A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken történelmi csúcson, 34 435,53 ponton zárta a hetet, ami 1571,49 ponttal, 4,78 százalékkal haladja meg az előző hetit. A tőzsde forgalma enyhén emelkedett az egy héttel korábbihoz képest.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.
A mai napig rengeteg menekült próbál meg bejutni keletről Európába, egy jelentős hányaduk azonban kísérő nélkül érkező fiatalkorú. Bár a számok valamelyest csökkentek a tavalyi évhez képest, még mindig rengeteg gyerek érkezik a határra. Hová tartanak? Mi a céljuk? Az Eurostat összegyűjtötte.
A belügyminiszter minapi állásfoglalása egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést szabálytalankodó autósokra – közölte Tarlós István a Karc FM-nek nyilatkozva.
A válság óta jelentősen bővülő ingatlanpiac hatására egyre több ingatlanos tevékenykedik a piacon; elsősorban a jutalék nagyságában erős a verseny, ami kedvez az ügyfeleknek, de a tranzakciók számának emelkedésével a jogi konfliktusok is szaporodnak, egyre többen fordulnak bírósághoz például a kizárólagos szerződések miatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért...
Megszületett az első kézzelfogható eredménye annak a száz napja tartó amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalássorozatnak, amelyet Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök indított el Floridában. A felek tíz pontból álló megállapodást írtak alá, a legkülönfélébb területeket érintve.
Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap jelezte, országa 124 milliárd dollárral - közel 35 ezer milliárd forinttal - támogatná a békére, a nyitottságra és a szabadkereskedelemre épülő Új Selyemút létrehozását. Kína évek óta népszerűsíti...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért...
Jakob Fugger. Biztos van, aki már hallotta a nevét a királyokat, feltalálókat, püspököket és pápákat is hitelező német bankárnak, aki nem mellesleg a valaha élt leggazdagabb embernek is számít. Vagyonát 400 milliárd dollárra becsülték...
Elkezdődött vasárnap reggel a helyi törvényhozási (Landtag-) választás Németország legnépesebb tartományában, Észak-Rajna-Vesztfáliában. A CDU jobban áll, mint a tartományt eddig kormányzó szocdemek.
Több mint fél milliárd forintos beruházással gyógynövény-feldolgozó épül a Tolna megyei Kajdacson, amely a Pannonpharma Kft. pécsváradi üzemének készít elő Tolna megyében termelt alapanyagokat.
A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára...
Emmanuel Macron megválasztott francia államfő vasárnap délelőtt ünnepélyesen átvette az elnöki hatalmat Francois Hollande távozó államfőtől. A szigorú protokoll szabályoknak megfelelően az Elysée-palota lépcsőjén Francois Hollande...
A portugál Salvador Sobral nyerte Amar Pelos Dois című dalával az Eurovíziós Dalfesztivált vasárnapra virradóra Kijevben. Pápai Joci az Origo című számmal, remek szerepléssel a nyolcadik lett.
Bár a jogszabályok szerint idén év végéig be kellene mutatnia az Európai Bizottságnak a 2020 utáni újabb uniós költségvetés átfogó tervét, de a Brexit-tárgyalások bonyolultságára tekintettel azt fogja javasolni a költségvetési...
A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap az MTI érdeklődésére.
A filmek, filmsorozatok szereplői sokszor olyan autókkal furikáznak, amelyek számunkra csak álom lehet, nem is beszélve azokról a patinás nevű luxusautókról, amiket álmainkban mi is vezethetünk. A szalonból tényleg borsos áron lehet csak...
A WannaCry zsarolóvírus péntek óta legalább 150 országban összesen 200 ezer célpontot támadott meg, és a szám tovább nőhet, ha az emberek hétfőn visszatérnek munkába - adott hangot félelmének az Europolt vezető Rob Wainwright vasárnap.
A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap az MTI érdeklődésére.
