szabadságunk ideje alatt is fogadni. Mégis, hogyan teremtsünk egyensúlyt a munkánk és a jól megérdemelt pihenés között? Néhány segítő tipp Andrea…
jún. 19
12:56
300 munkatársat küld el a Time magazint is kiadó sajtóbirodalom (HR Portál)
Az év végéig 300 dolgozót bocsát el a Time és a People magazint is kiadó amerikai vállalat - írta az MTI.
jún. 19
12:57
Több tízmilliárdos EU-pénzből újul meg a vidéki távfűtés (Portfolio)
Két, nyitott, uniós pályázati lehetőség segíti a vidéki városok távfűtési rendszerének korszerűsítését összesen 45 milliárdos keretösszeggel. Mind a két felhívásra már benyújthatóak a kérelmek, így ennek apropóján megnéztük...
jún. 19
13:00
Londoni gázolás: terrortámadásnak minősítették a történteket (Privátbankár)
A Scotland Yard már támadásként kezeli a történteket.
jún. 19
13:03
Az elkövetkezendő két évtizedben visszafordíthatatlan éghajlatváltozások jöhetnek (ProfitLine)
Visszafordíthatatlan éghajlatváltozások lehetnek 20 év alatt egy felmérés szerint, az egyetlen megoldás a párizsi klímaegyezmény betartása lenne, amelyből azonban az Egyesült Államok nemrég kilépett - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.
jún. 19
13:03
Globális felmelegedés: májusban is folytatódott az aggasztó trend (Portfolio)
Az idei volt a második legmelegebb május 1880 óta, amelynél mindössze 2016-ban volt nagyobb a májusi globális átlaghőmérséklet - jelentette a NASA a napokban. Ezzel elmondható, hogy folytatódott az, a legalább 1985 augusztusa óta tartó...
jún. 19
13:03
Az 5G lehet országunk nagy lehetősége (TőzsdeFórum)
Parragh László szerint az 5G technológia kitörési pont lehet Magyarország számára.
jún. 19
13:05
Készpénzmentesítés: van, amiben messze kilógunk a sorból (Portfolio)
A magyarok hatvan százaléka egyetért azzal, hogy az elektronikus fizetési megoldások növelésével és a készpénz visszaszorításával csökkenthető hazánkban az árnyékgazdaság - derült ki a Mastercard legfrissebb kutatásából, amely...
jún. 19
13:06
Mit tehetünk, ha egy hibás termék cseréje nagyon elhúzódik? (Menedzsment Fórum)
Amennyiben meghibásodik egy termék, a szavatossági, jótállási igények rendezése során gyakran azt tapasztaljuk, hogy hetekig-hónapokig eltart a termék javítása, cseréje. Sőt pár napon belüli újabb meghibásodás esetén a legtöbb esetben ismét csak javításra számíthatunk, esély sincs a termék cseréjére, vagy a vételár visszatérítésére.
jún. 19
13:06
Elképesztő veszteségek és 79 halott – ez maradt a londoni tűzvész után (Privátbankár)
Az egyik leghíresebb londoni toronyház múlt szerdán lángolt fel.
jún. 19
13:09
Pénzbeli ellátások: júliustól csak elektronikusan igényelhetik a foglalkoztatók (Adózóna)
Korábbi tervek szerint a kifizetőhellyel nem rendelkező foglalkoztatók már idén január 1-jétől csak elektronikus úton igényelhettek volna pénzbeli ellátásokat, ez a határidő kitolódott 2017. második felére, azaz 2017. július 1-jére. Alábbi cikkünkben a kifizetőhellyel nem rendelkező foglalkoztatók elektronikus ügyintézéséhez szükséges tennivalókat ismertetjük, kitérve arra, hogy a nyomtatványokat…
jún. 19
13:24
Megkezdődtek a Brexit-tárgyalások (Menedzsment Fórum)
Elsőre az állampolgári jogoknak, a pénzügyi kötelezettségeknek és az ír-északír határnak futnak neki.
jún. 19
13:27
Kína is felkapaszkodhat az MSCI kosárba (TőzsdeFórum)
Hátrányosan érintheti a régi indextagokat, így magyar részről a OTP, Mol, Richter hármast is az MSCI holnapi döntése.
jún. 19
13:30
Nem tudott leszállni a gép, mert a reptéren már senki sem dolgozott (Privátbankár)
A horvát belföldi gépnek így Olaszországban kellett leszállnia.
