2017. június 13. kedd

jún. 13
17:00
A családok járnak jól az adócsökkentéssel (TőzsdeFórum)
Varga szerint az adócsökkentések hatására 260 milliárd forint marad a családoknál.
jún. 13
17:03
Kevesebb fát kell kivágni a Fővárosi Közgyűlés szerint (hirado.hu)
A tervek szerint a római-parti védvonalszakaszon néhol akár a terepszinttől számítva a mintegy négyméteres magasságot is elérheti majd a duna-parti nyomvonalon kialakítandó mobil árvízvédelmi fal.
jún. 13
17:03
Önvezető gépkocsik vagy az autózás szabadsága? (AQUA)
Ha elterjednek az önvezető járművek, az nemcsak azt jelenti, hogy egy extrával többért kell fizetni, de alighanem mindenestől lemondhatunk a saját vagy családi használatú autókról. Ez lehet, hogy nehezebb, mint kifejleszteni a tökéletesen biztos autonóm gépkocsit.
jún. 13
17:06
Luxemburg a leggazdagabb ország az Európai Unióban (ProfitLine)
Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben.
jún. 13
17:06
Önvezető autózáson dolgozik az Apple (Portfolio)
Amióta felröppentek a hírek, hogy önvezető autózásban gondolkozik az Apple, most először beszélt Tim Cook a technológiai óriás autóipari terveiről. A Bloombergnek adott interjúja során megerősítette, hogy egy önvezető rendszeren dolgoznak...
jún. 13
17:12
Fellép az EU a nők védelmében (Privátbankár)
Bár még nem ratifikálta mindenki, a teljes Európai Unió aláírta az isztambuli egyezményt.
jún. 13
17:18
Digitális iparvállalat lesz a GE Magyarország (Privátbankár)
A vállalat a héten tárgyalásokat kezdett fényforrás üzletágának teljes eladásáról, a tranzakció a cég magyarországi üzemeinek nagy részét és dolgozóinak mintegy felét érinti.
jún. 13
17:21
Saját digitális technológiáival javítja hatékonyságát a GE (hirado.hu)
Jelentős költségmegtakarítást hoztak a prediktív rendszerek a legnagyobb magyar exportőrnél.
jún. 13
17:24
Átalakul a GE Magyarország (TőzsdeFórum)
Digitális iparvállalattá alakul át a GE, és ennek részeként eladja az izzó üzletágat.
jún. 13
17:30
Forintgyengülésre számítanak az OTP-alapok, sok egzotikus befektetést vettek (Privátbankár)
Nigériai, egyiptomi, kenyai bankok, görög részvények, kakaó és ezüstbányák, volatilitás-index – rengeteg egzotikusabb befektetés is megtalálható az OTP aktívan kezelt alapjaiban. Ezek közül sok jól teljesített, a nyereség jelentős részét azonban elvitte a forint erősödése. Az alapok ugyanis általában a forint gyengülésére játszanak, így fedezetlenü
jún. 13
17:30
Programsorozatot szervez a 10 éves Kitchen Budapest (Kreatív Online)
Június 22-én a Ráday utcai központban, 23-án az Akváriumban lesznek megtalálhatók.
jún. 13
17:30
Új NAV-nyomtatvány jön a pénzmosási bejelentésekhez (Adózóna)
Változik a nyomtatvány, amelyen a pénzmosás és a terrorizmus megelőzését szolgáló bejelentéseket kell megtenniük a gazdálkodóknak.
jún. 13
17:30
Háromezer megyei uniós projekt startol el a következő hetekben (Portfolio)
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) több mint háromezer nyertes projektjének megvalósítása kezdődhet el a közeljövőben - mondta Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) regionális fejlesztési programokért...
jún. 13
17:32
Nyárváró aktivitást hirdetett az O'Neill (Kreatív Online)
A márka célja a fiatalítás volt.
jún. 13
17:33
A Nyugat kirabolja a migráció küldő országait (hirado.hu)
Egy tanulmány lerántja a leplet arról, hogy a multinacionális vállalatok, az adóparadicsomok és a korrupt politikusok milyen mechanizmussal tartanak elképzelhetetlen szegénységben százmilliókat.
jún. 13
17:36
Szombaton indul a MÁV-Start nyári menetrendje (ProfitLine)
Szombaton indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje, amely egészen augusztus 27-ig érvényben marad. Idén a fejlesztések a menetrendszerűség, valamint a kerékpárszállítás mennyiségének, minőségének javítását szolgálják - mondta Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 13
17:39
Erdogan: A Dohával szemben alkalmazott módszerek elfogadhatatlanok (vg.hu)
Katar elszigetelése embertelen, súlyos hiba és ellentmond a muzulmán értékeknek – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden Ankarában a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén. Erdogan a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-ai népszavazás után, május 21-én lett ismét az AKP elnöke.
jún. 13
17:41
Fékeződött a spanyol pénzromlás (vg.hu)
Spanyolországban lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme májusban a spanyol statisztikai hivatal kedden közzétett adatai szerint.