Küzdeni fog a kohéziós politikára fordított kiadások megkurtítása ellen, bár ezt nem tudja teljességgel kizárni – jelentette ki pénteken Günther Oettinger, az EU költségvetési biztosa, aki azt is jelezte, a Brexit-tárgyalások miatt indítványozni fogja a következő pénzügyi időszakra vonatkozó bizottsági javaslat 2017 végéről 2018 nyarára történő elhalasztását.
Van az embereknek egy érdekes ízlése, meg kell hagyni, és néhányuk még milliós összegeket sem sajnál, hogy ezt kielégítse. Igaz, pár ezer dollár, de rendkívül népszerű például a brit Brexit-túra, de vannak, akik inkább a mexikói...
Bár a hét elején még arról volt szó, hogy a 18 milliárd forintos brüsszeli büntetést megpróbálja lealkudni a negyedére a kormány az Európai Bizottságnál, a jelek szerint annyira súlyos és védhetetlen szabálytalanságokat talált Brüsszel...
Fontos makrogazdasági adatok jönnek a héten, érdemes figyelni például, hogyan alakul az euróövezeti GDP első negyedévben. Pontosabb körképet kapunk arról is, idén ugyanebben az időszakban a brit gazdaság hogyan vészelte át a kilépés körüli hercehurcát.
A WannaCry zsarolóvírus péntek óta legalább 150 országban összesen 200 ezer célpontot támadott meg, és a szám tovább nőhet, ha az emberek hétfőn visszatérnek munkába - adott hangot félelmének az Europolt vezető Rob Wainwright vasárnap.
Az Országgyűlés jövő héten kezdi tárgyalni a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A képviselők összesen 30 órában fejthetik ki véleményüket a kormány előterjesztéséről, a hatnapos ülésen emellett terítékre kerül még a kabinet adócsomagja is.
Az új autók vásárlói egyre kisebb arányban döntenek dízel modell mellett a Duisburg-Essen Egyetem tanulmánya szerint. Ferdinand Dudenhöffer, a CAR intézet vezetője úgy véli, elsősorban azért, mert bizonytalan a jövő és nem tudják...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.
Országos szinten mintegy 100 milliárd forintos pályázati lehetőség nyílik a hulladékhasznosítás fejlesztésére és korszerűsítésére - jelentette ki Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a héten egy fórumon....
A belügyminiszter minapi állásfoglalása egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést szabálytalankodó autósokra - közölte Tarlós István a Karc FM-nek nyilatkozva.
Az online vagyonkezelés egyik nagy újdonsága, hogy személyi bankárok helyett egyre komolyabb algoritmusok - ha úgy tetszik, robotok - segítik az ügyfelek pénzét befektetni. Ráadásul ez a szolgáltatás olcsóbb, mint amennyibe általában...
A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelenltette be az oktatási államtitkár vasárnap Budapesten.
A számviteli politika módosításával van-e lehetőség a számviteli értékcsökkenés mértékének növelésére, hogy rövidebb idő alatt csökkenjen az építmény, gépek értéke? – kérdezte olvasónk. Tirpák Anita, mérlegképes könyvelő, adószakértő válaszolt.
Jelentősen átrendeződtek a fogyasztók vásárlási preferenciái 2016-ban. Az árszegmensek tekintetében a top 10 élelmiszer és vegyi áru termékkategóriában egyre nő a prémium termékek iránti kereslet, világít rá a Nielsen kiskereskedelmi...
A világ legravaszabb pénzügyi svindlerei dollár milliárdokat tüntettek el piramisjátékokban vagy éppen trükkös könyveléssel, de volt, aki kétszer is eladta az Eiffel-tornyot, illetve aki majdnem megvett egy jegybankot. Bemutatunk tíz legendássá...
Kevés statisztikai adat lát napvilágot a jövő héten, ezek közül az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) alakulásának előzetes adatai számíthatnak leginkább a piac érdeklődésére.