Csaknem 54 milliárd forintot használhatnak fel a Terület-és településfejlesztési operatív program (TOP) forrásaiból Jász-Nagykun-Szolnok megye települései, ebből eddig már mintegy 40 milliárd forintra születtek támogatói döntések – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Az elemzői várakozásokkal egyező mértékben nőttek a személyi jövedelmek az Egyesült Államokban, a személyi kiadások szintén a becsléseknek megfelelően emelkedtek.
Mindent megtesz a kormány annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő munkavállalók és az őket alkalmazni kívánó munkáltatók egymásra találjanak – szögezte le Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy mai sajtótájékoztatón, ahol a szervezők bejelentették, hogy mától több napon át, az egész országban fogyatékossággal élők próbálhatják ki…
A németországi infláció a vártnál nagyobb mértékben csökkent májusban, így az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalék körüli inflációs célja alá került.
Az elmúlt másfél héten belül kétszer is találtak világháborús robbanótestet a Liszt Ferenc repülőtéren. Amíg a tűzszerészek dolgoztak, a 2-es terminálhoz vezető utakat lezárták, és több járat is komoly késéssel indulhatott csak el. Jó tudni, hogy ebben az esetben is jár kártérítés az utasoknak – írta a hirado.hu.
Magyarországon a felnőtt lakosság 14 százaléka él bérelt lakásban – derült ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. Az albérletben lakók átlagosan 56 ezer forintot költenek bérleti díjra, és döntő többségük ideiglenesnek tartja a helyzetét: előbb-utóbb saját lakásba költözne. A kutatásból az is kiderült, hogy kifizetődő lehet a saját lak
A munkaerőpiacon az X generáció mellett, már az Y és Z-generáció is nagy számban képviselteti magát. A Z-generáció elsősorban a diákmunkát vállalók arányát erősíti. Ez a korcsoport már a like-ok és digitális eszközök világában nőtt fel, ez döntően meghatározza a munkához való hozáállásukat/munkavállalói hozzáállásukat.
Az OTP jövedelmi és tőkehelyzete nagyon jó, idén az első negyedévben ütemesen nőtt a hitelezés, és a magyar lakossági hitelezésben még hatalmas tartalékok vannak. Az OTP Bank több bank eladásánál az ajánlattevők között van a régióban. A menedzsment az év második felében, várhatóan novemberben új tőkestratégiával és osztalékpolitika-elképzelésekkel
A hevesi vasbeton előregyártó teljes kapacitását átvette az egyik legismertebb hazai építőipari nagyvállalat, a Grabarics Építőipari Kft. A korábban hányatott sorsú, de korszerű üzemben új időszámítás kezdődik, a gyár Grabarics VasBeton, röviden GVB márkanéven folytatja munkáját. Változik a termelés, az értékesítés és a termékszerkezet, ahogy lecse
Csökkent a kezelt vagyon a tíz legnagyobb hazai alapkezelőnél tavaly, igaz, a volatilis piacok és a lakossági állampapírok kiszorító hatása ellenére is milliárdos adózott eredménnyel zárták 2016-ot. A legnagyobb szereplő a piacon továbbra...
A Debreceni Egyetem (DE) elnyerte a QuintilesIMS amerikai vizsgálatszervező cég kiemelt – gyógyszervizsgálati – kutatóhely pozícióját. A hírt az egyetem és a cég vezetői kedden sajtótájékoztatón jelentették be Debrecenben.
Pénteken kezdődik Balatonfüreden a Balatoni Bor- és Halünnep, amelyen a gasztronómiai kínálat mellett koncertek várják a látogatókat. A hétfőig tartó fesztiválon fellép a Sebő együttes és Huzella Péter is.
Az Oroszországgal való kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron francia államfő.
A Skóciát kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) kedden ismertetett választási programja szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalássorozat végén lenne indokolt az újabb népszavazás kiírása a skót függetlenségről.
Tovább mélyül az Air Berlin német légitársaság pénzügyi válsága, a berlini társaság 2017 első negyedévében 60 százalékkal alacsonyabb adózott eredménnyel, és 300 milliós veszteséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbihoz képest.
