2017. június 13. kedd

jún. 13
8:36
Duális képzéssel segíti a fiatalok munkához jutását a Nestlé (ProfitLine)
Két éven belül megháromszorozná a duális szakképzési programjában részt vevő magyar fiatalok létszámát a Nestlé. A regionális és a magyar élelmiszeripar meghatározó vállalata így már nem csak a tehetséges diákoknak kínál a külföldi ajánlatokkal összevetve is versenyképes lehetőséget, hanem segítséget nyújt a hátrányos helyzetű fiatalok foglalkoztat
jún. 13
8:42
Részben kivonul egyik cégéből a Netrisk tulajdonosa (Portfolio)
Részben kivonul az Enterprise Investors (EI) a Kofolából, a régió egyik legnagyobb üdítőital-gyártójából - közölte a cég. Az EI részesedését a Kofola alapítói és maga a társaság szerezte meg. Az Enterprise Investors (EI) által...
jún. 13
8:48
Semmiféle népszavazás nem lehet Paksról (Menedzsment Fórum)
Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint a Paks 2 nemzetközi szerződés, azok pedig nem engednek meg ilyesmit.
jún. 13
8:50
718 millió forintnyi bírságot szabott ki tavaly a Nébih (Menedzsment Fórum)
Továbbá 58 ezer ellenőrzés és csaknem 2 millió vizsgálat 2016 mérlege.
jún. 13
8:51
Alig pár fuvarozó van a börzén (vg.hu)
A börzéken nem lesz sok konkurense a közeljövőben tőzsdére lépő Waberer’snek, a szektort azonban összességében szeretik az elemzők.
jún. 13
8:52
Felújíthatják a Blaha Lujza teret és környékét (Menedzsment Fórum)
A rekonstrukció 1,8 milliárd forintba kerülne, a jövő év végén kezdődne, és 2019 végére fejeződne be. A javaslatot ma tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés.
jún. 13
8:53
Panama hátat fordított Tajvannak (vg.hu)
A panamai kormány hétfőn bejelentette, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, ugyanakkor nagyköveti szintű diplomáciai viszonyt létesít Kínával.
jún. 13
8:54
A forint köszöni szépen, elment nyaralni (Portfolio)
Rendkívül nyugodtak a befektetők a világ pénzpiacain, a devizaárfolyamok is nagyon szűk tartományban mozognak. Túl sok izgalom ma sem várható, a befektetők a későbbi kamatdöntésekre várnak.A forint köszöni szépen, elment nyaralni 2017.06.13...
jún. 13
8:55
Kétmilliárdot szánnak a Blaha Lujza tér felújítására (vg.hu)
A budapesti Blaha Lujza tér felújításáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a tervek szerint a 1,8 milliárd forintból rekonstruálnák a közterületet.
jún. 13
8:57
Felrobbant a tóparti ingatlanpiac (vg.hu)
Folyamatosan élénkül a hazánk két legnagyobb tava melletti ingatlanpiac, a tavalyi év tavaszától fokozatosan gyarapodott a vásárlók száma – véli a Balla Ingatlaniroda.
jún. 13
8:59
Pozitívan kezdhet az európai piac (vg.hu)
Indexemelkedésre lehet számítani kedden nyitáskor a főbb európai értékpapírpiacokon.
jún. 13
9:00
Túl sokan halnak meg a mezőgazdaságban: jön a munkavédelmi kampány (HR Portál)
A mezőgazdasági munkavégzés biztonságára figyelő kétéves, országos munkavédelmi kampányt indít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) és a Szent István Egyetemmel együttműködve - jelentette be Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
jún. 13
9:02
Munkaerőhiányos időkben emocionálisan lehet megérinteni az embereket (HR Portál)
Ha energia, akkor spéci italok, pörgés, koffein- és adrenalin - mindez óriási dózisban. Vagy mégsem? Hogyan lehetünk dinamikusabbak, és főleg: miképpen juthat friss energiához, motivált munkatársakhoz egy hagyományos iparágban működő nagyvállalat? Az SAP Success Factors HR Challenge tavalyi versenyét a Grundfos nyerte; mostani nyeremény-tréningjük jóvoltából felsővezetőik immár tudják a…
jún. 13
9:06
Állami céget és közösségi bankot bírságolt az MNB (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-re 5,3 millió forintos, a MagNet Bankra pedig 6,5 millió forint bírságot szabott ki a társaságoknál folytatott ellenőrzések során feltárt mulasztások, jogszabálysértések miatt – közölte honlapján a jegybank.
