Átrendezik a részvényesek a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. tulajdonosi szerkezetét. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn este közzétett bejelentés értelmében Mészáros Lőrinc magánszemélyként 53 százalékos tulajdonrészt szerez, a Konzum Nyrt. pedig közvetlen módon 24-ről 47 százalékra növeli befolyását az alapkezelőben.
Mit javasoljak a kollégáimnak: hogyan tudják a leghatékonyabban fejleszteni nyelvtudásukat? Ezzel a kérdéssel Maruzsi Ágnes egy multinacionális gyógyszeripari vállalat kiválasztásért és képzésért felelős HR szakembere is szembesült. Ágnes évek óta dolgozik fejlesztési területen, így kollégáinak is rendszeresen tesz javaslatot arra, hogyan tudják leghatékonyabban fejleszteni angol tudásukat.…
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
Tegnap viszonylag eseménytelenül zajlott a kereskedés a tőzsdéken, mivel több jelentős részvényindex is zárva tartott ünnepnap miatt. A határidős részvényindexek állása alapján ma mérsékelt pluszban indíthatják a napot a fontosabb...
Egy törökbálinti férfi fedezetlen zálogjegyek benyújtásával különböző nagyságú hiteleket vett fel, azonban azok visszafizetésére lehetősége és szándéka sem volt, cselekményével a pénzintézeteknek összesen 21 milliárd forint kárt okozott - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Nagyon nincsenek megelégedve az amerikai elnökkel Németországban. Angela Merkel saját lábára állítaná Európát, az egyik legbefolyásosabb német politikusként számon tartott Sigmar Gabriel külügyminiszter pedig igen erős hangvételű nyilatkozatában már Amerika fontosságának csökkenéséről beszélt.
Csaknem 90 kg alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását, valamint a melegkonyhás tevékenység felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy budapesti étteremben. A vendéglátóhely raktárában több éve lejárt és egérrágta alapanyagokat is találtak az ellenőrök.
Egymilliárd forintból, európai uniós forrásból és a magyar állam támogatásával korszerűsítik Budapest Főváros Kormányhivatalának tizenhárom épületét. Az épületenergetikai beruházásokat a Környezeti és Energiahatékonysági...
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
Bíró Péter, a Kézizálog Zrt. tulajdonosa fedezetlen zálogjegyek benyújtásával különböző nagyságú hiteleket vett fel, mellyel 21 milliárd forintos kárt okozott több hazai pénzintézetnek. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint...
Elindult a Portfolio Pénzügyi IT 2017 konferenciája, amelyről élőben tudósítunk a nap folyamán. A konferencián a pénzintézeti szektort felforgató digitális forradalomról, a területet érintő, nagy változásokat hozó uniós (GDPR, PSD2)...
A Monte dei Paschi di Siena tárgyalásokat kezdett egy olasz befektetési alappal a nem teljesítő hitelportfóliójának értékesítéséről, amitől meg kell szabadulnia, mielőtt állami tulajdonba kerülne. A tárgyalások a világ legöregebb...
Enyhe emelkedéssel, forgalomhiányosan zárta a napot a német tőzsde a hét első kereskedési napján.Nyílt támadást intézett a német külügy a Trump adminisztráció ellen az amerikai elnök európai látogatása után.
Index szinten nem láthatunk nagyobb mozgásokat az európai tőzsdéken, az egyedi papírok szintjén azonban akadnak izgalmak: az FHB részvényei például több mint 3 százalékot estek, miután tegnap a Takarékban közzétette vételi ajánlatát...
Elakadt a forint erősödése az euróval és a dollárral szemben, utóbbi esetén már a visszagyengülés jelei is látszanak, mivel kezd lendületbe jönni a dollár az elmúlt hetek mélyrepülése után. Kifulladt az euró menetelése a dollárral...
A Sentix közvélemény-kutató cég hangulatindexe szerint - elsősorban Emmanuel Macron elnökválasztási győzelmének köszönhetően - májusban jelentősen csökkent az euróövezet szétesésének kockázata. Olaszországgal kapcsolatban is lenyugodtak...
34,1 százalékos az emelkedés a tavaly ilyenkori állapotokhoz képest. Az elmúlt években nem volt ilyen mértékű növekedés, 2014 második negyedéve is csak 29,3 százalékot produkált.
A pénzügyi asszisztens fő feladata a társaságnál működő pénzügyes csoport támogatása, főként adminisztratív oldalról. Függően attól, hogy mekkora nagyságú szervezetről beszélünk, a pénzügyi asszisztens tartozhat közvetlenül a pénzügyi vezető alá is a hierarchiában, de például az is elképzelhető, hogy a cég könyvelőjének a beosztottja.
Míg korábban egy banki látogatáskor papírok hadát kellett aláírnunk, addig mostantól az OTP fiókjaiban digitális padon írhatunk alá, ami meggyorsítja az ügyintézést. Digitális aláíró padokat vezet be az OTP a fiókjaiban...
A beruházások volumene az idei első negyedévben 34,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát, amikor 14,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben.
A német kormány szerint meg kellene fontolni, hogy a kohéziós alapok megőrzését 2020 után a jogállamiság alapelveinek betartásához kössék – írja a Bruxinfo.hu.
Egy törökbálinti férfi fedezetlen zálogjegyek benyújtásával különböző nagyságú hiteleket vett fel, azonban azok visszafizetésére lehetősége és szándéka sem volt, cselekményével a pénzintézeteknek összesen 21 milliárd forint kárt okozott - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Százmilliárd forint értékű beruházással gépjárművek meghajtására alkalmas, nagy teljesítményű akkumulátorok gyártását kezdi meg a Samsung SDI gödi telephelyén – jelentette be Orbán Viktor. A gyárban hamarosan hatszázan dolgoznak majd.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről kezdődő tárgyalások célja nem lehet az, hogy London „bármilyen áron” megállapodásra jusson az Európai Unióval.
Élénkült a kereslet az irodaházak iránt: idén áprilisban és májusban 60 százalékra nőtt az A vagy B kategóriás irodaházak iránti kereslet az egy évvel korábbi 54 százalékról. A lakásirodák iránti érdeklődés pedig 18 százalékra...
A beruházások volumene az idei első negyedévben 34,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát, amikor 14,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy törökbálinti férfi fedezetlen zálogjegyek benyújtásával különböző nagyságú hiteleket vett fel, azonban azok visszafizetésére lehetősége és szándéka sem volt, cselekményével a pénzintézeteknek összesen 21 milliárd forint kárt okozott – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Az iparűzési adónál is komolyabb teher az éttermek, vendéglátóhelyek számára a jövő évtől bevezetendő új adó, a turisztikai hozzájárulás – mondta az InfoRádió Adóinfo című magazinjában az RSM adótanácsadója. Hegedűs Sándor kiemelte: az adó alapja a bevétel, éppen azon bevételek, amelyeket az áfacsökkentés érintett.