jún. 19
13:33
A Waberer's nyilvánosan értékesíti részvényeit (ProfitLine)
A Waberer's International Zrt. nyilvános részvényértékesítést indít hétfőn, és kérelmezi részvényeinek bevezetését a BÉT prémium kategóriájába - közölte a fuvarozási és logisztikai társaság a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
jún. 19
13:36
Mindenképpen át akarják nyomni a lex csicskát (Privátbankár)
Csak nem sikerül megúszni az idei ülésszakot plakáttörvény nélkül.
jún. 19
13:39
IT-cégek indítanak képzéseket 21 magyar egyetemen ősztől (Portfolio)
A kormány piaci szereplők bevonásával versenyképesebbé teszi az informatikai képzést Magyarországon - jelentette be Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára...
jún. 19
13:39
Termeli a bevételt az adóhatósági traffipax (AQUA)
Érdemes volt beüzemelni az adótraffi­paxot – a kezdeti időszak tapasztalatai alapján így vélekednek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV). A hatóság az év eleje óta saját honlapján közzéteszi azokat a helyszíneket, ahol a szervezet munkatársai ellenőrzéseket tartanak, a tájékoztatásban az akciók időpontját is rendszerint előre megjelölik.
jún. 19
13:42
Nagyon felpörgött a horvát fegyverexport tavaly (Menedzsment Fórum)
60 százalékos volt a növekedés 2015-höz képest.
jún. 19
13:44
Szerda = olcsóbb benzin (Menedzsment Fórum)
Újabb 3 forintos árcsökkenés jön.
jún. 19
13:45
Több döntést is hoznak Matolcsyék holnap (Portfolio)
Végre egy monetáris tanácsülés, aminek van valami kis tétje - sóhajthatnak fel a magyar tőkepiaci unalomba elmerülő piaci elemzők. Na nem mintha óriási változásokra számítna bárki is a hazai monetáris politikában: egyszerűen arról...
jún. 19
13:45
Elkezdődtek a Brexit-tárgyalások (TőzsdeFórum)
Brüsszelben megkezdődtek hétfőn a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti tárgyalások az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból.
jún. 19
13:47
Mutasd Magad! - Zsemberi-Szígyártó Miklós (Portfolio)
Zsemberi-Szígyártó Miklós Lewis Carroll Alice Csodaországban című művéhez készült illusztráció sorozatával a Mutasd Magad! pályázat első három legjobbja közé került. Mikós jelenleg a METU tervezőgrafika mesterszakos hallgatója...
jún. 19
13:48
Jó hírt kapnak az autósok (Infostart)
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
jún. 19
13:48
Nagy cég érkezik a magyar tőzsdére - négyezer kamion vontatja be (Privátbankár)
Újabb nagyvállalat lép a Budapesti Értéktőzsde piacára. Két éve ugyan már jött volna, akkor ez elmaradt, de most sor kerül a kibocsátásra. A Waberer’s olyan cég, amely nem csak a hazai, hanem a nemzetközi piacon is üzemel, hasonlóan a tőzsde legnagyobb cégeihez, az OTP-hez, a Molhoz és a Richterhez.
jún. 19
13:48
Csak a szlovén építőipar előzte meg a magyart áprilisban (vg.hu)
Nőtt az építőipari termelés az euróövezetben, az Európai Unióban pedig stagnált áprilisban az előző hónaphoz viszonyítva – közölte hétfőn az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
jún. 19
13:50
Elkezdődtek a Brexit-tárgyalások (vg.hu)
Brüsszelben megkezdődtek hétfőn a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti tárgyalások az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból.
jún. 19
13:52
Rosszul járt, aki a Croatia Airlines gépén utazott (vg.hu)
Rómába irányították át a Croatia Arlines horvát légitársaság Zágráb-Dubrovnik járatát pénteken éjjel, mert a tengerparti üdülővárosban az erős szél miatt nem tudott leszállni a repülőgép, éjfél után pedig már nem működött egyetlen más repülőtér sem Horvátországban.
jún. 19
13:54
Új koalíció alakult (Infostart)
Aláírták a magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát hétfőn Budapesten: a 46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogása az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését, valamint sikeres és gyors magyarországi bevezetését tűzte ki célul.

Keresés