Az M7-es autópályát Zalaegerszeggel összekötő R76-os gyorsút első két, összesen 8,6 kilométeres szakaszának megépítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Naponta 1,4 millió darab ehető banánt dobnak szemétbe a britek, az elpazarolt déligyümölcs értéke évente eléri a 80 millió fontot (25 milliárd forintot) - derült ki egy hétfőn közzétett kormányzati jelentésből.
Abe Sinzó, Japán miniszterelnöke üdvözölte Trump kemény fellépését Észak-Koreával szemben, miközben az országgal kapcsolatos veszélyekre is felhívta a figyelmet. A japán kormányfő a CNBC-nek és a Broadcasting Sattellite Japannak...
A teljes felnőtt népesség 44 százaléka ismét Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek, a kormányfő újrázását többen támogatják, mint ahányan a többi szóba jöhető jelöltet együtt - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Maga az adóbevallás idén sokkal egyszerűbbé vált, a felajánlható 1+1 százalékról azonban körülményesebb lett rendelkezni. Az ezekre szakosodott oldalak segítséget nyújthatnak eligazodni a rendelkezés menetében, illetve abban, hogy megtaláljuk az érdeklődésünkhöz vagy lakhelyünkhöz legközelebb eső 1 százalékot gyűjtő szervezetet és egyházat. Ami azo
A Dal című műsor idén az egyik leggyengébb szezonját futotta, ennek ellenére az Eurovíziós Dalverseny döntője megint nagyon sok nézőt ültetett a készülékek elé.
Jól indult a hét, jó és rossz hírek harcából a jók kerültek ki győztesen. Új rekordot ütött a német és a magyar tőzsde, száguldott a bécsi, de az USA-ban is erős az emelkedés. Az olaj jól fogadta a kitermelés-korlátozásról szóló híreket.
Az elmúlt években megvalósult a fiskális és a monetáris politika összhangja, a kormány a jegybankkal, a vállalkozói szférával és a bankrendszerrel szövetségben alakította a gazdaságpolitikáját – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn Budapesten, hozzátéve, ez alapozta meg Magyarország gazdasági sikereit.
Tovább erősödnek a kínai-magyar pénzügyi kapcsolatok, mivel együttműködési megállapodást kötött Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kína legnagyobb bankja, az ICBC (Industrial and Commercial Bank of China – Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank) és az általa létrehozott Kelet-Közép-Európa Alap vezetőivel Pekingben szombaton – közölte a Nemzetgazdaság
India többször is kritizálta Kínát a "Övezet és Út" névre keresztelt programja miatt, amellyel befolyását akarja növelni a régióban, a gazdasági projekt előrehaladtával pedig folyamatosan romolhat a viszony a két nagyhatalom között....
A családok támogatásában a stabilitás és a kiszámíthatóság a legfontosabb, hiszen a családalapítás nem kormányzati ciklusokra szól, hanem életre szóló döntés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom konferenciáj
Karbantartás miatt hétfőn késő este leáll a CIB rendszere, a kimaradás előzetes becslések szerint 15 percig tarthat. A CIB-nél karbantartást végeznek hétfő éjszaka, ezért leáll a bank rendszere. A karbantartás miatt ebben...
Montenegró június 5-én hivatalosan tagja lesz az észak-atlanti szövetségnek, de van egy iparág, aminek árthat a tagság. Az orosz turisták elárasztották eddig a különösen tengerpartja miatt kedvelt kicsi, de szép országot: kellemes a hely nekik, hasonló a nyelv, megbecsülik őket, és még csak nem is túl drága. Kár lenne, ha elmaradnának, de ettől önm
Németország és Franciaország közösen "menetrendet" (road map) készít az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről - jelentette be Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélése...
Felfutottak a lakásépítési beruházások, miközben az irodák építési piaca is növekszik - derül ki egy több cég által készített felmérésből. Gáspár János, a Buildecon munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a magas- és mélyépítés is bővül, a sport célú beruházásokat pedig egy-egy nagy beruházás húzta fel.