jún. 13
17:42
Váratlan fordulat: egyszerű trükkel megmenthető a mobilszám (Infostart)
Még mintegy másfél millió olyan SIM-kártya van, amelyek tulajdonosai nem egyeztették adataikat - értesült az InfoRádió.
jún. 13
17:43
Börtönbe küldenék a volt IMF-vezért (vg.hu)
Mintegy kétszázezer befektetőt megkárosító csalás miatt öt év börtönt kér a spanyol korrupcióllenes ügyészség Rodrigo Ratóra, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezetőjére – áll a kedden benyújtott dokumentumban.
jún. 13
17:45
Orvosi Kamara: A pénzhiányt már nem lehet a gazdasági helyzetre fogni (vg.hu)
Az egészségügy helyzetéről szóló nyilatkozatot készített a Magyar Orvosi Kamara, ebben arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar lakosság egészségi állapota évtizedek óta kritikus helyzetben van, egyúttal intézkedéseket sürget.
jún. 13
17:48
Mikor pukkan ki a buborék az amerikai piacon? (TőzsdeFórum)
Rekordszámú befektető tartja túlértékeltnek a részvényeket.
jún. 13
18:06
MNB: a magyar háztartások vagyonosabbak szlovák és lengyel társaiknál (ProfitLine)
A statisztikák szerint a magyar háztartások GDP-arányos pénzügyi megtakarításai jelentősen növekedtek a 2008-as gazdasági válság óta és nemzetközi összehasonlításban is magasnak mondhatók. A magyar háztartások bruttó vagyona 2015 végén 90 ezer milliárd forint volt, ami átlagosan személyenként 9, háztartásonként 22 millió forintnak felel meg, amelyn
jún. 13
18:06
Hoppá! Szokatlan módszerrel csábítják a dolgozókat a Mekibe (Pénzcentrum)
Keddtől már a SnapChaten is tudunk munkára jelentkezni a McDonald's-nál. A nyarak mindig a legforgalmasabb időszakok közé tartoznak a gyorséttermekben, a fiatalok pedig egyre csökkenő számban jelentkeznek az ilyen típusú munkákra...
jún. 13
18:12
Meghúzták a forintot, most a legolcsóbb az euró a nyaraláshoz (Portfolio)
Új bő féléves csúcsra, 306,1-ig erősödött ma kora este a forint az euróval szemben a kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, ami a régióból most inkább csak a magyar fizetőeszközt segítette. Közben az euró a dollárral szemben...
jún. 13
18:12
2023-ban ismét magyar város lehet Európa Kulturális Fővárosa (TőzsdeFórum)
Elfogadták az Európa Kulturális Fővárosa címet birtokló országok listáját 2033-ig.
jún. 13
18:30
Költségvetési forrás biztosítása nemzeti rendezvényekre (ProfitLine)
Nemzeti rendezvények megvalósításához szükséges forrás biztosításáról, illetve átcsoportosításáról döntött a kormány a 2017. évi költségvetés terhére, az erről szóló határozatok a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelentek meg.
jún. 13
18:30
Új csúcson végzett a BUX (TőzsdeFórum)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden. A BUX emelkedéssel, új történelmi csúcson zárt.
jún. 13
18:33
Százmilliókat kereshetnek a focisták a kormány új terve szerint (444.hu)
A sportolók az eddigi 10 helyett havi 21 milliós fizetésig (!) ekhózhatnak.
jún. 13
18:42
200 milliós fejlesztést hajt vége soproni erőművében az Alteo (Portfolio)
A korszerűsítés, valamint a hatékonyság és az ellátásbiztonság növelése a célja annak az új, 200 millió forintos fejlesztésnek, melyet az ALTEO végez a soproni erőművében. A beruházás keretében új, 10 MW teljesítményű gőzkazán...
jún. 13
18:45
Érdemes beszállni, ha túl mélyre csúszik az FHB-árfolyam (vg.hu)
Kereskedési ötletet meríthetünk a csalódást keltő ajánlati ár után lesüllyedt FHB-árfolyamból – mondta a Világgazdaságnak Sándor Dávid, a KBC vezető elemzője. A kvázi kockázatmentes hozam 8 százalék is lehet évesítve.
jún. 13
18:47
Nagy lépést tett a megállapodás felé May (vg.hu)
Az együttműködési megállapodásról egyeztetett kedden Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Arlene Foster, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetője.
jún. 13
18:48
Berobbant a balatoni ingatlanpiac (TőzsdeFórum)
Rendkívüli mértékben megélénkült a balatoni ingatlanpiac a tavalyi év tavaszától. Fokozatosan gyarapodott a vásárlók száma, majd tavaly ősszel, illetve az idei év elején robbanás következett be.
jún. 13
18:49
Pentagon: A tálibok erősödőben vannak Afganisztánban (vg.hu)
James Mattis amerikai védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok „nem áll győzelemre Afganisztánban”.
jún. 13
19:06
ZEW: az euróövezetben javultak, Németországban enyhén romlottak a konjunkturális kilátások júniusban (ProfitLine)
Júniusban az euróövezetben javult, Németországban viszont némileg romlott a gazdasági szereplők konjunkturális várakozása a mannheimi ZEW gazdasági kutató intézet felmérése szerint.