jún. 13
9:06
Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexemelkedésre lehet számítani kedden nyitáskor a főbb európai értékpapírpiacokon.
jún. 13
9:06
Alakul az újabb magyar sikersztori? - Ganz-fejlesztés hódíthatja meg Indiát (Portfolio)
Indiai terjeszkedésre készül a Roszatom orosz állami nukleáris energetikai vállalat, azonban ezúttal nem újabb atomerőmű építéséről van szó, hanem a társaság a szél- és vízenergia projektekben való részvételt tervez. Az indiai...
jún. 13
9:09
Áprilisban felgyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése (hirado.hu)
Az első négy hónapban minimális volt az átlagnövekedés.
jún. 13
9:12
Ezért jobb csirkéből a rántott hús (Privátbankár)
2017 áprilisában a mezőgazdasági termelői árak 4,1%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. A növényi termékek ára ugyan 1,2 százalékot csökkent, ám az állati termékek jelentősen, 14,5 százalékot drágultak. A baromfiárak és a sertéshús termelői árak között egyre nő a szakadék.
jún. 13
9:12
Merkelnek nem kell izgulnia a választások miatt (Portfolio)
A legfrissebb közvélemény-kutatások is Angela Merkel pártjának magabiztos győzelmét ígéri az őszi általános választásokon. A CDU/CSU fölényesen vezet az SDP előtt, nagyobb izgalmakat az ígér, hogy miként szerepelnek majd azok a pártok...
jún. 13
9:15
735 millió ment el az állami kukacég számlázási rendszerére, de az még mindig nem működik (444.hu)
Garancsi üzlettársai kapták a megbízást, de a rendszer egyelőre csak arra képes, hogy fenyegető leveleket küldjön a családoknak, akik nem fizették még be a számlákat, amiket meg sem kaptak.
jún. 13
9:18
Tovább emelkedik az olaj (Portfolio)
Az elmúlt napok esése után ma már némi felpattanás látszódik a főbb nyugat-európai tőzsdéken, míg a magyar börzét egyelőre az iránykeresés jellemzi. A blue chipek közül az OTP mutatja a legnagyobb emelkedést, miután jelentős céláremelés...
jún. 13
9:20
A transzneműeknek szóló egészségbiztosítások jelenthetik a jövőt (Portfolio)
Soha nem látott mértékben nő a magukat nyíltan transzneműnek vallók száma a világban, a jelenségben pedig egyre nagyobb üzleti lehetőséget látnak a biztosítók. Az egészségbiztosítók egy része azonban nincs kellően felkészülve...
jún. 13
9:24
Szaporázva drágult a mezőgazdaság áprilisban (Menedzsment Fórum)
A növényi termékek még így is olcsóbbak, mint tavaly ilyenkor.
jún. 13
9:24
Ebből van a legnagyobb hiány a hazai boltokban (Infostart)
2017 elején tovább nőtt a betöltetlen álláshelyek száma a kereskedelemben, megközelítette az öt és fél ezret. De nem csak a pultok mögött, hanem a gazdaság egészében is csúcsra járt az üres állások számát jelző mutató, túllépve a 43 ezres szintet.
jún. 13
9:24
Közel 40 millióból újulhat a margitszigeti zenélő szökőkút (Privátbankár)
Felturbózhatják a népszerű látványelemet.
jún. 13
9:36
Nem lesz többé hosszas várakozás a háziorvosnál (ProfitLine)
Az e-egészségügyi szolgáltatási rendszerben nem lesz szükség arra, hogy valaki elmenjen a rendelőbe gyógyszer felíratni - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára beszélt kedden az M1 aktuális csatornán.