A férfi kézilabda-Bajnokok Ligája 2016–2017-es kiírásában eddig 196 összecsapást rendeztek, melyeken átlagosan 55,46 gól esett, a nézőszám pedig 3909 fő volt meccsenként.
Minden tevékenységét Budapesten fogja végezni a Közép-európai Egyetem (CEU) a 2017/2018-as tanévben - mondta a felsőoktatási intézmény elnök-rektora kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Michael Ignatieff közölte, a CEU üdvözli...
Fillérekért árulja a csúcsbort az Aldi, a 2016-os évjáratú Exquisite Collection Côtes De Provence ezüstérmes lett az International Wine Challenge nemzetközi borversenyen, a borok "Oscar gáláján". Egy palack kevesebb, mint kétezer forintba...
Több mint 340 millió eurót fordítanának az Európai Szolidaritási Testületre 2020-ig az Európai Bizottság keddi javaslata értelmében. A cél, hogy addig legalább 100 ezren csatlakozzanak a szervezethez, és ott nyújtsanak segítséget a szociális kihívások leküzdésében, ahol arra a leginkább szükség van.
Egy régi antibiotikum molekuláris szerkezetének stratégiai módosításaival vennék fel a harcot az antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumok ellen amerikai tudósok.
Miután tegnap kiszivárgott a német kormány stratégiai anyaga a 2020 utáni uniós kassza kifizetési szabályairól, hirtelen ugyanarról a fontos újításról kezdett el beszélni a német származású uniós biztos is a Bruxinfo tudósítása...
Május végéig el kell számolniuk az 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek, csak azok kaphatnak jövőre szja-felajánlást, amelyek eljuttatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a KOZ közleményt május 31-ig - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Franciasalátának nevezték el az újságírók az első francia–német együttműködésben készült városi terepjárót, amelynél Peugeot műszaki alapokra építettek Opel logót viselő gépkocsit. Ma még csak találgathatunk, hogy a két eltérő autóépítési kultúra találkozásából végül is mi sül ki. Az első hírek nem túl biztatók, az Opel továbbra is veszteséges, a k
Egy startup vállalat közreműködésével fejlesztette ki az OTP Bank azt a digitális aláírópadot, amely nem csupán hazánkban, de talán Európában is egyedülálló. Az eszköz a legmagasabb bank biztonsági követelményeknek is megfelel és hozzájárul a gyorsabb és kényelmesebb ügyfélkiszolgáláshoz. A dokumentumok elektronikusan rögzítik, így az aláírópadok m
Nagy többséggel szavazta meg a holland parlament felsőháza kedden az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálását, amelyet korábban népszavazáson utasított el az ország lakossága.
Európában rossz volt a részvénypiaci hangulat, az USA-ban sem túl jó. Az olaj és a gáz nagyot esett az USA-ban, a dollár csak átmenetileg tudott erősödni. A hazai tőzsde felülteljesítő volt, főleg az OTP-nek köszönhetően.
Idén is meghirdeti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nyári diákmunkaprogramot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyben a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget – közölte az NGM az MTI kérdésére.
A nyugati értékek lerombolójának nevezte Donald Trump amerikai elnököt Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, kancellárjelöltje kedden Berlinben.
A vám területén érintett hazai gazdálkodók körében elvégzett felmérés eredménye azt mutatja, a vám és adókötelezettségekhez kapcsolódó szankciók és jogorvoslati költségei túlzott terheket rónak a cégekre. A jogorvoslathoz kapcsolódó illetékek mellett a bírság a pótlólagosan kiszabott vámot és adót tartalmazó határozat jogerőre emelkedése előtt bef
Kismértékű javulásra számít a globális okostelefon-értékesítésekben az idén a tavalyi szerény növekedés után az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Ha a Ripostra és a kormányszóvivőre hallgatsz, rákkeltő naptej nélkül fekszel ki délben napozni, és közben az egyik legbolondabb amerikai cikkeit bújod.