jún. 13
19:06
Ez már túl sok: rengetegem tartják túlértékeltnek az amerikai tőzsdéket (Portfolio)
Rekordszámú befektető tartja túlértékeltnek az amerikai részvénypiacokat. Háromnegyedük gondolja úgy, hogy az internethez kötődő vállalatok drágák, már buborék alakult ki - ez derült ki a Bank of America-Merrill Lynch (BAML) bankcsoport...
jún. 13
19:18
A lengyelek már készülnek a harcra az EB-vel (TőzsdeFórum)
Varsó nem ért egyet az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásával. Sobotka cseh kormányfő szerint Prága továbbra sem vesz részt a migránsok elosztásában.
jún. 13
19:24
Fitch: jelentősen csökkent a nyomás a feltörekvő térség bankrendszerein (Portfolio)
Jelentősen enyhült a globális feltörekvő térség bankrendszereire nehezedő nyomás a működési környezet fokozatos javulásával - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében. A nemzetközi...
jún. 13
19:30
Hatalmas célár érkezett az OTP-re, új BUX-rekord, megint minden felfelé megy (Privátbankár)
A pénteki technológiai mini-krach és a hétfői rosszkedv már a múlté, ma megint felfelé mentek a részvényárak. A BUX új történelmi rekordot döntött, amit főleg az OTP-nek köszönhetünk. A részvényre 12 000 forintos célár érkezett, ez is rekordgyanús, ráadásul a részvény soha nem volt még 11 ezer felett. A forint bivalyerős.
jún. 13
19:30
A Verizon a Yahooval törne a Google babérjaira (TőzsdeFórum)
Közel egy éve tartó folyamat ért véget kedden azzal, hogy az amerikai Verizon konszern bejelentette: lezárta a Yahoo amerikai tartalomszolgáltató felvásárlását.
jún. 13
19:36
Őszre készül el Veszprém megye klímavédelmi stratégiája (ProfitLine)
Várhatóan őszre készül el Veszprém megye klímavédelmi stratégiája, amelynek célja a káros gázkibocsátás mérséklésén túl a szemléletformálás, valamint a klímaváltozás hatásaira adott megfelelő válaszreakciók előkészítése - hangsúlyozta a klímastratégiát készítő cég műszaki igazgatója kedden Veszprémben konferencián.
jún. 13
19:48
Az OPEC-tagállamok tartották szavukat (TőzsdeFórum)
Az OPEC-tagállamok teljesítették termeléscsökkentési vállalásukat májusban.
jún. 13
19:51
Versenypályán és terepen is bizonyított a céges flották sztárja (vg.hu)
Ha eddig nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy az Octavia már kilépett a szürke cégautó szerepköréből, akkor bizonyítékként itt vannak az RS és Scout kivitelek.
jún. 13
19:53
Szövetséget kötött a kórház és a kutatóközpont (vg.hu)
Stratégiai szintű együttműködés veszi kezdetét a BAZ Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház, valamint a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. között, elsősorban infó-kommunikációs eszközzel támogatott diagnosztikus terápiás-, távfelügyeleti eljárások, az ellátó intézményben felmerülő kutatás-fejlesztési elgondolások, és mérnök-informatikai f
jún. 13
19:54
Lassan feláll a brit törvényhozás (TőzsdeFórum)
Egyeztetett Tehersa May a DUP vezetőjével, körvonalazódik a megállapodás, összeült az új alsóház.
jún. 13
19:55
Sperrdifivel tud többet a Focus RS (vg.hu)
Hátul továbbra sincs differenciálmű, de már kérhető részlegesen önzáró szerkezet az első tengelyre.
jún. 13
19:57
Europol: 153 embert kapcsoltak le a repülőtereken (vg.hu)
153 embert tartóztattak le egy összehangolt nemzetközi repülőtéri ellenőrzéssorozat során. A gyanúsítottak lopott vagy hamisított bankkártyával vásároltak repülőjegyet – közölte az Europol.
jún. 13
20:03
Többszörösére nőhet Indianával a kétirányú kereskedelmi forgalom (hirado.hu)
Több közös pont van Indiana állam és Magyarország között - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára Budapesten.
jún. 13
20:06
100 milliónál is többet kaszált az egykori rapsztár (Menedzsment Fórum)
Most látott napvilágot a legjobban kereső hírességek listája, ami jelentősen megváltozott a tavalyi rangsorhoz képest. Az éllovas ezúttal az egykori rapsztár Sean Combs lett, akit a többség Puff Daddy vagy P. Diddy néven ismer leginkább.
jún. 13
20:06
Lepsényi István: a kormány kiemelt ágazatként kezeli a logisztikát (ProfitLine)
A kormány kiemelt ágazatként kezeli a logisztikát, amely jelentős növekedési potenciállal, a versenyképességhez hozzájáruló előnyökkel rendelkezik - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a HG Media csoport Fókuszban rendezvénysorozatának logisztikával foglalk

Keresés