jún. 13
9:36
Támad a bankok egyik legnagyobb ősellensége (Portfolio)
A SoFi, vagyis a világ egyik legnagyobb P2P hitelezési platformja beadta banki licenc kérelmét az amerikai betétbiztosító társaságnak - számolt be a TechCrunch. A SoFi-t 2011-ben alapították, és egy olyan P2P hitelezési platformot működtet...
jún. 13
9:38
Tíz kiválóság szakíthat most nagyot (Portfolio)
Hárommilliárd forintos keretösszeggel indult el az "Élvonal - Kutatói kiválósági program", mely keretében azok a vezető kutatók pályázhatnak, akik a pályázat benyújtását megelőző 10 éves teljesítményük alapján a nemzetközi tudományos...
jún. 13
9:42
Felújíthatják a Blaha Lujza teret (Portfolio)
A budapesti Blaha Lujza tér felújításáról is dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A tervek szerint a jövő év végén kezdődő rekonstrukció 1,8 milliárd forintba kerülne és 2019 végére fejeződne be. A felújítás része a városrész...
jún. 13
9:48
Megújulhat a Blaha Lujza tér - itt vannak a terv részletei (Privátbankár)
1,8 milliárd forintból alakulhat át tér.
jún. 13
9:51
Rajtaütéssel csapnak le a kartellező cégekre (AQUA)
Csaknem százmilliárd forint megtakarítást ért el a magyar gazdaság a kartellek felderítésével és büntetésével öt év alatt. Ebben szerepet játszik a hajnali rajtaütés, amelynél a Gazdasági Versenyhivatal szerint a közérdek megelőzi az eljárás alá vont vállalkozás magánérdekét.
jún. 13
9:57
Így mozgott a forint árfolyama (vg.hu)
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 13
9:59
Egyharmadával nőtt az eper ára (vg.hu)
2017 áprilisában a mezőgazdasági termelői árak 4,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos idősza­kit, ami a növényi termékek árának 1,2 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 14,5 százalékos növekedéséből tevődik össze – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 13
10:01
Tőzsdén robbantana a válság egyik áldozata (vg.hu)
A dublini és a londoni tőzsdén tervezett részvénykibocsátással több milliárd eurós tőkét vonna be működésébe az Allied Iris Banks (AIB) – írja a Reuters.
jún. 13
10:03
Észak-Koreába utazott az amerikai sztár (vg.hu)
Ismét Észak-Koreába utazott Dennis Rodman, az amerikai kosárlabda liga volt sztárja – adta hírül a Bloomberg. Az amerikai sportoló azon kevesek egyike, aki találkozott Kim Dzsong Unnal, és kifejezetten „jó barátságot” kötött az észak-koreai vezetővel.
jún. 13
10:03
A kormány jövőre tovább növeli a családtámogatás mértékét (AQUA)
Jövőre a kormány a GDP 4,7 százalékát fordítja támogatások, illetve adókedvezmények formájában a családok támogatására, ez az összeg európai uniós összehasonlításban is kimagaslóan magas érték – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
jún. 13
10:06
Eltitkolják a Lyme-kórt a munkahelyükön, nehogy kirúgják őket (HR Portál)
Sokan tévesen azt hiszik, hogy a Lyme-kór emberről emberre terjed, emiatt félnek azoktól, akik ezzel a betegséggel küzdenek. Az érintettek közül ezért többségben vannak, akik nem merik felvállalni a Lyme-kórt a munkahelyükön, attól tartva, hogy kirúgják őket. Ha munkaképtelenné tesz valakit a Lyme-kór, akkor nem számíthat szociális ellátásra, leszázalékolásra, egyáltalán bármilyen jövedelemre.…
jún. 13
10:06
Kihátrálnak a munkáltatók, bővülnek az egyéni befizetések (ProfitLine)
A kormányzati intézkedések hatására idén jellemzően visszaesett a munkáltatói szerepvállalás az önkéntes egészségpénztári tagdíj-befizetésekben, ezzel párhuzamosan viszont erősödik az egyéni öngondoskodás. A Patika-csoport 2017. első negyedéves adatai egyértelműen mutatják a hangsúlyeltolódást: közel 37%-kal bővültek az egyéni befizetések.
