110 millió eurós (34 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat "félrevezető és téves információkat" közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor - jelentette be a testület csütörtökön.
Háromszázmillió forinttal támogatja a kormány a Karitatív Tanács (KT) tagszervezeteit, hogy folytassák a határon, a határon túl és a tranzitzónákban végzett munkájukat - közölte az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KT elnöke újságírókkal csütörtökön Budapesten.
A kormányhivatalok és különböző közintézmények elérhetőségeit is tartalmazza az az ingyenesen letölthető mobiltelefonos alkalmazás, amely a fővárosban, valamint nyolc hazai nagyvárosban szolgál iránytűként az ügyintézéshez – közölte a fejlesztést irányító cég kommunikációs ügynöksége csütörtökön az MTI-vel.
Egy spanyol bíró elutasította egy 23 éves nő keresetét, aki azért perelte apját, hogy továbbra is támogassa anyagilag. Az ítélet szerint a fiatal „túl lusta, hogy saját megélhetését biztosítsa”.
110 millió eurós (34 milliárd forintos) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat „félrevezető és téves információkat” közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor – jelentette be a testület csütörtökön.
A kormányzó brit Konzervatív Párt csütörtökön nyilvánosságra hozott választási programja szerint az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésével egy időben kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról és a vámunióból is.
Nem bánt kesztyűs kézzel a Kormányinfón Lázár János a volt miniszterelnökkel, miután az Altus-ügyben a bíróság kimondta: a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem mondott igazat. Kiderült, az EU-s pártok mindegyike Soros György befolyása alatt áll bizonyos szinten, a Kormány Legfőbb Ellensége pedig annyi lobbistát foglalkoztat, amennyi egy államna
A külföldről származó bevételeket is fel kell tüntetni a május 22-ig benyújtandó személyi jövedelemadó bevallásban. Hogy ezek után külföldön vagy itthon kell-e megfizetni az adót, azt elsősorban a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények szabályozzák – hívja fel a figyelmet a MAZARS.
Elképesztő teljesítményű számítógépet készített a Hewlett Packard Enterprise (HPE), a The Machine (A Gép) 160 terabyte-os memóriával rendelkezik, ami jelenleg világrekordnak számít.
Ma és a következő néhány hónapban, évben komoly viták várhatóak arról, hogy mi lesz az EU és Magyarország kapcsolata - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján...
Hétköznapjaink jelentős részét kereskedelmi ingatlanokban töltjük, az irodaházi klíma elromlásáig vagy épp a bevásárlóközpont liftjének meghibásodásáig azonban bele sem gondolunk, hogy szakemberek sora felel ezeknek a létesítményeknek...
Az erőteljesen emelkedő kivitelezési költségek indokolják elsősorban az új építésű lakások drágulását, de ennek egyelőre van tere, mert akkora a kereslet – derül ki a Magyar Idők körképéből, amely szerint az építőipari munkaerő szűkösségét még a legnagyobbak is megérzik. Az új lakások négyzetméterára negyedével emelkedett az áfacsökkentés bejelenté
Jövőre várhatóan 3,1 milliárd forint jut a fiatalok tehetségfejlesztésére, tehetséggondozására a költségvetésben, ez az összeg 330 millió forinttal több az ideinél - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Minél hosszabb távra veszünk lakást, annál fontosabb tényező, hogy milyen környéken tesszük azt meg. A lokáció helyes megválasztásával ugyanis, akár jelentős hozamra is szert tehetünk, a lakásunk értéke ugyanis a piaci átlaghoz képest...
Emelkedni fog a magyar haderő létszáma, és technikailag is korszerűsítik a honvédséget, elsőként szállító járművek beszerzésével – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Bár általánosságban elmondható, hogy a közszféra korrupciónak jobban kitett intézményeiben a kontroll is nagyobb, az egyes intézménycsoportok eltérően teljesítenek az egyes területeken – közölte az Állami Számvevőszék 2016-os vizsgálatának eredményeit csütörtökön.
A befektetési alapok vagyona 62 milliárd forinttal, 1,1 százalékkal emelkedett áprilisban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) csütörtökön az MTI-vel.
A magyar kormánynak vissza kellene vonnia több kifogásolt intézkedését az európai politikai erők legnagyobb többsége szerint, az uniós szerződés hetes cikkelye szerinti eljáráshoz azonban számos kulcsfontosságú szereplő támogatása hiányzik a tagállami kormányokat tömörítő tanácsban – közölte csütörtökön a brüsszeli VoteWatch Europe kutatóintézet a Magyarországról előző nap elfogadott európai…
Az izraeli Teva vezetési kudarcok miatt kénytelen bezárni az infúziós szereket és vakcinákat gyártó magyar injekció-üzemét, és elbocsátani ötszáz dolgozót - értesült csütörtökön a Háárec című újság gazdasági melléklete.