A szervezett bűnözés ellen küzdő brit hatóság arra szólította fel hétfőn a kibertámadás célpontjává vált számítógépek üzemeltetőit, hogy semmiképpen se fizessenek a zsarolóvírus terjesztőinek.
Németország és Franciaország közösen "menetrendet" (road map) készít az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről - jelentette be Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélése...
Sok lista létezik a világ leggazdagabb embereiről, a Time magazin azonban most azt nézte meg, az egyes évek szülöttei közül kinek van a legtöbb pénze. Nem kis összegekről van szó: ha 1917 és 1996 között minden év leggazdagabb szülöttje összedobná a vagyonát, 1,4 trillió dollár, a világ GDP-jének 2 százaléka jönne össze – olvasható a hvg.hu-n.
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Tombolt ma az optimizmus az amerikai piacokon, a vezető részvényindexek mind erős pluszban zártak, de a nyersanyagpiaci mutatók is szépen teljesítettek.Szép emelkedéssel zárt Amerika 2017.05.15 21:54Az olajpiacról érkező jó híreknek köszönhetően...
Olaszországban több mint négy éve nem látott ütemben gyorsult a fogyasztói árak növekedése áprilisban az olasz statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint.
Oroszországban 2016-ban 5,3 százalékkal nőtt a HIV-fertőzöttek száma - jelentette ki Vagyim Pokrovszkij akadémikus, az AIDS-megelőzési orosz szövetségi tudományos módszertani központ vezetője hétfőn, az Interfax hírügynökség moszkvai központjában megtartott sajtótájékoztatóján.
Nemzetközi hitelmegállapodást írt alá az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a Kínai Fejlesztési Bank (CDB) Pekingben, a 79 millió euró kölcsönszerződés lehetőséget ad az MFB-nek a Borsodchem Zrt. magyarországi környezetvédelmi célú beruházásának refinanszírozására - közölte az MFB hétfőn az MTI-vel.
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt 2017. első negyedévben 5,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amely 100 millió forinttal magasabb, mint az előző év első negyedévében - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg robusztus növekedési adatokat közölnek a héten az idei első negyedévről a közép-európai EU-gazdaságok, köztük Magyarország.
Új zabtermékekkel és kevesebb cukrot tartalmazó müzlikkel és müzliszeletekkel lépett piacra a Cerbona kétéves fejlesztőmunka eredményeként. A társaság tapasztalatai szerint a magyar fogyasztók mind egészségtudatosabbak, egyre jobban figyelnek a termékek cukortartalmára, és keresik a zabból készült élelmiszereket.
Tavaly jelentősen meghaladta a 2008-as válság előtti szintet az ötvözetlen acélipari termékek felhasználási volumene a kelet-közép-európai régióban, és ezzel párhuzamosan emelkedett az acélalapanyagok tonnánkénti ára is - közölte a műanyagipari és acélipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt. az MTI-vel.
A dolgozói szegénység leküzdésére további béremelésekre van szükség - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón a Policy Agenda által második alkalommal publikált létminimum számításokra reagálva.
Jelenleg a kiesés szélén táncol a mezőkövesdi fociklub, a tavalyi év azonban meglepően jól alakult gazdasági szempontból. Megtalálták maguknak a hirdetők a NAV-elnökhöz köthető mezőkövesdi csapatot, sőt az önkormányzat sem sajnálta tőlük a pénzt.
Salát Gergely Kína-kutató szerint "főnyeremény volt Kínának", hogy Donald Trump amerikai elnök kihátrált a csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményből; Amerikai befelé fordulása stratégiai lehetőség Peking számára.
A törvény elfogadása után több mint egy évvel elindult az első Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) szervezése Magyarországon. A Carion Csoporthoz tartozó Central NOK Szervező Zrt. vezérigazgatójának, Török Bélának tettük fel...
Botrányosan alacsony bérekért vannak az utcákon, és látják el a betegeket nap mint nap a mentősök. Az eddig beígért béremelések a Mentődolgozók Szövetsége szerint sehol nincsenek, nem véletlen, hogy hatalmas tüntetést szerveznek május...