jún. 13
10:09
Hamarosan nem kell receptért orvoshoz menni (Adózóna)
Az e-egészségügyi szolgáltatási rendszerben nem lesz szükség arra, hogy valaki elmenjen a rendelőbe gyógyszer felíratni – ecsetelte Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
jún. 13
10:12
Besült a kormány terve? Százmilliók mentek a kukába (Privátbankár)
Hiába ölnek bele rengeteg közpénzt, csak nem akar működni az NHKV.
jún. 13
10:12
Több mint kilenc éve nem történt ilyen az OTP-nél (Portfolio)
Az elmúlt években hullámvasúton volt az OTP árfolyama és ezzel együtt az elemzői célárak is. Összegyűjtöttük a fontosabb állomásokat. 2007-2008-ban az HSBC 12 308 forintos célára volt a legmagasabb, aztán a válság hatására meredeken...
jún. 13
10:14
Miközben újabb válságtól retteg a felügyelet, a bankok már túl sok pénzen ülnek (Portfolio)
A 2008-as pénzügyi válság után a Wall Street szereplőit arra kényszerítette a felügyelet, hogy elég céltartalékot képezzenek ahhoz, hogy akár masszív veszteségeket is képesek legyenek túlélni egy újabb válság esetén anélkül, hogy...
jún. 13
10:15
Új korszak indult a magyar autópiacon (Menedzsment Fórum)
Tartósan bővül a magyarországi jármű- és autópiac, tavaly a személyautóknál 25 százalékos volt a bővülés, az idei év első négy hónapjában pedig 19 százalékos emelkedés következett - derül ki a Magyar Lízingszövetség és a fennállásának 15. évfordulóját idén ünneplő GÉMOSZ közleményéből. A szervezetek szerint tartósan emelkedő pályára állt az új autó
jún. 13
10:33
Hiába költöttek rá 735 milliót, még mindig nem megy a számlázás az állami kukacégnek (Menedzsment Fórum)
Fenyegető leveleket azonban simán küldenek, ha valaki nem fizeti be a számlát, amit meg se kapott.
jún. 13
10:33
Új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (AQUA)
2017 júniusától új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan kulcsprojektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is.
jún. 13
10:36
Rengeteg Opimust adnának el, ha lenne kinek (Privátbankár)
Ma is esnek a Mészáros papírok: a Konzummal 10-15 százalék mínuszban kereskednek, az Opimust viszont adnák vég nélkül. Emelkedik az OTP, kissé az olajár is feljebb van. Amerikában eséssel indítottak a nagy netes kedvencek, de nap közben megjöttek a vevők, így csak mérsékelt mínuszok lettek. A Tesla még emelkedni is tudott.
jún. 13
10:36
Felgyorsult a mezőgazdasági termelői árak növekedése (ProfitLine)
Áprilisban felgyorsult a mezőgazdasági termelési árak növekedési üteme: 4,1 százalékos volt az éves drágulás a márciusi 1,4 százalékot követően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 13
10:36
Tovább emelkedik az olaj (Portfolio)
Az elmúlt napok esése után ma már némi felpattanás látszódik a főbb nyugat-európai tőzsdéken, míg a magyar börzét egyelőre az iránykeresés jellemzi. A blue chipek közül az OTP mutatja a legnagyobb emelkedést, miután jelentős céláremelés...
jún. 13
10:39
Orbán szerint sikerült megágyazni a munkaalapú gazdaságnak (HR Portál)
7 év alatt segélyalapú gazdaság helyett sikerült "megágyazni" a munkaalapú gazdaságnak, a foglalkoztatás Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül, valamint 2010 óta a harmadik legnagyobb mértékben növekedett a minimálbér - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
jún. 13
10:48
Hét év után javítja ki hibáját az EU - Egyszerűsödhet a háztartási gépek vásárlása (Portfolio)
Az Európai Parlament kedden várhatóan megszavazza, hogy a műszaki cikkek energiahatékonyságát jelző energiacímkéken a jövőben ismét a 2010 előtt alkalmazott besorolási rendszert kell majd használni. Ezzel tulajdonképpen saját hibáját...

Keresés