A Hunguest Hotels Zrt. igazgatósága határozottan cáfolja a HVG mai számában megjelent állításokat, melyek szerint a szállodaláncnál a humánpolitikai és üzemeltetési területért felelős vezérigazgató-helyettes távozásával megkezdődött a szakmai irányítók leváltása. A hetilap valótlanul állította továbbá, hogy Hülvely István vezérigazgató távozik a társaság éléről: sem a Hunguest menedzsmentjének,…
A befektetési alapok vagyona 62 milliárd forinttal, 1,1 százalékkal emelkedett áprilisban – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).
A kkv-szektor fejlesztéseire, vasúti és közúti, infrastruktuális beruházásokra, energetikai korszerűsítésekre, valamint a szegénység mérséklését elősegítő lépésekre érkezett eddig a legtöbb európai uniós pályázat a vállalatoktól, valamint az állami intézményektől, önkormányzatoktól, alapítványoktól és egyházaktól – tudta meg a Magyar Idők.
Az Európai Parlament (EP) megszavazta csütörtökön, strasbourgi plenáris ülésén az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló elérhetőségét szavatoló új szabályokat.
A G DATA információi szerint Németországban fizetős teremgarázsokat bénított meg a WannaCry zsarolóvírus, amelyről még mindig nem tudni biztosan, hogyan terjedt el ilyen gyorsan.
Kifakadt az amerikai elnök, miután egy megbízott fogja megvizsgálni, volt-e orosz beavatkozás a 2016-os elnökválasztási kampányba, esetleg volt-e titkos együttműködés a kampánystáb és Moszkva között. A tőzsdék megroppantak: miután Trump megválasztása óta csak emelkedtek, most esnek, mint a kő.
A munkaadók szerint a cég hírneve, a diákok szerint a versenyképes fizetés a legvonzóbb tényező az ideális munkahely kiválasztásakor. Míg a diákok a nyelvtudást képzelik a leghangsúlyosabb elvárásnak a munkaadók részéről, a cégek inkább a lelkes hozzáállást értékelik a jelentkezők kiválasztásakor.
A Rába tájékoztatta befektetőit a 2016-os év után járó osztalék kifizetésének rendjéről. Idén 276 millió forint osztaléktömeget fizet ki a társaság, amely részvényenként 20,18 forintot jelent. Ez a tegnapi záróárral kalkulálva...
A Hunguest Hotels Zrt. igazgatósága határozottan cáfolja a HVG mai számában megjelent állításokat, melyek szerint a szállodaláncnál a humánpolitikai és üzemeltetési területért felelős vezérigazgató-helyettes távozásával megkezdődött a szakmai irányítók leváltása. A hetilap valótlanul állította továbbá, hogy Hülvely István vezérigazgató távozik a tá
Kétmillió eurós befektetést biztosít a PortfoLion Regionális Magántőke Alap a Codecool Kft. részére. A bevont tőke révén az oktatási szolgáltatások piacának legígéretesebb szegmensében folytathatja nemzetközi terjeszkedését a 2015-ben indult magyar programozóiskola.
Az előző napi nagy veszteség után csütörtökön is indexcsökkenéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon a washingtoni politikai belharcok okán kialakult kockázatkerülés miatt.
Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök első telefonos eszmecseréje során megbeszélte a jövőbeni személyes kapcsolatok lehetőségét – közölte a csütörtökön a Kreml sajtószolgálata,
2017. május 22-től a már meglévő parkoló átépítésével elkezdődik az Örs vezér téren a P+R parkoló felújítása és bővítése. A munkálatok várhatóan szeptemberig tartanak, melynek idejére lezárják a parkoló teljes területét...
Még több részlet az új Android operációs rendszerről, az Assistant képességeinek kibővítése és VR-fejlesztések – többek közt ezekre a bejelentésekre számíthatunk a Google fejlesztői konferenciáján.
Megújul a budapesti Örs vezér terén a P+R parkoló és 2,5-szeresére nő a parkolóhelyek száma. A fejlesztési munkálatok jövő hétfőn kezdőnek és várhatóan szeptemberig tartanak, ez idő alatt a parkolót nem lehet igénybe venni.